Sayti Andrea
Jóga
Elérhetőségeim:
Cím: Amala Sattva Jóga- és Egészségközpont
XIII. ker. Hollán E. u. 4.
E-mail: info@amalasattvajoga.hu
Honlap: http://www.amalasattvajoga.hu
jóga, meditáció, önismeret, relaxáció, koncentráció, stressz kezelése jógával, erősítő jóga, női jóga, kismamajóga, szülésfelkészítés jógával, babás jóga, gyerekjóga, otthoni jógagyakorlás, jógafilozófia, életmód, táborozás
Témakörök
Kérdezz-felelek
Kedves Andrea!
A közlmúltban elkezdtem a jógát, gyakorlatilag egy \"haladó\" csoporthoz csatlakoztam be. Igazából nem is annyira a fizikai gyakorlatok, a testmozgás vonz annyira a jogában, bár a néhány óra után vitathatatlan hogy olyan izmokat ls testrészeket is megmozgat, sőt próbára tesz amiről nem is gondoltam. A lényeg számomra benne inkább a test-lelki harmónia megtalálása, a stressz oldás.
A legutóbbi órán a hason fekve végzett gyakorlatoknál azt hiszem megerőltettem magam, főként a derekamat. Szöcske, íj stb. (ne haragudjon, nem ismerem még a gyakorlatok elnevezését ) közben törént. Azóta is fáj. Utóbb eszembe jutott hogy nekem van egy MR leletem korábbról, amelyben bizonyos csigolyáimnál sérv megelőző állapotot találtak. Most hogy ezt tudatosult bennem kissé megijedtem, most fel kell adnom a jógát? Vagy bizonyos gyakorlatokat ki kell hagynom. Nem akarnám, most az MR leletemet kiírni Önnek, de örülnék ha kaphatnék egy szakszerű tanácsot. Köszönettel
Judit
Kedves Judit,
Köszönöm a levelét.
Örülök, hogy rátalált a jógára és a jó hírem az, hogy nem kell azt feladnia, de bizonyos gyakorlatokat el kell kerülnie. Egyrészt, ha már eljutott oda, hogy nem feltétlenül tornaórának és sportteljesítménynek tekinti a jógát, akkor gyakorlatilag érdemes átgondolnia hogy mit is akar elérni és ennek a célnak miylen óra felel meg a legjobban. De mindenképpen előkerülnek majd a mozgásos órákon előbb vagy utóbb a hátrahajlító gyakorlatok is amiket Önnek el kell kerülnie. Kérje meg a tanárát, hogy ezek helyett adjon iylenkor megfelelő alternatív gyakorlatokat, illetve tanítsa meg, hogyan kell helyesen a hátrahajlításokat végezni( van néhány amit végezhet, de csakis a megfelelő módon és mértékkel): sosem derékból, hanem mindig nyújtott gerinccel és a mellkas derületének kiemelése által. Ezt így leírni nem lehet, de ő tudni fogja mire gondolok.
Amit kimondottan kerülnie kell: csavaró gyakorlatok és hátrahajlító gyakorlatok. Figyelni kell az előrehajlításoknál is, illetve arra hogy pld előrehajlítás után mindig nyújtson.
Remélem tudtam segíteni és a jövőben biztonságosan és örömmel tudja majd foyltatni a gyakorlást.
Szeretném elsajátítani a kundalini jógát. Sajnos messze lakom Bp-től, így nem nagyon nyílik lehetőségem effajta tanfolyamra. Olvastam róla, de szeretnék egy szakértőt megkérdezni, hogy hogyan álljak neki, és milyen lépésekben haladjak. Valami video, vagy segítséget tud-e ajánlani?
Köszönettel: Ildi
Köszönöm a kérdést, de sajnos a Kundalini jóga kapcsán is azt gondolom, mint minden más jóga kapcsán: könyvből, cd-ről nem is lehet, nem is érdemes tanulni. Elsősorban azért nem, mert sem a könyv sem a CD nem alkalmas arra, hogy Önt mint egyedi és mindenki mástól eltérő embert tekintse, így - miközben mindenkinek kicist más a testi felépítése és a lelki alkata is- arra sincsen lehetőség, hogy a gyakorlatokhoz a megfelelő módosításokat is átadja a tanár. Másrészt mivel mindenki más, más és más hibákat is vétünk a gyakorlás során, arra pedig nincs lehetősége egyetlen szerzőnek sem, vagy filmfelvételnek sem, hogy minden lehetséges hibát kielemezzen, korrigáljon, míg a tanár mindenkinél azt javítja amivel az adott gyakorlónak gondja van - de közben még minden gyakorlátnál többszáz iylen kell a fejében legyen egy tapasztalt tanárnak. Harmadrészt azért nem jó - talán ez a legkomolyabb érvem - mert miközben a jóga arról szólna hogy az ember befelé figyeljen, saját tapasztalatait megérezve előbb majd meg is értve azokat és azon keresztül az egész működésünket, ha könyvet nézek, vagy egy videó szól hozzám akkor a figyelmem kívül lesz. Nem a saját légzésemre fogok fiyelni hanem a cD-n oktató tanár légzését fogom számolni, kitartom amíg ő kitartja, belefeszülök ha ő jobban csinálja, stb - nem rólam fog szólni gí nem hogy segítene, de néha még rongál is. És végül, de nem utolsó sorban egy tanár mindig tudja hogy bizonyos problémákra - legyen az fizikai vagy lelki - milyen gyakorlatot nem szabad végezni, míg a könyv vagy cd ezt nem tudja figyelembe venni. Ezek miatt én mindenképpen a szakképzett tanárt javaslom. És bár nem tudom Ön hol lakik, és megértem a nehézséget a Pesti központokkal kapcsolatban, ha ír nekem egy levelet a privát címemre (andreasayti@⌂yahoo.com) akkor megadom néhány Kundalini tanár elérhetősősgét, esetleg érdemes őket megkérdezni vállalnak-e kihelyezett tanfoylamot, oktatást vagy van-e tanítványuk aki elérhető közelségben van Önhöz.
Sok sikert kívánok,
Üdvözlettel, Sayti Andrea 2011. 11. 22. 21:39
Kedves Andrea!
3 éve kezdtem a jógát. DVD-n és kazettán kívül nem volt segítségem, mert a célom az volt, hogy ne kelljen itthonról kimozdulnom, ne legyek időhöz kötve, mégis mozogjak valamit. Az ugri-bugri torna nem az én műfajom. Ezeket csak azért írtam le, hogy elmondjam, ezután sem szeretnék sehova elmenni.... Kétségeim viszont vannak. És sajnos néhány diagnózisom is, bár szerencsére nem sok. Magas vérnyomás, nyaki gerinc meszesedés (ülő-munka....). Van-e olyan gyakorlat, melyet mellőznöm kellene?
Kedves Érdeklődő,
Vannak olyan tipikus gyakorlatok amelyek bizonyos problémák esetén kerülendők, mint például magas vérnyomásnál a fordított testhelyzetek, vagy az erős hasi nyomással járó gyakorlatok vagy például nyaki gerinc meszesedés esetén a fejenállás.
Sajnos ennél többet nem tudok így mondani, mert mindenki más mind fizikai mind lelki alkatában, ezért ami egyik embernek javasolt az a másiknak egyáltalán nem vagy csak módosított formában, és ami egyik embernek segít az a másik fejlődését akadályozhatja. Egy állapotunkat segítő gyakorlatot is lehet úgy végezni hogy az hosszabb távon akár kárt is okozzon ha nem jól, nem precízen vagy nem az alapelveket illetve saját alkatunkat figyelembe véve gyakoroljuk azt. Ezért van szükség egy tapasztalt és képzett oktatóra.
Amennyiben mindenképpen egyedül kíván gyakorolni, úgy csak annyit tudok segíteni, hogy felhívom a figyelmét annak a folyamatos, tudatos belső figyelemnek a szerepére amivel gyakorlás közben állandó jelleggel kell figyelnünk testi és lelki változásainkat, illetve testünk jelzéseit. Sok sikert és jobbulást kívánok!
üdvözlettel,
Én elkezdtem jógázni a vai lana jógával lehet rosszul írtam!Ezt találtam a legkönnyebbnek!
Csípő problémám van, és ezért kezdtem hátha jobb lesz!
A nyújtások egyáltalán nem mennek hajolni is alig tudok!
A kérdésem szerinted folytassam elérhetek ezzel javulás, és megfogom majd egyszer csinálni pl az, hogy teljesen előre tudok majd hajolni?
Köszönöm Virág
Egyik oldalról jó lenne tudni, hogy mi a problémája a csípőjével, mert aszerint kellene kiválasztani a végzendő gyakorlatokat. Másrészt én a Dvd-ről való gyakorlást semmiképpen nem ajánlanám, főleg nem akkor, ha terápiás célra használná, hiszen egy CD vagy DVD gyakorlatait általában egy egészséges, átlagos teherbírású, közepesen hajlékony ember számára állítják össze. Mindenképpen azt javaslom, hogy keressen egy jó tanárt a környékén, akihez legalább eleinte el tud járni órára, aki felméri az aktuális állapotát, ahhoz igazítja a végzendő gyakorlatokat, figyeli a változásokat. Ha így tesz, akkor biztos vagyok benne hogy lesz javulás. Az előrehajlást sokszor a combhajlító izmok merevsége akadályozza, amiben szintén jelentős javulás érhető el, rendszeres, nem erőltetett és megfelelően végrehajtott gyakorlatokkal. Nyilván mindezeknek a testi szinten túl lelki vagy életviteli/környezeti háttere is lehet, amit az oktatónak szintén figyelembe kell venni.
Összefoglalva: azt gondolom, hogy elérhet jelentős javulást rendszeres és türelmes gyakorlással, de mindenképpen érdemes képzett és gyakorlott oktatóhoz fordulnia. A kontroll nélkül esetleg erőltetve végzett gyakorlás még ronthat is az állapoton.
Testi és lelki jól-létet kívánok,
Sayti Andrea 2011. 03. 08. 20:33
Kedves Andrea! A jógárol egyenlöre nem sok mindent tudok,de nagyon érdekelne. A jóga fajtáit sem ismerem,és ez ügyben szeretném a tanácsát kikérni. Elsösorban arra lennék kíváncsi,hogy otthonomban elsajátithatom-e ugy,hogy az valoban hasznos legyen? Illetve mit javasolna,ha én fogyáshoz,és lelki egyensully megtalálásához szeretném alkalkazni?? Válaszát és segitségét előre is köszönöm!
Kedves Érdeklődő!
Köszönöm a levelét! Az otthoni gyakorlást én elsősorban azoknak javasolnám , akik már egy ideje rendszeresen gyakorolnak szakképzett tanár felügyelete mellett, már ismerik saját testüket és van magukra annyi rálátásuk, hogy tudják milyen hibákat szoktak elkövetni a gyakorlatok kivitelezése során. Nagyon jó könyvek is születtek már a jógáról, de azokból elsajátítani a technikát nagyon nehéz. Testileg is és lelkileg is nagyon eltérőek vagyunk, így a gyakorlatok kivitelezése során más és más hibákat vétünk. A legjobb könyv sem tudja felsorolni az összes hibalehetőséget. Ráadásul, ha a gyakorlás során a mellettem lévő könyvet vagy a DVD-t nézem, akkor a figyelmem kifelé irányul és ez éppen ellentmond a jóga céljának. Ezek az eszközök akkor lehetnek hasznosak, amikor már magabiztosan tudja valaki végrehajtani a gyakorlatokat, odafigyel a teste és a lelke jelzéseire és csak azért támaszkodik ezekre a külső eszközökre, hogy azok helyette összeállítsanak egy gyakorlatsort. Erre is van más megoldás természetesen, amikor valaki saját szádhanát gyakorol, vagyis a saját élethelyzetnek, pillanatnyi fizikai-lelki és mentális állapotának megfelelő gyakorlatsort végez.
Amikor egy tanár tanít, akkor számára nagyon fontos, hogy a gyakorlatokat egyénileg javítsa ki mindenkinél. Van olyan, aki hajlékony, de nem erős, van akinek az izmai nem elég rugalmasak még, van aki fizikai vagy lelki problémákkal küzd- mindenkinek másként kell gyakorolnia és ezt egy jó oktatónak tudnia kell. Az önálló gyakorlás nagyon fontos egyébként, de csak akkor, ha már tudjuk kinek-mikor-mit kell és mit nem szabad gyakorolnia. A tanár ebben is tud útmutatást adni, segíteni abban, hogy ki mit végezhet ill. végezzen otthon.
Amennyiben még nem gyakorolt jógát korábban, úgy azt javaslom, hogy mindenképpen keressen egy megbízható tanárt, akihez hetente legalább egyszer el tud járni.
Ha teljesen kezdő, akkor azt javaslom, hogy olyan irányzatot keressen először, amelyik nem terheli meg túlságosan fizikailag az ízületeit. A lelki egyensúly megtalálása legtöbbször meghozza a fogyást is, de a testtel való erőszakos bánásmód sokszor visszaveti a gyakorlót. "Sthiram-sukham" mondja Patanjali az ászanáról (jóga testtartásról), vagyis az a jóga, amikor a gyakorlatban egyszerre érezzük meg az erőt és könnyedséget. Ha nincs benne kihívás (akár a figyelmünk számra akár testileg) akkor az még nem jóga, de ha küzdelem van benne (és itt nem a jól eső nyújtásra vagy erősítésre gondolok) és legszívesebben máshol lennénk helyette akkor az sem jóga.
Alapvetően a hatha jóga órák mind arra hivatottak, hogy a testet megacélozzák, egyensúlyba hozzák és felkészítsék a meditációra. Amennyiben van rá mód, érdemes több irányzatot is kipróbálni, sőt egy irányzaton belül több tanárt is, hiszen fejlődni akkor tudunk, ha számunkra hiteles és megbízható oktatót találunk. Hallgasson a megérzésére, és ha óra után azt érzi, hogy jól esett a gyakorlás fizikailag, felfrissült, jobb a kedve akkor érdemes ott folytatni.
A jógáról, annak különböző stílusairól hamarosan cikkben is írok majd.
Remélem sikerült segítséget nyújtani a kereséshez. Eredményes és kitartó gyakorlást kívánok!











