14 hangulatos korcsolyapálya Budapesten, ahol gyönyörű fények között korizhatsz

A közös korizás szinte kötelező téli családi program: a hideg levegőn való intenzív mozgás felfrissíti a testet, a sok nevetés, játék, esés-kelés pedig a lelket. Húzzatok korit, keressétek meg a hozzátok legközelebb lévő, vagy a leghangulatosabb koripályát, és erősítsétek a családi kapcsolatokat egy nagy közös játékkal! :) Mutatjuk, hova érdemes ellátogatni.
koripálya

Hangulatos budapesti korcsolyapályák


1. Ingyenes korcsolyapálya a Bazilikánál

A Szent István-bazilika előtti téren megrendezett Adventi Ünnep keretein belül a 14 év alatti gyerekeknek ismét lehetőségünk van díjmentesen korcsolyázni a finom ételeket és italokat kínáló fabódék által körülfogott műanyag korcsolyapályán.

A pályán csak 14 éven aluliak tartózkodhatnak, felnőttek még kísérőként sem mehetnek be.

A kicsik nagy kedvence, a korcsolyapálya ismét ingyenesen látogatható mindennap 17:00 órától a 14 év alattiaknak, sőt azokra is gondoltunk, akik felszerelés nélkül érkeznek a térre, ők a korcsolyapálya mellett bérelhetnek cipőket is - olvasható a Bazilika honlapján.

Bazilika korcsolyapálya
Kép: 
MTI Fotó: Ruzsa István

Cím:  Budapest V. kerület , Szent István tér

További információ: Korcsolyapálya a Bazilikánál

 

2. Bosnyák téri ingyenes korcsolyapálya

Cím: 1149 Budapest, Bosnyák tér

Nyitvatartás: 2022. december 4. - 2023. január 8. között

Hétfőtől péntekig 16:00 - 19:00 között, hétvégeken pedig 8:00–20:00 között tart nyitva a látogatók számára - olvasható a pálya Facebook-oldalán.

Szenteste és Szilveszterkor rövidített nyitvatartással, 8:00–15:00 között üzemel a korcsolyapálya. Karácsony két napján és Újévkor zárva tart a pálya.

A pályán délelőttönként iskolások korizhatnak, délután és hétvégeken azonban bárki korcsolyázhat - olvasható a zuglo.hu oldalán.

Bővebb információ: Zuglói jégpálya 
 


 

3. Ingyenes újpesti korcsolyapálya

Az ingyenes jégpálya január 8-ig várja a látogatókat az újpesti Városháza mellett, a Szent István téren.
 


Nyitvatartás:

A szezon: 2022. november 26. – 2023. január 8.

  • Hétfő – Péntek 15:00-20:00
  • Szombat – Vasárnap 9:00 – 14:00 és 15:00 – 20:00


2022 12.22-től az alábbiak szerint:

  • 2022.12.22 – 2022.12.23 09:00-14:00 és 15:00-20:00
  • 2022.12.24 Zárva
  • 2022.12.25 – 2022.12.26 12:00-20:00
  • 2022.12.27 – 2022.12.30 09:00-14:00 és 15:00-20:00
  • 2022.12.31 Zárva
  • 2023.01.01 – 2023.01.05 12:00-20:00
  • 2023.01.06 – 2023.01.08 09:00-14:00 és 15:00-20:00

Korcsolyabérlés: 1000 Ft/alkalom

Cím: 1042 Budapest, Szent István tér

Bővebb információ: Jégterasz - Újpest

 

4-5. Ingyenes jégpályák Óbudán

Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata idén is két helyszínen nyitja meg az óbudai lakosság részére a jégpályáit: a Fő téren és a Békásmegyeri piac közösségi terén.

A jégpályáik a gazdasági körülményekre tekintettel 2023. január 15-ig üzemelnek!

Nyitvatartás: Mindkét helyszínen hétfőtől csütörtökig 8.00 és 20.00 óra között, péntek-szombat-vasérnap 8.00 és 22.00 között várják a korcsolyázni vágyókat!

A kerületi iskoláknak tanítási napon külön jégidő van fenntartva hétköznaponként 08:00 – 12:00 óra között. Ebben az időben az iskolák a pálya használata során elsőbbséget élveznek! Indulás előtt ellenőrizheted a pályák foglaltságát: Korcsolyapálya naptár



 

Korcsolyabérlés lesz mindkét helyszínen:

  • 2 élű 25-35-ös méretig: 1000 Ft/óra
  • sima élű 36-48-ig méretig: 1500 Ft/óra
  • Kerületi óvodás, iskolás kedvezmény: 500Ft/alkalom
  • Pingvin 800Ft / fél óra

Korcsolya élezés 2000 Ft/pár - Csak a Fő téren

Bővebb információ: Óbudai jégpályák


6. Winter Wonderland a Westend Tetőkertben

A Winter Wonderland rendezvényhelyszínére a belépés ingyenes. 

A jégpálya 10 év alatti gyerekek számára, valamint érvényes VI. vagy XIII. kerületi lakcímkártyával rendelkezőknek ingyenesen használható. 10 éves kor felett a belépő 1.500 forint,  melyért cserébe egy 1.500 forint értékű Westend ajándékkártyát kapsz. Ennek összeg teljes egészében levásárolható kártyán jelölt időpontig a Westend közel 220, ajándékutalványt elfogadó üzletében, melynek listáját itt találod. 

A helyszínen bérelhető korcsolya bérleti díja: 1.000 Ft.

Rossz idő, azaz egész napos vagy nagy mennyiségű eső, erős szél esetén a Winter Wonderland a látogatók kényelme és biztonsága érdekében zárva tart. Az aktuális időjárásról indulás előtt tájékozódj a www.met.hu oldalon!

Nyitvatartás: 

Hétfő - Péntek: 12:00 - 22:00
Szombat - Vasárnap 10:00 - 22:00

A jégpálya karbantartás miatt 15:00 – 16:00 óra között szünetel.

További információ: Westend Jégpálya

 

7. Hello Buda Winterland

A Hello Buda gasztroudvaron a finomságok és karácsonyi illatok kavalkádjában korira is pattanhatunk: január 8-ig várják az érdeklődőket.

Cím: 1025 Budapest, Törökvész út 93/A.

Árak - Koripálya bérleti díjak/alkalom:

  • Felnőtt/Hétköznap (Pénteken 12:00-ig): 1.500 Ft
  • Hétvége (Pénteken 12:00-tól)+Ünnepnapokon:2000Ft
  • 12 év alatti gyerek: egységesen 1000Ft

Korcsolyabérlés: 1800Ft
Csúszka: 1000Ft
Pingvin: 1000Ft/félóra

További információ: Hello Buda


8. Csepeli Jégpark

Idén is várnak minden korizni vágyó gyereket és felnőttet budapest egyetlen körfolyosós jégpályáján, Csepelen. A több mint 2000 m²-es fantasztikus panorámájú pálya egy 800 m²-es, egy kisebb 300 m²-es és egy 200 m²-es tanuló pályából áll amiket 250 méternyi jégfolyosó köt össze.

A pálya melletti fákat fényfüzérbe öltöztették, így különleges látványban lehet részünk suhanás közben.
 


 

Árak:

A belépő 2000 Ft 3 éves kor felett. Csepelieknek 1200, lakcímkártya felmutatásával.

Korcsolyabérlés: 1000 Ft / alkalom

Nyitvatartás: 

  • Hétköznap 14:00-tól 21:00-ig.
  • Hétvégén 08:00-tól 21:00-ig.

A jégpálya 2023. január 31-ig tart nyitva.

Cím: 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 89-91.

További információ: Csepeli Jégpark


9. Jégpálya a Budapest Parkban

A népszerű szórakozóhely idén is jégpályává alakult télen: a nagytánctér helyét a korcsolyapálya vette át. A fényfüzérek, finom italok, csábító illatok és a jó zene gondoskodik a feledhetetlen hangulatról.

A Parkban van lehetőségetek korcsolya- és jégpingvin bérlésre. A korcsolyabérlés helyszínét a főbejáraton történő belépés után jobbra fordulva találjátok. Jégpingvin kölcsönzésre az öltöző sátor oldalánál van lehetőség. Korcsolyabérlésre korlátozott számban van lehetőség.

Nyitvatartás: 

  • Hétfőtől - csütörtökig: 17:00 - 21:00
  • Péntek: 17:00 - 22:00
  • Szombat: 10:00 - 22:00
  • Vasárnap: 10:00 - 21:00

Ünnepi nyitvatartás:

  • December 22: 13:00 - 21:00
  • December 24: zárva
  • December 25: 10:00 - 22:00
  • December 26: 10:00 - 22:00
  • December 31: 10:00 - 22:00
  • Január 1: 17:00 - 21:00

Cím: 1095 Budapest, Soroksári út 60

Az árakról és kedvezményekről itt tudsz tájékozódni: Budapest Park


10. Koripálya a Budapest Gardenben

A népszerű szabadidő központban is várják a korizni vágyókat a hét minden napján.
 


 

Nyitvatartás: 12:00 - 19:00

Árak:

1200 Ft / alkalom, a korcsolya kölcsönzése pedig 1000 forintba kerül.

Cím: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 125. 

További információ: Budapest Garden


11. Korizás a Bókay-kertben

Adveti vásár, finom ételek, italok, gyönyörű fények és az ünnepi korcsolyapálya várja a látogatókat a XVIII. kerületi Bókay-kertben.
 


Árak:

  • Napijegy: 800 Ft a kerületi lakosoknak
  • 10 alkalmas bérlet a kerületi lakosoknak: 7200 Ft
  • Normál belépőjegy: 1500 Ft
  • Korcsolyabérlés: 1000/alkalom

Nyitvatartás:

  • Hétfő – Csütörtök 15:00 – 20:00
  • Péntek 15:00 – 21:00
  • Szombat 9:00 – 14:00 és 15:00 – 21:00
  • Vasárnap 9:00 – 14:00 és 15:00 – 20:00

Ünnepi nyitvatartás:

  • December 24. zárva
  • December 25. 15:00 – 20:00
  • December 31. 9:00 – 14:00
  • Január 1. 15:00 – 20:00

A szezon november 25 – február. 12-ig tart

Cím: 1118 Budapest, Szélmalom utca 33.

További információ: Bókay-Kert


12. Etele téri jégpálya

Az Újbudai Advent részeként ismét megnyitott az ünnepi jégpálya az Etele téren. Adventi vásárral, izgalmas programokkal, fellépőkkel és jó hangulattal várják a látogatókat.
 


 

A február végéig nyitva tartó pályát a kerületi lakók ingyenesen használhatják, a területen korcsolyabérlésre is lehetőség van.

Cím: 1115 Budapest, Etele tér 

További információ: Etele téri jégpálya
 

13. Józsefvárosi korcsolyapálya

Idén sem marad el az adventi készülődés Józsefvárosban: többek között izgalmas családi programokkal, irodalmi előadásokkal, koncertekkel, bábszínházzal várják a látogatókat a Horváth Mihály téren, ahol korcsolyába is bújhatunk, és ünnepi fények között mozoghatunk egy kicsit.

Cím: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér

További információ: Józsefvárosi Önkormányzat
 

14. Városligeti Műjégpálya

A klasszikus korcsolyapálya sem maradhat ki a sorból: a 12 ezer négyzetméter alapterületű, gyönyörű környezetben található pályán biztos, hogy a felnőttek sem unnak bele egyhamar a csúszkálásba.

Gyerekkel érdemes délelőtt érkezni, délután ugyanis mindig nagy a tömeg, sok a fiatal, és néha hosszú ideig kell sorban állni, hogy bejuthassunk.

Gyermekeknek felnőtt kísérővel a belépés 6 éves korig ingyenes. 12 éves kor alatti gyermek csak felnőtt kísérettel használhatja a létesítményt. 12 -14 év közötti gyermekek írásos szülői engedéllyel látogathatják a létesítményt.

Az árakat itt találod: Jegyárak

Nyitvatartás:

Hétfőtől - péntekig     09:00 - 13:00; 17:00 - 21:00
Szombaton     10:00 - 14:00; 16:00 - 21:00
Vasárnap     10:00 - 14:00; 16:00 - 20:00

Pénztárzárás: 45 perccel a Műjégpálya zárása előtt. 

Cím: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.

További információ: Városligeti Műjégpálya
 


 

Kiemelt kép: Depositphotos.com

Megosztom FacebookonKüldés e-mailben