SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A farfekvéses forgolódásról

Családinet [cikkei] - 2005-05-22
A 30. hét környékén még a babák egyötöde farfekvéses, azután előbb-utóbb általában befordulnak fejjel lefelé.

Ha a 35. hétig ez mégsem történne meg, akkor sem kell kétségbe esni, de talán ilyenkor már jó elkezdeni kicsit kívülről is segíteni a babának, hogy megtalálja a "helyes" pozíciót.

Azt javaslom, előtte beszéld meg az orvosoddal vagy a választott bábáddal, hogy pontosan milyen helyzetben is van a baba és hogy szerintük a legvalószínűbb esetben melyik irányba mozdul, hogy fejjel lefelé forduljon. Azért jó ha ezt tudod, mert akkor gondolataiddal, mozdulataiddal tudatosan is segítheted arrafelé.

A legáltalánosabban elterjedt tanács ilyenkor, hogy a kismama sétáljon naponta egy órát. A sétáló mozgás és a gravitáció a baba fejét - ami testének legnagyobb és legnehezebb része - a medence felé csalogatja.

A séta kiegészítéseként párnákkal lehet felpolcolni a medence tájékát.

  • Mérettől függően két, három, négy párnát helyezz a földre és feküdj rá úgy, hogy a fejed a földön legyen - illetve párnán, de lejjebb - és mély lélegzetekkel lazítsd el magad.
  • Valamilyen finom olajjal (búzacsíra, mandula, olíva) masszírozd a hasad, így is bíztatva a babát a fordulásra. Ha már tudod, hogy elvben milyen irányban kéne a fordulatot megtennie, akkor a masszírozás gyengéd, de határozott mozdulataival abba az irányba "tessékeld" a pocaklakót.
  • Naponta háromszor-négyszer 10-10 percet szánj a gyakorlatra.
  • Ne számíts azonnali eredményre, általában 1-2 hét múlva történik valami. Ez gyakran nagy mozgolódással jár, szóval valószínűleg meg fogod érezni, de azért jó, ha megerősít ebben az orvosod és/vagy bábád.
  • Ha a baba megfordult, akkor guggolj sokat, hogy segíts a fejnek beilleszkedni a medencébe.

Talán nem ennyire ismert az, hogy a négykézláb mászás is hatékony segítség lehet.

  • Állj négykézlábra, medencéd, hátad, fejed legyen kb. egyvonalban.
  • Szépen, lassan, kiegyensúlyozottan kezdj el mászni.
  • Sokan nem veszik komolyan ezt a gyakorlatot, mert a mászás olyan vicces dolog, amit csak a kisgyermekek csinálnak, ugyanakkor egy felnőttnek unalmas is lehet. Pedig mászás közben egyrészt lehet testérzetekre figyelni és lehet variálni magával a mászással is, lehet játszani a ritmusával, a mozdulatok milyenségével. Közben meg-megállva gondolj arra, hogy mit is szeretnél ezzel a gyakorlattal. Figyeld a légzésedet, legyen a nyakad és gerinced laza, küldj egy-egy gondolatot a babádnak és kérd, hogy ő is segítsen a folyamatban.
  • Naponta 2x10 perc mászás biztosan jól fog esni neked is és a babádnak is. 

A mászás után vagy közben kellemes lehet kicsit kilazulni a térdelő-mellkasleengedő pózban.

  • Ereszkedj négykézlábra. A lábak hátul viszonylag széles terpeszben legyenek, a fejedet tedd le a földre, támaszd az egyik alkarodra.
  • Lélegezz, figyelj a testérzetekre. 

Lehet próbálkozni homeopátiás szerekkel is. A Pulsatilla egy általánosan elfogadott szer erre a problémára, de nem árt egy homeopata orvost is felkeresni, aki megmondja, hogy pontosan milyen potenciált vegyél, és/vagy alkati szered megtalálásában is segít.

Az akupunktúrás kezeléshez is szakemberre van szükség, illetve ha a pároddal mész, akkor esetleg megkérhetitek, hogy mutassa meg, hogy hogyan kell moxázni a kislábujj azon pontját, amely összeköttetésben van a méhhel.

Ha lelkiismeretesen végzed az iménti gyakorlatokat és az alternatív gyógymódok nyújtotta lehetőségeket is kihasználod, akkor a baba valószínűleg a megfelelő irányba fog fordulni. Relaxációs gyakorlatok is hasznosak lehetnek, mert ezek oldhatják benned a farvfekvéssel kapcsolatos feszültségeket.

És végül egy "varázslatos" történet: egy jógacsoport egyik tagja már a kórházban volt, mert másnapra volt kitűzve a programozott császármetszés, ugyanis a megszületendő nem volt hajlandó befordulni fejjel lefelé. Akkor este a jóga után a csoport együtt gondolt a kismamára azzal a kívánsággal, hogy ha egy mód van rá, ne legyen mégse császármetszés. És hogy, hogy nem, másnap reggelre a baba befordult, a császár elmaradt és néhány nap múlva megszületett természetesen.
Az utolsó pillanatban is van remény, csak higgyünk kisbabánk és testünk csodálatos képességeiben!

Hoppál Bori

forrás: www.szuleteshete.hu
kép: www.foter.com

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja