Kedves Doktornõ!
Kisfiam 3 és fél éves,a párom 2 hete hagyott el egy kis senki miatt.A probléma a fiammal,már az elsõ éjszaka kezdõtött,végig sírta az éjszakát,hogy hol az apja,majd reggel,nem tudott ráállni a lábára,mindaddig amíg az apja el nem jött érte.Ez a lábfájása 2 napig tartott.Az éjszakáink azóta is ugyanolyanok,kb:fél óránként felvan,sírva keresi az apját,hogy hívjam fel,hogy jöjjön ide,stb,amit nem teszek-nem zazarom,hagy hancúrozzon nyugodtan.Két napja,megint megfájdult a fiam lába,azóta sem áll rá,hozni-vinni kell mindenhova.Elvittük orvoshoz-orvosokhoz-,semmit nem találtak,sem külsérelmi nyomot,semmit.Amikor az orvos letette,3 méterrõl simán odaszaladt hozzánk és kapaszkodott az apja nyakába. Hiába mondták az orvosok,hogy nincs baja,továbbra sem hajlandó a lábára állni.Ha jön az apja érte,úgy kapaszkodik a nyakába,hogy le sem lehetne vágni róla.Hozzáteszem,pici kora óta él-hal az apjáért.A kérdésem az lenne:lehet e ennek a lábfájásnak pszihikai oka,ha igen,hogyan kezelhetnénk ezt a problémát?

Kedves Klára! Segítségét szeretném kérni kétéves kisfiam viselkedésével kapcsolatban. Tudni kell róla,hogy az elsõ pár hónapja kicsit nehéz volt,mert 1 hónaposan lágyéksérvet állapítottak meg nála,ami 3 hónapos korában rövid idõn belül kétszer kizáródott,így rohanás volt mentõvel és 2-3 napos kórházi megfigyelések,majd 4 hónaposan megmûtötték.Végig vele voltam,tudott szopizni,rengeteget dajkáltuk,de így is nagyon sokat sírt.A mûtét elõtt és után is ezek a problémák miatt mindentõl féltettük,nem nagyon vittük sehová,kicsit talán túl féltettük. Mindent határidõre,de azért még idõben csinált,forgás,felülés,kúszás,mászás,járás(13 hónaposan).A zajt,hirtelen hangokat soha nem tûrte,de a hirtelen mozdulatokat,a hangosabb beszédet sem.A zenélõs játékoktól kifejezetten félt,így nem is kapott ilyet.Babakocsit sokáig nem szerette,így kenguruban hordoztam. 8 hónapos korától elkezdett félni az idegenektõl,bár elõtte sem volt nagyon barátkozós.Tudom,hogy ez természetes,de ez azóta is tart.Fél a szomszédoktól,a vele egykorú,de még a kisebb gyerekektõl is.Bújik hozzám,kéri,hogy vegyem fel,de még így is sokszor sírva fakad.Érzékeny,nem lehet felszisszenni,felkiáltani,hogy auu,vagy,hogy fáj,mert akkor pityergés,sírás van.Ha elesik mostanában néha megy tovább,de többnyire rögtön ordítás van,annak ellenére,hogy nem ütni meg magát.A szomszéd kislánytól retteg,mert az hangos,kiabál,sikoltozik. Idegen helyen nehezen oldódik,volt,hogy foglalkozást kellett otthagyni,mert nem akart maradni.Azóta nem erõltetem az ilyen programokat,így tornára,zenés programra nem járunk.Olykor elviszem játszóházban ,de ott is csak akkor marad szívesen,ha kevesen vannak és békén hagyják a gyerekek, s nem akarnak vele játszani.Minden újdonságtól tart,lassan fogadja el az új helyzeteket.Nagyon anyás,apuka sem jó mindig.A nagymamákat,meg a nagytatát fogadja csak el,de õk is még max.2 órát vigyáztak rá.Még mindig szopizik,sír,ha nem akarom megszoptatni,mondván az már nem kell neki. 18 hónaposan kezdett szavakat mondani.Most már jóval többet mond(20-25 szó),sok mindennek csak az elsõ szótagját,de úgy akár mondatot is.(Papa e do búú méda-Papa elment dolgozni busszal Médiába,vagy Pampa ette dió-Pamacs(kutya) ette a diót).Vannak saját szó alkotásai is:Kepa=Keresztapa.Kér inni,enni( hamma),szól,hogy nincs kaka,meg kaka és mutatja a pelust.A szobatisztaság még nincs napirenden,csak sokat beszélünk róla,mert már nehezen tûri a pelenkát. Itthon eleven,szaladgál,szépen játszik,igaz többnyire velem.Nagymamánál szívesen van a szabadban homokozik,hintázik.A télen kockázott,most nem érdekli.Tv-t nem néz,esetleg egy két reklám erejéig pillant oda.(nincs bekapcsolva a tv,nem is szerettem volna ,ha rászokik)Rossz idõ esetén mesét nézett,de csak Bogyó és Babóca-t.Minden érdekli,legfõképp a jármûvek.Szabályosan fogja a ceruzát,kivehetõ buszt,de csak azt rajzol.Ismeri a színeket,nem mindegyiket tudja mondani,de ha kérjük megmutatja melyik szín az.Szeret a meséskönyveket,dalokat, azaz itthon jól érzi magát,csak ne kelljen kimozdulni.Normális magatartás ez?Mindenki furcsán viszonyul már hozzánk,mert nem mernek közeledni,tudják,hogy sírás lesz a vége.Hogy fog így beszokni a bölcsibe?Vigyem esetleg korai fejlesztõbe?Válaszát elõre is köszönöm,és elnézést a terjengõs levélért,de ezeket tartottam fontosnak leírni. Üdvözlettel Kovács-Surányi Gabriella

Tisztelt Dr. Szabó Klára!

3 és fél éves kislányom 2 hónapja azt hitte, hogy rászállt egy galamb, pedig csak a szél felfújta a kapucniját. Azóta egy sípot, vagyis egy anyósnyelvet szokott fújni az utcán, hogy azzal elijessze a madarakat. Akkor rémálma is volt a galambbal, vagyis éjjel felébredt és sírva kérte, hogy zavarjam ki a galambot a szobából. Az utcán folyton a hátát nézte, hogy nincs-e rajta valami.
Kb egy hét múlva azt képzelte, hogy "egy virágszirmot befújt a hátába a szél, és vigyük õt a kórházba, hogy vizsgálják ki onnan". Voltunk vele a háziorvosnál, õ kivizsgálta, egy fél napra megnyugodott de aztán ismét mondta. Most újabban legyeket lát a kezén és azokat csapkodja meg hessegeti. Sokat sír, fél elaludni, habár amikor játszik vagy mesét néz elfelejtkezik ezekrõl.
A családban és az oviban sem történt semmi változás aminek ezt a viselkedést tulajdoníthatnánk.
Szereti az ovit, a gyerektársaságot, nagyon okos, érzékeny, túl élénk a fantáziája, és fél az állatoktól ( kutyától, macskától, madártól stb) kicsi kora óta.
Ön szerint mi állhat ezeknek a hátterében, vagy egyáltalán mi a vélemény a helyzetrõl?
Válaszát elõre is köszönöm.

Kedves Klára! Kislányom 26 hónapos és már kb 1 éve az egyik pénzintézet reklámjában szereplõ férfi (Dalbír), nem tett rá jó benyomást, nem szerette, ha véletlenül meglátta megijedt tõle. Õszintén szólva nekem sem volt szimpatikus, de igyekeztem nem megijeszteni õt, elmondtam, hogy ez csak egy reklám, amiben ez a bácsi szerepel. Miután nem látta és le is vették a mûsorról, el is felejtette. Idén télen sajnos újból képernyõre került. Most már, gondolom mert kislányom is "idõsebb" lett, jobban foglalkoztatta, elõfordult, hogyha észrevette (és nem én elõbb) gyorsan kiment a szobából. Mostanában magától is eszébe jut néha, (mutatja a fején a turbánt) elmondom neki, hogy nem kell vele foglalkozni, ugyanolyan bácsi õ is mint xy, csak õ ott dolgozott, és már nem is lehet látni õt. Másból kifolyólag (kutyákkal találkoztunk) beszélgettünk és megkérdeztem, hogy nem fél semmitõl: és a fején mutatta, hogy a Dalbírtól igen. Az lenne a kérdésem, mit tehetünk, hogy ne féljen tõle, elfelejtse és a késõbbiekben ne okozzon problémát, a pici lelkében ne hagyjon maradandó negatív nyomot. Válaszát elõre is köszönöm Renáta (Egy aggódó anyuka)

Kedves Klára!
Kisfiam a nyáron lesz 4 éves. Az elmúl 1 évben sajnos háromszor is költöztünk családi problémák és betegségek miatt. A kisfiam ezeket a költözéseket nagyon jól viselte, nem volt semmi probléma. (még velünk alszik)Az óvoda elõtt végig otthon voltam vele, nagyon ritkán volt csak a nagyszülõkre bízva és csak az ovi elõtti 4 hónapban járt bölcsödébe hosszabb-rövidebb idõkre.3,5 éves koráig szoptattam(2011.nov)
A bölcsibe azonnal beilleszkedett, gondozónõkkel, dajka nénivel, az igazgatónõvel és a társaival is nagyon jól megbarátkozott. 5 kisbarátját mai napig is emlegeti.Már a bölcsödében behívattak az igazgatónõhöz, mert szerintük Bence rendkívül értelmes, korát meghalladóan tudja kifejezni magát, nagy szókinccsel rendelkezik, barátságos, érdeklõdõ, stb, stb.Jelezték, hogy keressek neki speciális óvodát, de legalábbis olyat, ahol kisebb a csoport létszám, hogy többet tudjanak foglalkozni vele. Az óvodába szeptembertõl jár, gyorsan beszokott. Nem panaszkodik,nem sír, ha oviba megyünk, de valami mégsincs rendben. A mai napig csak egyedül játszik, bepisil és bekakil, pedig már szobatiszta volt. A beszoktatás idején, mikor még csak délig hagytam az oviban 4 nagycsoportos bekerítette és csúnyán beszéltek vele illetve folytogatták. A 4 óvonõ ezt nem vette észre tõle 3 méterre!!! Én láttam meg az utcáról és rohantam be segíteni neki. Az óvonõk álláspontja az,hogy azért nem mutatják be a gyerekeket egymásnak mikor új emberke érkezik a csoportba,azért nem védik meg õket az ilyen támadásoktól, hogy “felkészítsék õket az életre” és “megtanúljanak egyedül érvényesülni”.Azóta nem szívesen viszem Bencét az oviba és ezt érzi is rajtam. Bevallom szívem szerint nem is vinném ezekután, de a családom szerint túl kritikus vagyok és máshol sem lenne ez másként.Nem tudom eldönteni, hogy azzal ártok-e a kisfiamnak,ha megint egy újabb változás elé állítom (óvoda váltás) vagy azzal,ha ide járatom. Szerintem úgyanis az nem normális, hogy egy kiegyensúlyozott, barátságos, mosolygós kisgyermek 7 hónap elteltével egyedül játszik a csoportjában és bepisil, bekakil szinte minden nap. Az óvónõk nem értik. szerintük is Bence kimagaslóan értelmes és inteligens kisfiú. (remek a humora, a probléma megoldó készsége, min 200 verset és dalocskát ismer, a naprendszer kialakulásáról és a bolygókról órákat tud beszélni és modellezni õket!!!)DE: õ próbált barátkozni velük, puszit adni, megsimogatni õket, de elküldték!!! próbált játszani a gyerekekkel, de õk nem értik meg amit Bence mond nekik, illetve szétrombolták, amivel épp játszott. Bencus ezt jelezte az óvonéninek, aki azt válaszolta neki, hogy ne árulkodjon,menjen a helyére. Innetõl kezdve nem kommunikál az óvonõkkel, csak, ha nagyon muszály. Nem néz az óvonõk szemébe, elzárkozik a közös foglalkozásoktól, felesel, hazudik, és nem vállal felelõsséget, azt mondja, hogy õ ott sem volt, nem is látta a kérdéses dolgott, stb, stb. Olyan érzésem van, mintha lelencbe adtam volna.
Ahová át tudnám vinni óviba, ott vegyes orosztályú csoportok vannak. Nem tudom, hogy ez megfelelõ lenne-e számára. Mindennap kétségek közt vagyok, hogy elengedjem-e oviba és ezt már nem tudom palástolni elõtte, lehet, hogy ettõl is kialakulhatott benne ez az érzés az ovival kapcsolatban.
Kérem, egyen szíves tanácsot adni, hogyan kezeljem ezt a szituáiót az óvodával, és a bekakilással kapcsolatban? Az óvonõk azt javasolták, hogy szidjam le és vele mosassm ki a piszkos alsónemûjét. (????)
Ön szerint megoldást jelentene az óvodaváltás? Mi a véleménye a vegyes korosztályú csoportokról? Javasolja-e, hogy gyerek-pszichológust is felkeressünk?

Válaszát elõre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel:
Anna

Kedves Klára!

Egyedül nevelem a 4 éves kisfiamat és a szüleimmel élünk. Röviden vázolom a helyzetünket. Nem volt még a fiam 10 hónapos, amikor az apa úgy döntött, hogy túl nagy felelõsség ez neki és elhagyott minket. Elváltunk, eleinte jött is a gyermekünkért, de aztán ritkultak a látogatások és most már több mint két éve, hogy nem is érdeklõdik felõle. Õsszel kezdtük az óvodát, ami elég nagy törés volt a fiam életében, hiszen 3 évig itthon voltam vele. Elég nehezen szokta meg az ovit, most kb. egy hónapja van az, hogy már nem mondja, hogy nem akar menni, vannak már barátai is.
A problémám az, már ha probléma egyáltalán, hogy a fiam szinte mániákusan ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, eseményekhez, idõhöz. De már kiskorában is ilyen volt. Igaz mindig is igyekeztem napirendet tartani, már baba kora óta, hogy legyen egy állandóság az életében. Talán túl jól sikerült. Leírnék néhány példát: a múltkor nem akkor vettem fel a pizsamámat, amikor szoktam szóvá is tette pityergés közepette. Általában a nagymama megy érte az oviba, mert õ elõbb végez délután, mint én a munkahelyen, de a múltkor sikerült elõbb eljönnöm és lelkesen mentem érte, hogy majd mennyire örül, hogy végre én mentem érte, erre elkezdett pityeregni, hogy miért nem a mama ment érte. Ma is ovi szünet miatt a mamával volt itthon, de én is végeztem elõbb és hazaértem, mire felébredt a délutáni alvásból, szabályosan sírni kezdett, hogy miért elõbb jöttem, menjek vissza dolgozni és akkor jöjjek, amikor szoktam. Ez csak néhány példa volt, mert szinte mindenhez ragaszkodik, ahhoz amit és ahogy megszokott. Nem hiszem hogy ez teljesen természetes lenne. De ha tényleg nem az, akkor hogyan változtathatnék rajta legalább egy kicsit. Vagy elnõheti ezt? Mert ha nem és késõbb sem tud alkalmazkodni az élet változásaihoz, akkor elég nehéz élete lesz, hiszen minden változik folyamatosan.
Van egy párkapcsolatom lassan egy éve, és ahhoz, hogy folytatódhasson, költöznünk kéne. De így nem merek belevágni, hiszen teljesen új otthont, új környezetet, új óvodát, új közösséget és új életet kellene élnie, amit valószínûleg nem igazán élne meg könnyen. Egyébként a párommal jól megértik és szeretik egymást.

Köszönöm elõre is a válaszát és tanácsát!

É.

Tisztelt Szakértõ!

A következõ problémával fordulok Önhöz:Két fiúgyermek boldog anyukája vagyok,de az utóbbi idõben férjemmel teljesen tanácstalanok vagyunk nagyobbik fiunk cselekedeteivel szemben.Peti 6 éves lesz a nyáron,öccse 4.Törekszünk mindkét gyerek azonos nevelésére,de az utóbbi idõben Peti folyamatos csínytevéseket visz véghez,melynek nem tudjuk okát.Pl:tönkretesz dolgokat,ha büntetjük,kinevet,összefirkálja a bútort színes ceruzával,az oviban elszakítja a terítõt,az otthoni barkácsolás után bedobja a szemetet a szekrény mögé, az új tapétát végigkarcolja valamilyen eszközzel,és mindent bevall,miután rákérdezünk,ki tette.Semmilyen eszközzel nem tudunk rá hatni,megvontunk tõle dolgokat,amit szeret,pillanatnyilag hisztizik,de pár perc után érdektelenné válik a bünti.Dicséretet is kap folyamatosan,
tehát nincs figyelmen kívül hagyva az sem,ha ügyes.Milyen eszközzel hathatnánk rá,hogy ne tegye ezeket a dolgokat annak ellenére,hogy már tud különbséget tenni jó-és rossz között.Tisztelettel fogadjuk válaszát!

Tisztelettel szeretném megkérdezni véleményét egy problémánkról. Kislányom 21 hónapos. A háziorvosunk szerint hiperérzékeny. Minden változásra nehezen reagál már csecsemõ kora óta. Nem volt mindegy ki fogta, hogy fogta, nem szerette a babakocsit. Voltak jobb, rosszabb idõszakok. Mindig próbáltam feszgetni a határait. Vittem rokonokhoz, amint lehetett otthagytam 1-2 órára a mamáknál, sógornõmnél. Néhány hónapja összejárunk egy másik kisgyerekes családdal is. De sajnos még mindig elõfordul, hogy sír az idegenektõl. Sõt most a jól ismert mamák, papák sem mindig szólhatnak hozzá, belém bújik, nyûgös lesz. Talán azért erõsödött ez a probléma, mert kénytelen voltam megmûttetni magam, így 4 napot távol voltam a családtól. De mindent megtettem, hogy apához hozzászoktassam. két napig nem is volt gond, de két nap után kevés lett apa. Aztán a mûtét után nem emelhettem, és õ nem értette a helyzetet, bár elmagyaráztuk neki. Próbálok nem fönn akadni a problémán, de félek, hogy a bölcsibe nagyon nehezen fog beszokni. Attól, hogy ilyen érzékeny, sírós, tart az idegenektõl, próbálom fegyelmezni, nemet mondani neki, és jeleztem a mamák felé is, hogy nem szeretném túl tutujgatni. Most kihívás, hogy napi szinten vigyem idegen emberek közé. Ennyit tudok tenni. Sajnos faluban lakunk, nincs játszóház, baba-mama klub.Kérném szíves véleményét, hogy milyen módszerrel erõsíthetném meg szeptemberig a kis lelkét, hogy nyitottabb, jobbkedvûbb legyen, hogy felvegye a kapcsolatot az emberekkel, hogy a beszoktatás zökkenõmentesebb lehessen? Várom válaszát, üdvözlettel: Ildikó.

Kedves Dr.nõ
Kisfiam 1 éves 1o hónapos és az utóbbi idõben az lett a legnagyobb gondunk, hogy otthonunk valamint a nagyiék otthonán kívül sehova máshova nem hajlandó bemenni( értem ezalatt üzlethelyiségeket, szomszédokat,egyéb zárt vagy idegen helységek, sõt legújabban már olyanok is ahova elõtte szívesen eljárt) A probléma az õsz folyamán kezdõdött, lettek üzletek, ahova egyik napról a másikra nem akart bemenni, aztán a tél folyamán kevesebbet is jártunk, talán emiatt, de mostanra még a gyerekjátszóba sem megy be,ahova elõtte örömmel járt. Szeret gyerekek közt lenni, de amint be kellene menni valahova, akkor inkább lemond a gyerektársaságról is. Megijedve nem volt, nem is erõltettem soha, egyszerûen csak tudomásul vettem, hogy nem akar valahova bemenni, de kezd aggasztani a viselkedése. Lehet egy probléma jelzõje vagy várjuk ki míg elmúlik?
Köszönettel
Enikõ

Kedves Klára!

Van egy 2,5 éves kisfiam, elsõ gyerek, így nem sok tapasztalatom van gyereknevelés tekintetében.
Az utóbbi hetekben eléggé megváltozott. Õ mindig nyugodt kisbaba, kisgyerek volt, de most mintha belébújt volna a kisördög. Nem tudom mit rontottam el, vagy egyszerûen csak ez a dackorszak? Õ mindig jó alvó volt, sokat aludt, reggel 7-8 között kelt, délután is aludt rendesen 2-3 órát és este 8-fél 9 körül már ágyban volt. Az utóbbi hetekben van hogy 6 elõtt már fent van és persze 10kor már hulla, nehezebben kezelhetõ, hisztizik, dobálózik, és persze mindent tagad. Tagadja az adott cselekvést és közben megteszi. A délutáni alvással nincs gond, de este is nehezebben alszik már el.
Annyi változás történt, hogy 1 hónap és megszületik a kistestvére, a szobát már átrendeztük, beraktuk a kistesó ágyát is, õ pedig áttért a heverõre.
Szóval ez "természetes" dolog, vagy esetleg valami van a háttérben?
Jelenleg a türelmet használom leginkább, az mindig sokat segít és igyekszem sokat szeretgetni, mert szerintem érzi, hogy valami lesz itt nemsokára.
Ön mit gondol errõl? És mit tanácsol, mit tegyek?

Köszönettel:

Réka

Kedves Klára! 1 éves kisfiam Bálint, ha nem engedem olyan helyiségbe, ahol baj érheti pl.: forró sütõ, akkor ugrál és visít, ha az ölembe veszem, akkor pedig meg akar harapni és csapkod! Ilyenkor el szoktam neki mondani, hogy mi történhet vele és mutatok neki valami játékot, könyvet, és így megnyugszik. Félünk, hogy ez rosszabb lesz, ha közösségbe kerül. A nagyobbik gyermekem Laura 12 éves és ha õ játszik Bálinttal, akkor látom, ha kezdõdik a hiszti valamiért, akkor Laura fél tõle, fél hogy megharapja.Laura nagyon nyugodt gyerek volt õ sosem hisztizett semmiért, sem otthon sem bevásárláskor, ezért új nekem ez a probléma és igazán nem tudom kezelni! Mit tegyek? Tóth Gyöngyi

Kedves Doktornõ! Kisfiam 2 és fél éves múlt. Szeretõ szülõkkel és rokonokkal, egy pár kis kisbarátja is van már.Rendezett , nyugodt normális körülmények között élünk, nem költöztünk, nem is fogunk, nem is akarunk válni és nem is fog kistestvér érkezni (ezeket csak azért írtam le, hogy tudja a doktornõ, hogy kisfiamat elvileg semmilyen küldõ, zavaró körülmény nem éri). sokat olvastam arról, hogy a kisgyerekek is szoronganak, belsõ feszültségeiket valamiben ki kell éljék , le kell vezessék. Kisfiam ténylegesen nem üt vagy rugdos, hanem csak mondja. ha valami kudarc éri (pl. nem sikerül két kockát összeraknia) akkor bedurvul és egy számára kedves kis barátja nevét ismételi, hogy Õ megüti, megveri. tettlegességre nem kerül sor szerencsére, ha együtt vanank, csak mondja és elég sûrûn. Nem gondolnám, hogy agresszív, csak sokszor az agresszió jeleit vélem felfedezni. Olvastam arról is, hogy az örömteli játék segít a feszültség oldásában, de Õ nagyon keveset játszik. Akkor hogyan, milyen módszerrel tudnám segíteni Õt, mármint a feszütség levezetésében? Másik problémám, hogy kisfiam nagyon sokat tépked kicsi kora óta (vagyis 1-1,5 éves korában elvileg elfogadott, hogy tépkedi a könyvet, papírt). Van sok kedvenc mesekönyve amit sokszor elolvastunk már és amiket nagyon nagyon szeret. Egyiket sem kíméli, szinte minden nap megtépi valamelyiket, de akár az én újságjaimat is. Elmagyaráztam, ha dühös vagy szomorú, a párnába beleüthet abab nem tehet kárt, az senkinek nem fáj, de kisgyereket, kisbarátját nem ütheti meg. Lehet egyébként õket valahogy "büntetni? nem akarom, nem áll szándékomban, de ha egy pici büntetés célravezetõ ebben a korban? (pl. ha tépkeded a könyvedet akkor nem olvasok belõle mesét. ezt egyébként többször próbáltam sajna semmi eredménye nem volt). Elõre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel. F. Vera

üdvözlöm!
problémám akadt a kisfiammal. két és fél éves,két hónapja született a kishúga.egész jól összeszoktak,de azért akad alkalom mikor a fiamból elötör a féltékenység.Mostanában pedig egye jobban,legalább is én a következöket ennek tudom be.Sajnos nagyon rosszul alszik egy ideje,eddig szépen átaludta az éjszakát,most 4-5 alkalommal kel,sir és visszaalszik,rosszalkodik ha a húga a kezemben van,és nem igen eszik.látom rajta hgoy nagyon igényelné most a törõdést,nagyon sajnálom a szivem megszakad sokszor.egyedül vagyunk ,apja ritkán jár haza munkából,külföldön van.plusszba ez is megviseli ,mikor az apja elmegy itthonról egy hét után.
de legfontossabb kérdésem az lenne hogy amikor egy ilyen kicsinek testvére születik akkor ezek a reakciók mondhatóak "terészetesnek"?mármint hgoy ez mindenkinél valahogy elõjön,vagy én csinalok rosszul valamit? mikor fog elmúlni,annyira félek hgoy eltávolodik tölem a fiam,nagyon szenvedek ettõl,nagyon rossz.
várom válaszát,köszönettel: Mares

Tisztelt Szakértõ!

Gyermekem 3 éves elmúlt, és alvási (elalvási) problémákkal küzdünk. Megpróbáltuk, hogy egyedül aludjon el ment is pár nap, de sajnos észrevettem, hogy az esetek 80%-ban elalvást megelõzõen maszturbál. Tudom hogy ez egy természetes folyamat, de számomra jelzés értékû hogy csak akkor csinálja ha egyedül hagyjuk elaludni. Az elalvás 1 órát és néha tovább is elhúzódik. Pedig figyelek arra hogy kellõen elfáradjon és nyugodt légkör vegye körül.
Rosszul szoktattuk és most minden elalvás egy küzdelem. Nem tudom mivel teszek jót. Ha egyedül hagyom elaludni, vagy üljek ott mellette.( Az aludj jól gyermekem könyv tapasztalatai alapján kezdtük el rászoktatni az egyedül alvásra.)
Köszönöm válaszát.

Kedves Klára! Kisfiam 18 hónapos.Az alvási szokásával kapcsolatban van egy kis problémánk ami nem tudom igazán probléma-e.Arról van szó hogy kisfiam már pár hónapos kora óta szexuális jellegûnek tûnõ csípõ mozgással altatja magát.Van hogy félálmában is ezt csinálja.Elõfordult már hogy ráfeküdt a lábamra vagy a kezemet a pelenkájához tette vagy az iszis üvegére feküdt így és úgy csinálta.Természetesen ezt nem szoktam hagyni!Nem tudom igazán hogy ez normális?Ismerõsöm szerint ezzel semmi baj ugyan olyan szokás mint a pl.a hajtekerés és majd kinövi.Azonban ez minket a párommal eléggé zavar.Soha nem látott minket szeretkezni ezért azt sem tudom hogyan jött ez neki.Ösztön?Lassan szeretnénk bölcsõdébe íratni de tartunk tõle hogy mit mondanának ha ezt meglátnák.Hogyan szoktassuk le róla úgy hogy ne sérüljön?Nem szeretném ha a tiltás azt váltaná ki belõle hogy emiatt a késõbbiekben szexuális problémája lenne.Vagy csak túl dramatizálom a dolgot?Ön ezt hogyan látja?Várom válaszát!Elõre is köszönöm!

Tisztelt Doktornõ!

Van egy 2,5 éves kislányom és felmerült a molesztálás gyanúja. Szerencsére fizikai bántalmazás nem történt. Szeretném megkérdezni, hogy egy pszichológus mindenképpen kitudja deríteni, hogy valóban történt-e molesztálás vagy nem? Már voltam a rendõrségen is de nem igazán segítõkészek és nem biztattak semmi jóval, ugyanis szerintük ritka ha egy pszichológus 100%-ban meg tudja állapítani, hogy mi történt. Válaszát elõre is köszönöm!

Kedves Doktornõ!

Van egy két éves gyönyörû kisfiam, akire nagyon sok évet vártam. Most úgy érzem nagyon rossz anya lett belõlem. Az elmúlt két évemet azzal töltöttem, hogy csak és csak is vele foglalkoztam. Másfél éves kora óta folyamatosan beszél. Hozzám van úgy ragadva, hogy csak engem ölelve alszik el, természetesen velem. Nagyon akaratos és hisztis kisfiú, mindemellett roppant értelmes. Sajnos most úgy néz ki, hogy bölcsibe kell adnom, de már a gyomrom is összeszorul ha rágondolok, hogy ott mi lesz vele. Itthon is megyek utána a kanállal és úgy könyörgök neki, hogy egyen egy kicsit. Mindent megteszek, hogy õ boldog legyen, de már úgy érzem, ezen változtatnom kell, de nem tudom hol kezdjem. Kérem adjon nekem tanácsot.

Kedves Sándor! Több mint másfél éve vagyok együtt a párommal, aki elvált (nem miattam váltak külön, nem ismertük egymást akkor). Elõzõ kapcsolatából van egy 3,5 éves kisfia. Váláskor a bíróság kimondta, hogy a gyermeket 3 éves koráig az anya lakhelyén lehet látogatni, utána pedig megegyezés kérdése. Nem lehetett megegyezni az anyával, így a gyámhatósághoz fordultunk, aki határozatott hozott, hogy minden második hétvégét velünk tölthet a gyerek. Sajnos az édesanya nem igazán foglalkozik vele (fontosabb neki az, hogy párt találjon magának), ami meg is látszik rajta, kortársaihoz képest le van maradva. A gyereket a nagymama neveli. Párom az utóbbi idõben azt vette észre, hogy az el hozatalkor a gyermek húzza az idõt (játszik, eszik, mesét néz), illetve hangot is ad annak, hogy nem szeretne hozzánk jönni, mert én itt vagyok. . Mihelyt bejön a lakásba, nyomát se látni ezeknek, jön, megy, ugrál, szaladgál. Mászik az ölembe, megkér, hogy rajzoljuk, játszunk együtt, sõt még puszikat is kapok, amit másnak nem igazán ad. Kezdetektõl fogva igyekszem a gyerek kedvében járni, sütikkel, játékokkal, bármivel. Játszva tanulással igyekszem felzárkóztatni a társaihoz. Mindezek után nagyon rosszul esett, hogy a gyerek így áll hozzám, ilyeneket mond. Régebben többször említette, hogy mondania kell valamit, de nem meri mert csúnya. Új észrevétel, hogy mostanában csak fekete színû ceruzával akar rajzolni. Gondoltunk már arra is, hogy a nagymama próbálja a gyereket irányítani, illetve üzengetni vele. Párom rákérdezett, felháborítást keltett benne, hogy ez eszünkbe jutott. Mit tegyek? Válaszát elõre is köszönöm! Tisztelettel: E.

Kedves Klára! A keresztfiamról van szó, aki 2 éves múlott. A probléma összetett. Az anyja is elismerte, hogy étkezési szokásait tekintve megrekedt egy 6 hónapos szintjén. Csak pépes ételt eszik, apró darabos ételt nem hajlandó elfogadni, sõt öklendezik. Lactose intoleranciát állapítottak meg, a felírt tápszert is kihányta. Gyakran cumisüvegbõl eszik. Elõfordult, hogy a TV-ben látta, hogy esznek és hányni kezdett. Rágni nem tud. Az ételt nem hajlandó mástól elfogadni, mint az anyjától. Ez az egyik probléma. A másik a viselkedésével van. Nem lehet vele társaságba menni, mert idegent lát, ordít. Séta közben valaki odamegy hozzájuk, szintén. Egy családi összejövetelen nem tudtak részt venni, mert a gyerek annyira elkezdett sírni, hogy kapkodta a levegõt. Haza kellett vinni. Valószínûleg hiszti, de az anyja nem ismeri el. A gastroenterológus doktor is hisztisnek nevezte, az anyja megsértõdött. Sokszor szorongatja a textilpelust és monoton nyöszörög. Kérem segítsen, adjon tanácsot, mert aggasztónak találjuk a helyzetet. Mit tudunk tenni? Kihez forduljunk? Válaszát elõre is köszönöm!

Kedves Szakértõ!

1 éves a fiam, egy tünemény, mosolygós, vidám, nyitott fiú. Pár hete érdekes és nehezen kezelhetõ jelenség lett nálunk úrrá. Minden egyes pelenkázásnál, öltözésnél, babakocsiba betevésnél iszonyatosan nagy hisztibe kezd, megfeszíti magát, sír, kapálózik, nem engedi magát, minden idegszála tiltakozik a folyamat ellen.Néha lefogja a pelenkát, a benne lévõ kakit kikapja, stb..néha nem tudom normálisan bepelenkázni, így elõfordult, hogy kifolyt a pisi, és akkor kezdhettük elõlrõl az öltözést. Próbáltam eleinte kedvesen, figyelmet elterelve ez kezelni, egy darabig hatott, de mostanában ez sem, így sajnos egyre idegesebben, lefogva, kényszerítve kell például pelenkáznom, nem megy máshogy, hiszen nem maradhat meztelen. Ilyen lefogás után sértõdött lesz, és nekem meg a szívem szakad meg. Már ott tartok, hogy minden egyes pelenkázás elõtt gyomoridegem van, hogy le kell fognom õt, mert úgy megfeszül, hogy le kell szorítanom. Egyik nap dühömben elcsattant egy pofon is ami miatt nagyon haragszom magamra és százszor elnézést kértem a fiamtól. Nem szeretném, ha benne valami fóbia alakulna ki, és azt sem, hogy én is gyomorideggel álljak neki öltöztetni, mert ez ördögi kõr lesz köztünk.Mitõl lehet ez egyáltalán? Gyakori ez 1 éves korban??? Nagyon aggaszt. Mit lehet tenni, hogy sikerüljön higgadtan öltözködnünk, pelenkáznunk és én is úgy reagáljak, hogy ez sem érzelmileg sem fizikailag ne legyen rossz a gyereknek??? Szeretném, ha nem sérülne lelkileg! Kérem írjon nekem szaktanácsot, melyet elõre is köszönök, boldog Karácsonyt kívánva! JD