SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Méh nélkül született nő hozta világra gyermekét Amerikában

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-01-13
Az asszonyba a várandósság idejére idegen méhet ültettek, amelyet a szülés után eltávolítottak.
Méh nélkül született nő hozta világra gyermekét Amerikában

Transzplantált méhben sikerült kihordania gyermekét egy nőnek – adta hírül a New York Times. Az orvosi bravúr a Pennsyvaniai Egyetemi Kórházban történt.

Jennifer Gobrecht egy rendkívül ritka betegséggel, Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser szindrómával született, ami azt jelenti, hogy a petefészkei rendben működnek, méhe azonban nincs. 17 éves korában azt mondták neki az orvosok, ne is számítson rá, hogy valaha gyermeket hozhat világra. Ennek ellenére a nő 2019 novemberében, 33 éves korában kisfiúnak adhatott életet.

Minderre azért volt lehetősége, mert kiválasztották egy kísérlethez, amely során a hozzá hasonlóan valamilyen okból – akár születésükől fogva, akár valamilyen betegség folytán – méh nélkül élő nők transzplantált szerv segítségével történő terhességének lehetőségeit vizsgálták.

Jennifer és férje 2017 óta keresték a módját annak, hogy saját biológiai gyermeküket egy béranya hordhassa ki. Így akadt rájuk a pennsylvaniai orvoscsoport, akik felvetették a méhátültetés lehetőségét. A kísérlet eredményesnek bizonyult, novemberben császármetszéssel látta meg a napvilágot kisfiuk, aki a Benjamin nevet kapta.

Világviszonylatban a meddőségi esetek 5 százalékára igaz, hogy az illetőnek nincs méhe. Ezek a nők eddig nem is álmodhattak arról, hogy egyszer maguk szülhessék meg a gyermeküket. Jelenleg nagy fejlődésnek lehetünk tanúi a területen: többen felajánlották már a méhüket Amerikában, hogy így adjanak esélyt szeretteiknek a szülővé válásra. Jennifer esete annyiban különbözött ezektől, hogy ő halott donortól kapott szervet, amelyet így nagyobb szabadsággal használhattak fel az orvosok.

Az átültetett méhet a szülést követően eltávolították az asszony testéből.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: BlurryMe / shutterstock

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja