Kedves Üdv!

Dekraláltan nem árulok ruhát: kismamaruha.net/magazin/kismamadivat/200-atalakulo-kismamaruha-outlet

Az itt adott válaszokban is megírtam, nem vagyok szakértő, csak tanácsot tudok adni minden speciális kérdéssel forduljanak orvoshoz, védőnőhöz, stb.

Kedves Anikó!

Igen, az alvás probléma talán a legtöbb kreativitást igényel a szülőtől. Rengeteg kérdésre kell megtalálni a választ. Általában, mire rájövünk, magától elmúlik a probléma és jön egy másik.

Ahhoz, hogy könnyebben vedd az akadályokat, javaslom, fogd fel úgy, h ez is egy korszak, majd kinövi.

Mi már kétszer túl vagyunk ezen a korszakon, ezért személyes tapasztalataimat hozom fel példának.

Alapvetően az volt a hozzáállásom, hogy ha a mi ágyunkban aludt el, akkor átvittem a saját ágyába, hogy ott ébredjen, lássa, az a "helye". Nagy fiammal ez a korszak néhány hónapig húzódott. Volt, hogy azt sikerült megbeszélni, hogy ebéd után alhat anyáék ágyában, de éjszaka nem. Ez egy működő kompromisszum volt. Aztán jött egy éjszaka, amikor olyan vihar volt, hogy valószínűleg felébredt és megijedt, akkor egy darabig nálunk aludt, de reggel mindig az ágyában volt.

Középső fiam a mai napig vándorol, 2 éves jócskán elmúlt mikor megszöktünk két éjszakára itthonról. Akkor a nagyi felügyelete alatt visszaszokott a saját ágyába. Azóta pedig hajnalonként megjelenik nálunk - őt már nem visszük át... lehet, hogy ezért van az, hogy négy éves is elmúlt, de majdnem minden reggel a mi ágyunkban találjuk. Persze rafinált, mert úgy helyezkedik, nehogy észrevegyük, hogy ott van :)

A legkisebb közös többszörös most kapta meg a saját szobáját, most zökkenőmentesnek tűnik ami alvás történetünk.

Ahhoz, hogy egyből elfogadja, hogy saját szobája van, mi ennek nagy jelentőséget tulajdonítottunk. Sokszor elmondtuk neki, hogy milyen nagy fiú és mennyire büszke lehet magára, hogy saját szobája van. Nem tudom, hogy mennyire fogja fel, de ahogy előadjuk, tudja, hogy nagy dologról van szó. Amióta saját szobája van (ő most 17 hónapos) esténként mesélünk neki. Addig nézegetjük a képes mesekönyvet, míg elalszik. Ha elnyúlni látszik ez a szeánsz, akkor vége a mesének, lekapcsoljuk a lámpát és még odabújunk hozzá, amíg el nem alszik. Ha mázlink van, akkor ő alszik el hamarabb ;)

Mindenféleképpen egységes befejezést javaslok, nálunk ez az állandóan rendre ismétlődő esti szeánsz beválik. Vacsora-fürdőszoba-mese-alvás. Közben a nagyokat is megpróbáljuk egyel alacsonyabb hangerőre kapcsolni, eloltjuk a nagy villanyokat, csak kis lámpák égnek, esetleg, sokszor hang nélkül, de a tv is bekapcsolva marad.

A vacsora elejétől szépen fokozatosan lassítjuk a napi pörgést, érzékelje, hogy vége a napnak. Ezen segít egy jó nagy vacsora előtti séta is.

Mi leginkább arra törekszünk, h saját ágyban aludjon el és keljen fel. Előbb utóbb elérkezik az első éjszaka is, ami mérföldkő lesz az egyedül alvásban.


Egy 22 hónapos gyereket már csak úgy nem lehet letenni, hogy aludj el magadtól, neki már kell a levezető mese, ami jöhet könyvből, fejből :)

Remélem, ha mással nem, de legalább egy fél gondolattal segítettem - további kérdésedre is örömmel állok rendelkezésedre!

Kedves Regina!

Valóban jól olvastad, a táv-és otthoni munka elkötelezett híve vagyok! Meggyőződésem, hogy a kisgyermekes családoknak, főleg az anyának ez a legideálisabb munkavégzési forma.

Egyenlőre tényleg még csak a népszerűsítésnél járok, ugyanis még sem az állam, sem a munkáltatók, de még a munkavállalók sem látják ennek pozitív előnyeit. Persze munkavállalóból sokkal több akadna, de a munkáltatók még talán nem is gondolkoztak el rajta - ha az állam ösztönözné és támogatná a távmunkát, lehet, h már bőségesen tudnánk csemegézni a lehetőségek között...

Nem tudom, mihez értesz, mihez lenne kedved, ezért konkrét ötletem nincs, mivel kellene foglalkoznod, hol lehetne keresgélned.

adok néhány tippet:
ha olyan helyen dolgoztál és a főnököddel tudsz tárgyalni, érdemes lenne elmenni hozzá és megkérdezni, hogy nincs e olyan munka, amit el kell végezni, de otthon napi pár órában te otthon meg tudnád csinálni.
itt a családineten is és a saját honlapomon (www.kismamaruha.net) interjúkat készítettem otthon dolgozó anyukákkal, hátha az ő példájukon keresztül neked is eszedbe jut valami jó ötlet.
vagy abszolút kiegészítés és esetleges, különféle aukciós oldalakon eladni a kinőtt gyerekruhákat, tárgyakat stb. abból is csurran cseppen valami és hátha menet közben te is kitalálsz magadnak valami munkát.

egyenlőre ma még a távmunka inkább úgy jellemző, h mi anyák kitaláljuk, h mik leszünk, ha nagyok leszünk és a gyes évei alatt szépen, kényelmesen felépítjük a magunk munkahelyét.

reméle, ha konkrét ajánlattal nem is, de néhány gondolattal segítettem :)

szép napot :)

Kedves Margó!

Nagyon nehéz a kérdés, mert ahányan vagyunk ugye...
Momentán nagyon könnyen beszélek, nagy fiaim 10 hónaposak voltak, amikor maguktól leszoktak rólam, a legkisebb pedig négy hónapos, szóval még közel sincs ez a téma. Most úgy gondolom, hogy tíz hónapos korában neki sem fogok kelleni.

Nem tudom, miért, de mégis biztos vagyok benne, hogy Te is gátja vagy a leszokásnak.
Az egy előrelépés, ha már beismered magadnak, hogy nem könnyű elfogadni,hogy vége ennek a korszaknak. Ezt egy egy pillantásból a baba (mert ő is még baba és húsz év múlva is a babáink lesznek :) )leszűri, hogy még nyugodtan bepróbálkozhat.

Egyszer olvastam, hogy egy lánynak a három éves körüli kisfia a játszóházban odament az anyuka kupachoz, szétnyitotta az anyukája blúzát és közölte, hogy "jé anya! új melltartód van?"
ezt a lány annyira cikinek érezte, hogy összegombolta a blúzát és ez volt a szoptatás vége. Soha többet nem kapta meg a kisfia.

Ez a történet egy csomószor eszembe jutott nekem is, és talán ez bizonyítja a legjobban, hogy az anya elhatározása a döntő ebben a kérdésben.

Mivel nekem soha semmiről nem kellett leszoktatni a gyerekeimet, mindig mindennek volt egy utolsó pontja, ezért én azon az állásponton vagyok, hogy ki kell tűzni, hogy eddig és ne tovább. Magadban...

Mi a cumisüveget egyszer csak elveszítettük, a pelenkáról pont a születésnapon szoktunk le... mert megbeszéltük, hogy az nap lesz rajta utoljára és mivel ő találta ki, ezért ezt az időpontot emlegettük és mire oda jutottunk, tényleg az utolsó időpont volt.

Ez valószínűleg azért sikerült, mert ha soha semmiben, de a gyerekeimmel kapcsolatban mindig igyekszem nagyon következetes lenni. Még akkor is, ha nekem szinte fizikai fájdalmat okoz. De ha megbeszéltük, de ha megígértem, vagy, ha elhatároztam... Akkor annak úgy kell lennie...

Nem tudom elképzelni, hogy a gyereknek ártasz azzal, ha leültök és megbeszélitek (de ezt sem kell órákig ragozni). Egy nyugodtabb délelőtt vagy délután, leültök és elmondod neki, hogy ez az utolsó szopi, utána soha többet nem. De akkor tényleg nem és soha többet nem is felemlegetni a témát. Nem hinném, hogy külön kellene cumis-üvegezni vagy bármi extra szolgáltatást kitalálni. Ha van valami anya pótló tárgy, akkor azt előtérbe lehet helyezni, de véleményem szerint NEM kell különösebben felhívni a figyelmét arra, hogy most leszokik a szopizásról.

Nem hinném, hogy a szeptemberi új szituáció ártana neki, sőt, a sok izgalom el is vonná a figyelmét... Rá is lehet kenni az ovira, hogy ovisok már nem szopiznak... Fel kell heccelni a büszkeségét, hogy ő érezze cikinek... Akkor talán...

Röviden: úgy gondolom, hogy a te határozott elhatározásod kell, hogy legyen a leszokás mikéntje. Ha kitaláltad, akkor viszont ahhoz tartani kell magadat! Tudd, hogy a szeretetteljes kapcsolat nem a leszokás módján múlik,hanem minden máson, ami utána történik :)


Sok sikert kívánok és ha nem volt elég kielégítő amit írtam, csak kérdezz bátran!
Üdvözlettek
 

Kedves Nikolett!

Átjött hozzám a kérdésed, ezért előre szólok, hogy nem mint szakember, hanem mint gyakorló anyuka írok Neked.

Először is úgy gondolom, hogy a világ minden kincséért ne hallgass már anyukákra! Csakis a szívedre, magadra. Rengetegen vagyunk és nagyon nagyon sokféle okos tanácsot tudunk adni. Viszont Rólad és a Te babádról van szó. Te ismered őt a legjobban, Te vagy vele éjjel nappal, így neked kell megoldani a problémát. Márpedig, ha megbolondulsz attól, hogy sírni hagyod, akkor nem fogsz tudni neki segíteni. Tehát számodra az a lehető legrosszabb tanács, hogy hagyd sírni! Akkor kár is ilyen tanácsra hallgatni!

Az általad felvetett probléma minden család életében eljön, előbb utóbb, hosszabb, rövidebb ideig.
Biztos vagyok benne, hogy a szülő türelmén és következetességén múlik az egész - ha ez biztat :)

Mi is próbálkoztunk minden félével, mindkét gyereknél, de fél éves koruk környékén csak az működött, hogy vagy a mi ágyunkban velünk összebújva aludt el, vagy addig ringattuk,míg el nem aludtak :( Szerintem mi is "elkövettünk" mindent amit szakemberek rossznak titulálnak, de az a szándék vezérelt minket, hogy ne sírjon a babánk! Nem akartuk, hogy azt gondolja, hogy nem számíthat a szüleire!

Mivel ők még nem tudják elmondani, hogy mi a bajuk, csak sírni tudnak, ezzel hívják fel a figyelmet arra, hogy valami nem stimmel. Ezért én abszolút a kísérletezés híve vagyok. Addig próbálkozom, míg el nem alszik a baba. Mire viszont rájössz, hogy mi a tuti megoldás az elalvásra, már elő is bújik a fogacska, ami gondot okozott, vagy megtalálja a megfelelő vigasztárgyat magától is(cumi, pelenkacsücske stb stb).

Tudom, hogy végtelenül fáradt vagy, tudom, hogy baromi idegesítő, hogy éppen, hogy elringattad, leteszed és kezdheted elölről (most vágunk bele ebbe harmadszor). De csak azzal tudlak biztatni, amivel magamat is: olyan rövid ideig ilyen picik. Olyan rövid ideig van ránk ekkora szükségük. Valahogy ki kell bírni.

Hogy ne csak a vakvilágba vigasztaljalak, egy-két ötlet:
Este alakítsatok ki egy rendszeresen ismétlődő ritmust, amit, ha következetesen betartasz, ő hozzá fog szokni: hogy ha ez jön, akkor már mindjárt alvás.

Erre kimondottan jó egy esti séta, utána vacsi, fürdés, jó éjszakát szopi, ha szoptatsz még és utána ringatás, alvás.
Ilyenkor kapcsold ki a tv-t rádiót, lehetőleg minden zörejt. Nem arra gondolok, hogy síri csendet alakíts ki, mert azt véletlenül se, de "csavard" le a nappali zajokat, amennyire tudod, hogy ő is érezze, hogy csendesül a világ.

Ha pedig végképp nem bírod, nyomd az urad kezébe, hurcolássza ő egy kicsit :) Nem szégyen segítséget kérni és nem csak az anya feladata, hogy elaltassa, tisztába tegye vagy megfürdesse a gyereket. A remek apa-gyerek kapcsolat kialakítását már itt is elkezdhetitek :)

remélem, nem ért csalódás, hogy már megint egy anyukától kapsz tanácsot és valamit segítettem.

Ha további kérdés merül fel, nyugodtan kérdezz, állok rendelkezésedre!
Csodálatos babázást kívánok!

Kedves Dóri!
Hozzám került a kérdésed, úgyhogy nem mint orvos válaszolok, csak megírom, én mit gondolok - bízva abban, hogy ezzel segíthetek neked.

Első körben a kérdést saját tapasztalataim alapján közelíteném meg. Alapvetően cumi ellenes vagyok, mert szerintem "tök" ronda, hogy eltakarj a gyerek fél arcát. Csak problémát jelent, ha kiesik a szájából vagy ne adj isten otthon felejtjük stb. Ezért első kisfiamnál a végletekig kitartottam azon véleményem mellett, hogy az én gyerekem szájában nem lesz cumi.
Meg is találta az úját, amit a mai napig szop is, pedig bő egy hét múlva lesz az ötödik születésnapja. Egy kicsit csálén is állnak a fogai elöl, de nem tudom eldönteni, főleg a tej fogaknál, hogy amúgy is csálé lett volna, vagy csak az új szopástól. Csak bízom benne, hogy mire váltja a fogait, addigra már nem kell neki "vigasz tárgynak" az úja.

Középső fiamnál egy ideig tartottuk magunkat a no cumi állásponthoz. Ez egészen addig könnyű volt, amíg csakis kizárólag szopizott, amikor előkerült a cumisüveg (már a vegyes étkezésnél - nem akartam pohárral pancsolni télvíz idején), egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy ha kell, ha nem, a cumis üveg örökké a gyerek szájában lóg... na, ezzel tehettük a lehető legrosszabbat, most nem is "dicsekednék" azzal, hogy milyenek lettek a fogai... de a fáradtság sokkal erősebb volt,mint a türelem, hogy őt is megnyugtassuk úgy, mint a nagyot és kivárjuk, hogy megtalálja az úját... Viszont egyik nap elveszett a cumis üveg és azóta nem kell neki semmiféle vigasz tárgy.

Harmadik kisfiam végül "dugóval" a szájában alszik és még csak nyolc hetes... De legalább elalszik, nem szopik 24 órát, így a pocakja sem fáj. Szegénykém, ő a harmadik, rá nem jut annyi idő,mint az első gyerekre, hogy kiböjtöljük, míg megtalálja a maga megnyugtatására az újacskáját vagy a kispárna csücskét, ráadásul a nagyok is igénylik, hogy velük is foglalkozzunk.


Amikor a cumi/nem cumi problémámról beszéltünk a gyerekorvossal ő csak annyit mondott, hogy ne aggódjak, a cumit egyik napról a másikra el lehet majd venni, míg az új szopós gyerekek akár még iskolásként is szophatják az újukat.... (apukám viszont kakaóval a cumisüvegében akart iskolába menni...)

Beszéljünk egy kicsit a lelki dolgokról is. Minden babának szüksége van vigasztárgyra. Ez lehet az úja, egy plüss mackó füle, kis párna csücske vagy az anyja cicije (ismerek olyan három éves kisfiút, aki a mai napig cumi helyett megy és csomagolja ki az anyukáját brrrrrrrrr). A kisfiadnak is szüksége volt valamire és ő az úját találta meg. Az is lehet, hogy olyan jól megtalálta, hogy a cumira át sem tudod szoktatni.

A magam részéről azt mondanám, hogy ha már megtalálta az úját, akkor ne szoktasd át másra... de ebben a mondatomban benne van az is, hogy én nem tenném. Most is csak azért kapott cumit a kicsi, mert már annyira fáradtak vagyunk, hogy nincs senkinek energiája éjjelente róni a köröket, hogy elringassuk. A cumi meg kisegít minket...

Egyben biztos vagyok, Te is a legjobbat akarod a babádnak, ezért rosszat nem tehetsz vele. Ha esetleg az újánál maradtok, maximum majd kap egy fogszabályozót, ha a cumit választod, maximum sok cumi lesz minden kabátod zsebében, hogy ha kell kéznél legyen.

Egy a lényeg, akárhogy is döntesz, hallgass a megérzéseidre és ne legyen lelkiismeret furdalásod, amikor mások elhűlve pont az ellenkezőjét mondják neked!

Úgy gondolom, hogy cumi-nem cumi kérdésben is vannak véresszájú cumi ellenesek és cumi pártiak egyaránt, de a babádat, a körülményeiteket te ismered a legjobban. Ha úgy gondolod, hogy azzal teszel jót, ha nem adsz neki cumit, akkor ne adj. Csak légy következetes (mint mindenben) ebben a kérdésben is.

Csodálatos babázást kívánok és ha van még kérdésed, fordulj hozzám bizalommal, megpróbálok segíteni!


 

Kedves Zsu!

Köszönöm, hogy megtisztelsz bizalmaddal és hozzám fordulsz segítségért - remélem tudok segíteni!

Gondolom, hogy kipróbáltál mindent, ezzel együtt mégis türelemre intenélek - különösen azért, mert azt mondod, hogy az egyik melledből hajlandó enni.

A babáknak hihetetlen antennáik vannak, egyből megérzik, ha az anyukájuknak nem tetszik valami.

Szóval először is arra biztatnálak, hogy TE ne idegeskedj! NE úgy állj hozzá, hogy jaj, már megint jön a harc! Egyszerűen, próbáld meg úgy, mint a világ legtermészetesebb dolgát, mintha soha semmi gondotok nem lett volna és kezdjétek a szoptatást azzal a ciciddel, amit elutasít! Mindig felváltva kezd a szoptatást!

Simán elképzelhető, hogy a kedvencből jóllakik és ezért nem kell már a másik.
Mindkét fiam úgy jelezte, hogy elég volt, hogy egyszerűen belém haraptak. Hiába volt színültig a tejcsárda, kőkemény volt, a kisebbik fiam úgy megharapott, hogy még vérzett is a bimbóm. Még órák múlva is csillagokat láttam... De ehhez már nyolc-tíz hónaposak voltak és már hónapok óta kaptak mást az anyatejen kívül is, de gyakorlatilag így maradtak el a szoptatások nálunk.

Még mindig arról, hogy TE legyél nyugodt! Szerintem térj rá a fekve szoptatáshoz. Az talán a legkényelmesebb, te is el tudsz lazulni, "aludni". Tegyél be halk kellemes zenét (nekem most Norah Johnes zenéi jönnek be, olyan jó kis relaxáló :)).

Szánj időt a szoptatásnak. Ha kell, szóljon a szoptatásról a napotok. Na, nem azért, hogy mellen legyen, hanem úgy szervezd az összes napi programodat, hogy szoptatás idején biztosan csendben, nyugalomban kettesben összebújva legyetek.

NE erőltesd!!! Fejjél szorgalmasan, nehogy elapadjon a tej, nem javasolnám azt sem, hogy cumisüveggel, kiskanállal próbáld pótolni. Meglehet, hogy tényleg jól lakott.

Most, hogy így írom, eszembe is jutott, hogy az én gyerekeim is áttértek egy idő után, hogy egy étkezés alkalmával egy cici is elég volt.
Szóval ne izgasd magad! Ő jobban tudja, hogy jó lakott e, ne erőltesd!
Aztán négy hónapos korában már megkezdheted, hogy adsz almát, barackot, banánt, szóval megkezdheted a mellétáplálást. Az azért lesz jobb (neked), mert látni fogod, hogy ténylegesen evett valamit.
Ha úgy gondolod, hogy addig is szeretnéd tudni, kérd kölcsön a védőnőd mérlegét és néhány napig mérd megint, hogy mennyit eszik.

Egyben biztos lehetsz: biztosan üvölteni fog, ha éhes lesz :)

A mért adatokat beszéld meg a védőnőddel, kérdezd meg, hogy nagyjából mennyit "kell" szopiznia egy három hónapos babának.

Ha nem sikerült megnyugtatni téged, javaslom, konzultálj a védőnővel, gyerekorvossal, vagy biztosan van a lakóhelyedhez közel egy szoptatási tanácsadói csoport.

Így a fenti soraidból én nem izgulok annyira, térj át a váltott szoptatásra, ha a "nem" kedvenccel kezd és éhes, akkor abból is fog szopizni. Térj át a teljes nyugalomra és ha nem látsz változást, kérj személyes segítséget.

Türelem, kitartás, úgyis mindjárt kinövitek ezt a korszakot, akkor meg úgy fog hiányozni :) :(

Ha további kérdésed merül fel, kérlek írj, megpróbálok táv-segíteni. :)