Legfrissebb cikkek

Napjainkat állandó monotonitás jellemzi: a napi 8-10 óra munka után hazafelé még berohanunk a boltba és bevásárolunk, megfőzzük a holnapi ebédet, megnézzük az esti film elejét, és fáradtan álomba zuhanunk, hogy holnap elölről kezdhessünk mindent. Ha van egy kis szabadidőnk, azt is csak a rutinszerű dolgokkal töltjük ki.

Két évvel ezelőtt érlelődött meg bennem az a gondolat, hogy segítséget nyújtsak olyan pároknak akiknél nem jön a baba. Három gyermekes családanyaként nem kellett sokat gondolkodnom azon, mit érezhet egy olyan nő aki gyermek után vágyódik. Hiába...

Sorozatunk második részében játsszunk egy kicsit a tűzzel. Minden gyermek szeret "tüzeskedni", most ezt bátran megtehetik, persze szülői felügyelettel.

A legtöbb kórokozó cseppfertőzéssel, azaz a belélegzett levegő útján jut a szervezetünkbe. A mandulák immunrendszerünk fontos részei, melyek az első védelmi vonalat képezik a kórokozók leküzdésében, ezért nem is szabad komoly indok nélkül megválni tőlük.

- Hogyan neveljük a Kutya-gyerekeket? - A Kutya a Kostól a Halakig - A Kutya és társai

Látóként sokszor át sem gondoljuk, mennyivel másabb élete van a bármilyen módon sérült embertársainknak. Munkatársunk, Eszter írását folytatjuk a látássérültek életéről.

Látássérült munkatársunk, Eszter vall anyai életéről és gyermeknevelési praktikáiról.

Ami jó a babának, öröm a mamának - biztosan sok mindenkinek a fülében cseng ez a jól sikerült reklámdalocska - de ez valóban így van mindig, tényleg mindig a gyermek érdekeit nézzük? Tekintsük át a napközbeni gyermekellátási formákat (és főleg az otthon töltött időszakot) a kisgyerekek szemszögéből!

A gyártók nagy igyekezettel és sikerrel próbálják a fogyasztók figyelmét elterelni arról a tényről, hogy a tartós hajfestékek legfőbb összetevői kivétel nélkül olyan vegyi anyagok, amelyek legalábbis irritáló hatásúak (h-peroxid, ammónia), vagy a fejbőrön keresztül felszívódva károsak lehetnek az egészségre (aromás aminok).

Újra közeledik az influenzaszezon, ezért fontos, hogy időben gondoskodjunk a megfelelő védelemről. A különböző immunerősítők használatával szervezetünk ellenállóbb lesz ugyan a betegségekkel szemben, de a leghatásosabb védelmet - főként az idősebb korosztály és a gyermekek számára - továbbra is a védőoltás jelenti.

Mester Györgyi meséje

Jóformán nem múlik el úgy egészségügyi rendezvény, hogy azon ne esne szó a szélütésről, annak megelőzéséről és a három órás időablak jelentőségéről. Így volt ez a legutóbbi nyíregyházi rendezvényen is. A legfrissebb adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a stroke-ot elszenvedettek 87%-ának magas a vérnyomása, 25 százalékuk cukorbeteg. Ez az országos átlagnál lényegesen magasabb.

A Kerekítő ölbeli játékok, mondókák 1. című kötet megjelenése óta egy év telt el. A könyv, amelyet 0-5 éves korú gyermekeknek és szüleiknek készítettünk, több utánnyomásban került a polcokra és elnyerte a Szép Magyar Könyv 2009. díjat.

Sokat hallhatjuk a kardiotréning és az aerob edzés kifejezéseket - különösen a fogyással és az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatban -, de nem árt pontosítani, valójában mit is takarnak ezek a fogalmak. A tájékozódásban dr. Bányai Tamás, ortopéd- és sportorvos, az Élj Tovább 5 Évvel! program szakértője segít.

Kalciumszükségletünk 75%-át tej és tejtermékek fogyasztásával fedezhetjük. Hazánkban legalább 900 ezer embert érint az oszteoporózis, holott csontszöveteink kalciumhiány következtében fellépő anyagcsere betegsége, megritkulása már napi két-három pohár tej elfogyasztásával megállítható, illetve késleltethető lenne.

A női meddőség okait boncolgatva, elsőként azon biológiai okokat kell szemügyre vennünk, melyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy 30 éves kor után elkezd csökkenni a termékenységi képesség, és a 40. év után ez a folyamat még nagyobb mértékben érvényesül. Mindemellett, ha bekövetkezik a fogantatás, a kor előrehaladtával egyre nagyobb az esélye a spontán vetélésnek és magzati kromoszóma-rendellenességek kialakulásának. Idősebb életkorban a mesterséges megtermékenyítési eljárások sikeressége is csökken.

Ki ér rá manapság mélyebben érezni? Ki az, aki ráér figyelmesnek, türelmesnek, mi több jelenlévőnek, ébernek lenni? Nincs idő nyugalomra, egyensúlyra és nincs idő élni sem! Ráérsz? "Nem! Rohanok, nincs időm!"...

A Bibliával nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést.

A kínai filozófia szerint, a máj-meridián a szemre nyílik, a máj energetikai állapota tehát befolyásolja a látás minőségét. A kínaiak már évezredek óta ismerik az összefüggést az elfogyasztott táplálékok és a látás minősége között.

Vannak speciális helyzetek, amikor az ember maga sem tudja, mivel tenne jobbat: ha szólna a másikhoz, vagy ha inkább békén hagyná. A nyugati világban sem a halálhoz, sem a gyászhoz nem tudunk hogyan viszonyulni, sokszor inkább megpróbálunk más irányba nézni, tudomást sem akarunk venni róla. Ha viszont kikerülhetetlen a dolog, elsősorban zavarba jövünk, mert nem tudjuk, hogy szóljunk-e a másikhoz, vagy inkább ne zavarjuk őt a fájdalmában.