Legfrissebb cikkek

Sokan tévesen azt gondolják, hogy az aranyér kellemetlen tünetei csak az időseket érintik, ezzel ellentétben a felmérések szerint a felnőtt lakosság közel fele 50 éves korára legalább egyszer megtapasztalja, hogy milyen együtt élni ezzel a kellemetlen betegséggel. Ez sajnos a mozgásszegény életmódnak is köszönhető, pedig a rendszeres mozgással sokat tehetünk azért, hogy minél később, sőt, egyáltalán ne is találkozzunk aranyérproblémákkal. De mit szabad sportolni, és mit érdemes teljesen elkerülni?

Jól van és elhagyhatta a Semmelweis Egyetem intenzív osztályát az egyéves, gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenvedő Lili, aki az intézmény II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján kaphatta meg a több mint 700 millió forintos Zolgensma-készítményt vénás infúzióban. A kislány az első hazai beteg, akinek egyedi méltányosság alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatta a kezelését.

A 2022-es költségvetésben, amelyről a tervek szerint a jövő héten szavaz a parlament, kétmilliárd forinttal emelkedik a családi pótlékokra fordítható költségvetési keretösszeg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Szobon.

Lehet, hogy megnyugtató lenne, ha előrebocsátanám, hogy a cikket nem vitaindítónak szánom. Ám valójában igenis buzog bennem ilyesféle szándék, ha a céges csapatépítésekre úgy gondolok, mint egy, a hétvégét otthon, a gyerekekkel, házimunkával és fűnyírással töltő feleség.

Vakáció akcióval kedveskedik Budapest Tengerpartja, a Lupa Beach június 14-től egy héten át, a suliból és a nehezen tűrt bezártságból kiszabadult 14 év alatti gyermekeknek.

Orbán Viktor és Gulyás Gergely ismertette az új döntéseket a csütörtöki Kormányinfón.

Az egyszülős családokon belül is kiemelten nehéz helyzetben vannak azok a szülők, akik sérült gyereket nevelnek. Rendkívül keveset tudni az élethelyzetükről és azokról a megoldási lehetőségekről is, amelyek könnyebbé tennék a mindennapi életüket. Az Egyszülős Központ és a Találj Magadra Egyesület közös kutatásában azt szeretnék felmérni, hogy mi jellemzi ezeknek a családoknak a mindennapjait, kiktől kapnak és kiktől várnának segítséget, és hogy milyen támogatással lehetne segíteni őket.

Idén kinek jár az osztályozóvizsgák utáni ajándék?

A gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején - javasolta Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap szerdai konferenciáján.

Egy tervezet szerint a kisvárosi kórházakban lévő szülészeti osztályokon kizárólag nappal lenne végezhető a szülészeti tevékenység, ügyeleti időben pedig a nagyobb, megyei intézményekben látnák el a feladatot az orvosok.

Az EFOTT szervezői közzétették a Velencei-tó partján 2021. augusztus 11-15. között zajló fesztivál szinte komplett fellépőlistáját. A korábban bejelentett nagy nevek (pl. Halott Pénz, Wellhello, Follow The Flow, Majka és Curtis...) mellett a zenei stíluspaletta teljes kiaknázását tűzték ki célul, így minden területről érkezik majd a hazai szakma krémje. Külön fűszer a sorban a legendás zenészgenerációk rekedt hangú sztárja, Horváth Charlie, aki 20 év után lép újra az EFOTT színpadára. Nemzetközi fellépő bejelentése még várható!

A hűvös tavasz után végre itt a nyár: így nyitnak is a balatoni strandok. Mutatjuk, mikortól látogathatod meg a kedvenc helyszíneid, hogy hogy alakulnak az idei belépő árak, s hogy melyik strandon szükséges a belépéshez a védettségi igazolvány.

Egésznapos szórakozás az egész családnak! Hozzatok magatokkal egy plédet és élvezzétek a római romok közötti pikniket! A nap folyamán a Szarvas Törzs keltái és a Colonia Rostallo római vitézei várnak táborukban, egyedi ajándékokat készíthetsz kézmíveseink segítségével, étkesek kínálják Apicius csemegéit, valamint jófajta borokból ihatsz és áldozhatsz a hatalmas Bacchus dicsőségére!

Ha valami, akkor a pénzügyek sokszor elsőszámú vitaforrást jelentenek egy házasságban. Van, aki közösen intézi őket, van, aki külön, és van olyan is, aki nem minden bevételét osztja meg a partnerével. Az utóbbi eset történt meg egy Amerikában élő nővel, aki 10 év után jött rá arra, hogy a férje nem teljesen őszinte vele a pénzügyeit illetően.

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

Színes, divatos, apa és anya is hordja. De vajon szüksége van-e rá a gyereknek? És ha igen, akkor milyenre? A rövid válasz az, hogy ha nem védjük gyermekünk szemét a káros sugaraktól, akkor később komoly betegségek is kialakulhatnak nála, a kötőhártya gyulladástól kezdve a rákig. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a mesefigurás, divatos, olcsó napszemüvegek nem biztos, hogy UV szűrősek is. Ilyenkor pedig a sötét lencse miatt gyerekünk szeme még nagyobb mértékben engedi be a káros sugarakat. Vagyis egy rossz választással akár nagyobb bajt is okozhatunk, mintha egyáltalán nem lenne rajtunk napszemüveg. Mutatjuk, mire érdemes odafigyelni még!

Átadták a Páratlan Szülő Díjat olyan egyedülálló szülők részére, akik a saját életükkel mutatnak példát a mindennapokban. Ők azok, akik nap mint nap 48 órát dolgoznak, hiszen két ember helyett állnak helyt. Akkor is mosolyognak, amikor nehéz. Az egyedülálló szülők napi küzdelmei sokszor láthatatlanok, ráadásul az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek sokszor nem tudnak egyenlő esélyekkel indulni az életben. Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány alapítója és az Egyszülős Központ vezetője, valamint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter arra hívták fel a figyelmet, hogy becsüljük meg az egyedül nevelő szülőket.

Kezdődik a 2021-es szentjánosbogár rajzás és túrák időszaka: lássuk, idén hol kereshetjük őket!

Kislánya született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. Az Amerikában élő házaspár második gyermekének neve Lilibet Diana Mountbatten-Windsor, beceneve Lili.

Sűrű pislogás, vállrándítás, topogás, hümmögés, krákogás, obszcén szavak vagy mozdulatok ismételgetése - a Tourette-szindróma (TS) fő tünete a tikelés, amely a kisgyermekek akár 15-20%-ánál is jelentkezhet, de súlyos formában a felnőttek 1%-át érinti. Az első tünetek akár már óvodás korban is jelentkezhetnek, az érintetteknek, valamint környezetüknek, családjuknak pedig számos nehézséggel kell szembenézniük emiatt. Június 7-én, a Tourette-szindróma Európai napján ezekre az emberekre irányul a figyelem, valamint a diagnózis fontosságára, amely alapvetően határozza meg azt, hogy a Tourette-esek is teljes életet élhessenek.