Legfrissebb cikkek

Hobbi, kreativitásKisülés a kerékpárra - avagy: választási horrorunk

Régen, a ’28-as csepelek idejében a kerékpárok egyértelműen munkaeszközök voltak, mára ez megváltozott. Ma a legtöbben már hobbiból kerékpároznak, mehetnének munkába autóval, tömegközlekedéssel, de kerékpárral mennek, hogy mozogjanak. Nagymamámnak eszébe sem jutott volna, hogy azért üljön biciklire, hogy biciklizzen, ma már Balatonkerülő kerékpárosokkal találkozni a vonaton is, oda- vagy hazautazásuk közepette.

Baba fejlődése, fejlesztéseA baba érzékelésének fejlesztése

Érzékszerveink, a szem, az orr, a nyelv, a fül és a bőrünk nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben. Pár "játékkal" a babád érzékelését is fejlesztheted, melyek által jobban megismeri az őt körülvevő világot és az agyi fejlődésére is pozitívan hatnak.

Szülők, nagyszülőkTedd meg ezt a 7 dolgot, ha nem akarod, hogy a koronavírus tönkretegye a házasságodat

"Az első dolog, amit a járvány után akartam, a válás volt". "A Covid véget vetett a házasságunknak." - ilyenek és ezekhez hasonló posztokat olvasni a járvány kitörése óta. A tavalyi évben drámaian megemelkedett a válások száma.

Gyerekek fejlődéseA gyerekkori érzelmi elhanyagolás veszélyei - Súlyos következményekkel járhat!

Nemhogy a gyerekkort, de az egész felnőttkort is tönkreteheti az érzelmi elhanyagolás. Súlyos károkat okozhat az, ha egyik vagy akár mindkét szülő tudatosan vagy tudattalanul, de megvonja a figyelmet, a törődést a gyerektől. Az érzelmi elhanyagolásnak ugyanolyan negatív következményei lehetnek, mint a fizikai bántalmazásnak, sőt: akár súlyosabbak is!

Gyerekek fejlődése7 "ártatlan" dolog, amivel súlyosan megsebesítheted érzelmileg a gyerekedet

A legtöbb esetben egyáltalán nem tudatosan: de mégis megteszik a szülők. Hajlamosak azt gondolni, hogy egyedül a fizikai bántalmazás hagyhat mély nyomot a gyerekben, de sajnos ez nem igaz. Az érzelmi bántalmazás rövid és hosszú távon egyaránt sokkal súlyosabb következményekkel járhat.

Szülők, nagyszülők8 dolog, amivel akaratlanul, de sikeresen megbánthatsz egy anyatársat

Igazi kihívás néha olyat mondani egy anyának, amivel nem bántod meg. Főleg akkor, ha a véleményedet, aggodalmadat szeretnéd kifejezni. De megéri zsonglőrködni a szavakkal és elkerülni azt, hogy megbánts egy anyatársat vagy akár komoly összetűzésbe keveredj a barátnőddel.

KisgyerekekTégy róla, hogy neked sose kelljen megbánnod ezt a 8 dolgot a gyerekneveléssel kapcsolatban!

Nem tudsz mindenkinek megfelelni. Nem tudsz mindent tökéletesen csinálni. - Amint elfogadod ezeket, és nem próbálsz tökéletes szülő lenni, már rengeteget tettél önmagad és a családod boldogságáért.

EgészségÚj betegséget okozhat a Covid a gyereknél! Így ismerheted fel!

Sok szülő ijedten kapta fel a fejét az elmúlt napokban, amikor a sajtóban megjelent híreket hallgatta. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet közzétette, hogy Magyarországon több kisgyereket kellett intenzív osztályon kezelni koronavírusos szövődmények miatt. Mutatjuk, hogy miről is van szó pontosan!

hirdetés
Gyerekirodalom, hangos mesékEzeket a könyveket lapozgasd a babáddal - Nyereményjáték!

Mondják, hogy a babáknak már a születésük előtt bátran elkezdhetünk olvasni, mesélni, verselni, hiszen ahogy a zene, ez is jó hatással van a kicsire. Az édesanya, édesapa megnyugtató hangja a születés után is fontos része a baba biztonságérzetének, de a könyvekkel való ismerkedéshez az első évben nem a gazdagon illusztrált nagy alakú mesekönyvek lesznek a legjobb barátaink.

Hírek, érdekességekÉrdekességek a nagyvilágból: Szülinapi gyerekzsúrok Törökországban

De jók is voltak azok a szülinapi gyerekzsúrok! Még akkor is, ha időnként púpnak éreztük a hátunkon. Nosztalgiázzunk egy kicsit, amíg újra lesznek rendezvények, mi ilyenekben vettünk részt Törökországban.

Programajánló (családdal, gyerekkel)16+1 vicces farsangi játékötlet otthonra

Ezen a télen könnyen megeshet, hogy a farsang teljes egészében visszaszorul az otthonunk falai közé. Persze csak akkor, ha hagyjuk is neki és megszervezzük mi magunk a karneválozást. Az biztos, hogy megéri a fáradtságot, hiszen mindig jó külön alkalmat találni az ünneplésre, nevetésre, közös szórakozásra, amire a téli szezonban nincs is jobb alkalom ennél! Ha még nincs ötleted, mivel dobhatnád fel az otthoni bulit, akkor ezen könnyen segíthetünk a következő játéktippekkel.

Babagondozás5 tévhit, ami miatt nem alszik a babád

Az evés mellett az alvási szokások kialakítása szokott a legnagyobb feladat lenni az újdonsült anyukák számára. Nem könnyíti meg a helyzetüket az a sok tévhit sem, ami a témában kering. Melyek ezek?

Várandós életmód,,Futószalagra tett húsdarab voltam életem legcsodásabb időszakában.

2021.január 7.-én számolt be arról a Békés Születésért Támogatókör, hogy hatósági intézkedés indul a Békés Megyei Központi Kórház Dr.Réthy Pál Tagkórházának szülész-nőgyógyászati osztályán. A Családinet megkereste azokat a nőket, akik érintettek az ügyben. Döbbenetes vallomások következnek arról, hogy alázták meg őket életük legszebb pillanataiban.

Baba etetése8 tévhit a szoptatással kapcsolatban

Az emberek imádnak tanácsokat osztogatni. Sokszor olyan témában is, amiről fogalmuk sincs. Általában így születnek a tévhitek, amik sok fejtörést okoznak például a kismamáknak. Melyikkel kell komolyan foglalkozni és melyiket kell figyelmen kívül hagyni? A szoptatással kapcsolatos tévhiteket jártuk körbe.

Szülők, nagyszülőkÍrj, hogy ne fájjon - Az írásterápia áldásos hatásai anyukák részére is

Az írásterápia bizonyítottan felszabadít, és akkor is alkalmazható, ha éppen nincs a közeledben senki, akivel beszélgethetnél. Vagy ha képtelen lennél rá.

BabanevekKülönleges lánynevek és jelentésük

Különleges lánynevek ritka jelentésekkel kismamáknak: ritka gyöngyszemek magyaros, mitikus vagy természeti eredettel! Inspirálódj egyedi ötletekből, amelyek egyedivé teszik a kislányodat.

Gyerekek fejlődése6 tipp, amivel elérheted, hogy a gyereked jobban szeresse önmagát!

Arra tanítjuk a gyerekeket, hogyan legyenek kedvesek és megértőek a társaikkal, a családtagjaikkal vagy éppen a bolti eladóval. De közben elfelejtjük tudatosan megtanítani nekik azt, miként lehetnek kedvesek önmagukkal!

Nehézségekkel küzdő családtagRagadozó a fedélzeten - amikor nárcisztikust látsz vendégül az otthonodban

Nárcisztikus személyiségzavarban szenved - mondjuk róla, de valójában nem ő szenved benne, hanem mi szenvedünk tőle.

Baba etetéseMennyi kalóriát égethetsz el szoptatással?

Sok kismamát foglalkoztat az, hogy szülés után vajon visszanyeri-e korábbi alakját. Bár a fogyókúra ilyenkor nem elsődleges szempont, a szakemberek mégis azt mondják, hogy a szoptatás bizony segíthet ebben.

OtthonÚjkeletű háztartási gépek - mire van szükségünk igazán?

Rengeteg háztartási gép közül lehet ma már választani, amik arra hivatottak, hogy az életünket segítsék. A boltokat járva vagy a webáruházakban mindig találunk valami újdonságot, és persze el is gondolkozunk rajta, hogy vajon ez mennyire lehet jó, megéri-e az árát. Ha valamelyik ismerősünk beszerez egyet, rögtön nekiszegezzük a kérdéseinket, holott mindig az a lényeg igazán, hogy Nekünk szükségünk van-e rá. Mutatok párat, a döntés pedig nálad van, hogy tényleg kellhet-e.