SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

PCOS (policisztás ovárium szindróma) I.

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2010-01-19
Bevezetés helyett
Engedtessék meg, hogy a cikk előtt egy rövid szubjektív megjegyzést tegyek. A kérések, biztatások ellenére hónapokon át dacoltam a gondolattal is, hogy erről a témáról részletesebben írjak.

Vacillálásomnak sok oka volt. Miért írjak erről a kétségtelenül fontos kérdésről, amikor már több helyen olyan sok bombasztikus, tudományos, esetleg annak látszó információ jelent meg erről a témáról? Írtam már éppen eleget a nemzetközi és hazai irodalomban, nem akarom, hogy a grafománia bélyegét rám süssék! Ilyen és hasonló gondolatokkal sikerült az írást hónapokon át halogatni. A lökést, miként ez máskor is történt, egyik diplomás, tehát egyáltalán nem műveletlen, beteg szomorú története adta meg.

Elmondta, hogy házassága gyermektelen, mivel a fenti betegséget kezdetben nem állapították meg, majd már arról informálták, hogy minden késő.. Igaz, ekkor már cukorbetegsége is kialakult. Legnagyobb döbbenetemre elmondta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy a cukorbetegségnek köze lehet az endokrinológiához és a terméketlenséghez.

Fel tette a kérdést: „mi az endokrinológia, ami ilyesmiket csinál?” Az alábbiakban igyekszem megválaszolni ezt a kérdést. Teszem ezt annak ellenére, hogy tettemmel - ahogyan az lenni szokott - jelentős felzúdulást váltok ki a szakmai körökből. Két lehetőség előtt állok: rövid, bulvár jellegű cikket írok, amely nagy figyelmet válthatok ki, anélkül hogy az olvasó profitálhatna az írásból. A másik lehetőség egy leegyszerűsítés nélküli "tudományos írás", amely ugyan igaz, de az olvasó alig ért meg belőle valamit (ismételt áttanulmányozás után sem!).
Az alábbiakkal senkit sem kívánok kioktatni, csupán szerény iránytűt szeretnék adni, hogy az információk áradatában (orvosi leletek, vizsgálatok tömkelege!) minél kevesebb legyen a magyarázatra, értelmezésre kétségbeesetten hiába váró ártatlan embertárs.

Hormonok: a hírvivő anyagok Hogyan okoznak PCOS-t?

Az információs forradalom idejében talán célszerű, ha a számítógépek nyelvét hívom segítségül. Hétköznapjaikban újabb és újabb információk áradatát zúdítják ránk. Az emberi szervezet működése is elképzelhetetlen ilyen információk, jelek nélkül. A jeleket, amelyek a híreket a külvilágról és szervezetünk állapotáról közvetítik: hormonoknak hívjuk. A hormonokat felfogó érzékeny pici jelfogókat, szenzorokat receptoroknak  nevezték el.

Mik tehát azok a hormonok?
A hormonok olyan anyagok, amelyek egész szervezetünk energia- ,szexuális-, növekedési-, szellemi és testi működését szabályozzák. Fontos megjegyezni, hogy a környezeti (időjárás) és a szociális alkalmazkodás (stressz tűrés), a szaporodás, a nemi vágy (libidó) is a hormonok irányítása alatt áll. A hormonok termelésére „szakosodott” szerveket endokrin szerveknek, az ezzel foglalkozó tudományt endokrinológiának nevezik.

A legfontosabb endokrin szervek (a teljesség igénye nélkül):

  • Agyalapi mirigy
  • Nemi szervek (petefészek, herék)
  • Pajzsmirigy
  • Mellékpajzsmirigy
  • Mellékvese
  • Hasnyálmirigy
  • Csecsemőmirigy (timus)
  • Zsírszövet
  • Gyomor-bél  rendszer


A hormonokra jellemző, hogy rendkívül kis mennyiségben (a gramm egy milliomod részében) vannak jelen a vérben és nem a hormontermelő szervben, hanem attól távol fejtik ki hatásukat. Erre példa a pajzsmirigy, a hormonok a pajzsporcelőtti mirigyben termelődnek, de hatásukat  szinte mindegyik szervben kifejtik az energiaszabályozástól, a nemi funkcióktól a hajnövekedésig.

Ezeknek a „hírvivő” anyagoknak a termelődését számos tényező befolyásolja:

  • Életkor
  • Nem
  • Évszaki- napszaki változások (reggel és este rendkívül eltérőek lehetnek!)
  • Örökletes tényezők
  • Fény  és külső hőmérséklet hatásai


A hormonok és az immunológiai szabályozás közvetlen kapcsolatban vannak egymással, aminek az a magyarázata, hogy a fentebb említett csecsemőmirigy (timusz) is hormonális (endokrin) szerv. A hormonális, az idegrendszer és az immunrendszer kapcsolata rendkívül fontos, de ennek a témának meghaladja a kereteit és erre  egy későbbi írásomban kívánok visszatérni.

A cikksorozat további részei:

PCOS (policisztás ovárium szindróma) II. rész
PCOS (policisztás ovárium szindróma) III. rész
PCOS (policisztás ovárium szindróma) IV. rész
PCOS (policisztás ovárium szindróma) V. rész
Anyák napjára a legszebb ajándék a gyermek!


betöltés...
betöltés...
Prof. Dr. Balázs Csaba

Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja