Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek. A tendencia további vizsgálatához már megnyílt a jelentkezési lehetőség az idei felmérésre. Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap.
Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek. A tendencia további vizsgálatához már megnyílt a jelentkezési lehetőség az idei felmérésre. Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap.
A súlyos allergiás gyermekek szülei számára nagyobb odafigyelést és gondos felkészülést igényel a szeptemberi óvoda- és iskolakezdés. Dr. Balogh Ádám, a Gyermekgyógyászati Központ csecsemő- és gyermekgyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakorvosa foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.
Péter Bence egy páratlan tehetségű zongoravirtuóz, akinek koncertjein hatalmas tömegek tombolnak szerte a világban, de a legnagyobb közösségi oldalon is több millióan követik őt, köztük az amerikai színész, énekes és televíziós személyiség, Neil Patrick Harris vagy Eros Ramazzotti, de személyes kapcsolat fűzi Hans Zimmerhez is, mint ahogy a sokszoros Grammy-díjas David Fosterhez, aki nemrég Bencét a "zongora Ed Sheeran-jének" nevezte.
A szeretet kimutatása, a gyermekek szeretgetése és babusgatása nemcsak érzelmi szükséglet, hanem elengedhetetlen a gyermekek egészséges fejlődéséhez. A pszichológiai kutatások és szakértők is egyetértenek abban, hogy a szülők fizikai és érzelmi közelsége erős hatással van a gyermek mentális és érzelmi jóllétére.
Segítségkérés érkezett hozzánk, ezért azonnali adománygyűjtésbe kezdtünk.
A család nagyon bízik benne, hogy a nyolcéves kisfiú sikeresen le fogja győzni a szörnyű kórt - ehhez azonban az ő akaraterején ...
Eltörhetett egy cső a falban, ezért folyamatosan áznak a falak Máriáék házában. Egy hónapja a csempe is leesett a fürdőszobában, a falak penészesek, vizesek és dohosak, a nagyobbik, asztmás fiú sokszor ...
Farkas Botond mindössze hároméves, de már most olyan küzdelmekkel néz szembe, amelyekhez másoknak egy élet sem lenne elég. A kisfiú súlyos vesebetegséggel született, amely nap mint nap próbára teszi őt ...
Budapesten a 22. kerületben, albérletben él Antal és tízéves kislánya, Zoé. Életük nem volt mindig könnyű, de a szeretet, a kitartás és a küzdelem mostanra elhozta számukra a reményt. Antal, aki évekig ...
2023 karácsonya előtt pár nappal Ibolya férje, Gábor vitte iskolába a két nagyobb gyereket, a két legkisebb gyerek otthon maradt az anyukával, a három ovis pedig délutáni orvosi vizitre volt hivatalos. ...
Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás ...
A súlyos allergiás gyermekek szülei számára nagyobb odafigyelést és gondos felkészülést igényel a szeptemberi óvoda- és iskolakezdés. Dr. Balogh Ádám, a Gyermekgyógyászati Központ csecsemő- és gyermekgyógyász, ...
Péter Bence egy páratlan tehetségű zongoravirtuóz, akinek koncertjein hatalmas tömegek tombolnak szerte a világban, de a legnagyobb közösségi oldalon is több millióan követik őt, köztük az amerikai színész, ...
A szeretet kimutatása, a gyermekek szeretgetése és babusgatása nemcsak érzelmi szükséglet, hanem elengedhetetlen a gyermekek egészséges fejlődéséhez. A pszichológiai kutatások és szakértők is egyetértenek ...
A férfi hónapokon át lakott a családnál, ő volt az áldozat nevelőapjának volt sógora.
A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Minden párkapcsolat egyedi, és a szerelemre nincsenek univerzális szabályok. Azonban léteznek olyan kapcsolati minták, amelyek különösen erősek és képesek ellenállni a nehézségeknek. Ezek az alapvető típusok ...
A szívelégtelenség egy olyan egészségi állapot, amely mintegy 64 millió embert érint világszerte1, mégis sokan nem is tudják, mit jelent valójában. Nevével ellentétben a szívelégtelenség nem ...
Az inzulinrezisztencia olyan állapot, amelyet bár a cukorbetegség előszobájának tekinthetünk, de még visszafordítható. Már csak azért is fontos tehát komolyan venni és kezelni az IR-t, mert nem csak a ...
Idén először kap arany színű megvilágítást Budapest több jelentős épülete - a szervező Semmelweis Egyetem ezzel szeretné a gyermekkori daganatok korai felismerésére irányítani a figyelmet. Az arany, a ...
A boldog diákévekre a legtöbben kellemes nosztalgiával gondolnak vissza, ám a könnyed és vidám emlékek között gyakran megbújnak olyan sötét fellegek, amelyeket az iskolai bántalmazás hozhat el egy gyermek ...
A terhességi cukorbetegség (GDM) kezelést igénylő állapot, hiszen a magzatot és az édesanyát egyaránt veszélyezteti. Ha azonban a diéta és a mozgástevékenység nem bizonyul elegendőnek a megfelelő szénhidrátegyensúly ...
A társadalom elöregedésével egyre többeknél válik realitássá az Alzheimer-kór, ami a demencia egyik fajtája. Ez a betegség nagy terhet ró a családokra és az egészségi ellátó rendszerre, ezért is lehetséges, ...
A gyereknevelésről a legtöbb embernek határozott véleménye van, és nevelési elveit senki nem szívesen cserélné el valamelyik ismerősével. Annak ellenére, hogy nincs ilyen nevű tantárgy az iskolában, többnyire ...
A Krisna-hívők két külön területen vesznek részt az árvízi munkálatokban. Egyrészt fizikai munkavégzéssel segítik a gátak építését, erősítését, másrészt humanitárius szervezetük, az Ételt az Életért programon ...
Lassan beköszönt az ősz, elindult az iskola, megint jönnek a rohanós reggelek és a "na de mi legyen vacsorára" visszatérő, kínzó kérdése. A klasszikus baconos tojásrántotta reggelire és vacsorára is igazi ...
A szülők azt állítják, hogy jelezték a történteket az iskola vezetésének, ennek ellenére a tanár a mai napig az intézményben dolgozik.
Van olyan diák, aki már másik iskolába jár, mert annyira félt a megszégyenítéstől.
Sokan panaszkodhatnak mostanában fejfájás, esetleg migrén miatt, ugyanis frontok idején felerősödhetnek az ilyen jellegű tünetek. Különösen a nők, az idősek, és a gyengébb immunrendszerű, más betegségekkel ...
Az anafilaxia a legsúlyosabb, életet veszélyeztető allergiás reakció, ami az allergénnel való találkozást követően akár perceken belül is kialakulhat, és azonnali beavatkozás nélkül fatális kimenetelű ...
Jelentősen kibővítették a vombatok bemutatóhelyét a Budapesti Állatkertben. A megújult Vombatvár elegendő férőhelyet biztosít a már 6 kölyköt felnevelő idősebb, illetve egy új, fiatalabb tenyészpárnak, ...
A szívelégtelenség egy komoly betegség, amelynek oka, hogy romló pumpafunkciója miatt a szív nem képes elég vért és oxigént juttatni a testbe. Emiatt sokféle panasz jelentkezhet, amelyek mind arra hívják ...
Ősszel tíz ingyenes, online előadással várja főként a nyugdíjas korosztályt a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémia előadássorozata. Október 7-től heti rendszerességgel, hétfőnként 18 órától az egyetem vezető ...
Miért szerepeljen a szemvizsgálat gyermekünk iskolakezdése körüli teendők között? Fontos, hogy bizonyos szemészeti fejlődési eltérések korán felismerésre kerüljenek, mivel egyes kezelések csak akkor működnek, ...