Legfrissebb cikkek

Most nem az egyéni teljesítményeket jutalmazzuk, hanem az iskoládét! Szeretnénk, ha összefogna az osztályod, s együtt oldanátok meg a Tudáspróbát!

A Cigánykerék című tévéműsorból ismert bohócot, dr. Lalát és társát rengetegen segítették olvasóink közül. Az összefogás mértéke és eredménye hátborzongató: több mint 15 millió forint. dr. Novák Hunor

Több mint háromezer 11. évfolyamos debreceni középiskolás ismerkedhet meg a mellrákmegelőzés kérdéseivel és sajátíthatja el az emlőönvizsgálat módszereit osztályfőnöki órákon egy országosan is példaértékű együttműködés eredményeként.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy Miskolcon, az utcán talált, 3-4 év körüli kisfiú személyazonosságának megállapítása érdekében.

A forgalmas út mellett lakóknak, ahol gyermek van a családban, különösen fontos a megfelelő párásítás a lakásban.

A lakáshitel piaca hihetetlen sok ajánlatot kínál, ugyanakkor ne feledkezzünk meg a lakáskasszáról sem. Az év slágere pedig a CSOK, amely a fiatal párokat támogatja az első lépésekben.

Angol kalauz a mondókák világába - ez a címe szakértőnk, Fürész-Mayernik Melinda első könyvének, amely közel 300 angol mondókát és dalt tartalmaz, az eljátszásukhoz szükséges magyar nyelvű gyakorlati útmutatóval.

Idának semmi kedve az új sulihoz. Az új osztálytársai nem fogadják kitörő lelkesedéssel, az osztályfőnöke, Miss Cornfield pedig elég fura.

A videón látható gyerekorvos igazán mindent megtesz azért, hogy az apró páciensek észre se vegyék, mi történt.

A két perces animációnak köszönhetően bepillanthatunk az anyai testbe - láthatjuk, mi is történik pontosan a vajúdás és a szülés alatt.

A családi halmozódás sok beteg esetében megfigyelhető, így tanulmányok alapján fokozott óvatosságra intik azokat, kiknek testvére már átesett a problémán.

A serdülőkor egyik életkori feladata a pályaválasztás. Van azonban emellett sok más is. A fejlődés gének diktálta menetrendjének hála a serdülő ösztönösen érzi.

Mivel kösd le a gyerekeket a hétvégén? Összegyűjtöttünk 15 családi programot, ami nem csak a gyerekeknek, de a szülőknek is élmény lehet.

Imádni való, fél perces videó.

“Olyan fáradt vagyok, állva el tudnék aludni…” A videón látható kisfiú most bebizonyította, hogy ez nem csak vicc, ilyen tényleg van. :)

Ma több mint 20 ezer gyermek él állami gondoskodásban Magyarországon. A családok széthullásának egy része megelőzhető lenne, ha idejében segítséget kapnának.

Ma Magyarországon évente mintegy 25 000 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául. A hirtelen szívhalál vezető halálok hazánkban.

A hallásvesztés az évek múlásával gyakran bekövetkező folyamat, jellemzően az idősebb korosztályban találkozhatunk ezzel a problémával.

Ha belegondolunk, hogy naponta milyen mennyiségű felszerelést kell hordoznia, nyilvánvalóvá válik, milyen nagy hatással van ez a hátára és közvetve az egészségére.

A modern gyógyszerkészítmények és új gyógyszerformák egyik legfontosabb célja a nyújtott, hosszabban tartó hatás, ezért sokszor felesleges a napi háromszori szedés.