SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Immunterápia: bíztató eredmények a földimogyoró-allergia kezelésében

Családinet [cikkei] - 2014-02-21
A résztvevő gyermekek a kezelés után panaszmentesen fogyaszthatták a korábban súlyos tüneteket okozó magvakat. Az immunterápia eredményeiről szóló kutatást a Lancet folyóirat közölte.

Gyermekek és diéta

Ami nálunk a liszt, vagy a tej, az Egyesült Államokban az a mogyoró. A táplálékallergiák gyakoriságát tekintve a földimogyoró-allergia régóta listavezető, a mindennapokat is jelentősen megnehezítő betegség becslések szerint közel 2 millió embert érint az Államokban. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa kérdésünkre elmondta, hogy a földimogyoró-allergia által okozott reakciók súlyossági foka az enyhébb, arcon, száj körül, szemeknél jelentkező ödémás tünetektől az életveszélyes, légcső duzzanattal is járó anafilaxiás sokkig terjedhet. A betegség gyermekek körében is gyakori, esetükben pedig sokszor nehéz az otthonon kívüli, iskolai étkezések alatt a diéta tartása. A kutatók ezért régóta keresik a megoldást a szervezet „deszenzibilására”, vagyis a mogyoróval szembeni túlérzékenység megszüntetésére.

Kizárás helyett hozzászoktatás

A táplálékallergia kezelésének módja, ha a beteg a tüneteket okozó élelmiszert nem fogyasztja. Az immunterápia lényege azonban épp a túlérzékenység megszüntetése: folyamatosan emelt adagokban a szervezetet hozzászoktatni a tüneteket okozó allergénhez.

A vizsgálat során a 99, 7 és 16 év közötti résztvevők egyik csoportja 26 hetes immunterápiás kezelésben részesült, ami szájon át, a kezelés alatt fokozatosan emelkedő dózisban mogyoró fehérje szedését jelentette, 800mg-nak megfelelő mennyiségig. A vizsgálat végén az immunterápiás kezelésben részesült gyerekek 84 százalékánál a 800mg fehérje már nem okozott panaszokat. A deszenzitizációt a gyerekek 62 százalékánál sikerült elérni a kezeléssel, náluk 1400mg fehérje fogyasztása után sem jelentkeztek tünetek. Ez megközelítőleg 10 szem mogyorónyi mennyiségnek felel meg. Bármennyire is bíztatóak azonban az eredmények a kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy ez még csak egy hosszú folyamat kezdete. Az immunterápia mogyoróallergia kezelésére szolgáló szakmai protokolljának kidolgozása további vizsgálatokat és időt igényel.

Több éves eredményes kezelés légúti allergiákra

Habár a mogyoró-allergia kezelésének kidolgozása még gyerekcipőben jár, az immunterápia korántsem számít újdonságnak az allergiások körében. Dr. Balogh Katalin több éve sikerrel alkalmazza a módszert, elsősorban légúti allergia kezelésében.
- Az immunterápiát nemzetközileg elfogadott, az illetékes hazai szakmai kollégiumok által megerősített előírások szabályozzák. Hazánkban a kezelés szublingvális, vagyis nyelv alatti formája terjedt el, ez tabletta, vagy cseppek szedését jelenti. A működési mechanizmus ugyan az: a szervezetet fokozatosan hozzászoktatni a panaszokat okozó allergénhez. A kezeléssel gyerekek és felnőttek körében is szép eredményeket értünk el a leggyakoribb allergén, a parlagfű esetében is. A 3-5 éven át tartó terápiánál a betegeim már az első évben jelentős javulásról számoltak be, majd ez a kezelés további 2 évében tovább folytatódik. A kezelés befejezésekor összességében több mint 80 százalékkal csökkennek a tünetek, tüneti kezelésre nem, vagy alig van szükség. A kezelés befejezése után végzett felmérések szerint a kedvező hatás akkor is fennáll, mikor a betegek már nem szedik az immunterápiás készítményt.

Forrás: www.allergiakozpont.hu
Fotó:
foto76 - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja