Legfrissebb cikkek

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

A diabéteszesek fokozott kockázatnak vannak kitéve a szív- és érrendszeri megbetegedések vonatkozásában, vezető haláloknak számít náluk a szívinfarktus.

Egy amerikai kismama gyanakodni kezdett, hogy kisbabája nem mozog eleget az anyaméhben. Gyanúját egy külön erre a célra kifejlesztett telefonos alkalmazás is megerősítette, így még idejében sikerült megmenteni a kislány életét.

Kultúránk egyik oldalon nehezen tolerálja a nemet mondás, az önérvényesítés képességét, a másik oldalon azonban egyenesen elvárja. Ne csodálkozzunk, ha a tinédzserek félnek kilógni a sorból és félnek nemet mondani. Pedig fontos lenne.

Tudta például, hogy ha nem sikerül a teherbeesés, akkor érdemes laborvizsgálattal kezdeni az okok feltárását? És hogy nem mindegy mit, és mennyit iszik a vérvétel előtt? Néhány jó tanáccsal segíti Dr. Pácz Alexandra.

A nyaralás háziállataink szempontjából korántsem számít mindig örömteli eseménynek.

Tele a net jobbnál jobb játékötletekkel, ám ezek többsége szoros szülői felügyeletet és együttműködést kíván. Mit tegyen a felnőtt akkor, ha egy időre nyugalomra vágyik, és csak távolról szeretné figyelni a gyereket?

A vízparton, vagy strandolás után több okból is megjelenhetnek rajtunk fura bőrtünetek. Ha azonban a panaszaink rendszerint csak a mesterséges vizekben való fürdőzés után jelentkeznek, érdemes a klórra is gyanakodni.

Következzen néhány világhíres színésznő, énekesnő és botrányhősnő vallomása arról, hogyan élték meg a gyerekvállalást. Többségük nem hazudtolta meg önmagát.

Igazi sztártalálkozó és nagyszerű, ám szó szerint izzasztó helyzet alakult ki a Suhanj! Alapítvány integrált edzőtermében hétvégén a jótékonysági A nagy D24 kihívás Suhanj! Fitness nyílt napon.

Orvos nélkül, mindössze egy tanuló szülésznővel vajúdott egy vészhelyzetben lévő kismama egy angol kórházban. A szakképzetlen segítő rosszul kezelte a CTG készüléket, és ez a hiba a kisbaba életébe került.

Igen bosszantó dolog éjszaka, elemlámpával keresgélni a sok egyforma sátor között a sajátunkat a fesztiválon. A technika fejlődése azonban ezt a problémát is megoldani látszik.

Amikor Szófia anyukája hazaért az első munkanapjából, Szófia széttárt karokkal, a lábain rugózva, jobb kezében vajas-sonkás zsemlét a balban egy joghurtot szorongatva kéredzkedett vissza a láthatóan megviselt mama nyakába, miközben egy tizennégy hónapos kislány minden bájával kijelentette - ma tizedszer - hogy gaga-zni akar.

Ötletes videót tett közzé a BRFK a sisakviselés fontosságáról. Egy dinnyével illusztrálva mutatják be, mi történik a fejünkkel akkor, ha véd a sisak, és akkor, ha nem.

Összegyűjtöttünk számos ingyenes strandot a tó partján - ezek legalább annyira színvonalasak, mint fizetős társaik, sőt: van köztük néhány, amely nemhogy felveszi a versenyt, még jobb szolgáltatásokat is kínál.

Fanni fejlődését figyelve sokszor elmerengek, hogy milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy azzá válunk, akik vagyunk.

A hormonális fogamzásgátlók köztudottan megnövelik a vérrögök kialakulásának esélyét, ezért ha már valakinél előfordult mélyvénás trombózis, úgy abban az esetben fokozott odafigyelést igényel a jövőben a nem kívánt terhesség elleni védekezés.

Sok szülőt kétségbe ejt a kamaszkori rosszkedv, mert nehéz megállapítani, hogy csak a „szokásos” tinédzserkori hangulatingadozásról van szó, vagy valóban depressziós a gyerek.

A problémát egyetlen kamaszt nevelő szülőnek sem kell bemutatni. Flegmaság, bicskanyitogató pofavágások, szemforgatás, és máris kijöttünk a sodrunkból. Lehet ezt normálisan, higgadtan kezelni?

A 2017/18-as tanévtől kezdve már nem csak az 5., hanem a 3. életévüket betöltött gyermekeknek is logopédiai szűrésen kell átesniük. Logopédus szakértőnkkel beszélgettünk arról, miért van erre szükség.