Csodákat érhetsz el vele: a gyereknevelés négy alapköve

Játékosság

A játékos attitűd azt jelenti, hogy a szülő igyekszik laza, vidám hangnemben szólni a gyermekéhez ahelyett, hogy idegeskedne vagy kioktatná. Nem kötelező folyamatosan viccelődni vagy szórakozni, de az alaphangulatunkat derű jellemezze. Játékossággal felülemelkedhetünk az olyan mindennapi nehézségeken, mint a naponként elválás vagy a szomorúság.

Fontos azonban leszögezni, hogy lehet a gyerek szomorú. Ha úgy látjuk, valami bántja, nem kell mindenáron felvidítani, de legyünk kéznél, ha azt látjuk, hogy szüksége van ránk.

A játékosság és a humor biztonságot ad a gyermeknek. A csikiző, birkózós játékok, a dögönyözés felszabadítóan hat rájuk, és segít nekik abban, hogy kifejlődjön a saját humorérzékük. Az alapvetően derűs szülői magatartás oldja a szorongásukat, segít felülemelkedni a sérelmeiken, és azt közvetíti feléjük, hogy a világ biztonságos hely.

Humorral a fegyelmezés is egyszerűbb. A komolyabb kihágásokat nem célszerű elviccelni, de az apróbb rendetlenkedést kezelhetjük lazán – ami nem azt jelenti, hogy elnézzük, hanem annyit tesz, hogy nem vasszigorral vagy idegesen reagáljuk le a viselkedést. Ezzel a módszerrel annak is kisebb az esélye, hogy a gyerek automatikus ellenállással reagáljon a fegyelmezésre.

Kíváncsiság

Aki meg szeretné ismerni a gyermeke lelkivilágát, annak elsősorban kíváncsinak kell lennie. A legtöbb esetben a gyerek viselkedésének van valamilyen mögöttes oka, ezt azonban a gyerek sokszor maga sem ismeri fel, vagy ha mégis, nem szívesen osztja meg a szülőkkel.

Ha tudni szeretnénk, a gyerek miért tette ezt vagy azt a helytelen dolgot, ne egyszerűen egy miérttel kérdezzünk rá, hanem menjünk bele mélyebben. „Mit gondolsz, ez most miért történt?”

Nem baj, ha a gyermek látja, hogy a helytelen viselkedése érzékenyen érinti a szülőt, de harag helyett érdemesebb a szomorúságunkat kihangsúlyozni ilyenkor. Ez a gyerekre is mélyebb hatást gyakorol, míg a dühös reakció gyakran inkább ellenállást szül.

Ha van tippünk, mi lehetett a helytelen viselkedés mozgatórugója, osszuk meg ezt a gyerekkel. Nem kell erőltetni, de érdemes beszélgetést kezdeményezni róla. Ha azt látja, hogy a felnőttek megértéssel viszonyulnak az ő lelkivilágához, ő is hasonló módon fog közeledni a társai felé, és ez a hozzáállás egész életében el fogja kísérni.

Elfogadás

A feltétel nélküli elfogadás kulcsfontosságú ahhoz, hogy a gyermek biztonságban érezze magát. Ez a hozzáállás azt jelenti, hogy ítélet nélkül elfogadjuk a gyerek érzéseit és gondolatait anélkül, hogy ezeket jónak vagy rossznak cimkéznénk.

Az érzések jogosként való kezelése nem jelenti azt, hogy az ezekből eredő helytelen viselkedést is elfogadjuk. A gyereknek meg kell tanulnia azt, hogy lehet, hogy a lelkében kavarognak érzelmek, lehet, hogy valamiről rossz a véleménye, ám nem okozhat kárt senkiben és semmiben ezek hatására. Sok szülő képes arra, hogy szoros határokat húzzon azzal kapcsolatban, mi számít helyes viselkedésnek, ugyanakkor teljes mértékben elfogadja a gyerek érzelmeit, és soha nem a gyereket, mindig a viselkedését minősíti.

Empátia

Az empatikus szülő folyamatosan és aktívan kommunikálja a gyerek felé azt, hogy érdekli, mi megy végbe benne, és szeretne mellette lenni a nehéz időszakban. Ha a gyerek szomorú vagy szorong, a szülő is átéli ezt az érzést, és így valódi támogatást tud nyújtani neki, amikor szüksége van rá. Emellett folyamatosan erőt és szeretet közvetít – azt a megnyugtató érzést, hogy bármi is történjen, ők ketten, a szülő és a gyerek együtt legyőznek minden nehézséget.

Kép: ID 3643825 / Pixabay