Jordan a Love What Matters Facebook-csoportban osztotta meg a történetét. Mint írja, mindhárom gyermeke a „nehezebb” babák közé tartozott. Hasfájás kínozta őket, nehezen bírták éjjel magukban, ő pedig gyakran már együtt sírt velük a fáradtságtól és a tehetetlenségtől. Rossz anyának érezte magát, olyannak, aki képtelen nyugalmat biztosítani a gyermekeinek.
Egy napon aztán eszébe jutott egy történet, amit még az édesanyja mesélt neki. Jordan bátyja, Justin szintén igen nehéz eset volt. Folyamatosan fájt a hasa, és legszívesebben éjjel-nappal az anyján csüngött volna. Egy vasárnap a templomi istentisztelet közepén fakadt sírva, ezért édesanyja elvonult vele a baba-mama szobába. Itt egy másik nővel találkozott, akinek a gyermeke édesdeden aludt a mellkasán, még Jordan kiabálása sem riasztotta fel.
- Mi a titkod? Hogy csinálod, hogy ilyen könnyen kezelhető a kisfiad? – kérdezte a másik anyukától félig viccesen, félig szinte könyörögve.
- Az az igazság, hogy ő nem az én gyerekem – válaszolta a hölgy. – Nevelőszülő vagyok, és ő valójában nem könnyen kezelhető. Élete első néhány hónapját folyamatos sírással töltötte, de senki nem reagált rá. Soha senki nem jött oda hozzá. Nála nem működött a sírás. Abbahagyta. Most már soha nem sír. Örülj neki, hogy a te fiad sírós! Azt jelenti, hogy bízik benned, bízik abban, hogy jönni fogsz.
Azóta, hogy ez a történet eszébe jutott, Jordan máshogy néz a síró gyerekeire. Most már tudja, nem azért sírnak, mert ő rossz anya, hanem épp ellenkezőleg: azért, mert jó. Arra biztat minden más kimerül anyukát is, hogy vésse eszébe: a baba azért sír, mert tudja, hogy választ kap rá.
Sírva hagyott generációk
Sajnos az elmúlt évtizedekben-évszázadokban kevesen gondolkoztak hasonlóan. A hagyományos paraszti kultúrákban előfordult, hogy az anyák gyermekeiket a hátukra kötözve dolgoztak, de sokkal elterjedtebb volt, hogy a földekre indulva a csecsemőt a nagymamára hagyták, aki szintén a háztartás gondjaival volt elfoglalva, és se ideje se energiája nem volt egész nap a babát nyugtatgatni. Ezek a kicsik azonban még mindig jobban jártak, mint azok, akiket a szántóföldön egyéb lehetőség híján egész napra a földbe ástak ülő helyzetben, hogy ne kóboroljanak el, vagy azok, akiket anyjuk az asztal lábához kötözött, hogy amíg a munkájuk miatt nem tudtak rájuk figyelni, ne tegyenek kárt magukban.
Ezek az anyák azonban, amikor módjuk volt rá, igyekeztek csecsemőjüket a maguk közelében tartani. A huszadik század „felvilágosító” munkája azonban ezt is igyekezett gyökerestül kiirtani. Hermann Alice Emberré nevelés című, 1946-ban kiadott könyvében arról ír, hogy a síró csecsemőt szigorúan tilos felvenni és megetetni, mert meg kell tanulnia uralkodnia az ösztönein. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a későbbi fejezetekben Hermann mai szemmel is meglepően modern nézeteket fejt ki a gyermek tiszteletéről és a tekintélyelvű nevelés káros voltáról).
Egy generációval később még mindig itt tartott a tudomány. Velkey László 1984-ben, a Gyermekeink gondozása, nevelése című könyvében arra tanította a szülőket, hogy éjjel síró újszülöttjükhöz ne menjenek be a szobába. Így a kicsi néhány éjszaka alatt megtanulja, hogy felesleges követelőznie, úgyse figyel rá oda senki. A szomszédoktól előre is kérjünk elnézést, meg fogják érteni.
Noha még ma is vannak hívei az „alvástréningnek”, a szakemberek és a laikusok többsége azon az állásponton van, mint a hölgy a templomban annak idején. Ahogy Ranschburg Jenő fogalmazott: ha a sírásra válasz jön, azzal a gyerek azt tanulja meg, hogy „érdemes megszólítani a világot, mert a világ válaszol.”
Fotó: Aleksandr1982 / pixabay
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)