SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kismamák étrendje

Kókai Kata [cikkei] - 2005-09-29
A várandósság és a szoptatás ideje alatt is fontos szerepet kap a kismama helyes étrendjének összeállítása.

A helyes étrend kialakítása során minden szempontot figyelembe kell venni. Bármilyen elvet követünk is, egy várandós nő nem tiltható el attól az ételtől melyet megkíván. A helyes étrend kialakítása nem csak a kismama és a magzat védelmét szolgálja, de megkönnyíti a szülést, és később a felesleges kilók leadását is. Fokozottabb figyelmet igényelnek a vegetáriánus étrendet követő kismamák. Egyes vitaminok, illetve az állati eredetű fehérje nem nélkülözhető, így célszerű a várandósság idején legalább tejtermékeket és tojást fogyasztani. Emellett a szokásos, kismamák számára javasolt vitaminokon kívül célszerű az egysíkú táplálkozásból adódóan kieső vitaminok külön pótlása.

A terhesség során fokozottan kell ügyelni a változatos, megfelelő táplálkozásra. Ez segítséget jelenthet a szülés során, és azt követően is, valamint a gyermek későbbi egészségére is kihatással lehet. Elegendő energiát nyújt a várandós nőnek, és magzatának egyaránt. Mivel a várandósság idején már (legalább) két ember él egy testben, ennek megfelelően ügyelni kell a megfelelő vitamin- és ásványi anyag bevitelre is. A zöldségeket érdemes mindig frissen, vagy párolva fogyasztani, így nyerhetjük ki belőle a legtöbb értékes vitamint. A zöldségek és gyümölcsök magas rosttartalma segíti a helyes emésztést is.

A nyers hús, tojás, hal tartalmazhatja a legtöbb kórokozót, így ezeket mindig érdemes alaposan átsütni. A várandósság során fokozottabban szükséges a fehérjebevitel. Ezt tejtermékekből, vagy fehérhúsokból szerezheti meg szervezetünk. A tejet (sőt akár a csapvizet is) érdemes fogyasztás előtt felforralni. Már a kezdetekben érdemes olyan életmódot kialakítani, amely nem ad lehetőséget a túlzott mértékű elhízásra. Mivel a későbbiekben nehezebb lesz a mozgás, és a baba érdekében a legtöbb sportot el kell hagynunk, a táplálkozás segítségével tehetünk legtöbbet a túlsúly elkerülésére.



A terhesség során tilos a koplalás, az egyhangú étkezés és a fogyókúra. Amellett, hogy tudományos kísérletek szerint a terhessége alatt éhező kismama gyermeke hajlamosabb lesz az elhízásra, a fejlődő magzatra is káros lehet a nem elegendő energia bevitel. Ha rostokban gazdag ételeket választunk, s kisebb adagokban fogyasztjuk el az ételeket, elkerülhető a túlzott súlyfölösleg kialakulása.

Káros vagy sem?

Ma már a médiának köszönhetően egyre többen használnak homeopátiás szereket, s természetes módszerekkel tisztítják szervezetüket. A szigorúbb méregtelenítési módszereket pl. víz nap (egy napig csupán víz fogyasztása megengedett) célszerű elkerülni. Ugyanakkor a gyümölcskúra (heti egy nap, amelyen kizárólag különböző gyümölcsöket fogyasztanak), nem árthat a magzatnak. A várandósság ideje alatt is nyugodtan fogyasztható tea, de magas koffeintartalma miatt a kávé illetve kóla nem javasolt. Egyes vélemények szerint kerülendő a túlzott májfogyasztás, mivel a sok A-vitamin elraktározódik a szervezetben, és túladagoláshoz vezethet.
Természetes normál mértékben szinte minden étel fogyasztása megengedett.

A várandósság utolsó szakaszában célszerű elkerülni a savasodást okozó ételeket (pl. paradicsom, fűszeres ételek, tea, túl sok cukor stb.), mivel a méh a gyomorra gyakorolt nyomása miatt egyébként is "túl sok" gyomorsava lehet a kismamának. A magas vérnyomás kialakulásával szemben könnyen védekezhetünk a nagymértékű só fogyasztás elkerülésével. A drogok, cigaretta, alkohol és más élvezeti szerek használata a magzat és a kismama érdekében egyértelműen tilos.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja