Legfrissebb cikkek

Augusztus 1-jét 1992-ben nyilvánították a Szoptatás Világnapjának.

Persze az az idős szülő gyakorta egyáltalán nem is idős, és nem is érzi magát annak; a gyermek pedig nem biztos, hogy maradéktalanul felnőtt. Mégis, az egyszerűség kedvéért nevezzük így azt az élethelyzetet, amikor a gyermek már huszon-harminc éves, önálló életet él, vagy legalábbis képes lenne erre, esetleg van már saját családja is; a szülő pedig kisebb-nagyobb távolságból, jobb vagy rosszabb kapcsolatban kíséri figyelemmel a gyermeke életét, miközben csöndesen halad az időskor felé.

Összeszedtünk a vakációra néhány unaloműző ötletet. Ezek a játékok könnyen megtanulhatók, szórakoztatók, nem kell hozzá sok kellék.

Tombol a nyár, és ezzel együtt a gyümölcsszezon is. Az anyukák tudják, hogy érdemes kihasználni ezt az időszakot, mert a frissen szüretelt idénygyümölcs napi többszöri fogyasztásával feltölthetjük az egész család szervezetének kimerült raktárait.

Az allergia kellemetlen tünetei közül a betegek elmondása alapján a legtöbb problémát az orrdugulás okozza. Az akár hónapokig is tartó orrdugulás az éjszakai pihentető alvást is gátolhatja, ezzel jelentős életminőség romlást okozva. Az allergiások számának emelkedésével a probléma évről-évre többeket érint, így fontos, hogy a betegek megismerjék a kiváltó okokat és a vizsgálati lehetőségeket.

Miért fontos a korai fejlesztés? Mikor kell szakemberhez fordulni? Néhány tippet és hasznos tanácsot olvashatnak a következőkben.

Hazánk évek óta vezető helyen áll a májbetegségek okozta halálozásban mind Európában, mind a fejlett ipari országok között, pedig az időben felfedezett hepatitisz vírusfertőzés gyógyítható! A hosszú lappangási idő miatt, amikor már az első tünetek jelentkeznek, a gyógyulási arány jóval alacsonyabb, mint a korai szakaszban felfedezett fertőzések esetében.

Sajnos nagyon sok szülő nem fordít kellő figyelmet a gyermekei táplálkozására. A nyár különösen veszélyes időszak, hiszen akkor még az iskolai kontroll sem működik.

A laboratóriumi vizsgálat alapján a fogyasztóvédők kétféle veszélyes járókát és három fajta veszélyes bébikompot vontak ki a forgalomból az országos ellenőrzésen tapasztaltak miatt - jelentette be Perger Mónika, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) stratégiai kabinetjének munkatársa szerdai sajtótájékoztatóján.

Az orvosi egyetemen szinte unalomig használt kifejezés volt, hogy "ezt már a görögök is tudták!" Mielőtt az elmúlt héten Görögországba utaztam végigolvastam az ókorban általuk leírt számos tanulmányt és írást. Eddig is tudtam, hogy a görög orvoslás Európa legfejlettebb gyógyító tevékenysége volt, s a Kr.e. IV. században már olyan magas fokon művelték, hogy a Perzsa Birodalom királyi udvaraiba is görög orvosokat hívtak a királyi család ellátására.

Az indiánok szerint egy hároméves gyermeknek már teljesen kifejlődött a lelke, ezután kevésbé lesz szüksége az édesanyjára. Ezek szerint egyetértenek a pszichológusokkal, hiszen ők is azt mondják, hogy a gyermeknek hároméves korára kialakul az önálló énje...

Minden mozdulatunk a személyiségünkre jellemző akciók-reakciók sorozata. A mozgását figyelve következtethetünk egy vizsgált személy tulajdonságaira, így az írómozgásból is elemezhető létrehozójának egyénisége. Az írás és a rajz ezért mozdulataink síkban rögzült lenyomatainak tekinthetők.

A rovarcsípés-allergia az egyes rovarok csípése következtében, az egyén immunrendszerének válaszkészségétől függően kialakuló túlérzékenységi reakció. Csípést okozhat szúnyog, darázs, méh, bögöly, pók, hangya, kullancs vagy vízparti nyaraláskor a medúza és a tengeri sün is. Magyarországon a lakosság mintegy 2 százalékát veszélyezteti túlzott érzékenység a rovarcsípések miatt. A leggyakoribb allergiás reakciót okozó rovarok Európában a méhek és darazsak.

Nagy örömmel üdvözöltem azt a kezdeményezést, amivel a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom állt elő. Arra gondoltak, hogy ha egy családba újszülött érkezik, azt egy ablakba tűzött zászlóval hozzák az emberek tudomására. Olaszországban már korábban is létezett ez a szokás. Fiú gyermek születésekor kék, lány gyermek születésekor pedig rózsaszínű zászló lobogott az ablakokban.

Nyáron szezonja van a lakások, házak kifestésének, így jó tisztában lenni azzal, hogy mi kerül a falra és egyúttal a szervezetünkbe. Köhögés, tüsszögés, torok- és fejfájás oka egy veszélyes gáz is lehet: a festékekből áradó formaldehid.

A világon évente 80 millió nő esik teherbe, annak ellenére, hogy nem tervezte a gyermekvállalást. Ebből több mint 40 millió végződik abortusszal. Magyarországon óránként hat terhesség-megszakítást végeznek. Közülük egyre több a 13-18 éves lány. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság egyik fő célkitűzése az abortuszok visszaszorítása. Ennek egyik módja az esemény utáni tabletták alkalmazása, amely ez év augusztusától vény nélkül is kapható lesz a patikákban.

Sokan vannak, akiknek tetszik a hordozás, látják azt is, hogy mennyire praktikus egy hordozott babával jönni-menni, de néhány kérdésben bizonytalanok, és ezért még nem mertek belevágni. Összegyűjtöttem azokat a kérdéseket, amelyeket a leggyakrabban fel szoktak tenni, amikor a hordozásról beszélgetünk.

Hol kezdődik a fogantatás? Hétvégén egy beszélgetésben témába került a meddőség kérdése. Akik ott voltunk, egyetértettünk abban, hogy nagyon összetett, és nagyon sokrétű e kérdéskör. A társalgás egy kérdést indított el, hogy vajon HONNAN INDUL EL AZ ÚJ ÉLET, hol kezdődik a fogantatás?

A legújabb vizsgálatok eredményei szerint az új DPP4 gátló készítmény hatékony vércukorszint szabályozást biztosít a nem célértéken lévő 2-es típusú diabéteszes betegek számára. Az új terápia további előnye, hogy dózismódosítás nélkül adható a betegeknek, függetlenül vese- és májfunkciójuktól.

Zita és Kornél 1999-ben házasodtak össze, és 2004. januárban döntötték el, hogy gyermeket szeretnének. Fél évig természetes úton próbálkoztak, amikor azonban nem jött a baba úgy döntöttek, hogy kivizsgáltatják magukat. Kálváriájuk innentől kezdve 6 évig tartott, erre az időszakra még mindig nehéz visszaemlékezniük, hiszen a mostani tudásukkal már sok mindent máshogy csinálnának.