A szeretethiány kialakulhat már gyermekkorban, ha nincs elég testi kontaktus a szülők és a gyermek között. Ez a súlyosabb eset, ilyenkor a gyermek zárkózott lesz, nem tudja majd kimutatni a szeretetét. A másik eset a pillanatnyi szeretethiány, mikor az ember úgy érzi, egyedül van. A szeretethiányra nincsen tabletta, amit lenyelünk és elmúlik. A szeretethiány legjobb és legegyszerűbb gyógymódja az ölelés. Nem kerül pénzbe, rengeteget segíthet, de két emberre van szükség, hogy létrejöhessen.
De miért is segít olyan sokat? Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé!
Az ősi keleti gyógyászat csakrákra, energiaközpontokra osztotta fel az emberi testet, eszerint hét csakra van: gyökér-, lép-, köldök-, szív-, torok-, homlok-, és koronacsakra. A legfontosabb mind közül a szívcsakra. Ha ez egy másik szívcsakrával találkozik, kiegészül, energiát kaphat a másiktól. Az ölelésben ez megy végbe, energiát kapunk a másiktól, érezzük, hogy támogat minket valaki. Ezzel magyarázza a keleti gyógyászat az ölelés különös erejét. Még ha nem is hiszünk ezekben az "ezotériás maszlagokban", elismerhetjük, hogy mikor megölelünk valakit, a két szívnek tényleg találkoznia kell, különben nem is igazi az ölelés. Az ölelésnek meg van a maga kettőssége, testi-lelki hatása. Tehát, ha a lelkünk teljes, jól van, akkor testileg is jól érezzük magunkat, de egy testi kontaktus, egy ölelés segíthet a lelkünkön.

A környezetünkben mindannyian észrevesszük, ha valakivel nincs minden rendben. Ezek főleg akkor nehéz dolgok, ha a gondok lelki eredetűek. Ilyenkor segíthet a legtöbbet egy ölelés. Erőt ad a küzdelemben, önbizalmat kapunk általa, érezzük, hogy kötődünk valakihez, van valaki aki támogat, segítséget nyújt.
Az ölelés lehet a szerelem, szeretet, barátság jele. Vannak, akik azért nem merik megölelni egy társukat, mert félnek a többiek véleményétől. Sajnos, a mai világban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mások mit szólnak egy-egy dologhoz. Egyre többet halljuk: "jaj, mit mondanak majd a többiek?" Nem tudunk ebből kitörni, egyre több ember él a köznek. Az ölelésben ez legtöbbször abban mutatkozik meg, ha két ellenkező nemű ember öleli meg egymást. Nagyon sok esetben a közvélemény ilyenkor már szerelmespárnak kiáltja ki az illetőket, holott a legtöbb esetben erről szó sincs.
A szélsőséges esetek közé tartozik az is, mikor valaki egy kicsit közvetlenebb az átlagnál, például szereti megölelni az embereket. A "többség" ezekről az emberekről sincs jó véleménnyel. Pedig ezek az emberek igénylik a szeretetet és másoknak is adnak abból a szeretetből, mely bennük van. Miért kéne kiközösíteni, netán kibeszélni őket? Ők járnak elöl jó példával a többi embernek. Nem sajnálnak szeretetet adni, és aki tud szeretetet adni, az előbb-utóbb vissza is fogja kapni kamatostul ezt a szeretetet. Ne féljünk tehát megölelni társainkat, mert aki ad, az kap is és nem a többiek véleménye a fontos, hanem amit érzünk.
,,Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz” – állította Virginia Satir amerikai pszichológus. Az idézet szerint próbáljunk meg élni a továbbiakban. Ne féljünk szeretetet adni másoknak. Ez nem azt jelenti, hogy minden szomorú embert öleljünk meg, aki az utcán szembe jön velünk. Próbáljunk meg a környezetünkben változást előidézni, lássunk több boldog arcot magunk körül, és ha mi tovább tudtuk ezt adni, akkor biztos lesz még egy ember, aki tovább adja, akkor már az ő környezete is boldog lesz, és mi boldogok lehetünk, hogy ennyi emberen segítettünk, vagy "csak" boldogabbá, vidámabbá tettük valakinek a napját.:)