SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az éltető anyatej

Kókai Kata [cikkei] - 2006-10-02
Sokat hallhattunk már az éltető anyatejről, mellyel nem véletlenül ajándékozott meg minket a természet.

Mindig egyfajta csodaként emlegetjük az anyatejet, s kiemeljük a szoptatás fontosságát. Nem csoda, hiszen ez a természet egyik legnagyobb ajándéka. A mesterséges tápanyagokkal szemben önmagától igazodik a babák igényeihez, mennyisége, sűrűsége, s tápanyag tartalma is eszerint változik. Léteznek ajánlott időtartamok, ameddig egy baba igényli az anyatejet, de leginkább magán az édesanyán múlik, mennyi ideig tudja, vagy szeretné kizárólag anyatejjel táplálni gyermekét.

Miért pont anyatej?

Sajnos napjainkban akadnak olyanok akik nem akarnak, de olyanok is, akik adottságaik révén nem tudnak szoptatni. Egyesek akár évekig is táplálhatják gyermeküket anyatejjel, míg mások teje már néhány hónap után elapad. Azt azonban mindenképpen meg kell említeni, ameddig egy anyának lehetősége van rá, hogy anyatejjel táplálja gyermekét, addig nem szabad engedni a tápszer csábításának.

Bár a modern anyatej pótló készítmények sokkal biztonságosabbak és jobbak mint elődeik, mégsem egyenlőek az anyatejjel. A baba első évében a központi idegrendszer különösen érzékeny a táplálékokra, s az anyatej az egyetlen létező táplálék, mely maradéktalanul kielégítheti a baba szervezetének igényeit.

Tápszer- minél később, annál jobb


Mindenki által elfogadott tény, hogy az anyatej a legjobb, minden igényt kielégítő élelmiszer egy baba számára. A modern korban azonban egyre több készítmény véli helyettesíteni azt. A tápszer ugyan csodálatos találmány, hiszen azok számára, akiknek korának elapad a teje, nem csak nélkülözhetetlen, de életmentő is lehet. Viszont nem szabad átesni a ló túloldalára, a tápszer csak akkor jó, ha nincs más választás- vagy a baba elég nagy már.

Általában fél éves kortól javasolják a hozzátáplálást, mely történhet tápszerrel, szilárdabb tápanyagokkal is. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem lehet egyértelműen meghatározni azt az időpontot, amikor elérkezik más tápanyagok bevezetésének az ideje. Hagyni kell, hogy az apróság maga döntse el, mikor van szüksége az anyatej mellett más táplálékra is.

Szoptatás és gyógyszerek

Sajnos adódhatnak olyan esetek, amikor a kismama akarata ellenére is kénytelen gyógyszerhez nyúlni. A modern készítmények között természetesen akad számtalan olyan szer, amely nem befolyásolja a szoptatást, de akadnak olyan készítmények is, melyek szedése során egyes összetevők bekerülhetnek az anyatejbe.

Fontos megemlíteni, hogy a várandósság alatt szedhető gyógyszerek nem egyenlők a szoptatás alatt szedhető készítményekkel. Terhesség alatt szedhető gyógyszerek lebomlanak, mielőtt a magzathoz kerülnének, szoptatás idején azokban ezen gyógyszerek nagy részének hatóanyagai az anyatejbe is bekerülhetnek.

Tehát szoptatás idején veszélyes és tilos olyan készítményeket fogyasztani, melyekről nem kérjük ki szakértő véleményét. Legyen szó gyógynövényről vagy kemikáliáról, mindenképpen ki kell kérni a háziorvos, vagy gyógyszer véleményét.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja