Legfrissebb cikkek

Egy fedél mindenképpen olcsóbb, mint kettő, és még olcsóbb, mint három. A gazdasági előnyök ellenére azonban nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi kultúránk egyáltalán nem kedvez a több generációs együttlakás gondolatának. Ma már lehet, hogy leáldozott a napja annak a régi mondásnak, hogy "ahány ház, annyi szokás". Inkább amennyi szokás, annyi ház...

Újabb közlemény jelent meg pár napja a Semmelweis Egyetem honlapján. Az egyetem vezetése szerint az elsősök fogalomtételével összeegyeztethetetlen, ha veszélyeztetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem oltatják be magukat.

A BRFK munkatársai a Cinemax mozitermében beszélgettek kendőzetlenül a fiatalokkal a droghasználat veszélyeiről, miután megnézték Szabó Győző filmművész életrajzi filmjét, a Toxikomát.

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság és az Életfa Alapítvány kezdeményezte, hogy minden év szeptember 30-án kiemelt figyelmet fordítsunk a magyar népmesékre.

Éppen hazaértek a szülők gyermekükkel, amikor felhívta őket a kórház, és olyat mondtak nekik, amire egy szülő sem készülhet fel: a csecsemő, akit hazavittek, nem is az övék.

A Szent Balázs Katolikus Általános Iskola gyerekek tenyerére került üzenetekkel áll ki az iskolai zaklatás ellen: "Nem bántom a másikat! Látlak Téged! Tudunk egymásról! Én sem bántalak! Tégy a gyűlölet ellen! Te is tehetsz ellene! Senki nem több a másiknál! A szavak is bántanak! Szeressük egymást! Mindannyian mások vagyunk! Beszéljük meg!"

Szőke Angyal. Ez az álneve annak a 3 gyerekes édesanyának, akinek az egész gyerekkorát tönkretették a gyerektársai az állandó bántásokkal. Belepisiltek az üdítőjébe, zsinórral fojtogatták, de gúnyolták a neve miatt és azért, mert kövér volt. Pedig ő még perecet és melegszendvicset is vett a zsebpénzéből másoknak, hogy elfogadják. Később amint lehetett, nevet változtatott. Folyamatosan vagdosta a karját, egyszer pedig gyógyszerrel akart véget vetni a szenvedéseknek. Még 3 gyerek mellett is azt mondja: a mai napig bánja, hogy nem sikerült.

Újabb termékvisszahívás került fel a Nébih honlapjára: ezúttal határérték feletti aflatoxin tartalom miatt.

A 18-49 éves magyar nők nagy része havi 1-2 alkalommal szexel, de ugyanennyien vannak azok is, akik ezt havi 10-12 alkalommal is megteszik. A házasok jóval ritkábban bújnak össze, mint a párkapcsolatban élők, és a harmincasok élvezik a legrendszeresebben a nemi örömöket - derül ki a JOY Magazin legfrissebb kutatásából. Magyarország egyik legnépszerűbb prémium női magazinja a szexuális egészség világnapja (szeptember 4.) alkalmából hozta nyilvánosságra a JOY Ország Szextesztje című kutatás első fordulójának eredményeit. Az online felmérés nemre, korra reprezentatív.

Magára zárja az ajtót, folyton felesel, megsértődik, hozzá se lehet szólni, egész délután csak heverészik, lusta, semmihez nincs kedve, még a jegyei is leromlottak. Miközben nagyon is igényli a szeretetünket, csak nem mutatja ki. A legtöbb, amit tehetünk, hogy elviseljük, hiszen a kamasznak el kell szakadnia, hogy aztán be tudjon illeszkedni a családon kívüli világba. Ne leselkedjünk utána, ne faggassuk, ne prédikáljunk. Azzal segítünk, hogy ha megnyílik, meghallgatjuk; hogy elmondjuk, hogy mi ugyanezeken mentünk át; és ha baj van, közbelépünk.

Az egész országot lesújtotta a 16 éves fiú esete, aki társai csúfolódása elől menekült az öngyilkosságba.

Számtalan olyan kismama dolgozik a versenyszférában, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mikortól mehetnek hivatalosan szülési szabadságra. Sokan meglepődnek, hogy ez az idő tulajdonképpen nem is olyan hosszú, összesen csak 168 nap, azonban az ezt követő állami juttatások miatt lehet otthon egy anya a gyermek 3 éves koráig. Mit kell tudni a szülési szabadságról 2021-ben?

Ősanyák, sz@ranyák, ökomamik, karrierista anyuk... Mindenki más kategóriába sorolja magát, de van egy dolog, amiben mindannyian hasonlítanak: a lehető legjobbat akarják a gyereküknek. Mondhat bárki bármit, kitartanak a véleményük mellett, pedig ahhoz, hogy jó anya legyen valaki, nem kell különböző iskolákat elvégezni, de még csak egy tanfolyamot sem. Ha ez az 4+1 tulajdonság megvan benned, akkor valószínűleg Te is a jó szülők táborát erősíted (még ha nem is érzed így mindig).

Szeptember első hetei számos izgalmakat tartogatnak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. Az iskolai, óvodai környezetbe való visszaszokás konfliktusokat szülhet, melyek lehetnek verbális és fizikális jellegűek is. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint a csúfolódás kezeléséhez éppúgy szükség van önvédelmi ismeretekre, mint a hétköznapi konfliktusok kezeléséhez, illetve megelőzéséhez.

Öngyilkos lehetett a 16 éves Tisza Gábor, az a fiú, aki hétfő reggel tűnt el, miután iskolatársai folyamatosan cikizték, szekálták. Reggel még úgy köszönt el az édesanyjától, hogy "majd jövök". A szülők azonban hiába várták.

Videohívások, szelfik, vlogolás - a telefonok és számítógépek kamerái által nyújtott szabadságot különösen élvezik a gyerekek és a tizenévesek. Ezt viszont a szélhámosok is igyekeznek kihasználni. Az ESET szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a bűnözők rosszindulatú kódokkal betörhetnek az eszközökbe, és az áldozatok tudta nélkül bekapcsolhatják a kameráikat, életük legbensőségesebb helyzetei után kémkedve.

Utolsó erejével próbálkozik még a nyár, egy-egy melegebb nap után azonban az időjárás is érezteti velünk, hogy elkezdődött az ősz. Sokkal hidegebbek már az éjszakák, reggelente előkerülnek a pulcsik és a vékony kabátok, valamint az eső is gyakrabban esik. Ez az időszak minden család életében kihívásokkal jár, hiszen egy óvatlan pillanatban bárki megfázhat, vagy összeszedhet valamilyen betegséget. Mutatunk 5 olyan ételt és italt, ami minden nőnek segít felturbóznia az egészségét a téli hideg beállta előtt!

Viharosan indult a tanév a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, az igazgató elmondása szerint azonban már rendezték a helyzetet: a tanár szóbeli figyelmeztetésben részesült.

A cukros édességek, a fagylaltok, az éjszakai édes tea, a kakaó - mind hozzájárulnak a gyermekek korai fogszuvasodásának kialakulásához, amely kis odafigyeléssel és a megfelelő szájápolási szokások kialakításával megelőzhető lenne.

Egy olyan programajánlót szeretnénk átnyújtani neked, amely gyakorlatilag kulcs lehet a jobb egészségedhez vagy kiegyensúlyozottabb életedhez. Mi is ez?! Nem, nem egy újabb csodaszert szeretnénk bemutatni neked, hanem egy fesztivált. Ez a Csak a mentes nevű rendezvény, amely már a tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre, ahol eddig több mint 400 cég mutatkozott be és egye nagyobb, híresebb és "hiánypótlóbb", mint valaha. Miért is?