SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A csúcstechnológia és a szakértelem együtt az emberi élet megmentője!

Családinet [cikkei] - 2021-07-08
A radiológiai segítségével új alapokra került a daganatos betegségek kezelése a korai felismerésnek köszönhetően. A legkorábbi stádiumban diagnosztizált betegek 5 éves túlélési esélye akár 90%-os is lehet.
A csúcstechnológia és a szakértelem együtt az emberi élet megmentője!

Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek után a rosszindulatú daganatok miatt hal meg a legtöbb ember. 2018-ban például több, mint 33.000 fő vesztette életét rákos megbetegedés következtében.1 A Nemzeti Rákregiszter szerint 2017-ben 104.970 főnél fedeztek fel rosszindulatú daganatos elváltozást. Látható, hogy milyen óriási jelentősége van a képalkotó diagnosztikának, amely forradalmasította a rákgyógyítást. „Ötven évvel ezelőtt a képalkotó diagnosztika egy-egy röntgenvizsgálatot jelentett, majd néhány évvel később megjelent az ultrahang, az 1980-as években pedig a computer tomográfia (számítógépes rétegvizsgálat, CT), majd a mágneses rezonancia képalkotás (MRI). Ennek is köszönhető az, hogy lehetővé vált a daganatok korai felismerése, így a betegeknek sokkal jobbak a kilátásai. A radiológiai szakma része az intervenciós radiológia is, azaz a képalkotó berendezések vezérlésével képesek vagyunk minimál invazív kezeléseket végezni számos kórfolyamat, így daganatos betegségek kezelésére is. Súlyos műtéti megterhelés nélkül lehet megszabadítani a beteget az elsődleges daganatától vagy az áttéteitől.” – mondta Prof. Palkó András, az Affidea csoport szakmai tanácsadó testület vezetője.
 
A képalkotás tehát alapvető szerepet játszik a rákos elváltozások felfedezésében, a stádium meghatározásában, a terápia kialakításában, annak eredményességének követésében és a gyógyult betegek kontrollvizsgálatainál is. A hazai képalkotó piac meghatározó szereplője, az idén 30 éves Affidea Magyarország, amelynek központjaiban évente többszázezer, különböző célú képalkotó vizsgálatot végeznek. Prof. Palkó András hozzátette: „Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a rákkal küzdő páciensek mindegyike találkozik valamilyen képalkotó vizsgálattal a betegsége során. A rosszindulatú betegségek szűrésében, korai kimutatásában kiemelkedő jelentőségűek a képalkotó módszerek: a mammográfia, a virtuális CT-vastagbéltükrözés, az alacsony dózisú tüdő-CT, de akár a hasi ultrahangvizsgálat is. A stádium-meghatározáshoz, a kezelés tervezéséhez és a terápia eredményességének meghatározásához nem csak a belső szervi, hanem még a bőrdaganatok esetében is szükség van képalkotó vizsgálatokra (az esetek többségében ez CT- vagy MR-vizsgálatot jelent, de bizonyos daganatféleségek (nőgyógyászati, pajzsmirigy, stb.) esetében az ultrahang is fontos szerepet játszik.”

A rákterápia során több fázisban kerül sor képalkotó diagnosztikai vizsgálatra. Az első lépés minden esetben a daganat kimutatása, illetve ezzel egyidőben, illetve nagyon rövid idő múlva egy másik vizsgálattal megtörténik a rák stádiumának meghatározása. Ez lényegében azt vizsgálja, hogy helyileg milyen kiterjedésű a daganat, illetve, hogy van-e nyirokcsomó érintettség, esetleg más távoli áttétek. Ezek az információk szükségesek ahhoz, hogy az onkoteam (a rákterápia kapcsán együtt dolgozó orvosszakértő csapat) dönthessen a terápiáról. „A radiológusok ugyanúgy az onkoteam tagjai a rákgyógyítás során, mint az onkológusok, a sebészek vagy a patológusok. Ezek a szakemberek ugyanis közösen képesek a legjobb és leghatékonyabb terápiát meghatározni a beteg számára.” – hívta fel a figyelmet Prof. Palkó András. A gyógyulás után az utánkövetésben is óriási szerepe van a képalkotó diagnosztikának, amely szintén adott protokoll alapján zajlik. Különböző daganattípusok és különböző kezelések kapcsán ez az utókövetési folyamat eltérő lehet, de a leggyakrabban a terápia végét követő első egy évben háromhavonta, majd félévente, a negyedik-ötödik évben pedig 12 havonta vizsgálják a gyógyult rákbeteget.

Nem kérdés, hogy a képalkotó diagnosztika egyik legfőbb feladata a rákgyógyítás támogatása, pont emiatt a radiológusok széleskörű képzést kapnak a különböző daganatok felismeréséből. Hivatalos specializáció, tehát ráépített szakvizsga gyermekradiológiából és neuroradiológiából, licenszképzés intervenciós radiológiából és emlődiagnosztikából van, de természetesen a radiológusoknál is a tapasztalat a meghatározó.  „A munka során mindenki specializálódik valamilyen területre. Az Affidea egyik előnye pont az, hogy az intézménynél dolgozó nagyszámú radiológussal, illetve a teleradiológia révén megoldható, hogy egy adott vizsgálat értékelésébe bevonhassuk az adott területen leginkább tapasztalt szakértőt. Ezzel pedig a betegek járnak a legjobban, hiszen biztosak lehetnek abban, hogy a leletüket a lehető legjobb szakember értékelte.” – tette hozzá Prof. Palkó András.

1 https://novekedes.hu/elemzesek/hany-ember-hal-meg-magyarorszagon-es-miben

Nyitókép: Bokskapet képe a Pixabay -en.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja