SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Megszületett a kistestvér és meghaltak az elvek - 12 dolog, amire csak akkor jössz rá, ha már két gyereket nevelsz

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-10-18
Valószínű, hogy már az első gyermeked nevelésekor is búcsút kellett mondanod az elveid egy részének, de ilyenkor még voltak olyanok, amelyek többé-kevésbé azért tartották magukat - akár azért, mert a gyerek olyan típus volt, hogy ezek pont passzoltak hozzá, akár azért, mert tényleg nagy erőfeszítéseket tettél a szabályok betartása érdekében. Ha azonban tervezed a kistestvért, vagy már úton is van, jobb, ha felkészülsz: egy darabig minden a túlélésről fog szólni. Jellegénél fogva erősen szubjektív élménybeszámoló következik.
Megszületett a kistestvér és meghaltak az elvek - 12 dolog, amire csak akkor jössz rá, ha már két gyereket nevelsz

Két hét híján két év van a gyerekeink között. Amikor ezt kitaláltuk, olyan jó ötletnek tűnt: így nem kell a gyedet megszakítani, még lendületben vagyunk pelenkázás és alvásmegvonás tekintetében, és különben is, az első is egész jól sikerült, a második már igazán gyerekjáték lesz.

Hát nem lett. Személy szerint nekünk nem igazán jött be a kis korkülönbség, bár ha jobban belegondolok, az sem biztos, hogy több év jobb lett volna. Mindegy, így alakítottuk, visszacsinálni nem lehet, és azért ennek is megvan a maga sajátos szépsége. Ha hozzánk hasonlóan úgy döntöttetek, maximum három évet terveztek a gyerekeitek között, a következő dolgokkal jobb, ha tisztában vagy:


1. A második terhesség is kemény

Csak éppen más miatt, mint az első. Igazából nehezen tudom eldönteni, melyik rosszabb: az irodában hányni, vagy otthon úgy, hogy közben az egyévesed dörömböl a vécéajtón. Ha hajlamos vagy stresszelésre, a második terhességedet is ugyanúgy végig fogod izgulni, mint az elsőt, függetlenül attól, hogy egyszer már végigcsináltad az egészet.


2. A második terhességnél már kevésbé emlékszel a mérföldkövekre

Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor először éreztem a fiam mozgását. Emlékszem a napszakra, a helyszínre, az akkor viselt ruhámra. Percekig könnyes volt az élménytől a szemem utána.
Amikor a második babámnál a védődő megkérdezte, mikor éreztem először mozogni, nem tudtam mást felelni, mint hogy „úgy egy-két hete.”


3. A második szülés sokkal gyorsabb

Ha az elsőnél még haza is küldtek ötperces fájásokkal a kórházból, ez most biztos nem fog megismétlődni. A többedik szülések – főleg, ha nem telik el köztük túl sok idő – rendszerint jóval rövidebb idő alatt lezajlanak, mint az első. Ha megérzed az első valódi fájásokat, ne habozz, rohanj a kórházba, ellenkező esetben akár az út szélén vagy a fürdőszobapadlón leszel kénytelen világra hozni a babádat.


4. A második szülés ettől még nehéz

Igaz, hogy rövid, cserébe intenzív. Nagyon. Ráadásul, ha az első babáddal meg is úsztad, a másodikkal garantáltan meg fogsz ismerkedni az utófájások kellemetlenségével. Ez rendszerint a többedszerre szülő nők első napjait megkeserítő jelenség, amely a méh összehúzódásának következménye. Főleg szoptatáskor érezni, és néha fájdalmasabb, mint maga a szülés volt.


5. Új értelmet nyer a „fáradtság” kifejezés

Ha az első babád esetleg sírós vagy rossz alvó is volt, azért néha nyilván el-elbóbiskolt vagy csendben volt ő is. Ha azonban már van kettő, nagy valószínűséggel felváltva sírnak (vagy egyszerre – mindenki döntse el, melyik a rosszabb), időnként extrém kevés szabadidőt hagyva elgyötört anyjuknak.


6. Bárhol lehet szoptatni

Az első gyerekkel a többség igyekszik úgy igazítani az életet, hogy minél ritkábban kelljen nyilvánosan megszoptatni. Egy kétévest azonban kitolás azért hazacipelni a játszótérről, mert a kistestvér épp megéhezett. Anya pedig rájön, hogy nem szakad le az ég, ha a padon szopik a pici. A csecsemő a családi asztalnál is igen hamar helyet kaphat. Mi mindig úgy ebédeltünk, hogy a nagy kézzel evett – nekem teljesen mindegy volt, lényeg, hogy ne nekem kelljen etetnem –, én szoptattam a kicsit, közben fél kézzel ettem én is. Bár azt hittem, ezzel a módszerrel feltaláltam a spanyolviaszt, rövid játszótéri körkérdés után kiderült, hogy mindenki így csinálja.


7. A kötődő nevelés praktikus

Ha először esetleg nem is szimpatizáltál a hordozással, az együttalvásról pedig az volt a véleményed, hogy egyenes út a váláshoz, kétgyerekes anyaként hamar rájöhetsz, hogy mindkettő életmentő. A hordozókendő segít abban, hogy csendben tartsad a másodszülöttet, közben marad két kezed a naggyal való foglalkozáshoz, az alváshoz pedig úgy fogsz hozzáállni, hogy mindegy, hol, a lényeg, hogy legalább pár órát aludjon a család.


8. Egy kis sírástól nem dől össze a világ

Kötődő nevelés ide vagy oda, a második gyerekek sorsa bizony az, hogy néha magányosan sírnak. Ez van. Ha nincs segítséged, nem leszel képes kétfelé szakadni, így a kelleténél mindenképp gyakrabban fog előfordulni, hogy a nagyobbikkal való foglalkozás miatt viszonylag hosszabb ideig nem tudsz odasietni a kicsihez. Rossz hallgatni, de el fogod fogadni, hogy a lelke ettől nem feltétlen hullik darabokra.


7. A tévé jó barát

Ha lehet, még súlyosabb lelkiismeret-furdalások forrása, mint a sírni hagyás, de nem ismerek olyan többgyerekes anyát, aki ne vallaná be pironkodva, hogy gyakrabban veszi igénybe a tévét mint bébiszittert, mint szeretné. Még egy elv mehet így a kukába.


8. A babák alkalmazkodóak

Az első gyerek napirendjét fokozatosan, az ő szempontjai maximális figyelembevételével alakítod. A második beleszületik egy működő rutinba, sok választása nincs, ahhoz kell alkalmazkodnia. És ő alkalmazkodni is fog azonnal. A második gyerek nem teheti meg azt sem, hogy csak otthon eszik és alszik, mert nem fog egy kisgyerekes család egész nap otthon ülni emiatt, és valószínűleg nem is lesznek ilyen igényei. Nálunk a nagyobbik még a nagyszülőknél sem volt hajlandó aludni délután, a kicsi pedig még nagyobb korában is simán kidőlt, ahol voltunk, legyen az idegen lakás vagy strand.


9. A kisgyerekek megbocsátóak

Lelkiismeret-furdalásod fő oka nem is a kicsi, hanem a nagy lesz. Egy pici gyerek, szinte még baba ő is, akinek nem csak egy új jövevénnyel, hanem anyja türelmetlenségével, és a hirtelen rázúduló rengeteg elvárással is szembe kell néznie. Elvárják, hogy türelmes legyen, önálló, szeresse a kicsit, a te kimerültséged és haragod pedig mindig rajta csattan. Ez tényleg nagyon rossz, ezzel tenni kell valamit, de tudnod kell: ha őszintén állsz hozzá, ha bocsánatot kérsz az időnkénti igazságtalan viselkedésed miatt, és folyamatosan biztosítod a szeretetedről, nem fog mélyen sérülni.


10. A testvérhez való viszony mindennél összetettebb

A szeretet és az utálat egészen komplex elegye az, ahogyan két testvér viszonyul egymáshoz. Két kézen is nehéz megszámolni, egy nap hányszor árulkodnak egymásra, verekednek össze, hányszor vágják egymás fejéhez, hogy „utállak”, mégis szinte életképtelenek egymás nélkül. Amikor a fiam először aludt egy osztálytársánál, a húga két napig szomorkodott, este még sírt is, hogy hogyan fog ő elaludni az ő „drága testvére” nélkül – majd amikor másnap a bátyja belépett az ajtón, még a kabátját sem vette le, már összevesztek valamin.


11. A legnagyobb boldogság, hogy ők szeretik egymást

A folyamatos harcok ellenére különleges, semmihez nem hasonlítható kötelék fűzi össze a testvéreket. Egy szülőnek nincs szebb látvány annál, mint amikor gyermekei együtt játszanak, vagy összebújva alszanak éjszaka. Amikor egymást ölelik – nem felszólításra, hanem maguktól – az nagyobb öröm, mint amikor egyszerre ölelnek engem.


12.  Megtanulod az alázatot

Ha esetleg eddig hajlamos voltál elítélni másokat az általad helytelenített gyereknevelési szokásaikért, és azt gondolni, hogy a te gyereked azért olyan csodás, mert te olyan hibátlanul neveled, hamarosan felül fogod vizsgálni az eddigi elképzeléseidet. Észre fogod venni, hogy a másik éppolyan esendő ember, mint te vagy, hogy a türelme mindenkinek véges, és hogy az a módszer, amit eddig olyan magabiztosan hirdettél, lehet, hogy nem működik mindenkinél. Ha hisztiző gyereket vagy kimerült anyát látsz, nem megvetően fogod őket végigmérni, hanem vagy tapintatosan nem veszed észre őket, vagy valahogy biztosítani igyekszel az ismeretlen sorstársat arról, hogy nincs egyedül.

Ezzel párhuzamosan egyre inkább fenntartásokkal fogod kezelni a – jellemzően egygyerekes – megmondóembereket is. Az „én gyerekem azért alszik olyan jól, mert...”, vagy „A kislányom azért szófogadó, mert...” típusú okoskodások felett legfeljebb elnézően mosolyogsz majd. Én személy szerint tapasztalatot szívesen cserélek bárkivel, de azt, hogy bizonyos dolgokat így vagy úgy kell csinálni, legfeljebb annak hiszem el, akinek már legalább négy-öt saját gyerekével működött a dolog. E nélkül a tapasztalatot legfeljebb jó ötletnek, és nem univerzális igazságnak vagyok hajlandó felfogni.

Fotó: sathyatripodi / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Vannak olyan szülők, akik elvárják a gyereküktől, hogy legyenek hálásak a felnevelésükért - és ezt a kártyát általában vitás helyzetekben húzzák elő. De vajon tényleg tartozunk a szüleinknek?
Terjed a lepkehimlő - egyre több óvodás betegszik meg

Terjed a lepkehimlő - egyre több óvodás betegszik meg

A lepkehimlő leggyakoribb tünetei a láz, orrfolyás, vörösség az arcon és a csipkeszerű kiütés, ami a törzs felől a végtagok felé terjed. Felnőttként a hosszan tartó ízületi fájdalom hívhatja fel a figyelmet a betegségre.
A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

Olyan nincs, hogy egy csecsemő ne kötődjön a gondozójához. Az azonban nem mindegy, hogy milyen minőségű ez a kötődés, hiszen ez a későbbiekben a további kapcsolataira is hatással lesz.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
A szerkesztő ajánlja