Ahogy változik a kamasz gyerek, úgy változik a kapcsolatunk is. Ami néha szörnyen ijesztő. Alig ismerünk rá a saját fiunkra/lányunkra, úgy érezzük, hogy eltávolodott tőlünk, szembefordul velünk, ellentmond nekünk, és ami sokszor a legrosszabb: magába zárkózik. Fogalmunk sincs, mi történt vele, amikor a „mi volt a suliban?” kérdésre odavakkant egy „semmi”-t, bevágja maga mögött az ajtót, és elkezd csetelni a barátaival. Na, azokkal bezzeg beszélget, mi viszont ki vagyunk rekesztve az életéből! Gyakran azt sem tartja szükségesnek, hogy tájékoztasson minket arról, hogy hol volt, mit csinált. Azt érezzük, hogy már nem szeret minket, és végképp megszakadt a kapcsolatunk.
 

Miért csinálja?

Egyáltalán nem azért, mert már nem szeret minket! Az elvonulás, hallgatásba burkolózás nagyon is gyakori kamaszkorban, nem érdemes nyugtalankodni miatta. A gyerekünk teljesen normálisan – kamasz módjára – viselkedik. Nem érdemes emiatt izgulni, és ne higgyük, hogy végképp eltávolodott tőlünk, vagy visszavonhatatlanul megromlott a kapcsolatunk!

A kamasz odabent ilyenkor komoly belső átalakítást végez, és szüksége van arra, hogy elkülönítse magát tőlünk, eltávolodjon térben és lelkileg is. Szüksége van arra, hogy megteremtse a maga külön világát, ahová senkinek nincs bejárása. Meg kell találnia önmagát, és ehhez magányra, időre van szüksége.

Mégis nagyon fontos, hogy a kamaszkor éveiben is fenntartsuk vele a kapcsolatot. Lehetőleg olyat, amelyikben mindketten jól érezzük magunkat. Íme, 9 ötlet, ami segíthet ebben.

1. Ne faggassuk, ne erőszakoskodjunk!

A szülők egy része mindenről szeretne tudni, ezért kérdésekkel ostromolja a gyereket, aki ezt jobb esetben zaklatásnak, rosszabb esetben a dolgaiba való erőszakos beavatkozásnak tartja. Az erőteljes nyomulással általában éppen az ellenkező hatást érjük el: a gyerek még jobban bezárkózik. Tartsuk tehát tiszteletben a magányra vonatkozó szükségletét, és fogadjuk el, ha éppen nincs kedve beszélgetni velünk! Próbáljuk kivárni, amíg ő kezdeményezi a beszélgetést!
 

2. Ne sértődjünk meg, ha nem akar beszélgetni!

Ez ügyben nem érdemes túlérzékenynek lenni. Rosszul esik, hogy nem beszélget velünk? Igen. Ettől függetlenül tiszteletben kell tartanunk, hogy most ehhez nincs kedve. Azoknak a szülőknek van esélyük fenntartani a kapcsolatot a kamasz gyerekükkel, akik mindig szem előtt tartják, hogy a gyerekük tőlük független, önálló személy, aki felett nem zsarnok módjára uralkodnak, hanem partnerként kezelik őt. Ha rosszul is esik a gyerek elzárkózása, muszáj ezt tiszteletben tartani. Ha megsértődsz emiatt, és ezt érezteted is vele, az nem a tiszteletről szól.

3. Ne jöjjünk ki a sodrunkból! Ne szidalmazzuk!

A fentiekből következik, hogy nem a gyerek szükségleteinek tiszteletben tartásáról szól, ha a szótlansága miatt kijövünk a sodrunkból, és szidni, bántani kezdjük őt a némasága miatt. Semmit sem érünk el vele! A kamaszok személyisége még alakulóban van: önbecsülésük, önbizalmuk még könnyen meginog. Ha azt tapasztalják, hogy a természetes reakcióik nem elfogadhatóak számunkra, akkor sokat ártunk nekik.

4. Ne tartsunk nekik kiselőadást, prédikációt!

Sok kamasz azért nem áll szóba a szüleivel, mert a szülők minden adandó alkalommal kiselőadást tartanak neki arról, hogy mit kellene másként csinálnia. „Most nézd meg a bizonyítványodat! Lusta vagy! Mindig mással foglalkozol, soha nem azzal, amivel kellene. Mi lesz így belőled, édes fiam?”
Ha ezek a mondatok gyakran hagyják el a szádat, akkor ne csodálkozz, hogy a gyereknek nincs kedve veled gyakrabban beszélgetni. Ha viszont nyitott kérdéseket teszünk fel, nagyobb hatásfokkal fogunk működni. Például: „Te mit gondolsz a bizonyítványodról? Elégedett vagy az eredményeddel? Szerinted lehetett volna jobb? Mit gondolsz, hogyan tudnál javítani?” Ehhez persze egy olyan légkör kell, ahol a gyerek elfogadást kap.

5. Ha beszélni akar velünk, tegyünk félre mindent, és figyeljünk rá!

Ha odaáll elénk, vagy felhív, hogy valamit mondani szeretne, akkor tegyünk félre mindent, és figyeljünk rá! Nem sok bizalma lesz hozzánk, ha egy ilyen felhívásra úgy reagálunk, hogy közben folytatjuk a facebook üzeneteink olvasását, vagy fél szemmel a tévére pislogunk. Ha ő jön, akkor forduljunk felé, és hallgassuk meg!
 

6. Csináljunk közösen valamit!

Sok kamasz a szülőkkel közösen végzett tevékenység közben nyílik meg. Például kutyasétáltatás, vacsorafőzés, terítés, magánórára szállítás mind-mind remek alkalom arra, hogy beszélgessünk. Ilyenkor nem kell szemtől szembe leülni, és sokkal lazább a szituáció egy tartalmasabb beszélgetéshez.
 

7. Szervezzünk olyan programot, amivel örömöt szerzünk a kamasznak!

A kedvükre való programok gyakran megoldják a kamaszok nyelvét. Hívjuk el moziba, színházba, kirándulásra, vásárolni, menjünk velük úszni vagy futni! A közös élmények legalább olyan fontos kapcsolóelemek, mint egy kiadós beszélgetés. A gyerek azt fogja megélni, hogy szívesen vagyunk vele, és nem csak akkor keressük a társaságát, amikor ki akarunk szedni belőle valamit.

8. Ragaszkodjunk a közös vacsorákhoz!

Sajnos manapság egyre kevesebb család ül le közösen ebédelni vagy vacsorázni. Ha tehetjük, akkor hétköznapokon legalább a vacsorához üljünk le együtt, hétvégén pedig reggelizhetünk, ebédelhetünk is közösen. Lehet, hogy a gyerek dünnyögni fog, szívesebben enne a tévé vagy a számítógépe előtt, ennek ellenére ragaszkodjunk a családi étkezésekhez, mert ez a kapcsolattartásnak fontos eleme. Mondjuk el neki, hogy miért tartjuk fontosnak, hogy együtt étkezzünk, és miért tartjuk szükségesnek, hogy ő is velünk tartson! Próbáljuk bevonni őt is a családi beszélgetésekbe, de tartsuk tiszteletben, ha épp nem akar beszélni!

9. Figyeljünk arra, hogy mindig tisztelettel beszéljünk vele!

Ha elvárjuk, hogy a gyerekünk tisztelettel beszéljen velünk, nekünk is tisztelettel kell bánnunk vele. Ha nem ezt tesszük, akkor joggal veti a szemünkre, hogy rossz példát mutatunk, és miért várjuk el tőle azt, amit mi magunk sem teszünk.
Ha a kamasz a megnyílására, őszinteségére tiszteletlenséget, lesajnálást kap válaszul, leshetjük, hogy mikor fog ismét beszélgetni velünk. Éppen ezért fontos, hogy bármi is történik közöttünk, próbáljunk higgadtak maradni. Ha lépten-nyomon felcsattanunk, kiabálni kezdünk, azzal csak rontunk a helyzeten. Természetesen figyelmeztessük őt, ha tiszteletlen volt, ha átlépett bizonyos határokat, de igyekezzünk ezt nyugodtan tenni. Ilyenkor éppen arra mutatunk neki példát, hogyan lehet nehéz helyzetekben is higgadtnak maradni és tisztelettel bánni a másikkal.

Az a kamasz, aki úgy érzi, hogy tiszteletben tartják a személyiségét, nem fog magába zárkózni, és nem fog félni attól, hogy megossza velünk a gondjait. 

Fotó: HighwayStarz / BIGSTOCK