Azt kérdezed, ki vagyok? Hat éves anya vagyok – nem mellesleg nő, feleség, anyukám lánya, nagymamám unokája. Barát és barátnő is vagyok, na, szomszéd az nem, nincs szomszédom. Hogy mi a szakmám? Hááát, túlképzett bölcsész.
Soha nem mondtam, hogy értenék a szüléshez, a szoptatáshoz vagy a gyerekneveléshez. Nem kérdőjelezem meg mások ismereteit, mert tisztelem a tudást. Orvosnak nem mentem, mert a vér látványától is elájulok. Beleszagoltam én is a pedagógiába, pszichológiába, annyit tudok a témáról, hogy tudjam, mit érdemes kérdezni a hozzáértő szakemberektől. Nekem más dolgom nincs, csak közérthetően megírni, amit ők mondanak - én igazán ezt tanultam.
Hat éves anya vagyok: túl három szülésen, gátmetszésen, császármetszésen, vizsgálatokon, örömökön, bánatokon. Kisfiam fél éves volt, amikor el kezdtem dolgozni és visszanyertem régi önmagam, szemléletmódom. Ismét az az ember lettem, akit férjem feleségül vett. Munkám során rengeteg kismamával találkoztam, megismertem gondolataikat, problémáikat és a mumOnboard babaváró magazint is elindítottam. Második kisfiam érkezésével egyre több anyag született az oldalon, azokat a problémákat járom körbe, amik a segítségért hozzám fordulókat foglalkoztatják.
Véleményem saját tapasztalataimat és a velem dolgozó szakemberek ismereteit ötvözi, újságíróként ezzel színesítem a CsaládiNet hasábjait is.
Bemutatkozás
Rindt Kata legfrissebb cikkei
Hull a pelyhes...
2011-12-05 12:00 - 0 komment
Egyszer, még gyerekkoromban, úgy 5-6 éves lehettem, járt nálunk a Mikulás. ...
.jpg&width=120&height=80)
Anyu főz, és kész!
2011-02-16 00:00 - 10 komment
Kisiskolásként, amikor elkezdtem oroszul tanulni, talán már az első lecke ...
Felhívás: Kórházban szültem!
2011-02-04 16:48 - 6 komment
Olykor elfeledkezünk arról, hogy a szűkebb-tágabb környezetnek nem a kismama ...
A példaképek köztünk járnak
2011-01-31 14:40 - 12 komment
Gyenge Ági (31) a Családinet egyik lelkes olvasója. Hihetetlen öröm volt ...
Budapesti szülők riadólánca
2011-01-19 09:01 - 26 komment
A szombati diszkótragédiát nem kell kommentelni, szörnyű, borzasztó, elkeserítő ...
Igazi otthoni munka: a fordítás!
2011-01-17 14:59 - 10 komment
Ma már bármilyen munkakör betöltéséhez minimum egy érettségi kell, de inkább ...
Hogy micsoda a távmunka? Hogy nem ismered?
2010-12-06 15:34 - 8 komment
Azt már tudjuk, hogy időt és pénzt lehet vele spórolni, azt is tudjuk, ...
Hálelúja, ismét három év a GYES!
2010-11-26 14:35 - 49 komment
Nagy felháborodást váltott ki a Gyes három évről két évre történő csökkentése ...
Környezet és időkímélő távmunka
2010-11-15 14:59 - 4 komment
Nem célom az objektív tájékoztatás, csak úgy gyermekei mellett dolgozó ...
A kérdéseket - szintén adatok nélkül - a válaszokkal együtt megjelentetjük a rovatban, illetve, ha a kérdező megadott e-mail címet, küldünk egy példányt a válaszból.











