Gyermekeidnek adhatod szereteted,
de gondolataidat nem.
Testüket te adhatod nekik,
de lelküket nem.
Megpróbálhatsz olyanná válni, mint ők,
de nem kívánhatod, hogy ők olyanok legyenek mint te,
hiszen az élet előre halad,
és nem a múlthoz tér vissza.
(Tibeti hagyomány)
A kezdetek
Az anyában szükségszerűen mély változás zajlik le, amikor gyermeke születik. Még soha nem érzett ilyen mély és önzetlen szeretetet, mint amit a gyermeke iránt érez. A Kismama csaknem mindig azt éli át, hogy az értékek az életében gyökeresen megváltoznak. Megállapítja, hogy hatalmas áldozatra kész a gyermekéért. Teljesen meglepődik, és csodálattal tölti el, hogy milyen intenzívek az érzései a törékeny kis lény iránt.
A Kispapa feladata is átalakul, követnie kell a gyermek anyját az új világba, ahova ő már megérkezett. Aki képes ezt megtenni, elfogadja az új helyzetet, gyermekét, mint családját minden következményével együtt magához öleli. Mostantól apának érzi magát, büszke gyermekére, gyengédséget érez iránta, félti és védelmezi őt.
Az új hajtás teljesen megváltoztatja az életet, az elfogadó nőt mamává, az önálló személyiséget rabszolgává teszi. Manapság a nő számára aktuális kérdés, hogyan tudja összeegyeztetni az anyaságot és a hívatását. A gyermeket és a karriert viszont alig képesek összeegyeztetni. A gyermeknek egy valakivel állandó kapcsolatban kell lennie, - legalább 3 éves koráig - és ez az anya. Ez óriási felelősséget ró a nőkre. Aki ezt megpróbálja kikerülni, illetve az időtartamot lerövidíteni, később a gyerek ösztönösen más módon megfizetteti vele, kárpótlást követel. Sokan úgy érzik, kudarcot vallanak, vagy túlterheltek, elvárásokkal vannak telve, belső és külső kényszerűségek határozzák meg életüket, bűnösnek érzik magukat és rossz a lelkiismeretük.
A nyugati országok lakói manapság kevesebb gyermeket hoznak a világra, egyre később szülnek, egyre jobban és hosszabb ideig támogatják őket - esetenként indokolatlanul és feleslegesen. Többnyire készülnek rá, várják és akarják gyermeküket, gyakran precízen megtervezik születésüket. A gyermekek halandósága csekély. Számos nő olyan perfekcionizmussal kötelezi el magát kisgyermeke nevelése mellet, mint ahogyan korábban a munkahelyén dolgozott. Így vezényli a "táncot", az arany gyermek körül. A gyermekneveléshez hozzátartozik a babaúszás, a zenetanulás, a gyermekhastánc, a szépségverseny, az önvédelmi sportok, és számos más különleges módon szabályozott elfoglaltság. Korábban soha nem fordítottak ennyi időt az anyák a gyermekeikre, mint manapság. Az intenzívebb anya-gyermek kapcsolat azonban ritkán eredményezi azt, hogy a mai gyerekek és fiatalok barátságosabbak, békeszeretőbbek, és szolidárisabbak volnának, mint a korábbi generációk. Ehelyett sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek, bizonytalanok, és céltalanok.
Gyakran halljuk, hogy a gyermekek telhetetlenek, soha nem elég nekik semmi. Egy mese cd után még egy történetet szeretnének, aztán egy esti dalt akarnak énekelni, az imádság után még mesefilmet a TV-ben, aztán egy kis csokit, inni az ágyban, és így tovább... Egy anya számára nagyon fontos, hogy tudja, hol húzza meg a határokat, és azt mindenkor be is tartsa. Azontúl felejtse el a perfekcionizmusát, csak a szeretetre összpontosítson, és ebbe vonja bele az apát is.
A gyermeknevelés
A gyerekek arra kényszerítik a szülőket, hogy felnőttként éljenek, és ugyanakkor lehetőséget adnak számukra, hogy velük együtt ismét gyermekek lehessenek. Azonban a gyermeket fel kell nevelniük.
Hogyan neveljük gyermekünket?
Ha erről eltérő véleményen van a két szülő,
- akkor abban kell megállapodniuk, hogy melyikük irányelveit követik a nevelés során, vagy arról, hogy
- közös irányelveket alakítanak ki.
Azonban ha mindketten a megszokott saját beállítottságuk szerint élnek, akkor a gyermekük megtanulja, hogy ami az egyiküknél szabad a másiknál tilos. Ez kedvező esetben azt jelenti, hogy a gyermek látja, hogy az emberek lehetnek eltérő véleményen anélkül, hogy erről vitatkoznának. Bármelyik megoldás jó lehet, a lényeg, hogy következetesen kitartóan egy irányelvet kövessenek. Így a gyermeknek lehetősége van mihez igazodnia, és megéli a biztonságot a családban. Később, bevonhatják a gyermek véleményét is a szabályok kialakításába, és akkor egy egészséges családi demokrácia alakul ki, ami a kölcsönös tiszteleten alapul, és amiben mindenki számára egyértelműen felismerhető, hogy minden megoldás a közös cél felé vezet. A válság akkor alakul ki, ha változatlan hozzáállással viszonyulunk egy megváltozott szituációhoz.
Mivel az élet körülöttünk állandóan, - és egyre gyorsabban - változik, beállítottságunkat folyamatosan ehhez hozzá kell igazítani.
- a gyerekeknek ügyesedniük kell,
- tudásra kell szert tenniük,
- ki kell igazodniuk a társadalomban, a közösségükben, a családjukban, továbbá meg kell ismerniük önmagukat, az aktív gondolkodást és akaraterőt kell kifejleszteniük.
A felnőtteknek
- a belső erőt kell megalapozni a gyermekben,
- erkölcsi támaszt kell nyújtania,
- segítséget adni az egyéniség elleni támadások kivédésére.
A tanításnak, a nevelésnek, az oktatásnak, gyógyító hatása is kell, hogy legyen, a teljes emberi lény harmóniájának kifejlesztésére kell törekednie.
Az oktatás
Az oktatás egyik feladata a tudás terjesztése, ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk, hogy a tudnivalók összessége nő, méghozzá nem egyenletesen, hanem rohamosan. Emiatt az oktatásnak nem a tényleges tanulással, - mint ahogyan a jelenlegi állapotban van uralkodóban - hanem a felfogóképesség rugalmasságával és az alkalmazkodóképesség fejlesztésével kell foglalkoznia, hogy
- a helyzetek felismerésére,
- azok uralására készítsen fel, melyeknek általában még a természetét sem látjuk előre.
Felnőttként megfelelünk-e a fenti kívánalmaknak?
Megfelelnek-e iskoláink, oktatási intézményeink az idő követelményeinek?
Azt adjuk-e a gyermeknek, amire szüksége és igénye van? - fizikai, lelki, és szellemi szinten?
A nevelés, az oktatás, a tanítás ma a családban, a hétköznapokban, az iskolában, a társadalomban egyaránt főként idomításból, és ismeretátadásból áll. Olyan, mint egy mezőgazdasági terv, amelyet úgy alkalmaznak, hogy sem a termőföld minőségét, sem az időjárás sajátosságait nem veszik figyelembe. Talán leginkább egy futószalaghoz hasonlít, amely az élettelen tárgyak előállításának tekintetében kielégítő lehet, a benne részesülő emberi lény számára annál kevésbé. A tanulás elvesztette a felfedezés örömét. A gyermeknek hiányzik a lehetőség, hogy a számára fontos dolgokat saját kezdeményezéséből tanuljon meg, ne pedig készen kapja, mint az ebédet a gyorsétkezdében. A gyermek iskolanapja egyre inkább egymástól független személyek, és események vég nélküli sorozata, amely egyre kevésbé kapcsolódik a természethez és a természetes élethez. Amint éppen sikerül belemélyednie egy-egy témába, és anélkül, hogy találna önmaga számára valami érdekeset, éppen vége a tanórának, következik a másik téma, ugyanilyen felszínességgel. Az iskolás életévekben a folytonosság és a rend lenne a lényeges, ehelyett, amit kapnak, és ahogyan kapják, amiatt képtelenek koncentrálni, és elmélyülni benne és általa.
Mint szülőknek, tanítóknak, nevelőknek azt kell kérdezni önmagunktól, milyen világnézetet, milyen elfoglaltságot kívánunk gyermekeinknek?
A társadalom, amelyben élünk, legyen az bármilyen is, bizonyos dolgokat megkíván tőlünk.
Az indiánnak meg kellet tanulnia a nyomokat olvasni, és nyilazni, az ausztrál bennszülöttnek vizet találni, a Tonga szigeten banánt kell tudni termelni. A mi társadalmunk alapkövetelményei mások. Vannak bizonyos elméleti és gyakorlati alapkövetelmények, amelyek hasznosak, illetve elengedhetetlenek. Az életbennmaradás követelményei közé tartozik a pontos megfigyelés,
- kezdeményezőkészség,
- emlékezőtehetség,
- önbizalom,
- önálló gondolatalkotás,
- ítélőképesség kialakulása,
- döntéshozatal,
- felelősségtudat, stb.
Az embernek ahhoz, hogy életben tudjon maradni, ki kell ismernie magát a társadalomban és a nagyvilágban egyaránt. A legfőbb törekvésünk, hogy 1.) szabad embereket neveljünk, akik képesek 2.) életük célját, és irányát
3.) önállóan meghatározni.
A három feltételnek a megvalósításáért vagyunk felelősek, hogy az egészséges és harmonikus egyénre szabott körülményt biztosítsuk, és kifejlődésének, kialakulásának körülményeit megteremtsük.
Visszatérve a kezdő sorokra, minden ember ugyanúgy jön a világra, öntudatlanul, magatehetetlenül, és a szülei iránti feltétel nélküli bizalommal. Ezenkívül, mindenki fogantatása pillanatától kezdve tanul és tanít, legelőször átalakítja szülei értékrendjét, és még így is minden esetben jónak születik. Fejlődésének kezdetén kiszolgáltatja magát környezetének, töretlen hittel és szeretettel, abban bízva, hogy a neki legjobbat kapja. A gondoskodás, a fejlődés környezetének kezében van. Elindul egy folyamatos kölcsönhatás közötte és a választott családja között. Minden gyermek azzal a küldetéstudattal születik a világba, hogy először szülei és az azt megelőző generáció által elkövetett hibákat kijavítsa a saját maga módján, ösztönösen a saját tudásával. Ha ezt hagyjuk neki, bátorítjuk és támogatjuk benne, megfelelőképpen, a saját egyénisége által kijelölt módon fog továbbfejlődni, és erősödni. Önbizalma és elegendő önismerete lesz ahhoz, hogy szabadon megtalálja mindig és minden körülmények között a saját életfeladatának beteljesítéséhez vezető utat.
Akkor érzi magát biztonságban, amikor a létbe vetett hitét, és a világban való fontosságát megtalálja. Tudnunk kell, hogy a belső ritmusunk, az életminőségünk, nem csak a mi életünket határozza meg, hanem a gyermekeinkét is. Ügyeljünk arra, hogy a gyermeket ne rakjuk egy keretbe, ami számára idegen béklyó, és ne szabályozzuk agyon a mi saját felnőtt rendünk szerint.
A gyermek nem kis felnőtt!
És főként nem a mi kicsinyített másunk!
Ő is egy önálló egyéniség, sajátos személyiségjegyekkel.
A gyermekek olyanok, mint a tükör.
Ha szeretettel vesszük őket körül,
ők is szeretetet sugároznak.
Ha azonban a szeretet hiányzik,
akkor semmit sem tudnak visszaadni.
Fotó: scbailey: MAD HATTER
Vargyai GyörgyiSpirituális személyiségfejlesztőElérhetőségeim: Telefon: 06-70/272-72-17 E-mail: kiut@alabirintus.hu Honlap: http://www.alabirintus.hu |
.jpg)
.jpg){kind=small}
