Legfrissebb cikkek

Szülők, nagyszülőkA gyerekem néha rossz fej. Ahogy én is

"Anya, Te mostanában mindig olyan ideges vagy!" - hangzott el pár napja a négyévesem szájából, és rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Az anya hiszti létező fogalom.

EgészségJó okunk van arra, hogy letegyük a cigarettát - MOST!

A WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet által életre hívott Dohányzásmentes Világnapot minden évben május 31-én tartják, de minden alkalommal más fő üzenet kerül az esemény fókuszába. Idén azonban egy további szempontról is szót kell ejtenünk a WHO által megfogalmazott mondanivalón kívül – ez pedig a dohányzás és a COVID-19 megbetegedés kapcsolata.

Szülők, nagyszülőkCsaládosok és párkapcsolatban élők előnyben?

Kimehetünk. Bizonyos feltételek mellett, újra indul az életünk, egy része. Izgalmas, hogy mi vár most ránk.

Hobbi, kreativitásPedagógusnap járvány idején: virtuális ajándékötletek

A pedagógusnap 2021-ben június 6-re esik. A hagyományos köszöntés 2020-ban elmaradt, idén pedig előfordulhat, hogy a sok hiányzó miatt nem lesz olyan, mint máskor. Az osztály azonban most is kifejezheti kreatív módon szeretetét a tanárok felé - akár digitális formában is.

KisgyerekekRepülés kisgyerekkel: amivel megkönnyítheted, és amivel ne is próbálkozz

A koronavírus-járvány után lassan újraindulnak a repülőjáratok: külföldön élő családok tervezik a nyári vakációt a magyar nagyszülőkkel, és olyanok is vannak, akik idén is bevállalják a távoli országokban történő nyaralást. A gyerekkel való repülés azonban izzasztó pillanatokat rejt magában - az alábbiakban következzen néhány tanács, amellyel megkönnyíthetjük ezeket az órákat.

KamaszokVan róla fogalmad, mit csinál a gyereked a neten?

Annak ellenére, hogy a szakemberek folyamatosan arra hívják fel a szülők figyelmét, hogy mennyire veszélyes egyedül hagyni a gyerekeket az internet labirintusában, a segítő szakemberek mégis tömegével találkoznak olyan fiatalokkal, akik megsérültek a felelőtlen nethasználat miatt. Sajnos a legtöbb szülő még mindig nem látja, hogy mennyire veszélyes magukra hagyni a gyerekeket a digitális világban.

KamaszokMűködő szülői trükkök ellenséges kamaszokhoz

"Addig élvezd amíg, kicsi! Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!", - nem tudom hányszor hallottam ezt a jótanácsot, mióta a gyerekeim megszülettek. Bár kisgyerekes szülőként cseppet sem enyhített a "kínjaimon" ez a bölcsesség, mára talán kezdem érteni.

Hírek, érdekességekElvennék a családi pótlékot az erőszakos diákok szüleitől

Erről Horváth László miniszterelnöki megbízott beszélt az M1 műsorában. A politikus a gyöngyöspatai szegregáció miatt megítélt kártérítésekkel kapcsolatban azt mondta: nem az iskola hibája, ha valaki 16 évesen sorozatos hiányzások után még csak hatodik osztályba jár.

hirdetés
EgészségSzívderítő gránátalma

A jó időnek a legtöbben örülnek, de a melegnek árnyoldalai is vannak. A hirtelen jött meleg levertséget okozhat, szív és érrendszeri problémák jelentkezhetnek.

Programajánló (családdal, gyerekkel)Gyereknapi programok 2020 - mégis lesznek rendezvények országszerte!

A korlátozások lazításával egyre több helyen tartanak rendezvényeket. Összegyűjtöttünk 10 budapesti és vidéki gyereknapi programot:

hirdetés
BabagondozásPasszol a pocira

Gondoljunk most egy kisbabára. Mi az, ami először eszünkbe jut, ha az ő kis csupasz testére gondolunk: apró lábai, a cuki redők a combokon és karokon na és persze az ikonikus babapocak, ami azért nem csak az elbűvölő látvány miatt játszik központi szerepet.

hirdetés
Könyv- és lemezajánlóEgy módszer, amivel szó szerint gyerekjáték a gyereknevelés - Nyereményjáték!

Mikor még mi voltunk gyerekek, a szüleink nem igen dúskáltak a gyereknevelési tippekben. Megkérdezhették a nagyit, a védőnőt, gyerekorvost, elolvasták Dr. Spock vagy Ranschburg Jenő intelmeit, majd hagyatkozhattak a jól bevált megérzésekre.

Hírek, érdekességekKözlekedési balesetben halt meg egy egyéves kisfiú, aki anyja ölében utazott az autóban

Gyerekülés nélkül, édesanyja ölében utazott az az egyéves kisfiú, aki egy ütközés során veszítette életét a 6-os főúton. A rendőrség a balesetet okozó autó sofőrje és a szülők büntetőjogi felelősségét is vizsgálja.

Otthon8 eszköz az otthonunkban, amely káros lehet az egészségre - ezeket használd helyettük

A takarítószerek egészségre ártalmas hatásával sokan tisztában vannak, azonban ezeken kívül sok más, egészségre ártalmas tárgyat használunk nap mint nap az otthonunkban.

Hírek, érdekességekAnyukák, a (szuper)hősök - küldj egy képet, és nyerj!

Négy családszervezet fogott össze az édesanyákért, hogy az ő nem mindennapi cselekedetüket megmutassák az országnak Online játékkal és közös videóval is készülnek

Játékok, zenék, foglalkoztatókSzemélyes kedvenceink: 18 társasjáték kicsiknek, nagyoknak és felnőtteknek

Amióta színre léptek az okostelefonok, egyre kevesebb időt töltenek közös játékkal a családok. Néhány izgalmas társasjátékkal azonban kicsalogathatjuk a gyerekeket a szobájukból, és jól szórakozhatunk közösen. Szerkesztőségünk családjaiban a következő társasok az abszolút kedvencek:

EgészségSegítheti-e a D-vitamin a vírusfertőzések elleni védelmet?

A D-vitamin jótékony hatásai már régóta ismertek, ahogyan az is, hogy szervezetünk napfény hatására termeli azt. Az előttünk álló hónapokban az egészséges embereknek már tablettára sincs szükségük a megfelelő D-vitaminmennyiség fedezéséhez, hiszen a nyári időszakban 10-30 perc napon töltött idő elegendő a vitamin megfelelő szintű termelődéséhez, ami napi 2000 nemzetközi egység.

KisgyerekekÉrdekel, mi foglalkoztatja a gyermeked? Figyeld meg a szerepjátékát!

Vajon hogyan élték meg gyerekeink az eltelt hónapokat, amit a bezártságban, a kortársaik nélkül töltöttek? Ha szeretnéd tudni, hogy mi zajlik gyermekedben, van egy, a szavakon is túlmutató kifejező eszköz: a szerepjáték.

Hírek, érdekességekA jövőben 12 éves kortól lesz büntethető, ha valaki a tanárára támad

500 iskolaőr áll a közeljövőben munkába a legveszélyeztetettebb intézményekben, akiknek fő feladatuk az lesz, hogy megakadályozzák a tanárok ellen irányuló verbális és fizikai agressziót – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely.

hirdetés
Könyv- és lemezajánlóMester Györgyi: Zizi naplója - 12 évvel később - Nyereményjáték!

A „Zizi naplója” könyvecske 2. részében - „Zizi naplója - tizenkét évvel később” címen - a már felnőtt, fiatal nő osztja meg élete eseményeit, kalandos mindennapjai történéseit az olvasóval, naplóbejegyzések formájában.