Bár kényes téma, a kutatások évtizedek óta azt mutatják, hogy a nagyszülői gondoskodás nem mindig oszlik el szimmetrikusan. A Parents.com által idézett szakértők szerint létezik egy úgynevezett „anyai előny”, amelynek oka nem a szeretet hiánya, hanem az evolúciós örökségünk és a családok szerveződése.
A "rangsor" a gondoskodásban
Ha azt vizsgáljuk, hogy kik azok a nagyszülők, akik a legtöbb időt és energiát fektetik az unokákba, a statisztikák szerint az átlagos sorrend így néz ki:
- Anyai nagymama (Általában ők a legaktívabbak)
- Anyai nagypapa
- Apai nagymama
- Apai nagypapa
Fontos: ez a sorrend azt mutatja, ki "nyit" erősebben az unoka felé. A gyerekek pedig egyszerűen arra reagálnak nyitottsággal és szeretettel, akitől a legtöbb figyelmet és biztonságot kapják. De mi mozgatja a nagyszülőket?
Amikor a biológia is beleszól
A tudományos kutatások szerint van egy alapvető különbség, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni: az anyai nagymama biztosan tudja, hogy az unoka tényleg az ő vérrokona. Ez evolúciós szempontból azt jelenti, hogy ösztönösen is hajlamosabb több érzelmi és gyakorlati energiát fektetni ebbe a kapcsolatba. Persze ez nem azt jelenti, hogy az apai nagyszülők kevésbé szeretnék az unokákat - egyszerűen csak más a kiindulópont.
Az anyai nagymamák gyakran intenzívebben élnek bele az unokák mindennapjaiba, többet aggódnak értük, és erősebb a velük kapcsolatos felelősségérzetük. Ez nem rossz és nem jó, egyszerűen csak így működik sok családban.
A mindennapok praktikája
De a biológia csak egy része az egyenletnek. A valóságban sokkal inkább az számít, hogy ki mennyi időt tölt az unokákkal. És itt jön a képbe a magyar családmodell: az anyák még mindig többet foglalkoznak a gyerekekkel, mint az apák, és természetes módon a saját szüleikkel is többet találkoznak.
Amikor a gyerek beteg, az anyai nagymama ugrik be, ő vigyáz rá. Amikor főzni kell nagyobb mennyiségben, az anyai nagymama segít. Amikor tanácsra van szükség a pelenkázásról, az altatásról vagy a tünetekről, az anyai nagymamát hívjuk fel. Ez egyszerűen kényelmesebb, megszokottabb, és őszintén szólva kevesebb konfliktussal jár.
Az apai nagyszülőkkel való találkozások gyakran "programszerűbbek" - vasárnapi ebéd, névnap, ünnepek. Ritkábban alakul ki az a fajta hétköznapi összeforrottság, ami az anyai ággal természetesen kialakulhat.
Az anyák mint kapuőrök
Ebben a szülők, de leginkább mi, anyák is komoly szerepet játszunk. A legtöbb családban még mindig az anya szervezi a kapcsolattartást, ő dönt arról, hogy melyik hétvégén kihez megyünk, kit hívunk meg, ki vigyázhat a gyerekre. És teljesen emberi, hogy a saját szüleinkkel könnyebb, egyszerűbb, természetesebb a kapcsolat.
Az apai nagyszülőknél gyakran jobban oda kell figyelni a dolgokra - mit mondunk, hogyan viselkedünk, nehogy valami félreértés legyen. A saját szüleinknél nyugodtabban tudjuk hagyni, ha a gyerek picit több édességet kap, vagy ha az unatkozás miatt egy kicsit több tévézés csúszik be a programba.
Aztán persze ott van az apa szerepe is. Ha ő nem kezdeményez aktívan találkozásokat a saját szüleivel, akkor az egész a párra marad, aki viszont érthető módon kevésbé érzi magát felelősnek ezért. Így alakul ki az a helyzet, hogy az anyai nagyszülőket hetente látják az unokák, az apai nagyszülőket pedig havonta.
Válás után még bonyolultabb
Ha a szülők elválnak és a gyerek az anyával marad - ami a legtöbb esetben így van - akkor ez a különbség még szembetűnőbb lesz. Az anyai nagyszülők még nagyobb szerepet kapnak, segítenek a mindennapokban, támogatják anyagilag és érzelmileg is a családot. Az apai nagyszülők kapcsolata az unokákkal pedig gyakran meggyengül, különösen ha az apa sem tart túl gyakori kapcsolatot velük.
Sok elvált apa érzi úgy, hogy a saját szülei "elveszítették" az unokákat. És sok apai nagyszülő keserűen éli meg, hogy az unokák már alig látogatják őket, miközben az anyai nagymamánál minden hétvégén ott vannak.
Mit lehet ezen változtatni?
A jó hír, hogy nem kell beletörődni ebbe a helyzetbe. Ha mindkét szülő tudatos figyelmet fordít rá, akkor kiegyensúlyozottabb kapcsolatok alakulhatnak ki. Ehhez viszont kell egy kis szervezés és néha a kényelem feladása is.
Az apáknak aktívabban kellene szerepet vállalniuk a saját szüleikkel való kapcsolattartásban. Ne várják meg, hogy a feleség megszervezze a vasárnapi ebédet a nagyinál - hívják fel maguk a mamát, beszéljék meg maguk a részleteket, vigyék el a gyerekeket egyedül is néha.
Az anyáknak pedig talán kicsit jobban "el kellene engedni" az apai nagyszülőket. Igen, lehet, hogy másképp csinálnak dolgokat. Lehet, hogy máshogy főznek, máshogy altatnak, máshogy játszanak a gyerekkel. De attól még szeretik az unokát, és attól még értékes kapcsolat alakulhat ki.
A nagyszülőknek is van szerepe ebben. Az apai nagyszülők ne várják meg, hogy meghívják őket - hívjanak fel ők, kezdeményezzenek programokat, kérdezzenek rá a hétköznapokra. Az anyai nagyszülők pedig figyeljenek arra, hogy ne "kisajátítsák" teljesen az unokát, hagyják, hogy a másik ág is részt vehessen az életében.
Mindegyik nagyszülő más ajándék
A lényeg talán az, hogy ne akarjuk azonos szintre hozni a kapcsolatokat, mert az lehetetlen. Az anyai nagymama lehet az, akinél a gyerek magától értetődően otthon érzi magát, aki minden titkát tudja. Az apai nagyszülők lehetnek azok, akikkel különleges programokat csinál - moziba mennek, kirándulnak, focimeccset néznek együtt.
Minden nagyszülő más érzelmi szükségletet elégít ki, más dolgokat ad át, más emlékeket teremt. A cél nem az egyenlőség, hanem hogy mindegyik kapcsolat gazdag és értékes legyen a maga módján.
És ha valami biztosan igaz: azok a gyerekek, akik többfajta nagyszülői szeretetet és figyelmet kapnak, sokkal gazdagabban élik meg gyerekkorukat. Még ha ez a figyelem és szeretet négy nagyszülő esetében négy különböző formában is jelenik meg.
Nyitókép: depositphotos
.jpg){kind=small}
