Legfrissebb cikkek

A résztvevő gyermekek a kezelés után panaszmentesen fogyaszthatták a korábban súlyos tüneteket okozó magvakat. Az immunterápia eredményeiről szóló kutatást a Lancet folyóirat közölte.

A zártkörű sajtótájékoztatón bemutatott PANDORA ESSENCE Collection a nők számára legfontosabb értékeket fejezi ki a márkára jellemző letisztult és nőies stílusban.

A fogászati plakk a fogak felszínén kialakuló lepedék, amely azonban akár az íny alatt is megtelepedhet. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Fogászat fogorvosa szerint az eltávolítatlan plakk következményeiről és a hajlamosító tényezőkről beszélt.

A manapság népszerű diéták többsége nem csak a szénhidrát csökkentés céljából javasolja a pékáruk, tészták fogyasztásának mellőzését. Egyes felvetések szerint a gabonák egyik összetevője a glutén amellett, hogy jelentősen lelassíthatja a fogyást, az egész szervezetre kiterjedő panaszokat is okozhat. Cikkünkben a gabonafélék fogyasztásával kapcsolatba hozható betegségeket vesszük górcső alá.

A vetélés kockázata életmódváltással csökkenthető: az első terhességek több mint fele megmenthető lenne így - derült ki egy dán kutatásból.

Télen, a megfázásos időszakban az emberek többsége a torkában zavaró gombócérzésre panaszkodik, melyet csak nagy nehezen tud megszűntetni. Bár maga a tünet legtöbbször ártalmatlan, azonban van, hogy pajzsmirigyzavarra hívja fel a figyelmet.

Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot, nemcsak az anyáé - állapították meg állatkísérleteik során dél-koreai kutatók.

A pattanásos bőr elleni harcban hatékony segítséget nyújt a VIO kezelés és fényterápia. A tiniknek és felnőtteknek egyaránt javasolt eszközök előnyeiről Peterman Krisztinát, a Dermatica kozmetikusát kérdeztük.

Tavaly a 2008-as szinthez képest már 20 százalékkal volt alacsonyabb az átlagos ár a használt lakások piacán, fellendülés csak a kereslet élénkülésétől várható - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat hétfőn az MTI-vel.

Nem csupán a terhesség ideje alatt, hanem a szülést követő legalább 12 hét során is fokozottabb a kockázata a vérrög kialakulásának a nőknél - állapították meg a szakemberek, rámutatva, hogy az eredmények tanúsága szerint a kockázati időszak mintegy kétszer hosszabb az eddig véltnél.

Már régóta ismert tény, miszerint lelkiállapotunk nagy hatással van vérnyomásunkra. Igenám, de a stressz a mindennapok szerves része, így nem meglepő, hogy néha kiugró értéket produkálunk.

A párkapcsolatot is próbára tévő kellemetlen hanghatáson túl, a horkolás az egészségét is veszélyezteti. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosának segítségével összegyűjtöttük, hogy miért.

Kellemetlenek, sokszor kínosak lehetnek az intim fertőzések, amelyek egy részének okát és kezelését dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szakembere világította meg.

Sok édesanya szembesül a gyerek születése után azzal, hogy bármennyire is szeretné, de nem tudja szoptatni a babáját, mivel nem indult meg kellő mértékben a tejelválasztása. Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosa elárulja, milyen praktikákkal lehet segíteni a problémán.

Gégegyulladás gyakran jelentkezhet pedagógusok, előadóművészek, valamint olyan foglalkozási körökben dolgozóknál, akiknek a fő munkaeszközük a hangjuk. A visszatérő panaszok kezelésében a helyes hanghasználat elsajátítása, a hangszalagok túlerőltetésének kerülése is segíthet.

Az öröklődés eddig ismeretlen típusát fedezte fel egy magyar orvoscsoport. A ritka, öröklött vesebetegséggel kapcsolatban tett felismerés jelentősen megváltoztatja a genetikai tanácsadást és az eddigi gondolkodást - olvasható a kutatók tanulmányában.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a vérnyomás értéke a nap folyamán többször is változhat. Megugorhat sportolás közben, egy fontos megbeszélés előtt, illetve a főnökkel való vita során.

A buszon zötykölődve azon tűnődöm milyen szerencse, hogy nem kimondottan vagyok prűd, sőt, saját szexualitásommal igazi jó barátnők vagyunk. Egy szexuális témát mélyen érintő interjú elkészítéséhez azért ez nem is olyan rossz kezdet - veregetem magam vállon biztatóan. (Jaloveczky Viktória interjúja.)

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa szerint valódi megoldások születtek a kisgyermekesek foglalkoztatottságának növelésére, a gyed extrával az anyák már dolgozhatnak a gyed mellett is.

Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a panaszok megjelennek.