SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szeptember 07. Paralimpia, szurkoljunk Zámbó Dianának, és a Magyar Csapatnak!

Fürst Melinda [cikkei] - 2008-08-27
Minden szülő vágya hogy egészséges gyermeknek adjon életet, amely sajnos nem mindig teljesülhet. Számtalan nehézséggel kell szembenézniük a szülőknek és a gyermeknek, amikor egy fogyatékkal élő gyermek érkezik a családba vagy baleset miatt veszíti el az egészségét. Megkezdődik egy hosszan tartó küzdelem hogy gyermeküknek biztosítsák a megfelelő fejlődést és önállóan megállják a helyüket a világban.

Szeptember 07. Paralimpia, szurkoljunk Zámbó Dianának, és a Magyar Csapatnak!

Zámbó Diána és családja megküzdött a sikerekért. Olyan csúcsokat hódít meg, amely sorstársai közül kevés embernek sikerül.

A Mexikói úti Mozgásjavító Általános Iskolába járt arthrogryposis betegsége miatt, amelyben a két kar érintett főleg. Izületi  merevsége miatt karjaiban az izmok gyengén fejlettek.
 Itt tanult meg úszni, kilenc évesen nyerte első bronzérmét  a “Sportolj velünk! “ elnevezésű országos versenyen.  Most ötödik  paralimpiájára készül, melyet az olimpia lezárulása után Pekingben rendeznek. Az első Paralimpiáján Barcelonában 50m pillangón bronzérmet szerzett 14 évesen, négy évvel később Atlantában 4X50m vegyes váltóban aranyérmes  lett. Sydneyben 100m hátúszásban 6. helyezés, 50m pillangón 8. helyezést ért el. A következő, negyedik paralimpiáján Athénban 50m pillangón 4. helyezést, 50m hátúszásban 5. helyezést sikerült elérnie. Jelenleg a világranglistán 50m hátúszásban 8. helyezett. A sok felkészülés és munka mellett a veszprémi egyetemen informatika tanári diplomát védett, ezután elvégezte a Fitness Akadémián az úszóedzői szakot is.

{POLL_LEFT_48} Az olimpia már véget ért, már csak pár nap van hátra a Paralimpia megnyitóig, 29-én utaztok. Előtte még edzések vannak, vagy pihentek a Paralimpia előtt?

Zámbó Diána: jövő héten még nincs pihenő, a versenyszámunk előtti pár nap az ami könnyebb. Persze már most is nagyon a versenyre készülünk, tehát teljesen  más a felkészülés mint úgy általában az év során.

Megtanultál egy új hátúszó technikát, ez újdonság vagy esetleg a többi versenyző már régebb óta alkalmazza?

Zámbó Diána: Fájt a csípőm, főleg azért vágtam ebbe bele. Ez háton delfin lábtempót jelent, a mozgáskorlátozottaknál néhányan ússzák ezt. Viszont végül az új edzőmmel  úgy döntöttünk hogy a régi technikával fogok úszni Pekingben, a delfin-láb csak 15m-ig lesz ahogy eddig is. Eddig még mindig jobbak a régi technikával úszott eredmények,  és túl kevés verseny volt ebben az évben ahhoz hogy próbálgassam őket. Igaz ígéretes eredmények születtek a versenyeken, de túl nagy a tét és nem próbálkoztam az új technikával csak néha.

Ez a pekingi az ötödik olimpiád lesz, meddig lehet még versenyszerűen csinálni? Lesz még következő is?

Zámbó Diána: ez az 5. lesz és az utolsó, a csípőm és a térdeim már nehezen bírják ezt az óriási terhelést. Nagyon szép lenne egy érem, de azért nézzük reálisan... 8.  vagyok a világranglistán tehát ezt a 8. helyet szeretném megjavítani. Egy 5. vagy 6. hellyel már nagyon boldog lennék. Ha a pillangó is benne lenne a programban, akkor  mennék éremért.

Tényleg, a pillangó. Miért vették ki a versenyszámok közül?

Zámbó Diána: mert próbálják csökkenteni versenyszámok mennyiségét, hogy közelítsünk az épekhez. Ott ugye 50m gyorson 1 olimpiai bajnok van, nálunk a sérültségek  miatt akár 10 is lehet. Viszont a mozgáskorlátozottak a Földön sokkal kevesebben vannak. Ezért hoznak egyre szigorúbb szabályokat hogy egy szám mikor szerepeljen a  programban. A sok kritérium közül nálunk a pillangó nem mindegyiket teljesítette, ezért a pekingi programból kivették. Még Londonban visszakerülhet, tehát ez nem  végleges.

A munka mellett délutánonként edzést tartasz a Tatabányai VSE uszodájában fogyatékkal élő gyermekeknek. Felkészülsz a versenyekre, dolgozol, tanulsz és még oktatsz  is, hogy lehet ezt energiával bírni?

Zámbó Diána: igen, a családom maximálisan mellettem áll. Munkahelyemnek a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-nek és kollégáimnak ezúton is szeretnék köszönetet mondani, segítségükkel és támogatásukkal nagyban hozzájárultak a felkészülésemhez. 

Vannak tehetségek a tanítványaid között? Vajon mi kell ahhoz hogy tehetség legyen valaki? Vagy milyen végleges akadálya van annak egy fogyatékos embernél, hogy  ússzon?

Zámbó Diána: szerintem nincs igazán fizikai korlát, talán az uszodába való bejutás lehet akadály. Nálunk télen forgóajtó van a medencetérben és kerekesszékkel azon nem  lehet átjutni. Az lehet még probléma hogy egy úszóedző nem ismeri a fogyatékosságokat, ezért esetleg nem is vállalják a fogyatékosokat, de itt vagyok én! Budapestre a Mozgásjavító Ált. Iskolába jártam, sok tapasztalatom lett így a fogyatékosságokról. Az úszás minden mozgáskorlátozottnak nagyon jó, mert minden izmot megmozgat. Rehabilitációs  céllal is lehet csinálni és lehet versenyszerűen is, a kettő együtt is mehet. A tanítványaim most még nagyon fiatalok, és így nehéz megmondani hogy mi lesz belőlük pár év múlva. Én úgy gondolom egyébként hogy van köztük tehetség,  de nem szeretnék  nevet mondani. Nagyon szeretném ha majd nőne a tanítványok száma. Szerintem a fő probléma az hogy a szülők nem értesülnek arról hogy van egy ilyen lehetőség,  egyrészt  megtanuljon a fogyatékkal élő gyerek úszni, illetve akár versenyekre járhasson a továbbiakban.

Mit tervezel a Paralimpia után?

Zámbó Diána: tavaly voltam egy konferencián Lisszabonban ami a sajátos nevelési igényű tanulók oktatási nehézségeiről szólt, és nagyon megtetszett ez a téma. Azt tervezem hogy a jövőben megpróbálok majd segíteni ezeknek a a sajátos nevelési igényű gyerekeknek, hogy könnyebb legyen nekik az integrált ép iskolákban. Ez még csak terv, de pl. a tanítványaim helyzetéről folyamatosan kérdezgetek és sajnos azt tapasztalom, hogy a gyerekek nem kapják meg azt a segítséget ami kellene  nekik (tisztelet a kivételnek).  Persze azért én főleg a sporton keresztül közelítem meg ezt a témakört ezeket a dolgokat.


A Paralimpia első döntői szeptember 6-án kezdődnek, az eseményeket nyomon követhetjük az MTV1 adó esti óráiban, egy 25 perces összesítőben, 22 és 23 óra között.
Diána 8-án és 9-én versenyez, szurkoljunk neki, és a magyar válogatottnak!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja