Kedves Mónika !
Köszönöm válaszát ,igaza van, valóban vágyik az ember a pozitív visszajelzésekre, mert ez is egyfajta siker élmény. Ami engem illet fõleg és elsõsorban tõlük , a gyerekektõl kapottak érdekelnek leginkább , mint tudjuk Õk még kevésbé álságosak,és õszintén ki tuják nyilvánítani kire és milyen mértékben van szükségük. Természetesen mindezek mellett mint írja más téren is kell , hogy az ember kiteljesedjék és végezze a dolgait , viszont ehhez erõt , kedvet leginkább tõlük , vagy értük tudok kapni. Egyébként Az Ön által javasolt lehetõségek közül az egyikkel éppen akkor próbálkoztam amikor az elõzõ levelemet írtam Önnek. Most nem szeretnék konkrét dolgokat írni, esetleg egy személyre szóló levélben , de lényeg az , hogy nagyon vérszegényen mennek ezek a dolgok . Többszöri telefonálások , levélküldések után , jön nagy nehezen néhány rövid kényszeredett tõ mondat , hogy nem nekem és nem ide , hanem máshova , és hát onnan sem jön válasz !... tehát mintha azért kérnék mert magamnak kérnék !... és mintha ez ,megkeresettekre ez egyáltalán nem tartozna . Gyakran van úgy , hogy én érzem magam kellemetlenül ,és e miatt nem szoktam zavarni többször. Igyekszem ezt Önnel kapcsolatban is betartani , viszont ha konkrét lehetõséget tudna javasolni , kérném közölje.
Köszönettel , egy Apa

Kedves Mónika !
Az életem során , beleértve saját fiatal koromat, a legfontosabbnak mindig a gyerekeket tartottam . Megadatott , hogy felnevelhettem a saját gyermekeimet, egy lányt és egy fiút, akik már élik a maguk életét , viszont az enyém megüresedett nélkülük . Nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel , hogy csak úgy látom életem további értelmét, ha legalább idõm egy részét gyerekek között tölthetném el, gyakran nem tudok szavakat sem találni arra mennyire hiányoznak . Az is beszokott bizonyosodni ,hogy nekik is hiányzik, és jól esik a felnõttek társasága segítsége . Ez a levél írás is abból a néhány nappal ez elõtti élménybõl származik , miszerint ismerõseimnél tartózkodva , az akkor elõször látott huszonegy néhány éves lánykával beszélgetésbe kezdtünk, de valahogy úgy mint amikor kezdettõl fogva ismernénk egymást , mint a rég nem látott édes lány találkozik a rég nem látott édesapjával ... csak úgy röpke két órát társalogtunk . Ehhez hasonló számtalan történetet tudnék még mondani , egészen kicsi és nagyobb gyerekekkel is , de a lényeg , és ezzel együtt a levél írás oka az , hogy keresnék egy olyan helyet , mondhatni élet teret magamnak ahol tudnék tenni értük és nekik valami hasznosat . Ebben kérnék tanácsot . Köszönettel egy Apa

Üdvözlöm!
Írtam már egyszer Önhöz \"salma\" felhasználó néven. Rájöttem, hogy feltûnési viszketegségben szenvedek. És olvastam róla, hogy ez belsõ bizonytalanság, hiányérzet miatt van. Megnehezíti az életemet ez az állapot: társaságban azt veszem észre, hogy szinte akaratlanul lejáratom magam, próbálok nagy poénokat bevetni, talán mások megalázásával is. Kellemetlen helyzetbe viszem magam állandóan ezzel a saját magam lejáratásával, na meg, hogy szinte ez már abszolút nem normális, hogy csak a márkás holmik, minél kirívóbb öltözködés jellemez, ami lehet szintén egy feltûnést keltõ szándékom. Voltam egy pszichológus hölgynél kétszer a közelmúltban, de már többszöri szakember váltásom után nem tudok megállapodni egynél valamilyen okból, keresem az igazit, vagy nem tudom, lehet, hogy ebben a megszokott állapotomban cselekszem így.:(( Legyen kedves segíteni, hogy mit tegyek, mert nagyon szomorú vagyok.
Köszönettel, zoli

Tiszteletem!
Az a problémám, hogy nincsenek emberi kapcsolataim, nem tudok kiállni magamért, elnyomnak, kinevetnek, kinevettetem magam. Férfiként nem tudom megállni a helyem, volt egy párkapcsolatom, nagyon rosszul sikerült, de mindig õ jár még a fejemben. Lányokkal, és emberekkel úgy egyébként nincs kapcsolatom, szorongok, vagy nem tudom mi van. Szorongok, félek, zavarodott vagyok, zavart vagyok. Kérem szíves válaszát, hogy mit tegyek 25 évesen? Köszönöm, zoli

Kedves Mónika! Sajnos 2 éve depressios,és pánikbeteg vagyok. 1o éves élettársi kapcsolatomban,terrorizált a párom,el akartam hagyni,de mindig fenyegetett,hogy a saját örökségem is elperli nincstelenné tesz,hogy maradjak vele,de agressiv állat volt,pénze sok volt igy azért féltem szakitani, mert a korrupt ügyvédek, tisztelet a kivételnek, pénzért mindent megcsinálnak.A sok pénzbõl semmit sem kaptam velem tartatta el magát,tehát ilyen kutyaszoritó helyzetet teremtett nekem. Másfél éve meghalt, de addigra roncs lettem mellette. Kórházba is kerültem vérnyomáskiugrások,remegés,szédülés,menni sem mertem már. Halála óta igen lassan gyógyulok.Barátnõi család is ápolt fél évig,már egyedül kis segitséggel megvagyok. Xanax sr o5öt Frontint és vérnyomáscsökkentõket szedek. A rossz gondolataim elõjönnek,de probálom magam lekötni.Már nyugdijas vagyok 64 éves,de szeretnék meggyógyulni,vane esélyem mir tanácsolsz?Köszönöm a segitséged! Icus

Kedves Uhlár Mónika!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illetõ férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idõsebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele. Az elsõ pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy Õ nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem Õt.
A fõbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelõzõ - napon kezdõdtek. Ilyenkor mindig jelentõsen megnõ a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhetõ alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sûrûn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsõsorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetembõl adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig kifejezetten vonzónak találtam a tanárt. Ezt csak fokozta, hogy Õ – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredõ vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidõzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színû farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Még a bugyim is benedvesedett. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követõen ez így ment minden órán, s szabadidõmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton Õ jár a fejemben. Sokszor maszturbálás közben is rá gondolok, vagy a fotóit nézegetem. A legrosszabb viszont, hogy az Õ óráin kívül más tanórákon is sokszor eszembe jut és elkalandozik a figyelmem, nem tudok az anyagra koncentrálni. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom Õt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Nagyon kívánatos férfinak találom. Alaposan végigmérem Õt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom õszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idõs apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemrõl. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a személyes kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idõsebbek nálam és házasok. Egyszerûen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom õket férfinek tekinteni. Egyébként se sokan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idõsebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. A legjobb barátnõimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idõsebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértõek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem õ a zsánerem és azt azért õk is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tûnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idõsebb nálam! A barátnõim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem az Ön véleményét.
Normális ez a vonzalom részemrõl? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Elõre is köszönöm a választ!