Legfrissebb cikkek

Érdekes lehet ez a téma számodra, ha már kihordtál minimum egy babát. Jellegzetesen a második, harmadik baba után, vagy ikerterhesség esetén jelentkezhet a rectus diastasis, avagy a szétnyílt egyenes hasizom.

A mélyvénás trombózis van, hogy tünetek nélkül jelentkezik, ami megnöveli annak az esélyét, hogy a keletkezett vérrög a tüdőbe jutva embóliát okozzon.

Annak ellenére, hogy millió cikk kering a neten, ami a bántalmazó kapcsolat 5-10-15 jelét sorolja fel, még mindig ezrek élnek ilyen viszonyba bonyolódva, és még csak megnevezni sem tudják, hogy mi a baj a házasságukkal. Pedig csak szóbeli bántalmazásról beszélek.

Bár tízből kilencen hallottak már a HPV-ről, mégis, közülük minden tizedik válaszadó tévesen definiálja a vírust: összekeverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt van, aki a herpesszel is.

A kisgyermekkori hiánybetegségek megfelelő étrenddel megelőzhetőek

A bolti eladó úgy vélte, a sötét bőrű, négerbaba, amit választott, nem való a fehérbőrű amerikai kislánynak. A nem egészen hároméves Sophia azonban másképp gondolta, és véleményét nem is rejtette véka alá.

A betegellátás a húsvéti időszakban is folyamatos lesz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működtetett intézményekben, kórházakban, és az Országos Mentőszolgálat is teljes készenlétben áll az ünnepek alatt.

Napjainkban, amikor sokat hallunk az elhízás alapú betegségekről, a csodadiétákról, a táplálkozási rendellenességekről, ételallergiákról és - intoleranciákról, nyilvánvaló, hogy az étkezés szerepe messze túlnőtt a létfenntartáson.

Tünet- és panaszmentesek azok az óvodások, akik kedd délután hipós vizet ittak uzsonnához egy pápai óvodában - tájékoztatta a város polgármestere közleményben az MTI-t.

Szülőnek lenni egyszerre szórakoztató és nehéz feladat. Ezért néhány rátermett anyuka és apuka, olyan szerkezetek feltalálására adta a fejét, ami olykor megkönnyíti a gyereknevelést. Bemutatunk néhányat közülük.

Pénzügyes vagyok, ez az én elsődleges témám, tehát egy komplett regényt tudnék erről írni. Most mégis igyekszem visszafogni magam, és csak a lényeget leírni.

A kisgyermek veleszületett tulajdonsága a kíváncsiság. Végigkíséri egész életét csecsemő korától kezdve. A „Miért?” korszak a következő lépés, miután a hangok összeálltak, a szavak mondatokká nőttek, a mondatok pedig kezdenek igazi értelmet nyerni.

Merre induljunk Húsvétkor és mivel töltsük a tavaszi szünetet? Gyűjteményünkben most 33 olyan rendezvény között is válogathatsz, mely a gyerekek számára is izgalmasnak ígérkezik.

Európában minden negyedik ember rövidlátó, és ez az arány várhatóan növekedni fog, mert a szem már gyerekkorban fokozott megterhelésnek van kitéve, különösen a rendszeres számítógéphasználat és az okoseszközök, illetve az olvasásos tanulás miatt.

A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le.

Kinek jár a legdíszesebb tojás és a legfinomabb csoki Húsvétkor? Annak, aki a legszebb locsolóverset mondja! Gyűjteményünkben tündéri húsvéti verseket és rövid, gyerekeknek való locsolóverseket is találsz: tanuljátok meg valamelyiket a kicsikkel!

Nem szeretem, amikor pánikkeltő hangulatú írások látnak napvilágot, és nehezen viselem a „bezzeg a mi időnkben” írásokat, mert nem szólnak semmiről, nem adnak támpontokat. Mutatnék néhány okot, amiért nincs okod a pánikra.

Elmondhatatlanul lesújtó, amikor azt halljuk, hogy kicsi, hét év alatti gyerekeknek bántásban, embertelen bánásmódban van részük az óvodában.

Vadul kezdenénk diétába, szigorítanánk az életmódunkon, vagy teljes életmódváltáson törjük a fejünket a gyors sikerben reménykedve. Most elárulok pár módszert, amivel idén biztosan sikerülni fog!

Számos vérnyomás-probléma esetén fontos, hogy otthon is rendszeresen ellenőrizzük a vérnyomásunkat. Ehhez azonban ismernünk kell a készülékeket, a mérés lépéseit és az értékhatárokat, amelyekről dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája beszélt.