Legfrissebb cikkek

A most megjelent könyv folytatása és kibővítése a 2016-ban kiadott Mesemondók Márpedig Vannak című tudományos ismeretterjesztő kötetnek, mely a nemzetközi mesemondás első magyar nyelven megjelent tankönyve. Nyereményjátékunkon megnyerheted a Hősök és pimaszok: Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak? című könyvet.

A természetben töltött idő nemcsak remek kikapcsolódás a család számára, de a testi-lelki egészség és a szoros családi kötelékek kialakításának is nagyszerű terepe.

A szlovák hatóság kereskedelmi ellenőrzés során a megengedettnél több kinolinsárga (E104) és nem jelölt tartrazin (E102) színezékeket mutatott ki gyermekeknek szánt, nyelvszínező cukorkában.

A trendekkel ellentétben az Y- és Z-generáció az influencereket nem tekinti hiteles forrásnak.

Hámlik a ház vakolata, de amennyire lehet, az ablakokra ragasztott üvegmatricák derűt kölcsönöznek az építménynek, jelezve, hogy bent is vidámság van. Annak ellenére, hogy itt kilenc gyerek, két szülő meg a szegénység lakik.

Új nagyrendezvénnyel gazdagodik 2019-ben a Siófoki programkínálat. Idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Strand Szezonnyitót május 17-19. között, megünnepelve a nyári szezon kezdetét. Az ingyenes rendezvényen fellép Király Viktor és a Magna Cum Laude is.

Közép-Amerika keleti oldalát átszelő hegylánc a Sierrre Madre Oriental nyugati oldalán a Sierra Madre Occidental 3000-4000m magas hegycsúcsokkal, felföldekkel és a hegység lábánál trópusi esőerdőkkel a piramisok, az orchideák, broméliák, kaktuszok otthona. A hegység Észak-Mexikótól Dél-Mexikóig terjed, a felföldek és magas hegyek völgyei adnak otthont az egzotikus külsejű oszlop kaktuszok, arany gömbkaktuszok és a kövek közt rejtőzködő papsapka kaktuszok világának, melyek a bennszülötteknek éle

Az OTP Bank Gourmet egy igazi családi fesztivál, ahol kicsik és nagyok is megtalálják a maguk ízlésének valót. Míg apu és anyu végigkóstolhatja Magyarország legjobb ízeit, a gyerkőcök megtehetik az első lépéseket a konyhaművészet rejtelmeibe. Lesz Ínyencház főzőiskola, Kerek perec gasztronómiai játszótér és Babakonyha is. A gyerkőcöknek a belépés 14 év alatt ingyenes.

Az Ancient Land turné során ismét Magyarországra látogat a Celtic Woman. A négyfős világzenei szenzáció 2019. október 25-én ad koncertet a Budapesti Kongresszusi Központban. A 2017-es Grammy-díj jelöltjei több millió albumot adtak már el, és a világ számos pontján turnéztak.

Igazi világszenzációval nyitja meg az őszi rendezvényszezont a Hungexpo: a legérdekesebb magyar innovációkat felvonultató kiállítás és vásár 2019. október 25-27. között lesz látható. Az InnoExpo standjai közt helyet kap majd a száz legérdekesebb magyar, illetve Magyarországhoz köthető innováció, fejlesztés, találmány, a szakmai és közönségnapokat pedig neves előadók színesítik majd.

Az első hírek a történelemérettségiről.

A 70-es évek elején megszületett Sehány éves kislány máig mindenkit lenyűgöző képeivel mutatta be a legkisebbeknek hogy növekszik édesanyja hasában a baba.

35 kedves és megható gyerekverset gyűjtöttünk össze, amivel szépen el tudnak búcsúzni a nagycsoportosok az óvodától, óvónőktől és a dadusoktól. Ha nem szeret szavalni a kicsi, búcsúajándékként is adhattok egy szép idézetet a pedagógusoknak, akik 3 éven át voltak a gyerekek "pótanyukái". Megérdemlik. :)

Ez fontos visszajelzés lehet az iskoláknak, mivel azt mutatja, hogy az áldozatok nem bíznak abban, hogy segítséget kapnak.

"Az idei matematika írásbeli nehézsége meghaladja a középszintet, ezért országos szinten szükség van a ponthatárok csökkentésére" - írja a petíció kezdeményezője, Pósa Anikó.

Az Ohiói Egyetem kutatása alapján azok a gyerekek, akiknek a szüleik naponta öt mesét is elolvasnak, ötéves korukra 1,4 millióval több szót hallanak, mint azok, akiknek nem olvasnak rendszeresen.

Kevin Gatlin jól emlékszik rá, mennyit unatkozott, amikor gyerekkorában a kórházban feküdt, ezért elhatározta, kitalál valamit, hogy a mai gyerekeknek már kicsit gyorsabban teljen a bent töltött idő.

A szeretet a legfontosabb dolog a világon, a szeretet érezhető, "hallható", és ami a legfontosabb, tanulható! Soha nem késő megtanulni szeretni, hiszen csak azok a felnőttek tudnak szerető és érzelemben gazdag gyerekeket nevelni, akik sajátmaguk is tudják, mi a szeretet.

A stressz szerves része életünknek, mert a napi feladatok elvégzéséhez elengedhetetlen a pozitív stressz, hogy lökést adjon a munkához. Mi a helyzet a negatív stresszel?

Rengeteg kulturális, sport és szórakoztató program közül lehet válogatni májusban Siófokon: a gyereknapi rendezvények mellett a hónap legfontosabb eseménye a Strand Szezonnyitó lesz május 17-19. között, amelyet idén először rendez meg a város. Az ingyenes fesztiválon fellép Király Viktor, a Magna Cum Laude, illetve Marót Viki és zenekara is.