SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

15 rajzolós mondóka - így fejlesztheted játékosan a kicsi kézügyességét!

Németh Noémi [cikkei] - 2017-01-11
Hogyan lehet még élvezetesebb a kicsi számára a mondókázás? Összegyűjtöttünk 15 aranyos versikét, amit rajzolással kell egybekötni: hogy pontosan hogyan, azt pedig ábrákkal is illusztráltuk. Próbáljátok ki!
15 rajzolós mondóka - így fejlesztheted játékosan a kicsi kézügyességét!

A játékos fejlesztés egyik legnagyszerűbb eszköze a mondókázás. A ritmikus, dallamos mondatok ismételgetése vagy hallgatása elősegíti a kicsi értelmi- és beszédfejlődését, sőt, még az érzelmi kapcsolatok elmélyítésében is fontos szerepe van.

A mondókák önmagukban is csodálatos hatást fejtenek ki a kicsikre, de összeköthetjük akár a játékos mozgástanulással, vagy a finommotorika fejlesztésével is, hogy a későbbiekben jobban menjen majd az írás az iskolában - ez utóbbit úgy érhetjük el, ha a mondókázással egyszerre rajzolunk is.

Kedves kis figurákat, embereket, állatokat kelthettek így életre: úgy, hogy verselve mutatjátok be a testrészeiket, majd mindet le is rajzoljátok a megfelelő mondattal egy időben. A mondókákhoz ábrát is mellékeltünk, hogy egyértelműbb legyen, mit, mikor kell lerajzolni.

Azt gondolod, hogy nincs tehetséged a rajzoláshoz? Semmi gond! Itt nem a tökéletes ábrázolás a lényeg, hanem a mondókázás öröme és az illusztráció, a kéz mozgatása a megfelelő időben, a sikerélmény és a meglepő végeredmény, ami biztosan mosolyt csal majd gyermeked arcára. Próbáljátok ki együtt, jó móka lesz!
 

1. Bárány

1. Nyári égen bodros felhő,
2. Hull belőle langyos eső.
3. De ha
4. füle,
5. farka van,
6. akkor
7. bárányt
8. rajzoltam!

 

2. Csiga (Szerző: Marék Veronika)

1. Kavarom a levesem, alig bírja a kezem!
2. Ha kiömlik,
3. nem bánom,
4. Ő lesz az én
5. barátom!

 

3. Hóember

1. Itt a tél,
2. itt a tél
3. 
A hóember
4. 
lábra kél.
5. 
Szén a
6. 
szeme,
7. 
orra répa,
8. a
 szája meg kenyér héja.
9. 
A kezében
10. 
seprűnyél,
11. 
Azzal int, hogy
12. itt a tél!

 

4. Kiskakas

1. Rajzoltam egy
2. kiskakast,
3. tarka tollast,
4. tarajast.
5. Csőre van és
6. lába
7. kettő,
8. készen van a
9. kis ébresztő.


5. Katica

1. Piros körben
2. fehér
3. 
pettyek
4. 
számold csak meg,
5. 
hányan lettek?
6. 
Hat darab van,
7. 
ez nem elég,
8. 
hetedik is kell ide még.
9. 
Megvan minden karika,
10. 
készen van a
11. 
katica.


6. Süni

1. Kopasz dombon
2. nő a fű,
3. 
Ugye milyen gyönyörű?
4. 
Odagurult
5. 
két bogyó,
6. 
S elszaladt a
7. 
sündisznó!

 

7. Cica

1. Ugribugri
2. tarka
3. 
macska,
4. 
itt a
5. 
füle,
6. 
ott a
7. 
bajsza.
8. 
Doromboló
9. 
hasikája,
10. 
rajta
11. 
a
12. 
négy
13. 
lábacskája
14. 
s végül itt a farkincája.


8. Gólya

1. Áll egy kis pont magába
2. Bekerítjük karikába
3. 
Két zsinór lóg le róla - Nono, ez még nem a gólya!
4. 
A tojása kerek, hegyes
5. 
Mindjárt itt áll a vén begyes
6. 
Hurkapálca
7. 
hosszú lába,
8. 
Azzal gázol
9. 
a mocsárba.
10. 
Piros csőre hosszú, hegyes
11. 
Jön a gólya, mindjárt megesz!


9. Maci

1. Rajzolok egy
2. szép karikát,
3. 
belsejébe a kis hugát.
4. 
Két kis pont lesz
5. 
a szeme,
6. 
kövér hasán
7. 
két
8. 
keze.
9. 
Alá két kis
10. 
tappancs kerül,
11. 
készen
12. 
van már
13. 
kívül-
14. 
belül.
15. 
Amit, itt látsz nem más,

barna maci képmás!


10. Fejecske

1. Két
2. szemecske,
3. 
orrocska,
4. 
szájacska és
5. 
két
6. 
fülecske,
7. 
készen van a fejecske.


11. Nyuszi

1. Rajzolok egy kerekecskét, gömbölyűre, mint 1 zsemlét.
2. Kerekecskén kis gombocska, akárcsak 1 baba volna.
3. 
Gombocskának
4. két
 nagy füle,
5. v
ajon mi néz
6. 
ki belőle?
7. 
Bajuszkája,
8. 
farkincája,
9. a
ki nem vak, az meglátja!
10. 
Kerekecske
11. 
gombocska,
12. i
tt csücsül a
13. 
nyulacska.


12. Százlábú

Veress Miklós: Tréfás rajz

1. Itt a fejed,
2. 
itt a szád:
3. rajzolok egy
4. 
apukát,
5. 
egyedül,
6. 
magam.

7. 
Keze
8. 
is van,
9. 
lába
10. 
is van,
11. három haja van.
12. Két láb nem elég: kellene még.

13. Bárhova mégy, jó, ha van láb, arra - négy.
14. De az apu folyton szalad,
15. kell láb neki: hat.
16. Ez kell neki, bi-bá-bú:
17. legyen apu százlábú.


 


13. Házikó

1. Kerekecske, gombocska,
2. volt egy kicsi dombocska,
3. 
dobon állt egy házikó,
4. 
házikóban ládikó,
5. 
a ládikóban kerek tálca,
6. 
a tálcán meg öt pogácsa,
7. 
arra ment az egérke,

mind megette ebédre!


14. Török basa

1. Pont,
2. pont,
3. 
vesszőcske,
4. 
készen van a
5. 
fejecske.
6. 
Két kis hold a
7. 
füle,
8. 
bojtos sapka
9. 
fejibe.
10. R
övid nyaka,
11. 
nagy a hasa,
12. k
ét kis
13. 
keze,
14. 
két kis
15. 
lába.

Készen van a török basa!



15. Török basa

1. Pont,
2. pont,
3. 
vesszőcske,
4. 
készen van a
5. 
fejecske.
6. P
ici nyaka,
7. 
nagy a hasa,
8. 
készen
9. 
van a
10. 
török
11. 
basa!

Indexkép: dassel / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Mennyire lehet egészséges egy gyerek számára a vegán étrend? Mire figyeljünk, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok, betegségek? Egyáltalán mit javasolnak a szakemberek? Erre kerestük a választ.
Nem is olyan nehéz a csapdájába esni - Meglepő, mennyi minden állhat az elhízás hátterében

Nem is olyan nehéz a csapdájába esni - Meglepő, mennyi minden állhat az elhízás hátterében

- A túlsúlyos emberek száma 1975 óta világszerte megtriplázódott.1 - 2016-ban több mint 1,9 milliárd túlsúlyos nagykorút regisztráltak, ezek közül 650 millió elhízottat, azaz olyanokat, akiknek 30 felett volt a testtömegindexük.2 - A túlsúly miatt számos betegség fejlődhet ki: szívbetegségek, stroke, 2-es típusú cukorbetegség, a rák bizonyos fajtái, de az idő előtti elhalálozás is jellemző a túlsúlyos emberekre.3
A szerkesztő ajánlja