Legfrissebb cikkek

Megjelent a 2013/2014-es tanév hivatalos rendje.

A betegség elsősorban gyerekek, vagy gyakran úszók körében fordul elő, neve is innen ered. Az úszófül gyakori probléma a nyári időszakban, megelőzéséről és kezeléséről fül-orr-gégész szakértőnket kérdeztünk.

Bizarr és nevetséges ajándékok sokasága árasztja el Katalin hercegnőt, akinek a legfrissebb hírek szerint akár már a héten megszülethet a gyermeke. A finn kormánytól óvszert, egy ékszerésztől pedig aranyból készült popsikrém tartót kapott a hercegi pár.

A rendszertelen időbeosztás szerint dolgozó nők gyakrabban szenvednek meddőségi problémáktól, mint az állandó műszakban dolgozók - mutatta ki egy új tanulmány.

Judit mosolygós kismamaként ül párjával a váróban, kislányukat megmutatni érkeztek a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetbe kezelőorvosukhoz, Dr. Vereczkey Attilához, akinek - saját kitartásuk mellett - gyermekük születését is köszönhetik. Azért vállalkoztak az interjúra, mert szeretnék megosztani történetüket azokkal a párokkal, akik még útjuk elején járnak, hiszen maguk is hosszú utat jártak be, mire kislányuk megfogant, és végre szülővé válhattak.

Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét - mutatta ki egy brit kutatás.

Az újszülöttek közel felének keletkezik lapos terület a fején két hónapos korára, ha a hátukon altatják őket.

Ez év június 18-án szenzációs hírt hallhatott a világ, megszületett a csókfehérjével kezelt első gyermek. Miért is ilyen nagyszerű hír ez?

A boltok polcain sokféle édesítőszert találhatunk. Vannak olyanok, amiket csak utóízesítésre, vagy italaink édesítésére használhatunk, vannak olyanok, amikkel süthetünk és főzhetünk is. Vannak olyanok, amelyek szénhidráttartalma a cukoréval közel azonos, és vannak olyanok, amelyek energiamentesek.

"Családlátogatók" felfogadásával játszhatják ki a szülők kötelező látogatását előíró törvényt Kínában - a szolgáltatást már több cég is árulja az interneten.

A jól ismert orrdugulással, tüsszögéssel és orrfolyással járó tünetek mellett az allergia a szemeket sem kíméli: irritáció, viszketés, vörösség, kötőhártya-gyulladás is jelentkezhet. A szemtünetek akár önállóan, egyéb panaszok nélkül is megjelenhetnek.

Kispocok, mamájával és számos testvérkéjével együtt, egy nemrég learatott szántó földbevájt üregében éldegélt. Helynek ugyan szűkében voltak, azonban ettől eltekintve, békében és nyugalomban éltek.

Akár három év börtönnel is büntethető, ha valakit megsértünk a közösségi oldalakra írt bejegyzésünkkel - így döntött a grenadai törvényhozás. A rendőröknek pedig kötelező kitenni a Twitter azonosítójukat az egyenruhára.

Sok gyermek a nyári szünidő nagy részében felnőtt kontroll nélkül van egész nap az utcán, mely aggályos lehet a saját, a társak és a környezetük élőlényei biztonsága kapcsán.

Dr. Gyarmati Andrea az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb gyermekorvosa.

Sok anya számára valóságos rejtély a kisbabák éjszakai mozgolódása, de ez a mozgás természetes velejárója a babák egészséges alvási fejlődésének.

A magyar gyermek-egészségügyi intézmények eszközparkja átlagosan 13 éves, de használnak még 30-40 éves műszereket is. Mindeközben az intézmények 32%-a egyáltalán nem tud saját erőből eszközparkjának megújítására pénzt fordítani - derül ki a K&H gyógyvarázs felméréséből.

Egy kis híján két és fél éves londoni kisfiúval bővült a magas intelligenciájú embereket tömörítő Mensa társaság Nagy-Britanniában.

Akinek a gyermeke már bekerül a közoktatás útvesztőjébe, annak számolnia kell a különböző havi vagy féléves kiadásokkal, melyek a családi kasszát terhelik: gondolunk itt elsősorban az osztálypénzekre, esetleg az iskola alapítványát támogató összegekre.

A beteg gyerekek után járó emelt összegű családi pótlék visszaállítását, az erre vonatkozó rendelet felülvizsgálatát kérték az érintett szülők Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől kedden a tárcavezető budapesti, Akadémia utcai dolgozószobája alatt tartott civil demonstráción.