SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Hason fekvés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 2. rész

Kulcsár-Domján Rita - szabadságon [cikkei] - 2015-11-23
Konduktorként, már a főiskola (Pető Főiskola) első évében megtanultuk, mikor, milyen fontos mozgáselemeket tanul meg, sajátít el és gyakorol a gyermek. Ez a váz. Az alap. Amelyhez hasonlítunk, amelyre építünk.
Hason fekvés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 2. rész

Hason fekvés

Ez az egyszerűnek tűnő állapot mindennek az alapja, s nem is olyan egyszerű…

Minél korábban kezdjük a pocakon töltött időt, annál sikeresebb lehet a későbbi mozgásfejlődés. De törekedjünk itt is a fokozatosságra! Kezdetben néhány percig (akár születés után egy két héttel), majd 3 hónapos korra elérhetjük a fél órát is (többet is, de ez legyen a minimum)!

Elöljáróban leszögezhetjük ez egy cseppet sem fájdalmas testhelyzet, de nem minden baba szereti. Ettől még ne menjen el a kedvünk, s gyakoroltassuk rendületlen. Ő is és mi is belejövünk majd! A kezdeti rosszkedv enyhülni fog, viszont ha kihagyjuk, nagyon sok mindent veszít(het)ünk, s több gondunk lesz/lehet a jövőben. 

Miért fontos?

- Ahhoz, hogy a baba megfelelően, biztosan tartsa a fejét, szükséges a nyak, a váll, hát izmainak fejlődése.

- Ahhoz, hogy ezek az izmok alakuljanak, erősödjenek, a hason fekvés ad lehetőséget, valamint ebben a pozícióban kezdődhet a gerincoszlop átalakulása (a születési C görbületből az S görbületbe történő folyamatos változás), fejlődése is.

- Azok a gyerekek, akik rendszeresen időt töltenek a pocakjukon, könnyebben indul be a gurulás, kúszás is (ami manapság kimarad sok esetben, s csak később okoz(hat) gondot, más területen).

Mikor?

Illesszük bele a napirendbe, mint a pelenkázást, fürdetést, vagy játékot. (Például pelenkázás, vagy szundi után. De mindenkinek más a napirendje, szokásrendszere.)

Hol?

Pelenkázón, ágyon, földön - szőnyegen, pléden -. Soha, semmilyen körülmények között ne hagyd magára - egy pillanatra se - a babádat olyan helyen ahonnan le tud esni, inkább tedd le a földre, járókába, ha ki kell szaladnod valamiért valahova!

Ne feledjük, a hason alvás nem egyenlő a pocakon eltöltött idővel!

Játékos testhelyzetek a mosolygós fejlődésért!

- Feküdjön az anya/apa a kanapéra, földre, támassza meg felső testét (fal, labda, karfa…), tartsa a babát a hasán (hát, has, nyak simogatás, masszázs, éneklés, pisze játék, beszélgetés… 3 hónapos kortól fejemelgetés, körbenézelődés – persze mindezt megélhetjük korábban is. De ez az időpont már elvárhatja ezt mozgást.)

- Mikor a hasán fekszik a baba, feküdjünk le mi is vele szemben, így az ő szemmagasságába kerül az arcunk, ami az egyik legjobb motiváció a babáknak. Mosolyogjunk, beszéljünk hozzá, zörgessünk tárgyakat előtte egyik oldalról a másikra és vissza mozgatva azokat.

- Üljön le az Anyuka/Apuka pl. egy székre. Tegye keresztbe lábain a kis lurkót. A baba karjai/felsőteste alatt lévő lábunkat emeljük meg egy kicsit, vagy lépjünk fel egy lexikonra. A csípőjénél tartsuk a babát!

- Alkarunkon hordozás. (Mikor sétálunk vele, vagy „szállítjuk” egyik helységből a másikba.) Vannak babák, akik kezdetektől fogva ezt a pozíciót tartják az egyetlen járható útnak, főleg étkezés után (nálunk este 5 – 7-ig volt műsoron). Fektessük a babát az alkarunkra, alátámasztva a csípőt (lábak között tartva a babát), hasat, egészen a vállakig. Mindkét oldalon hordozzunk az szimmetria végett!

- Hason fektetve a babát tegyünk egy kis törülköző gurigát a vállak alá, használjunk játékokat, tükröt! A tükör kitűnő motivációs eszköz a babának! (Erre a testhelyzetre már nem tudtam rávenni :)).

Figyeljünk arra, ha fejét (alváskor-, ébrenlét ideje alatt) sokat fordítja egy irányba, te fordítsd át a másik oldalra! Így nyúlnak-, és erősödnek szimmetrikusan a nyaki izmok.

Az én lányom már nagy cula mindehhez, de szemléltetésnek tökéletes. ;)


Ha szeretnél többet megtudni a babád mozgásfejlődésének mérföldköveiről, olvasd el a cikk többi részét is:
 
Kulcsár-Domján Rita - szabadságon


Kulcsár-Domján Rita - szabadságon
Konduktor-tanító, pedagógus

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/628-60-02
E-mail: konduktivrehabilitacio@gmail.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Vannak olyan szülők, akik elvárják a gyereküktől, hogy legyenek hálásak a felnevelésükért - és ezt a kártyát általában vitás helyzetekben húzzák elő. De vajon tényleg tartozunk a szüleinknek?
A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

Olyan nincs, hogy egy csecsemő ne kötődjön a gondozójához. Az azonban nem mindegy, hogy milyen minőségű ez a kötődés, hiszen ez a későbbiekben a további kapcsolataira is hatással lesz.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

A szülők szerint a vizsgálat nagyon gyorsan lezajlott, az orvos kúpot írt fel a hányásra, és azt mondta, a kisfiú nincs kiszáradva. Másnap már újra kellett éleszteni, de már nem tudták megmenteni őt.
A szerkesztő ajánlja