SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyakoribbak a munkahelyi és párkapcsolati problémák az ADHD-val küzdőknél

Családinet [cikkei] - 2019-06-28
A kezeletlen gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) felnőttkorban is komoly problémákat okozhat, a későbbi karrierre és az érzelmi életre egyaránt kihatással van - figyelmeztetett Dr. Pulay Attila. A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika szakorvosa hangsúlyozta, az átlagos mértékű stressz az ADHD-val küzdőknek sokkal nagyobb nehézségeket okoz, mint egy egészséges embernek. Hozzátette: esetükben két és félszeres a válások aránya.
Gyakoribbak a munkahelyi és párkapcsolati problémák az ADHD-val küzdőknél

A felnőttkori ADHD a magyar lakosság 2,5 százalékát érinti, ezt epidemiológiai vizsgálatok is megerősítik. Nem minden érintett kér segítséget, kerül kapcsolatba az ellátórendszerrel, de a felnőtt ADHD-val kapcsolatos ismeretek fejlődésével, illetve a területen dolgozó szakemberek számának növekedésével egyre gyakrabban születik meg ez a diagnózis felnőttkorban is.

Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó. A tünetek egy része általában már gyerekkortól megfigyelhető, és bár a zavar kinőhető, az esetek 50-60 százalékában a tünetek részben vagy egészben felnőttkorban is megmaradnak – hívta fel a figyelmet a szakember. Az ADHD jellemző tünetei között említette a krónikus szétszórtságot, feledékenységet, tervezési, időbeosztási és indulatkezelési problémákat, a részletek figyelmen kívül hagyását. Dr. Pulay Attila hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek önmagukban nem jelentenek betegséget, hiszen a diagnózis során egyéb kritériumokat is figyelembe kell venni. Az egyik ilyen például, hogy a tünetek legalább hat hónapon át fennálljanak és az élet több területén is nehézséget okozzanak – a munkahely mellett az otthoni környezetben és a társas kapcsolatokban is – fűzte hozzá.

Stresszhelyzetben sokan tapasztalhatják magukon a fentebb felsorolt tüneteket, ám míg egy egészséges ember csak sokkal nagyobb nyomás alatt észlel hasonlókat, addig az ADHD-val küzdőknél már komoly nehézségeket jelent egy átlagos mértékű stresszhelyzet is, például munkakezdés egy új munkahelyen – magyarázta Dr. Pulay Attila. Gyakori, hogy a szakdolgozatírás közben realizálódik először a probléma, hiszen ez a feladat a végrehajtó funkciókat különösen igénybe veszi: komoly tervezést, időbeosztást, koncentrációt igényel.

Gyermekkorban a figyelemhiányt sok esetben álmodozásnak vagy lustaságnak bélyegzik a szülők, illetve a pedagógusok, a hiperaktívokat pedig rendbontónak, rosszcsontnak titulálják. Utóbbit könnyebben észreveszik, de mindkét eset sok frusztrációt okoz az egyénnek – hívta fel a figyelmet a pszichiáter, hozzátéve, hogy amennyiben gyermekkorban nem kezelik a problémát – a negatív élmények miatt – a személyiségfejlődésre, későbbi karrierre, de az érzelmi életre is kihat felnőttkorban. Az ADHD-val küzdőknél két és félszeres a válások aránya a normál populációhoz képest, de az egészségtelen életvitel és kockázatos magatartás miatt a morbiditás is sokkal magasabb esetükben – emelte ki a szakember.

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján tíz éve működik Felnőtt ADHD szakambulancia, ahol jellemzően a krónikus szétszórtsággal, feledékenységgel, tervezési, időbeosztási és indulatkezelési problémákkal küzdő páciensek kivizsgálását és terápiáját végezik. Az ambuláns vizsgálatokra a háziorvos adhat beutalót, ezt követően egy személyes beszélgetésen próbálják kizárni az egyéb pszichiátriai problémákat, illetve személyiségzavart. A szakember azt tanácsolja, hogy a személyes találkozó előtt érdemes előzetesen felkészülni, átgondolni, hogy pontosan mikortól állnak fenn a tünetek. Amennyiben mód van rá, egy interjú során a szülőket is kikérdezik az illető gyermekkori tüneteiről. Vannak különböző kérdőívek, önbecslő skálák, ám a pszichiáter hangsúlyozza, ezek önmagukban nem diagnosztikusak, elengedhetetlen egy szakember véleménye is. Hozzátette: a diagnózis felállítása rendkívül időigényes és nagy alaposságot igénylő feladat, ami többszöri személyes találkozót igényel.

Dr. Pulay Attila a kezelés kapcsán elmondta, első körben mindig egy életmódváltást javasolnak, adott esetben a munkahelyváltás is segíthet. Ha azonban ez nem elegendő, akkor a gyógyszeres kezelés mellett létezik az ún. kognitív viselkedés terápiás tréning, ez egy 12 alkalmas készségfejlesztő csoport, ami segít megbirkózni a már meglévő figyelmi, önkontrollbeli, aktivitásbeli nehézségekkel. A csoportterápián a résztvevők a többi között olyan praktikus tanácsokat kapnak, hogyan kell hatékonyan határidőnaplót vezetni.

Az ambuláns ellátás mellett a klinikán több mint tíz éve foglalkoznak a felnőttkori figyelemhiányos hiperaktivitási zavar vizsgálatával, jelenleg is több kutatás zajlik a témában – ismertette Dr. Réthelyi János igazgató. A genetikai vizsgálatokban arra keresik a választ, hogy bizonyos genetikai variánsok kapcsolatban állnak-e az ADHD-val, illetve, hogy az eltérések alapján lehet-e egyénre szabott gyógyszeres terápiát javasolni. Kutatják azt is, hogy egy ADHD-s páciens figyelmi rendszere, központi idegrendszeri információ feldolgozása mennyiben más egy normál emberéhez képest. Ezt elektroenkefalográfiás módszerrel (EEG) vizsgálják – ismertette az igazgató. Hozzátette: ugyanezeket a kísérleteket elvégzik funkcionális mágneses rezonancia képalkotási (MRI) vizsgálattal is, itt azt nézik, hogy melyik agyi területek aktiválódása zajlik le, és hogy milyen eltérések jellemzők a felnőttkori ADHD-s csoportra. Zajlik még egy klinikai vizsgálat is, ahol pedig felnőttkori ADHD-s betegekben vizsgálják az ún. impulzivitási tüneteket – amikor külső vagy belső ingerekre nagyon hírtelen választ adnak, gondolkodás nélkül reagálnak, vagy olyan döntéseket hoznak, ami később kedvezőtlen számukra. Itt egyebek mellett arra keresik a választ, hogy egy probiotikus kezeléssel – azaz a bélbaktériumok összetételének módosításával – javíthatók-e az impulzív tünetek a felnőttkori ADHD-ban.

A felnőttkori ADHD diagnosztizálása, korszerű kezelése és kutatása nagy jelentőséggel bír. A kezeletlen ADHD-sok körében ugyanis gyakoribb az agresszív viselkedés, az alkohol- vagy drogfogyasztás, az egyéb pszichiátriai betegség, a közlekedési kihágás, baleset, gyakori, hogy munkahelyi teljesítményük elmarad az intelligenciájuk alapján elvárható szinttől. Megfelelő gyógyszeres kezelés és pszichoterápia mellett a tipikus betegségkarrier megfordítható és tartós javulás érhető el a tünetekben.

(Kapcsolódó cikkünk: Szívszorító videó: így telnek a figyelemzavaros gyerekek mindennapjai)

Kép: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem
Forrás: semmelweis.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja