Tisztelt Szakértő!
Nagyon sürgős problémában kérem a segítségét. Már nem tudok máshoz fordulni, rengeteget keresgettem a neten, hogy mi lehet a megoldás, mit kell tennem, sok segítséget találtam, hasznosítottam is több-kevesebb sikerrel, de most megtorpantam a folytatásban.
Párommal 10 éve vagyunk együtt, van egy 8 hónapos gyönyörű kislányunk, évekig építettük a házunkat, most már be is költöztünk, vannak szép kutyáink, tehát egy egzisztencia van kialakítva (meg rengeteg hitel, amit egyedül nem bírna el egyikünk sem). Teljes mértékben kiegészítjük egymást, szinte "álompárként" kezelnek az ismerőseink. Kislányunk születése nagy fordulópont volt, sajnos a páromat megviselte, hogy nem tudok rá annyit figyelni, úgy foglalkozni vele, mint előtte, de nem szólt semmit, csak egyre rosszabb lett a helyzet itthon, és én nem értettem, hogy miért. Hónapok teltek el, és végül egy fiatal lánynál kötött ki. Én erre nemrég jöttem rá, többen rávezettek, de én nem akartam elhinni senkinek, hogy az én párom ezt megteszi! (Tudja, hogy mennyire gyűlölöm az ilyet - főleg bármilyen megcsalást! - én a problémákat közösen szeretem megoldani.) Végül kénytelen voltam kis nyomozást tartani (nem szoktam ilyet csinálni!), és találtam leveleket, képeket... Majdnem beleőrültem! (Én nagyon szeretem őt.) Végül leültettem aznap este, nekiszegeztem a kérdést, teljesen ledöbbent, nem értette, hogy jöttem rá. Végül bevallott mindent (? na mindent azért nem), és "kibékültünk", de nem volt egyszerű, még másnap is tartott. Azt mondta, továbbra is tartják a kapcsolatot, találkoznak, csetelnek. Minden este itt csetel vele az orrom előtt, én másnap egy-két sorba bele tudok nézni, de továbbra sem közömbösek egymásnak. A lánynak vannak lovagjai, de nem komoly. (9 évig a páromnak ilyen eszébe sem jutott, és ezt én is elhiszem neki.) Állítólag "semmi nem történt köztük", mert a lány nem akarta, ő így nem ment bele (de a párom bevallotta, hogy ő viszont akarta!). A szívemben forgatja a tőrt folyton ezzel, miközben ismét előjöttek az érzelmei felém (?), már mondta is, hogy szeret, és komolynak tűnt. Két lovat ül meg? Utánanéztem az "érzelmi megcsalás" fogalmának egy pszichológus blogjában, az elsőtől az utolsó szóig minden stimmel! Amelyben leírják azt is, hogy mennyire veszélyes, és hogy a hűtlen fél nem akar tudomást venni tette súlyáról stb. Az egész rájuk illik. Nekem a szívem szakadt meg, mikor most, hogy állítólag itthon szent a béke, még mindig udvarolnak egymásnak a levelekben! És MOST nem tudom, mit tegyek? Lassan beleőrülök...
Nagyon köszönöm a segítségét! Üdvözlettel.

Tisztelt Szakértő!
Nagyon sürgős problémában kérem a segítségét. Már nem tudok máshoz fordulni, rengeteget keresgettem a neten, hogy mi lehet a megoldás, mit kell tennem, sok segítséget találtam, hasznosítottam is több-kevesebb sikerrel, de most megtorpantam a folytatásban.
Párommal 10 éve vagyunk együtt, van egy 8 hónapos gyönyörű kislányunk, évekig építettük a házunkat, most már be is költöztünk, vannak szép kutyáink, tehát egy egzisztencia van kialakítva (meg rengeteg hitel, amit egyedül nem bírna el egyikünk sem). Teljes mértékben kiegészítjük egymást, szinte "álompárként" kezelnek az ismerőseink. Kislányunk születése nagy fordulópont volt, sajnos a páromat megviselte, hogy nem tudok rá annyit figyelni, úgy foglalkozni vele, mint előtte, de nem szólt semmit, csak egyre rosszabb lett a helyzet itthon, és én nem értettem, hogy miért. Hónapok teltek el, és végül egy fiatal lánynál kötött ki. Én erre nemrég jöttem rá, többen rávezettek, de én nem akartam elhinni senkinek, hogy az én párom ezt megteszi! (Tudja, hogy mennyire gyűlölöm az ilyet - főleg bármilyen megcsalást! - én a problémákat közösen szeretem megoldani.) Végül kénytelen voltam kis nyomozást tartani (nem szoktam ilyet csinálni!), és találtam leveleket, képeket... Majdnem beleőrültem! (Én nagyon szeretem őt.) Végül leültettem aznap este, nekiszegeztem a kérdést, teljesen ledöbbent, nem értette, hogy jöttem rá. Végül bevallott mindent (? na mindent azért nem), és "kibékültünk", de nem volt egyszerű, még másnap is tartott. Azt mondta, továbbra is tartják a kapcsolatot, találkoznak, csetelnek. Minden este itt csetel vele az orrom előtt, én másnap egy-két sorba bele tudok nézni, de továbbra sem közömbösek egymásnak. A lánynak vannak lovagjai, de nem komoly. (9 évig a páromnak ilyen eszébe sem jutott, és ezt én is elhiszem neki.) Állítólag "semmi nem történt köztük", mert a lány nem akarta, ő így nem ment bele (de a párom bevallotta, hogy ő viszont akarta!). A szívemben forgatja a tőrt folyton ezzel, miközben ismét előjöttek az érzelmei felém (?), már mondta is, hogy szeret, és komolynak tűnt. Két lovat ül meg? Utánanéztem az "érzelmi megcsalás" fogalmának egy pszichológus blogjában, az elsőtől az utolsó szóig minden stimmel! Amelyben leírják azt is, hogy mennyire veszélyes, és hogy a hűtlen fél nem akar tudomást venni tette súlyáról stb. Az egész rájuk illik. Nekem a szívem szakadt meg, mikor most, hogy állítólag itthon szent a béke, még mindig udvarolnak egymásnak a levelekben! És MOST nem tudom, mit tegyek? Lassan beleőrülök...
Nagyon köszönöm a segítségét! Üdvözlettel.

Kedves Éva!
12 éve élek házasságban a férjemmel, 3 gyerekünk született, az anyagi háttér átlagon felüli. A férjem intelligens, komoly üzeletember, nagyon sokat utazik, csak a munkájának él, a 3 gyerekünk lényegében egyedül nevelem, és a felsőoktatásban oktatok mindemellett. A férjem, ha itthon van eszik, iszik és alszik, \"mint a jó gyerek\", 2 fűszálat nem tesz keresztbe, nem segít (a 300 m2-es lakást egyedül tartom rendben, a gyerekeknek én viselem gondját, nincsenek közös családi programok, családi hétvégék). A gyerekek is már belefáradtak a helyzetbe, ki sem akarnak mozdulni a házból, az összes barátunk menekül tőlünk, mert a férjem viselkedése (nagyképű, pökhendi, úgy érzik lenézi Őket) elrettenti Őket is. Két évvel ezelőtt beleszerettem egy másik férfiba, akitől megkapom azt a szeretet ami hiányzik ebből a házasságból. Néhány hónappal ezelőtt bejelentettem a férjemnek, hogy válni szeretnék. Nagyon furcsa reakciót váltott ki belőle, esküdözik, hogy megváltozik és maradjak mellette, mert a család szent. Úgy tesz, mintha nem is csaltam volna meg, légenyében strucc-politikát folytat, bár néha előtör belőle a sértettség, és ekkor be-beszólogat, degradálja a \"szerelmem\". Azt mondta, hogy ha elválok a gyerekeket nem adja, nagyon jó nevelőnőket tud Ő találni. Nagyon nagy a vívódás bennem, elkap a sírógörcs, ha arra gondolok, hogy a gyerekeket elveszi tőlem, de hogyan tudnék leélni még 40 évet egy ilyen sivár és hideg környezetben. Úgy érzem magam, mint akit hipnotizáltak, robotként élem mindennapjaim.
A Szerelmem már néha nem érti a helyzetet, ha bejelentésre került a válás miért vagyok még mindig ebben a családban. Nem tudom meddig tart még ki, én nem akarom Őt elveszíteni.
A jelenlegi helyzetben amit a férjem által rám rakott lelki nyomás okoz, teljesen meg vagyok bénulva. Tudom, hogy el kellene innem menekülnüm, mert a helyzet senkinek sem jó, se a férjemnek, se a gyerekeknek (akik azt látják, hogy ez egy boldog család, mert jó színész vagyok, de nem hiszem, hogy nem érzik, hogy az Apjuk és köztem teljes megromlott a viszony), se a barátomnak, aki már is többet vár rám, mint ami elvárható lenne.
Tudom, hogy a helyzetet csak én tudnám megoldani, de a lelki nyomás olyan mértékű mindkét oldalról, hogy jelenleg én is olyan vagyokmint egy strucc. De azt is tudom, hogy egyszer ki kell húznom a fejem a homokból és ha majd körülnézek nem lesz már mellettem senki (se az akit nagyon szeretek, se a gyerekek, csak ez a sivár és hideg férj).
Kérem segítsen, mit tehetnék, hogy magamhoz térjek ebből a kábulatból?
Válaszát köszönve:
Barna Csilla

Kedves Dr. Nő.
Nekem elég bonyolult a problémám. Élettársi kapcsolatba élek a párommal 3 és fél éve. A kapcsolatunk mikor elkezdődött még mind ketten házasságba éltünk. Mikor össze kerültünk minden nagyon szép és jó volt mondhatni mesébe illő,pedig nem volt egyszerű dolgunk. Most úgy érzem menthetetlen lett az egész. Munka helyet váltott és sikerült neki találni munka közben egy barátnőt akivel,állítólag csak barátok voltak. De sajnos a megérzésem nem csalt és addig nyomoztam és érdeklődtem hogy kiderült csókolózás és állandó telefonálás is volt a barátkozás közbe, a barátnő szerint ők lelki társak. Én ezen nagyon kiborultam. A barátnőnek is van férje és két kicsi gyermeke,mikor meg kérdeztem tőlle mit szeretne ettől a kapcsolattól azt válaszolta én beképzelem magamnak az egészet,igaz a párom végül elárulta hosszú vallatások után mi is volt köztük. Ezt megelőzően sofőr ként dolgozott akkor is volt egy eset akkor egy prostituáltal volt kapcsolata. Azt nem értem miért csinálja ezt mert hiába kérdezem nem kapok rá normális magyarázatot. A mostanira azt mondta azért tette mert nem figyeltem rá meg mert bosszantani akart vele mivel én szóltam még a kapcsolatuk elején hogy ne csinálja ezt mert nem lesz jó vége, de ő azért is csinálta. Az előzőre meg nincs magyarázat azt mondta ment a többiekkel. Az lenne a problémám hogy nem hiszem el hogy nem volt több mint a csók,és úgy érzem nem őszinte velem hiába kérdezem. Ő meg úgy érzi nekem már semmi nem jó amit ő csinál pedig mindent elkövet. Kérem segítsen van még értelme ennek a kapcsolatnak? Azt mondja tudja hogy rám van szüksége,de akkor miért tette ezt velem? Sajnos úgy érzem nem tudok már bízni benne! Mitévő legyek?
Előre is köszönöm válaszát! Üdv:Beus.

Tisztelt Szakértők!
Férjemmel 10 éve vagyunk házasok, első gyermekünk hamar megszületett. Születése után úgy éreztem a férjem nem törődik velem eleget, munka után barátaival és egyéb elfoglaltságaival töltötte az idejét, velünk egyre kevesebbet foglalkozott, elhanyagolt. A gyes lejárta után visszamentem dolgozni, és észrevettem, hogy mások figyelnek rám, érdeklődnek felőlem, tetszem, keresik a társaságom, beszélgetnek velem. Hogy, hogy nem, mai napig nem értem, mert alapvetően nem egyezik az értékrendemmel, belekeveredtem egy szerelmi viszonyba, ami hónapokig tartott. Találkozásaink havi, kéthavonta 1x-i alkalmakra korlátozódtak, igy elég sok idő eltelt, mire erre fény derült. Úgy érzem, nem voltam szerelmes, mégis fenntartottam a kapcsolatot, mert megadta lelkileg azt a pluszt, amit a férjemtől nem kaptam meg. Mikor számonkért a férjem, bevallottam. Nagyon szégyenlem a mai napig, hogy ez megtörtént. Első felindulásában válni akart, amit én elleneztem, majd később átbeszéltük, és abban maradtunk, hogy tiszta lappal újra kezdjük. A kapcsolatot azonnal megszakítottam az illetővel, és azóta sem történt hasonló. A főiskolát abbahagytam és maradéktalanul próbáltam eleget tenni annak, hogy valahogy jóvá tegyem és a gyanu legkisebb árnyéka se vetüljön rám többet. Mindennek öt éve már. Az elmúlt 5 évben azt mondhatom, szépen éltünk, született egy kisfiunk. Azonban idén szilveszterkor megismerkedett valakivel, akivel viszonyba bonyolódott. Teljesen kifordult magából. Nem járt haza napokig, telefonon nem lehetett elérni, a családi kasszát ész nélkül szórta,. folyamatosan hazudozott Hamar ráéreztem hogy nő van a dologban, ezért márciusban kidobtam itthonról a viselkedése miatt. A külön töltött idő alatt rendszeresen járt hozzánk, újra a réginek látszott, foglalkozott a gyerekekkel, később arculcsapásként sokkolt a hír, hogy mindeközben ő az albérletében együtt él a nővel, akit mindvégig letagadott. A teljes lebukás után fogadkozott, hogy minden más lesz és ne tegyem tönkre a családot, beszéljük meg és kezdjük újra. Mondván, hogy bezzeg én is megcsaltam és kaptam egy esélyt, és ez neki járt, és minden az én hibám, mert én akkor őt tönkretettem egy életre. Adtam egy esélyt neki, hazajött. De a viszonyt nem számolta fel, sőt, egyre durvább dolgok következtek. Továbbra is folyamatosan hazudozott. Részletes hiváslistát kértem, azon rajta volt, hogy minden áldott nap telefonáltak, 61 ezres telefonszámlát csinált. Amikor kérdőre vontam, megvert. 1 hónappal később szintén rajtakaptam, amint imélen trágyalták miként fognak találkozni legközelebb. Ismét agressziven reagált mikor rákérdeztem. Ezután volt egy kellemetlen beszélgetésünk, ő biztositott afelől, hogy minket akar és lezárja a kapcsolatot. Elhittem. Úgy egy hónapig minden jó volt, eljártunk csak kettesben, voltak közös programjaink, úgy éreztem ismét olyan mint régen, és szeretem, úgy éreztem ő is elégetett. A gyerekekkel is teljesen más lett a viszonya. Aztán úgy 2-3 hete észrevettem, hogy megint sumákol a telefonnal, hirtelen éjszaka is be kell mennie dolgozni és ismét csavarog. persze kérdezgettem, mert éreztem,hogy valami van, ez neki nagyon nem tetszett. Az ominózus estén felhivott, hogy nem fog hazajönni, mert szörnyen viselkedtem aznap, reggelig gondolkodjak el a dolgokon, mert ha én folyton gyanusitgatom, ő nem csinálja tovább. Azt mondta a hétvégi telken alszik. Megvártam a 11 órát este és hivtam egy taxit. Késztetést éreztem hogy odamenjek. Az ott látottakra viszont nem voltam felkészülve. Azt gondoltam meglepem, kiengesztelem, megszeretgetem, vagy ha alszik, csak benézek az ablakon és el is megyek, csak lássam, tényleg egyedül van. Hát nem egyedül volt. Éppen azon az ágyon szeretkeztek, amelyen aznap délután a gyermekemet altattam el. Természetesen azzal a nővel, akivel 9 hónapja tart fent viszonyt. Óriási botrányt rendeztem ott, minek a vége az lett hogy a férjem megütött engem. Most, pár nappal később, kér, hogy bocsássak meg neki. Szeretem ezt az embert, de nem tudok igy élni vele tovább, nem tudok hinni abban, hogy eztán tényleg pontot tesz a végére, ha eddig nem tette. Kérdeztem, szerelmes -e, tagadja, hogy az lenne.......állítja, hogy engem szeret. Láttam, mennyire. Javasoltam, hogy menjünk külön egy időre, had gondoljuk át mindketten, ő erről hallani sem akar, ő azonnal szeretné tudni, hogy hogyan döntök. És természetesen ez az én hibám, mert ha én akkor nem teszem meg azt, akkor ő sem tenné ezt. Igen, hibáztam, de nem vezekelhetek érte örökké, és nem kell alázni ezért az idők végezetéig én úgy érzem. Anyagilag csődbe vitte a családot, a nagycsalád szóba sem áll vele a trógersége miatt, mindent tönkretett az életünkben.kértem, menjünk el párterápiára, pszichológushoz, mert valami nem oké a gondolkodásával, de ő erre nem hajlandó. Önök mit tanácsolnak?

Kedves Doktornő!
Férjem februárban kezdett viszonyt egy nála 9 évvel fiatalabb nővel(28).Mi 17 éve élünk együtt, én úgy éreztem boldogok vagyunk így derült égből villámcsapásként ért a hir.2,5 hónapja be is vallotta,hogy beleszeretett a lányba én pedig kértem költözzön el.Nehezen,de végül egeget tett kérésemnek.Azóta párszor megkérdezte hazajöhet-e mert hiányzunk neki,főleg a kisfiúnk.Ilyenkor mindig azt mondtam nem.Mikor viszont én hoztam fel a témát és mondtam neki,hogy akkor ma költözzön haza mindig azt felelet \"most hogyan?\" neki még idő kell.Igy adtam neki 1 hetet az utolsó alkalommal,hogy zárja le és jöhet haza.Hétvégén hazaköltözött,kedden már kért 2 napot,hogy a lánynál szeretne aludni,igy elment.Mondtam neki,hogy pakoljon össze és menjen vissza hozzá mert ezt így én nem birom,de nem akar visszaköltözni.Azt mondja még idő kell neki mindig hogy lezárja.Amig nem volt itthon majd megőrjitette a testi vágy irántam,de most,hogy hazajött teljesen hideg,feszült és ingerült a viselkedése.Mondtam neki igy nem jó mintha idegenek lennénk,de ő ebben nem lát semmi rosszat azt mondja majd kialakul az idő mindent megold.
Mit tanácsol mit kellene tennem küldjem vissza mindenképpen vagy várjam,hogy befejezze?Lehet egyáltalán rá esély,hogy befejezi?Néha úgy érzem szándékosan ki akar késziteni.
Nagyon várom válaszát melyet ezúton is köszönök.
Üdvözlettel:Nika

Kedves Szakértők!
Nemrég szakítottunk a párommal négy éves kapcsolat után. Ami távkapcsolatként működött. A négy év alatt többször is szakítottunk hosszabb-rövidebb időre, de minden alkalommal kölcsönösen visszataláltunk egymáshoz. Valamiért nem tudjuk egymást elengedni. Szeretjük egymást, de valahogy együtt nem megy zökkenőmentesen az életünk.
Most a legutóbbi szakításunk oka, hogy a párom nem akart összeköltözni, én pedig nem szerettem volna tovább csak hétvégi barátnő lenni. Ennél már többre vágyom, szeretnék gyerekeket, családot. Elvileg ő is.(Én 33 éves vagyok, a párom 41). Tudni kell a barátomról, hogy a magánéletben elég nehezen tud döntést hozni, ezerszer körbejárja az adott dolgot (pl. vásárlásnál) és még akkor sem száz százalékig biztos a döntésében.
A kapcsolatunk nem volt felhőtlen és szárnyaló, számomra csalódással és sok könnyel is járt. A végére a bizalmamat is eljátszotta. Sok mindenben különbözünk egymástól, de ez engem kevésbé zavar, mint őt. Sok konfliktusunk volt, amit nem tudtunk mindig kellőképpen kezelni. Úgy érzem sokszor elbeszélünk egymás mellett. Mintha nem értenénk egymás nyelvét.
Mégis minden bántás és fájdalom ellenére szeretem és benne látom a nagy Ő-t.
Tudom, hogy nem részletes a leírásom, de nem szerettem volna hosszúra nyújtani. Mégis Ön/Önök szerint érdemes lenne elmennünk párterápiára? Vagy vegyük tudomásul, hogy bármennyire kötődünk egymáshoz, nem működünk együtt?
Köszönöm a segítséget!
Judit

Kedves Doktornő!
Férjem februárban kezdett viszonyt egy nála 9 évvel fiatalabb nővel(28).Mi 17 éve élünk együtt, én úgy éreztem boldogok vagyunk így derült égből villámcsapásként ért a hir.2,5 hónapja be is vallotta,hogy beleszeretett a lányba én pedig kértem költözzön el.Nehezen,de végül egeget tett kérésemnek.Azóta párszor megkérdezte hazajöhet-e mert hiányzunk neki,főleg a kisfiúnk.Ilyenkor mindig azt mondtam nem.Mikor viszont én hoztam fel a témát és mondtam neki,hogy akkor ma költözzön haza mindig azt felelet "most hogyan?" neki még idő kell.Igy adtam neki 1 hetet az utolsó alkalommal,hogy zárja le és jöhet haza.Hétvégén hazaköltözött,kedden már kért 2 napot,hogy a lánynál szeretne aludni,igy elment.Mondtam neki,hogy pakoljon össze és menjen vissza hozzá mert ezt így én nem birom,de nem akar visszaköltözni.Azt mondja még idő kell neki mindig hogy lezárja.Amig nem volt itthon majd megőrjitette a testi vágy irántam,de most,hogy hazajött teljesen hideg,feszült és ingerült a viselkedése.Mondtam neki igy nem jó mintha idegenek lennénk,de ő ebben nem lát semmi rosszat azt mondja majd kialakul az idő mindent megold.
Mit tanácsol mit kellene tennem küldjem vissza mindenképpen vagy várjam,hogy befejezze?Lehet egyáltalán rá esély,hogy befejezi?Néha úgy érzem szándékosan ki akar késziteni.

Nagyon várom válaszát melyet ezúton is köszönök.
Üdvözlettel:Nika

kedves szakértő!
tulajdonképpen megijedtem, ezért döntöttem úgy, hogy segítséget kérek. szerintem ez első lépésnek tökéletes is lesz. egyedülálló szülőként nevelem gyermekemet. kislány. 10 éves lesz. a saját lelki nyavajáimmal az ő életét is megkeserítem. már tudom mit jelent az, amiről olyan sokat olvastam, mi szerint a gyermekvállalásra, nevelésre a lelkileg egészséges emberek alkalmasak. persze az nem nagyon derül ki, hogy tulajdonképpen ki az egészséges...
...álmomban a kislányom táborban volt, ahova utána mentem, kerestem, de nem találtam. bolyongtam utána, majd megkérdeztem benyitva egy szobába, hogy hol van ő. a gyerekek mondták, hogy .... le sem akarom írni ezt a szót. felriadtam és rögtön elkezdtem bújni a netet, mi mit jelent. kicsit megnyugtatott, hogy nem azt, de azóta mégis rettegek. minden gondolatomban az van, hogy mi történhet, a gyász, a hír, stb. meg tudom magamnak magyarázni ezt a túlaggódást, le tudom vezetni, hogy miért van így, mit hoztam a gyerekkoromból (alkoholista szülők, korai haláluk, de ezt nem akarom túlecsetelni, mert attól, hoyg ez így volt, még nem oldódik meg a mostani bajom), és épp most lett vége egy olyan kapcsolatomnak, amiben -mint az később kimondva is kiderült-a lehetésges társam nem állt pozitívan a gyermekemhez, inkább keresztülnézett rajta, mert be volt rezelve, hogy konfliktusba ne keveredjen vele. mindenre rá lehet húzni valamit, hogy miért van, de megoldani most úgy érzem, egyedül nem tudom, hogy elmúljon a folyamatos aggódásom, túlaggódásom. gondolkozom, hogy elengedjem e a táborba, és azon kapom magam, hogy hátha tudnék úgy manőverezni, hogy mégse menjen oda. (ez nem az első táborzás eset, minden évben megy ide-oda, hisz nincs annyi szabi, hogy a nyarat vele töltsem.kényszerből mindig küldöm és megy, de legszívesebben az aggodalmaim miatt nem engedném el. tudom, hogy ez helytelen, ezért szembe is szoktam szállni az érzéseimmel, és a körülmények is erre késztetnek, hogy engedem és küldöm, ahova csak lehet, és egyébként jónak ítéljük meg.)jött egy csalánkiütés rajta, és sírva rohant el előlem, hogy anya ne nézz így rám, mert megijesztesz.
annyira látja rajtam a riadalmat. tehát már őt is jól elvágom ezzel, ezért kérem, hogy javasoljanak vlami használható praktikát, amihez nem kell pénz, de segítséget ad ahhoz, hogy kezelni, netán megoldani tudjam ezt magamban. nem szeretnék a gyerekemből is egy idegroncsot felnevelni. persze tudom, az lenne a jó, ha mindezt nem egyedül kellene megoldanom, de a helyzet az, hogy én most ebben mozgok, de talán jobb is, hogy igazán megtanuljam, hogy magamra számítsak.
szeretném Önöknek előre megköszönni, ha belegondolnak a problémába, és megpróbálnak segíteni benne.
köszönöm!

Üdv!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit.  Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel.  Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!

Tisztelt Cím!

10 éve ismertük meg egymást férjemmel. Akkor én 1 éve voltam elvált fiatalasszony. Első házasságom 10 hónap után egy 3. fél belépése miatt lett vége. Akkori férjem és az a bizonyos 3. fél azóta is együtt vannak.
Jelenlegi férjemtől 2 csodálatos gyermekem van. A kisebbik nemrég múlt 4 éves. Sosem voltam egy vékony alkat, de sajnos, terhességeimmel 20 kg szedtem föl összesen. Ez lett kapcsolatunk megrontója. Férjem nem tudja elfogadni, hogy megváltoztam. Nem tart vonzónak így, nekem pedig nagyon-nagyon megterhelő az, hogy mindenütt helytálljak, a munkahelyemen, a gyerekekkel és neki is. Ő azt mondja, hogy nem egy ilyen nőt vett feleségül, nekem pedig nincs energiám többre. Mindig is kicsit "hideg" ember volt. Nehezére esik az érzelmeit kimutatni, de az utóbbi években úgy érzem elhidegült tőlem, pedig állítása szerint nem így van. Elképzelhetőnek tartják, hogy egy ilyen helyzet pozitívan is megváltozhat? Folyamatosan próbálok lefogyni, de nagyon nehezen megy, s szerinte nem teszek meg mindent, hogy ez ne így legyen...

kedves szakértő!
tulajdonképpen megijedtem, ezért döntöttem úgy, hogy segítséget kérek. szerintem ez első lépésnek tökéletes is lesz. egyedülálló szülőként nevelem gyermekemet. kislány. 10 éves lesz. a saját lelki nyavajáimmal az ő életét is megkeserítem. már tudom mit jelent az, amiről olyan sokat olvastam, mi szerint a gyermekvállalásra, nevelésre a lelkileg egészséges emberek alkalmasak. persze az nem nagyon derül ki, hogy tulajdonképpen ki az egészséges...
...álmomban a kislányom táborban volt, ahova utána mentem, kerestem, de nem találtam. bolyongtam utána, majd megkérdeztem benyitva egy szobába, hogy hol van ő. a gyerekek mondták, hogy .... le sem akarom írni ezt a szót. felriadtam és rögtön elkezdtem bújni a netet, mi mit jelent. kicsit megnyugtatott, hogy nem azt, de azóta mégis rettegek. minden gondolatomban az van, hogy mi történhet, a gyász, a hír, stb. meg tudom magamnak magyarázni ezt a túlaggódást, le tudom vezetni, hogy miért van így, mit hoztam a gyerekkoromból (alkoholista szülők, korai haláluk, de ezt nem akarom túlecsetelni, mert attól, hoyg ez így volt, még nem oldódik meg a mostani bajom), és épp most lett vége egy olyan kapcsolatomnak, amiben -mint az később kimondva is kiderült-a lehetésges társam nem állt pozitívan a gyermekemhez, inkább keresztülnézett rajta, mert be volt rezelve, hogy konfliktusba ne keveredjen vele. mindenre rá lehet húzni valamit, hogy miért van, de megoldani most úgy érzem, egyedül nem tudom, hogy elmúljon a folyamatos aggódásom, túlaggódásom. gondolkozom, hogy elengedjem e a táborba, és azon kapom magam, hogy hátha tudnék úgy manőverezni, hogy mégse menjen oda. (ez nem az első táborzás eset, minden évben megy ide-oda, hisz nincs annyi szabi, hogy a nyarat vele töltsem.kényszerből mindig küldöm és megy, de legszívesebben az aggodalmaim miatt nem engedném el. tudom, hogy ez helytelen, ezért szembe is szoktam szállni az érzéseimmel, és a körülmények is erre késztetnek, hogy engedem és küldöm, ahova csak lehet, és egyébként jónak ítéljük meg.)jött egy csalánkiütés rajta, és sírva rohant el előlem, hogy anya ne nézz így rám, mert megijesztesz.
annyira látja rajtam a riadalmat. tehát már őt is jól elvágom ezzel, ezért kérem, hogy javasoljanak vlami használható praktikát, amihez nem kell pénz, de segítséget ad ahhoz, hogy kezelni, netán megoldani tudjam ezt magamban. nem szeretnék a gyerekemből is egy idegroncsot felnevelni. persze tudom, az lenne a jó, ha mindezt nem egyedül kellene megoldanom, de a helyzet az, hogy én most ebben mozgok, de talán jobb is, hogy igazán megtanuljam, hogy magamra számítsak.
szeretném Önöknek előre megköszönni, ha belegondolnak a problémába, és megpróbálnak segíteni benne.
köszönöm!

Tisztelt Szakértő,Kóti Ilona!
Korábban már írtam Önöknek,és személy szerint Öntől kaptam választ,ha lehet,ezuton is Öntől szeretnék választ kapni.Ha ez nem lehetséges,a választ,véleményezést akkor is nagyon várom,előre is köszönöm!
Kb.egy éve írhattam,a férjem rideg,közömbös viselkedése miatt voltam bizonytalan,feszült.Az érzelmeit nem mutatta ki,sokszor szándékosan,de állította,hogy ő ilyen,nincs szüksége arra a szeretgetésre,amire nekem,és nem is tudja ezt nekem megadni,ne is várjam el.....
Mindig arra kért,ne foglalkozzak vele annyit,úgy szeressem,hogy csendben maradok,és fogadjak szót-mint egy kisgyerek.Próbáltam feleségként,háziasszonyként,anyaként is egyaránt megfelelni,de a saját vágyaimat nem tudtam félresöpörni.
Időközben rábukkantam egy másik lánnyal való levelezgetésére,mely már túlment a flört határán.Megbeszélték mikor hol fognak találkozgatni,a lány felajánlotta magát ideiglenes szeretőnek,addig,amig a férjem nem dönti el,kivel akar élni-velem,vagy vele......Én,nem vártam meg,míg elküld,így összepakoltam,nem akartam gátolni a boldogságban,gyerekkel együtt otthagytam,elmentem a szüleimhez,és átadtam az új lánynnak.Férjem mikor érezte,komoly a dolog,utánam jött,és 2 hónapig könyörgött,menjek vissza.Ígérte,hogy kimutatja az érzelmeit,és nem csak magára gondol,és,hogy soha többé nem fog flörtölni.Visszamentem,de 1 hónap után ismét kezdett elhanyagolni,és amikor szóvá tettem,azt mondta,elvan ő nélkülem is,nehogy azt higyjem,csak én létezem,majd keres mást,aki így szereti,ahogy van,és nem cseszegeti.
Megkérdeztem,akkor mi legyen,én nem akarom magamhoz láncolni,és csak a gyerek miatt vele lenni,mondtam nkei,mondja meg,ha nem szeret,egy szavába kerül,és elmegyek,minden vita,harag nélkül.Mondtam neki,ez az utolsó lesz,hogy elenged.......és elengedett.
Másnap megint ott könyörgött a szüleim házánál,ennek 4 hónapja.Azóta külön vagyunk,mert én már nem bízok benne,és ezt meg is mondtam neki.Ebből a 4 hónapból 2 hónapot könyörgött,és ígért,kedveskedett,érzelgősködött.Még abba is belement volna,hogy elköltözünk csak mi hárman a kislányunkkal,és se az én szüleimmel,se az övéivel nem lakunk,mert ő is rájött,valóban nem jó.
Én viszont már nem akarok több könnyet,megalázást,és olyan védőfalat húztam magam elé,hogy most én nem mutattam ki az érzelmeim felé.Ez írtóra sértette a büszkeségét,az önérzetét,és feladta a küzdelmet.Azt mondta,2 hónapja küzd,de látja rajtam a bizonytalanságot,a bizalmatlanságot,és ő azzal nem tud mit kezdeni.Belátja,hogy elrontotta,de csak úgy tud bizonyítani,mennyire szeretmha visszamegyek hozzá.
Én viszont nem vagyok hajlandó oda visszamenni,ahonnan már többször elengedett,és egyébként sem éreztem magam otthon soha,a családja is ilyen érzelemszegény,teljesen más mentalitású emberek,mint én.
Ígérte,hogy talál megoldást,hogy elköltözzünk......mire beadtam volna a derekam,addigra meghátrált az ötlettől,és azt mondta,ha már hajlandó vagyok kibékülni vele,akkor már a közös otthonunkba menjek vissza,anyagi okok miatt.Egészen addig meg bíztatott,hogy ne folgalkozzak az anyagiakkal,ő mindent megold.
Szeretem ezt az embert,de egyre jobban érzem,ő engem sosem szeretett igazán,szívből.Amiket írt annak a lánynak,azok teljesen öszinte érzelmekről szóltak,ott leírta neki,hogy engem nem úgy szeret,ahogy kellene.....és ezt éreztem folyamatosan.......és most is.Különben nem 2 hónap küzdelmet,bizonyítást jelentene neki a házasságunk megmentése.
Értem nem küzdeni kellene,mert nem utasítottam el a közeledését,csak ígérte,hogy bebizonyítja mennyire szeret,azt mondta sosem enged el már többé,mert most jött rá,mit jelentek neki.
Ehhez képest elég hamar belefáradt az érzelmei kimutatásába.Most sérelmezi,hogy nem bízok benne,hogy nem merek visszamenni hozzá.Most már ott tartunk,hogy majdnem kidobott az állítólagos szerető közös otthonunkból,amikor mentem a saját cuccaimért.
Azt mondta,majd,ha ő akar,megszabadul a cuccaimtól,elviteti a szüleimhez,de én ott ne rendezkedjek.
Most már engem hibáztat azért,hogy a házasságunk itt tart.
Nem tagadom,nem vagyok tökéletes én sem,hirtelen haragú vagyok,de a hatalmas lelkem megbocsátó,és szeretetre éhes,és szeretni is tudok,nagyon.De az én lelkem sem bír el mindent,a sok visszautasítása ehhez vezetett.Most csodálkozik azon,hogy amikor nem volt kedves,akkor elvártam,most,amikor kedves vele,most meg nem értékelem.
Nem értette meg,hogy nem merek bízni benne,hogy ez valódi érzelem,hiszen pár hónapja még teljesen ellenkezője volt.
Illetve abban nem bízok,hogy ez innentől így is marad,nem csak megint 1 hónapig akarok boldog lenni mellette.
Azt mondta,az emberek nem azért házasodnak össze,hogy boldoggá tegyük a másikat,hanem magunkat kell boldoggát tenni,és akkor boldog lesz a másik is.
Állítja,én nem jól szerettem őt.Nem vagyok természetes.
Én már nem tudom,mivel lehetnék számára megfelelő.Nem tudom,hogy egyáltalán akarok-e neki megfelelni.Nem vagyok olyan rossz ember,diplomás,nem ilyen olyan munkahellyel rendelkezem,jó anya is vagyok,mosok,főzök,takarítok....és ami fontos,nagyon hűséges típus vagyok!
Azt mondta,majd leadja az igényeit,és akkor nem fog csalódni többet.Miért nem mellettem adja le az igényeit?Miért nem mellettem ad le a büszkeségéből?Tökéletesre akar faragni....nem tud.
Ha nem lennék ilyen hirtelen haragú,akkor tökéletes lennék neki,azt mondta.
Szóval most megint én érzem magam kevésnek,de már nincs erőm harcolni,és meg,enteni a házasságom.Én egyedül kevés vagyok hozzá.Terápia sem segítene,szerintem,és el sem jönne.
Mások is azt látják,egy terápia,és,ha külön mennénk lakni,az még egy utolsó esély lehetne........................de én már nem hiszek benne.
Mondja,kedves Szakértő,jól érzem,hogy ez az ember engem nem is szeretett? A szívem megszakad,de mindketten belefáradtunk ebbe a házasságba.......
Köszönöm,hogy végigolvassa a kissé hosszúra sikerült panaszáradatom.......
válaszát várom.
Á.R

Tisztelt Doktornő!

Két kisfiú (egy és négy évesek) anyukája vagyok, a férjemmel az időnként felmerülő problémákon kívül jól élünk, szeretjük egymást. Viszont időnként könnyen indulatossá válunk. Én mostanában kedzem magam kiegyensúlyozottabbnak érezni, mert az elmúlt pár évben éjszakánként nem tudtam eleget pihenni, ezért a lobbanékonyság már jó ideje jellemzőbb volt rám, mint korábban. A férjemre is leginkább ekkor jellemző. Ilyenkor előfordul, hogy a gyerekek előtt veszekszünk. Természetesen próbáljuk nem előttük tisztázni az összes dolgot, másrészt viszont súlyosabb témák esetén én nehezen tudok addig megnyugodni, amíg egy vitát le nem zárunk, így ha nem tisztázzuk a dolgokat, akkor nagyon nyomott a hangulatom. Anyósom szerint a gyerekek előtt nem szabad vitatkozni, de bennem meg az a kép él, amikor anyuék mély csöndben, de határozott feszültségben ültek egy szobában, és nem is szóltak egymáshoz, mert nem voltak képesek vitatkozni. Én szeretném, ha a gyerekeim megtanulnák, hogy a feszültség az életben előfordul, csak tudni kell kezelni. Szerencsére ez egyre jobban megy nekünk is a férjemmel, emellett a súlyos vitákat (szerencsére ritkák) tényleg kettesben próbáljuk tisztázni, mivel azonban sokan óva intenek a gyerek előtti vitáktól, elbizonytalanodtam, hogy jót teszek-e a gyerekekkel, ha a legkisebb vitát is előttük folytatjuk le. Tényleg rosszat teszek vele, ha hagyom, hogy a gyerek tanúja legyen a köztünk levő vitáknak?
Válaszát előre is köszönöm.
P. Ágnes

Kedves Szakértők !

Van értelme párterápiának, ha a férjem egy éve másba szerelmes és ráült a lila köd ? 7 éve élünk együtt, van egy tündéri 2 éves kislányunk. Sajnos az utóbbi években, gyermekünk születése óta nem figyeltünk egymásra igazán, így ő egy új kapcsolatba menekült, úgy érzi, a másik nő jobban megérti, mint én valaha. A hölgy is súlyos párkapcsolati problémákkal küszködik a saját házasságában.

Szeretném, ha tisztábban tudna gondolkodni, kezdetnek vettem neki egy pár könyvet a párkapcsolati krízisekről, de csak belelapozott, - én elolvastam. Nagyon fáradt és zaklatott, éjszakánként nem alszik. Egy dolog van csak, ami javult a krízis hatására: a nemi életünk. Bár ez számomra inkább ijesztő, de nagyon élvezetes.
Javasoltam, hogy költözzön el egy időre tisztázni az érzéseit, de félek, hogy ez csak ront a helyzetünkön és a kislányunk is megszenvedi. Nagyon nehéz erről beszélnünk, gyakran sírásba fullad. Nem tudom kezelni a kötődését a szerelméhez, nagyon elkeserít, ha látom, hogy vele beszél telefonon vagy tudom, hogy találkoznak. Nem tudom, hogy sikerül-e lezárnia ezt a kapcsolatot.... Hogyan tudnék segíteni magunknak ?

Köszönettel,
XXX

Tisztelt Szakértők!

Nagy döntés előtt állok, amiben szeretném az Önök segítségét kérni. A férjemmel 2004-ben házasodtunk össze (mágikus 7.év), és van egy 5 éves kisfiunk. Talán egy fél éve belépett a házasságunkba a harmadik személy a férjem részéről, de erről csak most 1-2 hete szereztem tudomást. Nem kiabáltam, nem hisztiztem, higgadt maradtam, és próbáltam megbeszélni az eseményeket. Teljes tagadás fogadott, aminek a következtében az éjszaka elment a lányhoz, majd amikor hazajött digoxint vett be, és 24 órás gyógyszermérgezést produkált. A mérgezés oka csak a kórházban derült ki, ahol szintén tagadott mindent, még a zárójelentés láttán is.
A fő kérdésem az lenne, hogy hogyan lehetne helyreállítani a házasságunkat? Vagy adjak ultimátumot, és hozzam döntéshelyzetbe, melyik családot választja? Szívem szerint megmenteném a házasságunkat, de a bizalom már eltört, és nem nagyon akarja a férjem helyreállítani. Nem is tesz olyan lépéseket, amelyből feltételezném ezen szándékát. Az ultimátumot nehezíti a közös lakás, a közös hitel, amit egyedül nem tudnék vállalni.

Köszönöm szépen Edina

Tisztelt Szakértők!
Egy nagyon kellemetlen dologrol szeretnék kérdezni,hogy mit lehetne tenni ez ellen.
Ha a párom mikor valahova megyunk eggyütt vagy csak ő megy egyedül valahova mindig siet és siettet engem is és egy pillanatot sem vár rám hogy elkészüljek,mert már ha nem vagyok kész vagy gyorsan nem zárom be a lakást és nem sietek a cipő fölhuzásnal vagy öltözködésnél akkor mérges lessz és kiabál nekem ,pedig én nagyon sietek mert tudom hogy mérges lessz ha nem sietek de hiaba sietek neki mégsem vagyok elég gyors és duhbe gurul és kiabál...Egy másik dolog amiért még kiabál,az hogy ha elmond valamit és én nem értem meg hogy mire föl mondja azt vagy mivel kapcsolatban,akkor is már nem tudja ujbol elmondani és megmagyarázni,hanem kiabálva mondja ujra ugyanazt megismételve,de magyarázatot nem füz hozzá csak azt reméli hogy ha ujbol elmondja amit nem értettem meg és azt kiabálva mondja ujra akkor talán megfogom érteni .Lehet hogy megértem de sokszor nem értem meg hogy mivel kapcsolatban mondta azt amit mondott és félek ujbol rákérdezni .Sokszor ha valamit mond és közben csinálok valamit ami zajt csap pl zenét hallgatok vagy porszivozok,és nem hallom jol hogy mit mondott ,de félek ujra kérdezni hogy mit is mondott pedig nagyon kiváncsi vagyok ,hogy vajon mit is mondott nekem ,de inkább nem kérdezem meg mert félek hogy kiabálva fog rá válaszolni,és én nagyon érzékeny vagyok és olyankor sirva fakadok.
Utánna meg halkan elmondja hogy mit mondott ha látja hogy megsértődtem vagy sirok azért mert megint kiabált velem és akkor kedvesen beszél velem meg simogat,és bocsánatot kér ,és olyankor egy egész nap is olyan kedves velem ha mondom hogy jöjön kicsit segiteni mondja hogy már jövök is,de ez sajnos nem tart sokáig masnapra vagy harmadnapra már elillan ez a kedvesség nála és ha hivom valamiért hogy jöjön segiteni,már mérgelődik,ha kérdezek valamit akkor ujbol elfelejt kedves lenni és kiabálva ad választ és akkor megint kezdődik előlről minden én sirok ő meg bocsánatot kér...sokszor annyira elkeseredek,hogy arra gondolok hogy elhagyom őt mert már nem birom hogy ilyen velem,szerintem ez nem normális dolog hogy igy viselkedik velem a párom,vajon mi okozza nála ezt a viselkedést,mit tanácsolnak mit tudjak csinálni,hogy megváltozzon a párom és ne legyen mindig ilyen goromba velem minden kicsiségekért?
Előre is köszönöm válaszukat!
Tisztelettel :Krisztina

Tisztelt Doktornő!
Mi párommal 10 hónapig jártunk és laktunk eggyütt.Most a hétvégén hirtelen fogta magát elköltözött haza az anyukájához.mert sokat veszekedtünk.Persze a pénztelenség miatt volt nincs munkahelyünk én ápolásin vagyok itthon.Szeretjük egymást még mondtam neki jöjjön vissza de ő fél hogy megint csak veszekedés lesz.Mondtam hogy ezt megoldjuk és ha ő szeret akkor visszajön.Persze szerintem anyukája hatása alatt van mert először ő csalta haza,és tele beszéli a fejét mindennel.Mondta a párom nem tud még dönteni mondtam három nap alatt nem igaz hogy érzi a szíve mit diktál.Nekem nagyon hiányzik már és szeretném ha visszajönne és nem tudom mit csináljak most.

Tisztelt Szakértő!

Párommal 8 éve vagyunk együtt. 1,5 éve született egy fiúnk, azóta megromlott a kapcsolatunk. Ő nem mutatja ki az érezelmeit, amit én hiányolok nagyon, én meg nagyon érzelmes vagyok. Kisfiúnkat szereti, de amikor együtt vannak inaktívan vesz csak részt. Ezzel kapcsolatban én próbálok neki tanácsokat adni, hogy ne csak feküdjön a gyerek mellett, mert így rossz példát mutat, hanem tanítsa, játsszon vele stb.. van mikor nem hajlandó semmi ilyesmire. Mikor konfliktusunk van, akkor is csak lefekszik az ágyba, nem vesz részt a vitában, és pláne nem segít, amitől én még idegesebb leszek. Tegnap már eljutottunk arra a szintre, hogy nem szóltunk egymáshoz a veszekedés után... A gyermekünkkel leginkább én foglalkozom, éjjel nappal, ő is részt vesz benne, de egészen más mértékben. Minden rám hárul: takarítás, főzés, mosás, mosogatás, gyereknevelés, az rendben van, hogy ő dolgozik, de akkor is nagyobb részt kéne vállalnia. Volt úgy hogy azt gondoltam, hogy szeretnék fiúnknak egy testvért, mert mégis jobb, ha úgy nő fel, hogy testvére van, de sokszor jutok oda, hogy inkább ne legyen, mert akkor még ennél is jobban megromlana a kapcsolatunk, és annak a gyerek(ek) innák meg a levét... szóval nagy gondban vagyok, próbálnék visszafogottabb lenni, de az sem a legjobb, ha magamban tartom a véleményemet. Lehet, hogy rajtunk már csak a szakítás segítene? Nem tudom, tanácstalan vagyok... Kérem véleményét. Köszönöm!

Tisztelt Szakértők!
Az együttalvás problematikájával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, mert úgy érzem teljesen tönkreteheti a kapcsolatunkat
Nagyjából 8 hónapja élek párkapcsolatban a jelenlegi társammal, de a mai napig nem tudunk együtt aludni, mert akkor ő sokszor felébred, ha én ott vagyok mellette, ezért a hét egyik napján sem tudom vele, mellette tölteni az éjszakát.

Úgy érzem egyedül nem vagyok képes megoldani a helyzetet szükségem lenne információra, illetve a lehetséges kiváltó okokra.
Következőkérdéseim lennének.:
- Egyszerűen vannak csal emberek akik nem tudnak a másikkal együtt aludni ? és fogadjam igy el a helyzetet
- Milyen gyakorisággal fordulhat elő akár házasságon belül is, hogy külön szobában tudnak csak aludni az emberek ?
- Mennyire kor függő a téma ?
- Hogyan lehet javítani a helyzeten ?
- Esetleg tényleg érzelem függő lenne, hogy kivel tudunk együtt aludni ?
Köszönettel
Oltai F.Tamás