Legfrissebb cikkek

Az Auchan Salmonella-t mutatott ki a sajátmárkás, gyorsfagyasztott Auchan trappista sajttal töltött csirkemell, 1000g megnevezésű termékben.

A HPV nem csak méhnyakrákot okozhat, hanem egyéb súlyos daganatos megbetegedések kialakulásában is szerepet játszhat férfiak és nők esetében egyaránt. Ezekről a következményekről azonban a magyar szülők döntő többsége nem tud..

A Véradó: ez a férfi 2,4 millió gyermek életét mentette meg!

Soha ne feküdj le haraggal - tartja a mondás, és valóban ez az egyik legártalmasabb dolog, amit csak tehetsz.

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a felszínüket koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, maga a vírus pedig öngyógyító, és az egyik legrugalmasabb, ember által ismert biológiai organizmus lehet. A vizsgálatuk bebizonyította, hogy a koronavírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetükben pedig a fizikai behatás sem tesz kárt. Mindez közrejátszhat szokatlanul nagy fertőzőképességében is.

A Szülők Háza Alapítvány és a GrandVision Hungary Kft. együttműködése kapcsán tavaly több, mint 80 állami gondoskodásban élő gyermek kapott ingyenes szemvizsgálatot és szükség esetén szemüveget. Most Győrben folytatódik a program, amelynek díszvendége lesz Batthyány-Schmidt Margit, a Batthyány Örökség Alapítvány elnöke

A glükóz sejtjeink legfőbb energiaforrása. A vér alacsony glükóz szintje, a hipoglikémia, egyike a leggyakoribb újszülöttkori komplikációknak. A születés körül észlelt alacsony vércukorszint általában fiziológiás, azaz normális, élettani jelenség, azonban bizonyos kiemelt esetekben idegrendszeri károsodást okozhat.

Minden emlőrákos beteg rehabilitációjának a diagnózis közlésének pillanatában meg kell(ene) kezdődnie, mert ez az egyik záloga a minél gyorsabb és teljesebb fizikai és lelki felépülésnek. A daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület az Egyensúly Emlőrák Rehabilitációs Program keretében abban próbál segíteni, hogy a járványhelyzet ellenére is országszerte minél több emlődaganatos nő kapjon a felépülését szolgáló támogatást. Az emlőrák felborítja a test, a lélek, a család, a mindennapok egyensúlyát, ennek visszaszerzésében nyújtanak segítséget.

Babaruhát vásárolni mindig öröm és izgalom, mert mi is lehetne cukibb, mint egy csöppséget apró holmikba öltöztetni. Van viszont néhány szempont, amire mégiscsak érdemes odafigyelni a választásnál, hogy a lehető legmegfelelőbb darabokat vidd haza a picinek. Íme néhány jótanács.

Mennyire ismered az idegenhonos növényeket és állatokat? Tudod, mi a különbség az élelmiszerek fogyaszthatósági és minőségmegőrzési ideje között? Vajon mire lehet következtetni a fák évgyűrűiből? Kalandozz velünk a zajtérképen! Rakd össze a saját élhető ökovárosodat! Komposztálj helyesen! Tanuld meg, hogyan előzheted meg az erdőtüzeket!

Bár a lehetőség adott a kényelmes és biztonságos távellenőrzésre a hatósági házi karanténba került emberek számára, mégis nagyon kevesen élnek vele. Pedig a Házi Karantén Rendszer alkalmazás lehetne az egyik kulcsa a járvány megfékezésének, hiszen az applikáció segítségével személyes kontaktus nélkül, távolról igazolható a karantén betartása.

A koronavírus évtizedekre visszavetheti a más halálos betegségekkel szembeni küzdelmet Harcot hirdet az UNICEF: az ellenség régi, de rendkívül veszélyes és most új erőre kapott.

Ahogy a kormányülés utáni tájékoztatóban megerősítette a miniszterelnök, októbertől valóban bevezetik az iskolákban a kötelező lázmérést a pedagógusok és a diákok körében. Ez azonban több szakemberben is kérdéseket vet fel.

Sokan kezdenek intenzív testmozgásba mostanság: úgy gondolják, a karantén alatt felszaladt plusz kilókat lassan ideje lefaragni. Az időzítés azonban nem a legjobb - úgy tűnik, hogy a koronavírus és a komoly fizikai megterhelés akár veszélyes is lehet, és elképzelhető, hogy szívizomgyulladáshoz is vezethet. Egy 22 éves magyar sportoló halálát szívmegállás okozta pár hónappal azután, hogy megfertőződött a vírussal.

Az egész világot ámulatba ejtette Bridger Walker hősiessége, amikor saját testével védte meg kishúgát egy rátámadó kutyától.

Általában véve, minél jobban megérintünk egy tárgyat, annál nagyobb a kockázata annak, hogy azt baktériumokkal és vírusokkal töltjük meg mondja Dr. Kristine Arthur, a kaliforniai Fountain Valley-ben található Memorial Care Orange Coast Medical Center központjának munkatársa.

Az immunrendszer a szervezet azon mechanizmusa, ami megvéd a vírusok, baktériumok és betegségek ellen. Néha azonban legyengül, például az egészségtelen étrend vagy a stressz hatására, és ilyenkor nem képes hatékonyan végezni a dolgát.

A meditáció századunk betegségeinek univerzális gyógyszere. Ez valami könnyű, hozzáférhető dolog, amit bárki gyakorolhat szinte bármikor és bárhol.

Adathalászok élnek vissza a Semmelweis Egyetem nevével.

A Magyar Nemzeti Múzeum három országos eseményhez - az Ars Sacra Fesztiválhoz, a Kulturális Örökség Napjaihoz (KÖN) és a Műtárgyak Éjszakájához kapcsolódóan is ingyenes, kedvezményes programokkal várja a látogatókat. A látogatók nemcsak a történelem különböző korszakaiban tehetnek sétákat, hanem az idő Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben hagyott térbeli lenyomatait is felfedezhetik.