Olyan, mintha tegnap történt volna ez a történet, melyet most elmesélek neked: egy vidéki házban éldegélt egy kisfiú a szüleivel, aki bármennyire is szeretett volna egy kitesót, sajnos nem jött el hozzá. Sok barátja volt, mégis gyakran előfordult, hogy egymagában kóborolt az udvaron, dínócsontokra vadászott, vagy csak lefeküdt a fűbe és a feje felett elvonuló felhőkkel játszotta kedvenc játékát: az állatkerteset. Hogy pontosan mi is ez a játék, majd máskor mesélem el.
Egyszer egy ilyen alkalommal – amikor már legalább fél órája kergették képzeletében a nyuszik a gyáva oroszlánt - fura hangokat hallott az alsó udvar egyik sarkában álló hatalmas ágas-bogas virággal borított cseresznyefa felől. Nyiiiim-nyammmmmm, hupszi-mapszi. És. Ehek-kehem, bojtorján.
Dodi kíváncsian közelebb ment a fához - mert onnan jött a vicces hang - és óvatosan félrehúzta a cseresznyefa ágait. Az ágak susogása közepette még pont látta, hogy egy iciri-piciri, manószerű valami iszkol fel a fa törzsén. Siettében az a valami még gyorsan bekapott egy cseresznyét, amitől még kisebb lett, viszont a hasa hatalmas, majd eltűnt egy résben.
Hóhahó! Hé te te! Hova rohansz? – kiáltott fel meglepetésében Dodi. Várjál, meg! Azzal gyorsan felmászott a fa felső, embert még elbíró ágaira. Azonban ahogy felért nem látott semmit és senkit. Se híre, se füstje nem volt az aprócska lénynek. Hát jó.- gondolta magában, ha nem akarsz velem barátkozni, majd elleszek én itt egyedül is. Megszoktam már. Gondolta magában szomorúan, azzal elővette a zsebében található madzagokat, kütyüket és szokás szerint elkezdett hajósat játszani.
Hogy mi ez a hajós játék, rögvest elmesélem. Az egyik vastag ágon átdobott fehér madzag volt a hajó kürtje. Tű-tű! - Húzta meg egymás után kétszer. Hajóvonták találkozása tilos! Vigyázat, kimegyünk a nyílt óceánra! Horgonyt felvonni! Indulás! Héhahó! Valamit látok! Föld a láthatáron! Első tiszt, pontosítson! – ordította torkaszakadtából, azzal előkapott a nadrágja zsebéből egy összecsukható távcsövet, hogy megbizonyosodjon legénysége nem tévedett. Föld! Föld a láthatáron! Egy igazi sziget! Remélem kincset is találunk rajta. - Egy faháncsra kővel térképet rögtönzött. Előre 3 lépés- mászott egyre feljebb - hátra kettő, jobbra három és nagy ugrás! Reccs, szólalt meg alatta az egyik ág! Reccs-roppant tovább. Ajjaj, most bajban vagyok. - morfondírozott magában Dodi, aki eközben már elég magasra jutott. Ajjaj. Valaki! Segítség! - suttogta már rémülten, majd még zuhantában elkapott egy vastag ágat. Már egy ideje ott lógott és kereste a segítséget, amikor egy furcsa hang szólalt meg mellette.
Na, most már nem vagy olyan nagyhangú, mi? Hova lett a félelmetes, zengő hangú hajóskapitány? - Dodi könnyeit nyelve, nagyokat pislogva nézett a hang irányába ahol csodák-csodájára megpillantotta a már korábban látott fura alakot.
- Hé, nem segítenél inkább? Le fogok esni, amihez egyáltalán nincs kedvem.
Hát képzeld, nem nagyon – mondta pökhendien a manónak látszó valami, majd hogy nyomatékot adjon szavainak kicsi csizmás lábával a kisfiú ujjait is megtaposta.
Jaj! Ezt most miért kell? Segítenél? Hékás, mindjárt letörik, és én le fogok esni! Ne legyél már ilyen könyörtelen! Ártottam én nektek?
Méghogy ártottál-e? Igen. Itt óbégatsz tavasztól őszig, nincs egy perc nyugtunk. Hajótörés, meg irány a szárazföld! Na, még mit nem. Mi Pókák nappal alszunk és éjjel dolgozunk, gyűjtjük szorgalmasan az eső- és harmatcseppeket, letisztítjuk a virágszirmokat, DOLGOZUNK!!!… De TŐLED EGY PERC NYUGTUNK SINCS!!!! ELEGEM VAN!!! Elég volt! Eddig bírtam nem tovább.
Nézd, nem beszélhetnénk meg ezt nyugodtabb körülmények között? Tényleg mindjárt lepottyanok.
Na jó, hogy lásd kivel van dolgod. Iszkiri-piszkiri pittypang legyen a lábad alatt talaj. - Azzal pörgött kettőt balra, majd vissza egyet vissza és Dodi, csodák csodájára ebben a pillanatban az egyik vastag ágon ülve találta magát. - Köszönöm kedves izé vagy nem is tudom mi vagy. - Póka vagyok már mondtam, fortyant ismét haragra a kis mitugrász alak. Jól van, jól van. Kezdhetnénk előröl az ismerkedést? Én Dodi vagyok, itt lakom a házban a szüleimmel, és sokszor magányos vagyok. Köszönöm, hogy segítettél rajtam és ne haragudj, ha sokszor zavartalak. Gőzöm sem volt arról, hogy te itt vagy.
Nem itt vagyok, hanem itt vagyunk - nézett körül a kis póka.
Én vagyok A-póka a póka nemzettség feje. Itt élünk a cseresznyefa odvában az egész hatalmas családommal. Nézz csak körül, vakegér. Látod a többieket?
Dodi ahogy körbenézett egyszerre észrevette, hogy nincsenek bizony egyedül. A fa odvából, a levelek közül egyre-másra dugták ki fejüket a fura A-pókához hasonlító kis lények. Gömbölyű kis színes ruhás alakok voltak, akik mindenféle furcsa kalapot viseltek a fejükön.
Dodi nem mert hirtelen megmoccanni sem, nehogy véletlenül lesöpörje valamelyiket a fáról vagy ne adj isten magára haragítsa újra a póka klán fejét.
A megszeppent kisfiú láttán A-póka békülékenyen így szólt: ha szeretnél megismerni minket és megígéred, hogy senkinek nem árulod el a titkunkat, mutatok neked valamit. Tessék, itt egy cseresznye edd meg.
De már ettem eleget. Köszönöm.
-Oszat-moszat kisparázs, ne vitatkozz velem. Tessék megenni, azzal már be is tömte a kisfiú szájába az érett cseresznyét.
A következő pillanatban Dodi arca előszőr kék lett majd piros, a végére viszont pont olyan mini lett, mint a többi póka.
Na, gyere embergyerek. Mutatok neked valamit. -azzal megfogta a még mindig meglepődött Dodi kezét és a fatörzsén lévő odúhoz vezette. Na, ugorj! Bízz bennem- mondta látva a kisfiú tétova tekintetét, majd egy jó nagyot lökött rajta. Egy végtelen hosszúságú csúszkálás után Dodi egy smaragdzöld gyepre pottyant, ahol A-pókánál jóval békésebbnek látszó manók, takaros kis házak, szivárványos felhők, kristálytiszta patakok látványa fogadta.
Hát ez meg mi? Hol vagyok? Forgatta a fejét jobbra-balra Dodi….
Tudod ez a fa már nagyon sok minden látott. A te születésed előtt sok-sok évvel ültették el. Azóta mi is itt lakunk, itt dolgozunk…
Ebben a pillanatban az odúban megszólalt egy vészcsengő. Vigyázat! Felnőtt ember van a közelben.
Dodi! Dodi merre vagy? - hallotta egyszer csak a kisfiú az anyukája hangját.
Ajjaj, nagyon örülök, hogy itt lehetek és megismertelek, de már keres az anyukám. Hogyan tudok visszaváltozni?- Ennél mi sem egyszerűbb. Lépj ki az odúból, simogasd meg a bal oldalon lévő bütyköt a jobb kezeddel és rögtön újra nagy leszel. De ne feledd el: soha senkinek nem árulhatsz el minket! És visszavárunk! Dodi így is tett. Kilépett az odúból és még pont időben visszaváltozott, mielőtt az anyukája észrevette volna a turpisságot. A háta mögött még visszakacsintott A-pókára és a manócskákra.
Indexkép: Csomai-Kürtössy Zsuzsanna rajza
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)