Legfrissebb cikkek

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete 2021. május 16-án ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. 1881-ben ezen a napon alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vörös-kereszt Férfiegylete, mely másnap a Magyar Országos Segélyező Nőegylettel egyesülve megalapította a Magyar Vöröskereszt elődjét.

2 év. Mindössze ennyit jósoltak Tóth Timinek az orvosok. 42 évvel ezelőtt. 11 hónapos korában megállt a mozgásfejlődése, pont akkor, amikor a Sabin cseppet kapta. Így először arra gyanakodtak az orvosok, hogy elkapta a gyengített paralízist, azt mondták, hogy majd kinövi. Később már azzal szembesítették az édesanyát, hogy kislánya nagyon beteg. Az egyetlen túlélési mód pedig az, ha annyit tornázik, mint egy élsportoló. Timiék pedig megfogadták ezt a tanácsot. 37 éves korában kapott pontos diagnózist: SMA2. Ma pedig már gyógymód is van a betegségére.

A Tavaszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete szervezésében az ELTE Füvészkertben május 28-30-ig kerül megrendezésre az érvényes járványügyi intézkedések betartásával.

"A vendégek a szállodába lépve a mindennapi kötöttségek után úgy érezhetik, egy szabad világba érkeznek, ahol szinte minden úgy történik, mint a lezárásokat megelőző időszakban."

"Tiszta anyja ez a gyerek" - mondják sokszor a rokonok, ismerősök, de aki például nem ismeri mindkét szülőt, csak mondjuk az apukát, aszerint inkább arra hasonlít az utód. Nem meglepő, hiszen 50-50%-ot adnak a szülők a génkészletükből, ám a hasonlóságokat leginkább a külsőségekben vettük eddig észre. Tudósok több éve kutatják azt a tényt, miszerint nem csak a szemszín, vagy az arcforma öröklődik, hanem olyan tényezők is, mint a félelem.

A terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák, az újabb nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatok és vélemények alapján.

Az elhízás és a súlyfelesleg a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség és a rák egyes formáinak ismert kockázati tényezője. Az OECD jelentése szerint az EU-ban a túlsúly és az elhízás átlagosan 3 évvel csökkenti a várható élettartamot. Az elhízottak(1) aránya Európában hazánkban a legmagasabb, a felnőtt magyar lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig ennek duplája. A túlsúlyos embereknél a mozgás célja összetett, nem mindegy azonban, mit és hogya

Nemrég látott napvilágot az a hír, hogy egy mali édesanya kilenc gyermeknek adott életet egyszerre, holott csak hetet vártak. Hasonlósan érdekes történet esett meg az ausztrál Annie Tupouval, aki 8 terhesség után észre sem vette, hogy ismét várandós, ám nem ez volt a legnagyobb meglepetés, ami vele történt.

200 kilométert utazott az a miskolci kismama, aki budaörsi lakásában, dúlák segítségével hozta világra gyermekét. Erről a Bors írt. Az újszülött azonban nem sírt fel, a baba születésénél segédkezők pedig nem tudták újraéleszteni.

Bucsi-Kovács Boglárka vagyok, 24 éves, egy 3,5 éves kisfiú büszke édesanyja. - Vidáman kezdi mesélni történetét Bogi, pedig megjárta a poklok poklát. Gyakorlatilag élete nagyrészét orvosok között, nem pedig családjával és a kisfiával töltötte. Mégis ő az, aki erőt ad másoknak. Aki mindenkinek segít, hogy időben eljusson orvoshoz, vagy lelkileg támaszt nyújt. Hamarosan egy saját Facebook csoportja is lesz, ahol anyukáknak szeretne segíteni.

Így hamarabb fog járni, mint a játszótéren a többiek! És hol van az megírva, hogy minden fejlődési fokot meg kell járni? Kinél van a Bölcsek Köve, ami alapján bárki azt mondhatja, hogy a kihagyott mozgásformák kárhozatosak? Miért piszkál ezzel a védőnő? Ha felállt a baba a kiságy rácsába kapaszkodva, talán nyomjam vissza? Vagy vegyek egy gyíkot terráriummal, hogy mintát adjon neki a kúszásból?

Sokkoló, hogy egyesek mit értenek adomány és adományozás alatt. A rászorulókat segítő TündérPakk Közhasznú Alapítvány alapítója szinte mindent látott már, de még így is sokszor kiakad a mérce. Avagy mi járhat a fejében annak, aki egy nélkülöző családnak szánt csomagba penészes kabátot, vibrátort, rohadó bakancsot (talpán száraz kutyagumival) vagy koszos, vérfoltos fehérneműt pakol?

A legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket május 26-án, a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták. A Magyar Szabadidősport Szövetség sok mozgással, örömteli sportolással, ötletes- és színes erőpróbákkal tarkított, ingyenes eseménysorozatának célja az együtt végzett sporttevékenységeken keresztül építeni a közösségeket és mozgásra, egészséges életmódra ösztönözni a résztvevőket.

Dr. Szántó Szilvia, mentálhigiénés segítő szakember küldetése, hogy beszéljen arról, amiről hallgatni szoktak, továbbá segítsen azoknak, akik szeretnének javítani az életminőségükön. Abban segít a fiatal felnőtteknek, hogy gyermek- és fiatalkori problémáikat ne cipeljék magukkal felnőtt életükben, hanem megoldhassák őket, és teljes életet élhessenek. A szakértő hisz abban, hogy az önmagunkkal szembeni őszinteség, és az önmagunk feltárásába vetett energia mindig megtérül. Ebben a felfogásban írta meg "A nárcisztikussal egy ágyon" igaz történeten alapuló regényt, amelyben a főszereplő, Jázmin életén keresztül megmutatja egy bántalmazó kapcsolat működését és a családi gyökereket is, ahol rendszerint jelen vannak a bántalmazás csírái.

Miért okozhat íz- és szaglásvesztést a COVID-19 megbetegedés és mikor igényel komolyabb kivizsgálást ez a probléma? Mit tehetünk fogínyvérzéskor? Minek a tünete lehet a szájszárazság? Miért kattog az állkapocsízület? Mi a szerepe a bölcsességfogaknak? - ezekről a kérdésekről is szó lesz a Semmelweis Egészség Napok május 27-ei, utolsó állomásán. Az online programon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

- A prediabétesz a felnőtt lakosság 25-35%-át érinti, de 65 éves kor fölött ez az arány akár 45-50% is lehet.(I) - Statisztikák szerint a prediabetikus állapot 70%-ban alakul át cukorbetegséggé - Azoknál a betegeknél, akik kezeltetik megemelkedett vércukorszintjüket, 56%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, vagy egyéb szövődmény.(II)

Ma, Magyarországon minden negyedik nőt ért már bántalmazás. Bizony előfordul olyan helyzet is, amikor nem az elméletről, a törvényről meg a szabályozásról kell beszélni, és nem a fehér asztal melletti problémafelvetés a feladat, hanem nagyon is gyakorlatias megoldás kell. Mert mondjuk, egy védtelen nőnek menekülnie kell. Mert vissza kell mennie a bántalmazóval közös háztartásba a holmijáért. Mert egy áldozat nem mer egyedül elmenni a bírósági tárgyalásra, és elmondani az igazát. Mert a tanúját megfélemlítették. Mert fél a fizikai túlerőtől. Ilyen egyszerűen.

Hétfőtől már az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek is foglalhatnak időpontot online a koronavírus elleni oltásra. Az érintetteket sms-ben értesítik a lehetőségről.

Iskolai szünetek, hosszú hétvégék, családi nyaralás vagy egynapos kirándulás: kicsik és nagyok egyaránt várják az alkalmat, amikor végre együtt mehet kikapcsolódni az egész család. A hosszú autóút azonban igencsak megterhelő lehet, ha nem elég felkészülten vágsz neki.

Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből. Az alkotás célja, hogy a személyes történeteken keresztül a mentális egészségről szóló diskurzus, valamint a segítségkérés fontosságát hangs