SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Új őrület terjed a Facebookon: a 48 órás kihívás miatt tűnnek el tömegesen a fiatalok

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-10-19
Új, rémisztő kihívás terjed a nyugat-európai fiatalok között: legalább 48 órára el kell tűnniük otthonról, és az nyer, akit több aggódó rokon és barát keres a közösségi oldalakon.
Új őrület terjed a Facebookon: a 48 órás kihívás miatt tűnnek el tömegesen a fiatalok

Néhány évvel ezelőtt már terjedt egy hasonló „játék”, akkor 72 órára kellett a fiataloknak elszökniük otthonról életjelt nem adva magukról. Minden egyes olyan poszt és megosztás, amelyben valaki a gyereket kereste, pontot ért.

A beteges szórakozás elképzelhetetlen fájdalmat okoz a szülőknek. Egy észak-ír édesanya a Belfast Live-nek nyilatkozva elmondta, hogy még soha életében nem volt annyira ideges, mint akkor, amikor 14 éves gyermeke eltűnősdit játszott. A kamaszt végül 55 órával később találták meg a rendőrök több más fiatal társaságában.

„Rettegtem, hogy meghalt, megerőszakolták vagy emberkereskedők csapdájába esett. Ezek a gyerekek azonban ezt az egészet viccesnek tartják. Semmi bűntudat nem látszott rajta, amikor a rendőrök bevitték a kapitányságra, és amikor hazavittek minket, láttam, hogy a rendőrautóban készített szelfiket posztolta éppen.”

Az anyát leginkább gyermeke totális közönye rendítette meg. Mint fogalmazott, valaminek egyszer történnie kell, ami ráébreszti őket a valóságra, és aggódik, milyen szörnyűségre lesz szükség ehhez.

Nem ez az első értelmetlen, buta kihívás, ami a Facebookon terjed. Nem olyan régen a fiatalok ragasztószalaggal erősítették magukat oszlopokhoz, és egyikük szemgödre összezúzódott, amikor megpróbált kiszabadulni. Máskor az volt a verseny tárgya, hogy egyenek meg egy evőkanálnyi fahéjat, ám az orvosok szerint ilyenkor a köhögés miatt a tüdőbe kerülhet a porból, végzetesen károsítva azt. A jég-só kihívásnak sem volt sokkal több értelme: ebben a játékban az volt a győztes, aki a leghosszabb ideig tudott egy jégkockát és egy kis sót egyszerre a markában tartani. Az így létrejövő kémiai reakció némely esetben harmadfokú égési sérüléshez vezetett.


Eltűnt gyermekek Magyarországon

Magyarországon az elmúlt évtizedben drámaian megnőtt az eltűnt gyermekek és fiatalok száma: míg 2010-ben 11 ezer, addig tavaly már 19 ezer tizennyolc éven alulit keresett a rendőrség. Az érintett fiatalok 85 százaléka nevelőintézetekből szökik meg. Akik a családjuktól mennek el, azok motivációja sok esetben a bántalmazás, az elhanyagolás, de ismert jelenség az is, amikor a gyerek a rossz bizonyítványa miatt fél hazamenni.

A keresett gyerekek harmada néhány órán belül, másik harmada néhány nap múlva előkerül. A túlnyomó többség egy hónapon belül mindenképp hazajut.

Fotó: Wokandapix / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Szakemberek hangsúlyozzák, hogy a baba füle elfertőződhet, vagy allergiás reakció is jelentkezhet a bőrön. Továbbá a kis alkatrészek sérülés- és fulladásveszélyesek, de az sem utolsó szempont, hogy nem a baba dönt arról, hogy viselni szeretné-e az ékszert.
A szerkesztő ajánlja