SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Gyereklélek - másképp

[cikkei] - 2004-02-26
Manapság sok szó esik az "egész életen át tartó tanulás" gyakorlatáról. Azt hiszem a gyereknevelés is - jóllehet a téma nem erről szól - ilyen. Csak mire esetleg belejövünk, gyerekünk köszöni szépen már nem kér belőle. Szolgáljon segítségül ez a néhány pedagógiai jó tanács egy kicsit más formában - a gyerekek szemével nézve.

1. Ne kényeztess el. Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki tőled.

2. Légy velem határozott. Ez azért fontos nekem, mert ezáltal érzem magam biztonságban.

3.Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel. Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.

4. Ne viselkedj úgy velem, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen vagyok valójában. Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon "nagy"-ként próbálok viselkedni.

5. Ne javíts ki mások előtt. Sokkal többet érsz el, ha kettesben, csendesen megmagyarázod, miben hibáztam.

6. Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök lennének. A kettő összekeverése megzavarja bennem az értékek megtanulását.

7. Ne védj meg cselekedeteim következményeitől. Néha szükségem van arra, hogy - fájdalmak árán - magam tapasztaljam a következményeket.

8. Ne vedd rossz néven, ha azt mondom "nem szeretlek". Legtöbbször nem Te vagy az, akit nem szeretek, hanem az a hatalom, ami megakadályoz, hogy kedvem szerint cselekdjek.

9.Ne törödj sokat apró egészségügyi panaszaimmal. Néha csak azt szeretném elérni, hogy figyeljetek rám.

10.Ne korholj állandóan. Ha folyton zsörtölődsz,csak úgy tudok védekezni, hogy süketnek tettetem magam.

11. Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam.  Ezért tűnik úgy néha, mintha nem mondanék igazat.

12.Ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok hozzád. Ha nem válaszolsz, egy idő után azt veszed majd észre, hogy abbahagyom a kérdezést és máshol keresek választ a kérdéseimre.

13. Légy következetes. Ha nem vagy az, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni Benned.

14. Ne mondd nekem, hogy a félelmeim butaságok. Nagyon is valóságosak ezek a félelmek és csak úgy tudsz segíteni nekem, ha megpróbálsz megérteni.

15.Sose tégy úgy, mintha tökéletes és tévedhetetlen lennél. Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rájövök, hogy egyik sem vagy.

16.Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem. Az őszinte bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem irántad.

17. Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni. Kérlek nyudodj bele a próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.

18. Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök. Biztos nehéz Neked velem lépést tartani, de kérlek, legalábbb próbáld meg.

19. Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül, de talán nem is kell ezt Neked hangoztatnom. Vagy mégis?

20. Kérlek tartsd magad jó kondicióban és légy egészséges! Szükségem van Rád!

(Forrás.New York Times, fordította:dr. Balázs Márta)

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja