SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Álomszép - zene babáknak és mamáknak

Családinet [cikkei] - 2007-07-24
Dr. Raffai Jenő pszichológus:

"Az igazi baba-mama zene olyan, ami az anya lelkén átszűrődve éri el a magzatát. Ettől lesz személyes. Ettől lesz kettőjük kizárólagos élménye. Létrehozza kötődésük zenei mintázatát. Mintha együtt komponálták volna. Ez egy ilyen CD. Jó szívvel ajánlom."

A lemez anyaga komolyzenei alapokon nyugszik. Zeneszerzője maga is zenetanár és édesanya. Bizek Emi zeneszerző az ELTE ének-, zenetanár, karvezetés szakán végzett. Maga is gyakorló kismama. A szerzemények komponálásakor a szerzői megérzéseken kívül fontos szempont volt az egyszerű, megnyugtató, harmonikus dallamok alkalmazása, ami egyfelől relaxatív, másfelől klasszikus zenei alapokkal fejleszti a kisbabák muzikalitását.

A túlszínesített, túl változatos zene még a klasszikus műfajban is inkább megzavarja a kicsik nyugalmát. A hangszerelés zenekari megvalósítása ezért sokszor álmosítóan pontos játékmóddal készült, ugyanakkor harmonikus, dallamos.

Fontos szempont, hogy a cd anyaga egyaránt kellemes, nyugtató hatatású kisbabának és szüleinek is. Számos, ma forgalomban levő babazene pontosan követi a babák fejlődésének igényeit, nem gondol viszont arra, hogy a sokszor butácska dallamok előbb-utóbb idegesíthetik a szülőket. A szülők tudatalatti feszültsége viszont hatással van a kisbaba nyugalmára is.



Az Álomszép CD dallamai minden korosztály számára megnyugtató hatásúak.

A zeneszerző saját tapasztalata és a tesztelésben résztvevő szakemberek véleménye szerint érdemes már a pocakos időszakban is hallgatni a lemezt.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja