Testi fejlődés
Mikor a kisbaba először húzza fel magát álló testhelyzetbe, nem tudjuk, hogy nevessünk, vagy tapsoljunk (tegyük mindkettőt!) - hiszen hasikája egyik irányba csúcsosodik, míg hátsója a másikba, pontosan úgy néz ki, mint egy jóllakott pingvin. Mihelyst megjön az önbizalma, elkezdhet mászkálni, végigtrappol a kanapé szélén vagy a dohányzó asztalon, miközben természetesen végig kapaszkodik. Először lassan lépked, de amint kicsivel jobban tudja irányítani az izmait, nagyobb sebességre kapcsol. Tegyük otthonunkat biztonságossá a cirkáláshoz, távolítsuk el az útból a padlón lévő lámpákat, az asztalterítőket, a szemetesvödröket, és a törékeny tárgyakat.
Ne felejtsük, hogy minden gyermek cirkálósat játszik - van, aki a mászásból egyből járásra vált. Néhányan akkor biztosak magukban, ha felnőttbe kapaszkodhatnak, mikor megteszik az első lépéseket, míg mások egyedül vágnak neki, ezzel is bizonyítva önállóságukat.
Szociális fejlődés
Az egyszerű interaktív játékok felvidítják az apróságot, segítik, hogy új dolgokat tanulhasson saját magáról és a világról, valamint javítják önbecsülését is. A kedvencek között szerepel:
- Ilyen nagy… - Kérdezzük meg a kisbabát: „Milyen nagy a (Bence)?”, majd tegyük fel a karunkat jó magasra, és mutassuk neki, „Iiiiilyeeeeen naaaaaagy!”
- Ici-pici pók - Bohóckodjunk egy kicsit ezzel a népszerű dallal, hiszen segíthet a kicsinek a szavak és a mozdulataik koordinálásában.
- Ez elment vadászni… - A kisbabák megismerhetik testrészeiket, illetve, hogy miben különböznek egymástól.
- Tapsolós játékok - A baba észleli a saját és a mi kezünk közötti különbséget.
Intellektuális fejlődés
Nehéz kiszúrni a pillanatot, mikor a kisbabáknál végleg kialakul a nemi identitás, de a szakemberek abban egyetértenek, hogy ez még jóval egyéves kor előtt bekövetkezik. A folyamat a férfi és női jellemvonások egyszerű, lehetőség szerint gyors leutánzásával történik, mindezt jelentősen erősítik a szülők, ezáltal gyorsan gyökeret eresztenek és kialakulnak. Számos kísérlet bebizonyította, hogy a szülők különbözőképpen válaszolnak a fiúknak, mint a lányoknak, több becéző szót használnak a fiúk esetében, és nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a lányokat mosolyra, és hangképzésre bírják. Nem meglepő, hogy a lányok ezután hamarabb elkezdenek beszélni, illetve jobban odafigyelnek az emberekre, míg a fiúk mechanikus készségeiket élesítik azáltal, hogy a tárgyakra koncentrálnak.
Megjegyzés: Az eddig leírtak általános útmutatásként értendők, hiszen mindegyik kisbaba máshogyan fejlődik, és közülük kevesen jutnak el a következő lépcsőfokhoz pontosan akkor, mikor azt a jól megszokott tudományos nézetek szerint el kellene érniük. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.
forrás: internet
szakmai lektorálás: Dr. Hídvégi Edit


Küldd el ismerősödnek





