Kedves Éva!
Én is hosszan fogok irni neked. Volt egy 5 éves kapcsolatom ami nem indult túl fényesen mert más fél évig még az elüzõ kapcsolatom is megvolt. És párhuzamosan volt a kettõ, mert anyámék nem akarták elfogadni az újjat. végülis másfél év után hivatalosan együtt lettünk. De hamar jött a hidegzuhany egy autóbalesett miatt. nehezen tettük túl magunkta. sok vitánk volt, eltávolodtunk egymástól. de jártunk. végül fél év után kiderült azért mert félt h elveszíthetett volna a balesetben. és ez ájt neki és nem akart annyira ragaszkodni hozzám. ezután minden jól ment néhány vitát leszámítva de nagy próblémánk nemm volt. közbe nálunk laktunk ahol tudniillik nem érezte jól magát mert ugye anyámék annyira nem szerették csak eliselték. õ is õket. a bajok tavaly augusztusba kezdõdtek. ismét autóbalesett. beszélni akartam róla. õ nem. jöttek a nagy viták. és ez így ment sokáig. megint eltávolodtunk egymástól. a gond az h közbe én egy munkatárssammal kb egy hónapja jóba lettem és vele megtudtam beszélni a gondjaim,. õ fiú de én csak mint egy barátra gondolok. kiderült a fiú többet akar. elmondtam a páromnak h találkoztam vele és beszélgettem, de azt nem h teszem a fiúnak nehogy ebbõl balhé legyen. csak féltékennyé akartam tenni h lássam szeret-e. sikerült féltékeny lett. de idõvel kiderült kb másfél hete h hazudtam azzal kapcsolatban h a fiú szeret. azt hitte aízért nem mondtam el neki mert én is szeretem a srácot. szakított velem mert nem bizzik és azt hiszi h voltak érzéseim a srác iránt. meghogy elege lett ebbõl az egészbõl, megy ki blõlem, a veszekedésekbõl elege van abból h annyámékat el kell viselnie stb. Erre én dacos maradtam és mondtam jó ha nem hiszed akkor menj. ez rossz döntés volt. mondta bizonyítsam be sms-el msn-el h mit beszélgettünk. nem tudtam mert a gépem nem menti az üzeneteket. + a céges telefon se az smst, amit én küldök. nem volt bizonyítékom. elhagyott. jogosan. azt mondta nála ez nem fér bele, h mással találkozok. annak ellenére h elmondtam és tudott a találkáról. aztán szakításunk után két nappal. rámjött h én szeretem és én bántottam meg nekem kell bizonyítanom. mondta ne irjak ne hívjam ezért nem kerestem. egészen szombatig, akkor irattam a sráccal egy smst, h irja le nem történt semmi, elküldte. és azt h én visszautasítottam met õt szeretem. ami igaz is. + az unokatestvérét megkértem mondja meg neki h beszélni szeretnék vele. jah szombat elött volt egy nap mikor a maradék cuccáért jött és akkor megjegyezte h látja nem nagyon törtem meg. viszont szombaton mikor irt nem értem rá. felhívtam mondtam a barátnõmnél vagyok nem tudok menni, ezután mondta akkor késõbb mondtam este moziba megyek a barátaimmal. már megvoltak jegyek nem akartam lemondani, erre mondta hogy ha nem hát nem.végül megbeszéltük mozi után elmegyek hozzá. odamentem. beszélgettünk. elmeséltem az egész storyt a sráccal öszintén, h nem volt semmi köztünk mert mikor a srác rámhajtott visszautasítottam.és azért hazudtam h ne legyen ebbõl balhé ne ze legyen h hülyeség miatt kidob. mert szeretem és nem akrom elveszíteni. mondta h nem nem akarja, boldog így. de a nyaklánc amit tölem kapot a nyakába van, a pénztárcájába ott a képem, + telefonba is. és állítólag a folyoson is kint van a közös képük. azt mondta nem tudja túl tenni magát, mert h bele rokkana abba h állandóan azon kattogna az agya hol vagyok mit csinálok. kivel. fél attól h újból veszekednénk. apróságokon. végül is sok minden szóba jött. 12 órát beszéltünk. közbe fél idõbe ahogy közeledtem felé öleléssel bár elökött megkivánt, azt mondta azért mert szexre vágyik, de nem velem. Inkábbn fizet érte, mondtam én is kivánom. akarom. elkezdtem nyomuni rá, próált hátrálni visszatartani, de végül lefeküdtünk egymással. közbe csókólt és ölelt is. amikor meg elmentem abba akarta hagyni h õ nem megy el. de végül befejeztük és õ is elment. eztuán azt mondta undorodik magától és h most szarabbul érzi magát és h most még annyira se szeret mint eddig. ugyanis azt mondta 100m szeretettbõl 1 m maradt mikor odamentem szex után meg 50cm. nem mondta menjek haza. maradtam. beszéltünk tovább, hozzám vágta h tudják a nõk mivel lehet megfogni a pasit. és h esküdjek meg nem tudtam h ez lesz a vége. én tényleg nem ugy mentem pda és tenyleg nem gondoltam h hajlandó lesz ennyit beszélni. erre mondta h azért hallgat meg h ne maradjanak bennem kérdések. végül mondta h nem akarja ezt szajkozza már mióta és h miért nem fogadom el. mondzam mert szeretem és mindenki érdemel egy második esélyt. végül abban maradtunk h ezen a héten szombaton beszélünk és megmondja zud-e nélkülem élni vagy nem. ha hiányzom neki a héten akkor lehet.. de ne reméykedjek és a szex miatt ne kombináljak. De mielõtt elmentem volna adott egy puszit az arcomra. megakartam ölelni kérdzete biztos kell ez? Mondtam jól esne. Megölelt. nem röviden nem hosszan de eléggé. lehetett búcsú ölelés is?!Teljesen összevagyok zavarodva. nem tudom van e még esély vagy csak kihasznált. hogy teperjek-e. mondta ha kérdéesem van irjak vagy hivjam. a héten. de nm merem. mert félek a viszájára fordul a dolog. mert túl sok kérdést tunék még feltenni neki. kérlek segits. mit tegyek. álmodozzak arról h van esély vagy nem. muszály valami választ kapnom mert már az egészségem van veszélyben 1 hét alatt 7 kiló. péntek óta hasmenés és hányás. az idegesség megörjít.

Kedves Éva!

Egyedül nevelem a 4 éves kisfiamat és a szüleimmel élünk. Röviden vázolom a helyzetünket. Nem volt még a fiam 10 hónapos, amikor az apa úgy döntött, hogy túl nagy felelõsség ez neki és elhagyott minket. Elváltunk, eleinte jött is a gyermekünkért, de aztán ritkultak a látogatások és most már több mint két éve, hogy nem is érdeklõdik felõle. Õsszel kezdtük az óvodát, ami elég nagy törés volt a fiam életében, hiszen 3 évig itthon voltam vele. Elég nehezen szokta meg az ovit, most kb. egy hónapja van az, hogy már nem mondja, hogy nem akar menni, vannak már barátai is.
A problémám az, már ha probléma egyáltalán, hogy a fiam szinte mániákusan ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, eseményekhez, idõhöz. De már kiskorában is ilyen volt. Igaz mindig is igyekeztem napirendet tartani, már baba kora óta, hogy legyen egy állandóság az életében. Talán túl jól sikerült. Leírnék néhány példát: a múltkor nem akkor vettem fel a pizsamámat, amikor szoktam szóvá is tette pityergés közepette. Általában a nagymama megy érte az oviba, mert õ elõbb végez délután, mint én a munkahelyen, de a múltkor sikerült elõbb eljönnöm és lelkesen mentem érte, hogy majd mennyire örül, hogy végre én mentem érte, erre elkezdett pityeregni, hogy miért nem a mama ment érte. Ma is ovi szünet miatt a mamával volt itthon, de én is végeztem elõbb és hazaértem, mire felébredt a délutáni alvásból, szabályosan sírni kezdett, hogy miért elõbb jöttem, menjek vissza dolgozni és akkor jöjjek, amikor szoktam. Ez csak néhány példa volt, mert szinte mindenhez ragaszkodik, ahhoz amit és ahogy megszokott. Nem hiszem hogy ez teljesen természetes lenne. De ha tényleg nem az, akkor hogyan változtathatnék rajta legalább egy kicsit. Vagy elnõheti ezt? Mert ha nem és késõbb sem tud alkalmazkodni az élet változásaihoz, akkor elég nehéz élete lesz, hiszen minden változik folyamatosan.
Van egy párkapcsolatom lassan egy éve, és ahhoz, hogy folytatódhasson, költöznünk kéne. De így nem merek belevágni, hiszen teljesen új otthont, új környezetet, új óvodát, új közösséget és új életet kellene élnie, amit valószínûleg nem igazán élne meg könnyen. Egyébként a párommal jól megértik és szeretik egymást.

Köszönöm elõre is a válaszát és tanácsát!

É.

Kedves Éva !
Január közepén közölték velem, hogy következõ naptól nincs szükség a munkámra (47 éves vagyok). Jelenleg a felmondási idõmet töltöm. Egyedül vagyok itthon egész nap, gyermekeim Pesten dolgoznak, az élettársam is csak este jön haza. Nem is volt eddig semmi baj, de az utóbbi két hétben azt vettem észre magamon, hogy vannak olyan napjaim amikor csak lézengek a lakásban (hozzáteszem lenne mit csinálnom a háztartásban, és a ház körül), tegnap pl. majdnem egész nap TV-t néztem. Aztán van olyan napom is amikor meg nem állok egész nap, de sajnos ez a ritkább. A lakásból szinte nincs is kedvem kimozdulni. Elõtte nap mint nap feljártam Pestre dolgozni. Kérem segítsen, hogyan tudnám magam túltenni ezen az állapoton? Valami féle depresszió ez is?
Köszönettel várom válaszát: Jucus

Kedves Éva!
Már elõre elnézést szeretnék kérni, de nagyon hosszan fogok írni. Ki kell adnom magamból, ami bánt.

25 éve vagyunk házasok férjemmel, mindketten diplomások vagyunk, 3 gyermekünk van, akiket mind örömmel terveztünk, a legkisebb még óvodás. Házasságunk 7. évében volt egy kapcsolatom. A házasságom nem lett rosszabb ezalatt, soha nem éreztettem vele, hogy más is van az életemben, akinél talán megtaláltam azokat az apróbb figyelmességeket, ami a párommal hiányzott. Õ is családos volt, õ is egy kötelezettségek nélküli kapcsolatra vágyott. Mikor észrevettem, hogy komolyabbra akar fordulni a dolog, kértem hagyjuk abba. Nem sikerült, én pedig a legrosszabb megoldást választottam - azóta rájöttem már - \"kiborítottam a bilit\'. Felhívtam a feleségét, majd beszéltem a férjemmel is, és bevallottam a félrelépésünket. Akkor úgy éreztem, vállalva azt is ami ezután következhet, hogy az õszinteségem talán bebizonyítja a páromnak, hogy valóban õt szeretem. Megvezekeltem a bûnömért. Veszekedések, megaláztatások következtek, megerõszakolt, durva volt, de velem akart maradni. Néhány év kellett, hogy rendezõdjön a kapcsolatunk, 8-8 év korkülönbséggel született még 2 gyermekünk, boldog éveink következtek, legalábbis én úgy éreztem.
Egy éve kezdett feltûnni, hogy a férjem viselkedése, más lett. Másképp kezdett öltözködni, elkezdett sportolni, hozzánõtt a mobilja. Rögtön tudtam, hogy nõ van a dologban, a kapuzárási pánik minden tünetét produkálta. Aztán elmaradtak a jóéjt puszik (rossz voltál, nem érdemled meg...), elmaradtak az együttléteink (már megint rossz voltam....), nem vette föl a telefonjaimat, délutánonként nap mint nap munka gondjai lettek (amik azelõtt nem voltak), alig volt velünk, ha itthon volt aludt. Hirtelen mindenben szerencsétlennek lettem kikiáltva. Programjaink csak társasággal voltak. Hamar feltünt, hogy a férjem lassan már alteregója is lehetne a legjobb barátnõm férjének, teljesen ugyanolyan külföldi ruhákat hordtak. Tudtam, hogy a barátnõm veszi neki (állandóan turizni jár), de mikor rákérdeztem kiröhögött, hogy ne legyek hülye, gyanakvó. De az voltam. Biztos voltam, hogy van köztük valami, megpróbáltam megbeszélni a férjemmel, de ekkor már veszekedett, hogy paranoiás vagyok és éppen ezzel a viselkedésemmel taszítom el magamtól.
Tavaly augusztusban aztán egy bulin a barátnõm ittasan kikotyogta, hogy az elõzõ partnerének milyen nagy nemiszerve volt, az én férjemnek nincs akkora.... Én nem ittam, minden szavára tisztán emlékszem, nem hittem a fülemnek, nem szoktunk ilyenekrõl beszélgetni. Másnap megkeresett és zavartan kérdezte, hogy nem mondott-e esetleg valamit, mert nem emlékszik... Megígértem neki, hogy nem szólok a férjének az elõzõ partnerérõl (aki szintén a baráti társaság tagja, és aki a románcuk után elvált a feleségétõl), de az én férjemet hagyja békén, ritkítsuk a családi találkozásokat. Ebbõl annyi lett, hogy én otthon sírtam egyedül, a férjem ment hozzájuk bulizni, esetleg vitte magával alibinek a gyerekeket is. Rákérdeztem otthon, újra üldözési mániásnak, pszichopatának lettem kikiáltva, és pont az ilyen kérdésekkel hidegítettem ek én õt magamtól. Az utóbbi 5 hónapban teljesen megromlott a kapcsolatunk. A semmibõl hirtelen elõhozta a 18 évvel ezelõtti félrelépésemet, ha a mostani viselkedésérõl kérdeztem, egybõl ezt vetette a szememre. Annyi durvaságot, bántást kaptam tõle, amennyit sosem hittem volna. Minden szavával tõrt döfött belém, megütött, megalázott, hol elzárkózott testileg teljesen tõlem, hol érzelem nélküli sexet követelt, mivel \"õ még mindig annyira mélyen meg van bántva a viselkedésemmel, hogy neki idõ kell még arra, hogy újra bízzon bennem, de ehhez az kell, hogy JÓL viselkedjek, fõzzek-mossak-takarítsak, és fõleg ne érdekeljen, hogy õ hol van vagy mit csinál, bízzak meg benne\". Kegyetlen volt és hitegetett. A lelki mélypont testi tüneteket kezdett produkálni nálam, nõgyógyászati problémáim lettek, végül az orvos méheltávolítás mellett döntött, amit próbáltam elodázni, ebben az állapotomban nem éreztem magam elég erõsnek ahhoz, hogy még a nõiségem elvesztését is bevállaljam. Tudtam, hogy depressziós lettem, egyre sûrûbban gondoltam az öngyilkosságra, mint egyetlen megoldásra. Próbáltam megfelelni, próbáltam \"jól viselkedni\", de mindig csak negatív visszajelzéseket kaptam.
Novemberben egy nagyobb társasággal, gyerekekkel elmentünk egy hétvégére egy szállodába, ahol reméltem, hogy sikerül kicsit rendbehozni a kapcsolatunkat. Szörnyû volt. Az elsõ 3 napon nem is láttam a férjemet, mikor megkerestem mindig a \"barátnõmmel\" sutyorgott valamelyik medencében. Jól kibõgtem magam, végül újra megkerestem õket és megkértem a nõt, hogy menjen onnan, foglalkozzon a saját férjével, családjával. Férjem felhívott a szobába, durván sexelt velem, majd bejelentette, hogy az érzelmei még nem tértek vissza, de bla-bla-bla. A szokásos hitegetés. Ekkortól kezdve minden módon megpróbált elszigetelni a \"barátnõmtõl\" és fõleg a férjétõl. Biztos voltam benne, hogy azért, mert nem akarja, hogy elmondjam neki amit érzek-tudok.
Mindent elkövettem, hogy megmentsem a házasságunkat, karácsonyra befizettem egy wellness hétvégére kettesben (25 év házasságunk alatt soha nem voltunk még kettesben, gyerekek nélkül sehol), a nagylányom vállalta volna addig a kisebbeket, de a férjem visszamondatta velem a foglalást, azzal az indokkal, hogy õ lelkileg még nem jutott el erre a pontra, még nem tudott megbocsájtani, stb, stb. Újabb tõr a szívembe. Jelentkeztem párterápiára, de vissza kellett mondanom, elzárkózott attól, hogy eljöjjön velem. Mondtam neki, hogy ennél többet nem tudok tenni, ehhez 2 ember kellene. Válasz a szokásos...
Túl vagyunk egy szörnyû, magányos szilveszteren, amit végigbõgtem, mert megint csak bántott minden szavával. Aztán közeledett az idõpont, hogy mégis esedékes legyen a nõgyógyászati mûtétem, és õ egyre gyakrabban bújt hozzám. Tudom, hogy nem nagyon veszi a fáradságot, hogy érzelmeket pazaroljon rám - csók nélkül, semmi simogatás, majd utána elhúzodás azzal az indokkal, hogy ideges lett, de persze, ha jól viselkedek, akkor ez még rendbejöhet. Felkerestem egy másik orvost, akivel megpróbáljuk újra elkerülni a mûtétemet. A férjem ismét hidegebb lett hozzám, azt mondta csak megsajnált. Újabb tõr.
Két napja adóügyeket indult intézni egy másik városba, egy nénihez, aki az adóbevallását készíti, és most annyi probléma jött össze. Én hajnalban indulok dolgozni (másik városba járok), hozzábújt, bevallom jól esett. Aggódtam érte, mert nagyon rosszak voltak az útviszonyok, késõ délután felhívtam, hogy mikor ér haza. Mondta, hogy már nem sokára végez a hivatalos dolgaival. Ami ezután következett, azon biztosan jót nevetnék, ha egy filmben látnám. Rosszul tette le a telefonját, és utána mindent lehetett hallani, ami körülötte történik, amit beszélnek, csinálnak. A nagylányom is elképedve halotta a \"barátnõm\" hangját a vonalban. Itt telt be a pohár nálam. Szóltam a férjének is, felhívtam az én férjemet, és kértem, hogy adja a \"barátnõmet\". Lehülyézett, ismét paranoiásnak titulált, lecsapta. Újra hívtam, mondtam, hogy tanulja meg hogy kell lerakni a mobilját, erre azt mondta 2 perc múlva hívjam. Ekkor már átadta a nõt, aki elmondta, hogy különleges és mély testi-lelki kapcsolat van közöttük. A hívás elõtt kért 2 percben a párom gyorsan felkészítette, hogy mit kell felelnie nekem, mert egybõl az én régi kapcsolatommal hozakodott elõ a nõ is. Szemére vetettem, hogy azt ígérte békén hagyja a családomat, ha nem mondom el a férjének az elõzõ félrelépését. Nem tudta, hogy mindent hall a kihangosítón a férje, aztán átadtam neki is a telefont. Idõt kértek, hogy megbeszéljék mit akarnak a jövõben, csak éjjel jöttek haza. A nõ visszakönyörögte magát a férjéhez, aki ismét megbocsátott neki.
Én megkönnyebbülést éreztem. Ezzel a lebukással minden paranoia vádja alól felmentettnek éreztem magam. Tudom, hogy nem én vagyok az oka (nem egyedüli oka) a kapcsolatunk megfeneklésének, tönkremenetelének. Mindezek ellenére szeretem a férjemet, de megbocsátani még nem tudok neki. Igaz, hogy annak idején én is megcsaltam, de ezt be is vállaltam, és talán többet is vezekeltem, mint megérdemeltem volna. Tudom, hogy ez a rengeteg bántás, amit az elmúlt évben kaptam, nem annak a régi dolognak a hatása, hanem a mostani fellángolásának. Csak legjobb védekezés a támadás.
Mindezek ellenére megbocsátottam volna neki, ha a megbánás legkisebb szikrályát láttam volna a szemében. De már akkor éjjel fölényes volt, engem vádolt (!) újra, lekezelõ volt.
Másnap hamarabb mentem haza munkából, összecsomagoltam egy adag cuccot neki a lábtörlõre egy üzenettel, hogy a gyerekek nyugalma érdekében a hétvégére menjen a nõjéhez, át kell gondolni a dolgainkat. Persze a nõ most lapít a férjénél, az én párom nem tudott hova menni. Egész délután és éjjel dörömbölt, hivogatott, (de nem bûnbánón, inkább követelõn) de nem nyitottam ajtót. Végül elautózott, de kora reggel már itt volt. Most sem engedtem be, elment, most este van és hallom, hogy megint hazajött. Nem szeretném, ha bejönne, nem tudnék még higgadtam beszélni vele, forr bennem az indulat. Nem akarom, hogy a gyerekek megint szenvedjenek. Azt mondta, hogy õk a nõvel megbeszélték, hogy a családjukat választják. Õk. Velem nem beszélte meg. Csak kész tényeket tudatott velem.
Nem tudom mit tegyek. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök, nem tudok dönteni, pedig tisztán látom a helyzetemet. Az eszem azt mondja, hogy zárjam le ezt a kapcsolatot, váljak el, kezdjek új életet, bár lassan 50 évesen, 3 gyerekkel nem hiszem, hogy könnyû lenne. A szívem azt szeretné, hogy legyen minden úgy mint régen, hogy ha rögös úton is, de sikerüljön helyrehozni a kapcsolatunkat, mert szeretem. De azt is tudom, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy megváltozna, és én teljesen felõrlõdnék melette egészségileg és lelkileg is. Lehet, hogy a gyerekeknek jobb lenne (az elmúlt 1 évtõl eltekintve jó apa), anyagi biztonságban is lennénk, a gyerekek szeretik õt. Nem tudom feláldozhatom-e a saját boldogságomat a jó életkörülményekért. És ha még rendezõdne is a viszonyunk egymással, nem tudom, hogy el tudnám-e felejteni az elmúlt egy év megaláztatásait. Még nagyon friss a dolog, még forrnak az indulataim, pedig döntenem kellene. Õ nem akar válni (kényelmes megoldás, olcsó házvezetõnõvel) És én mit szeretnék?
Üdvözlettel,
Anna

Kedves Éva,

itthon vagyok a kislányommal Gyesen. A problémám, hogy mint az kiderült, a párom nagyon tetszik a közvetlen kolléganõjének, akivel egy szobában az egész napját tölti. Õ bizonygatja, hogy engem szeret, de úgy gondolom, hogy ha napmintnap udvarolnak neki, nehéz lesz ellenállni.

Mit tehetek, hogy ne folytsam meg féltékenységgel, de meg is tarthassam.

Válaszát elõre is köszönöm.

Üdvözlettel: Dorottya

Kedves Éva!

A problémám elég összetett,de ugyanazon az alapon fekszenek...
Én 24 éves vagyok,párom 37 éves. Nagyon szeretem,de néha ki tud akasztani a hülyeségeivel.
Már néha úgy érzem én vagyok a hülye,mert "lovagolok" a témán,de szerintem jogosan. Kb 1 éve kijött a telefon számlája ami 60 ezer ft volt,mert a drága szextelefonált... Erre majdnem ráment a kapcsolatunk...Ráadásul elõtte még a szemembe is hazudott.
Persze én voltam a hibás,mondván hogy elhanyagoltam. A tegnapi nap folyamán megnéztem az sms-eit és találtam egy emelt díjas számot,amiben ez szerepelt: privát szex. ( a szexuális életünk jó,tehát szerintem oka sincs ilyenre)
Nem mondtam neki semmit,nem is kérdeztem,még most is mérlegelem,hogy akarom-e tudni,mert félek megint hazudni fog nekem....
A gyermekét hordom a szívem alatt,februárra esküvõt tervezünk,de elbizonytalanodtam.
Hónapok óta azt érzem,hogy nem vagyok neki elég jó,mert ha alszom pornó csatornákat néz,én meg remek érzékkel kelek fel erre a kis csatorna váltásra...
Velem van a baj? Mit nem kaphat meg tõlem? Vagy talán rám unt,mert lassan 5 éve vagyunk együtt???
Jogosan szívom fel magam,vagy bolhából csinálok elefántot???
Nem tehetek róla,én nem élek ilyenekkel... Attól félek a következõ lépcsõfok, a folytatás a megcsalás lesz...
Jogosak az aggodalmaim?

Szíves válaszát elõre is köszönöm!!!!



Üdvözlettel: Ágnes
 

Kedves Éva!
17 éves(lány) diszlexiás,diszgráfiás és diszkalkuliás(mindegyikbõl picit találtak nálam) vagyok annak idejében ezt nem akartam elfogadni hogy mindig szóvá teszik és olyan akartam lenni mint a többi gyerek.Szóval a lényegre térve az általános iskolai éveimben nem vagyok sportban valami fantasztikus se magasat nem tudok ugrani semmiben nem vagyok jó(sportba) és ezt az osztálytársaim is szóvá tették(pl.: kinevetek,csúfolódtak... stb.) és régebben mindig csendes voltam sose mertem visszaszólni hogy hagyják már abba vagy ilyesmit, mindig magamba fojtottam, inkább elgubóztam egy sarokba és kisírtam magam.Ma már érettebbek a mostani oszttársaim és nem szólnak semmit de mivel felgyülemlett bennem régebben ,hogy nem szóltam oda nekik. Úgymond nagy szám lett és bármi apróságért ha már mosolyognak rajtam vagy kinevetnek egy nagyon apró dologért akkor nagyon ingerülten veszem fel ezeket és egybõl leordítom valamikor még most is sírva fakadok (nagyon érzékeny típus vagyok és egy veszekedés után nem bírom ki hogy utána ne sírjam el magam).Abban szeretnék tanácsot kérni,hogy ezeket a dolgokat,hogyan küzdjem le? A válaszodat elõre is köszönöm: Gréti

Kedves Éva!
18 éves fiú vagyok, és olyan jelenség történik velem, amire én sem tudom a magyarázatot. Eléggé kora érõ típus voltam, és már 11-12 évesen kezdtek érdekelni a lányok, és nagyon sokszor próbálkoztam náluk, mindig sikertelenül. Az elmúlt 5-6 hónapban azt vettem észre, hogy a lányok utáni érdeklõdésem jelentõsen lecsökkent, gyakorlatilag megszûnt. Errõl az érzelmi reakcióról szeretném kérdezni Önt, hogy ennek mi lehet az oka, mert nagyon megijeszt, hogy mi lehet ez, fõleg úgy, hogy tudom, régebben mennyire vágytam egy társra. Amúgy ez az állapot részben jó is, mert nagy mértékben csökkent a magányérzetem, és talán még lelkileg is jobban érzem magam, de félek, hogy ez valami beletörõdés, amit viszont nem szeretnék. Kérem segítsen nekem, és mondja el, hogy miért van ez az állapot, és, hogy mi a teendõ ezután. Válaszát elõre is köszönöm.

Kedves Éva!

Ünnepek közeledtével meglátogattam egy régi kedves ismerõsömet.-Aki ideiglenesen albérletbe lakik és egy házaspárral osztozik a lakáson..Kellemesen elbeszélgettünk,iszogattunk és megismerkedtünk egymással.A házaspár nõi tagja elég szimpatikus hõlgynek tünt de láttam hogy tõlem jóval idõsebb és férjnél van ezért le is zártam ott hogy csak szimpatikus és kész.Mikor hazaértem ebbõl a kellemes társaságból-nem tudom mi történt velem egész úton az emlitett högy járt a fejemben...hmm...mondom hülye vagyok ittam és ennyi.Fel is kerestem a hölgyet egy közösségi oldalon amit õ viszonzott is.Itt elkezdõdött az egész-telefonszám csere ,sms -ek stb.Aztán legközelebb egy egy lopott csók-amibõl randi lett és ami ilyenkor szokott lenni :D
A hölgy elpanaszolta ,hogy több éven keresztül csalta a férje egy elég közeli hozzátartozójával (megjegyzem 25 éve voltak házasok).Ahogy ez kiderült a hölgy kérdõre vonta mindkét felet, és nem is tagadták.-többször összepakolt a hölgy és ment ismerõsökhöz mert egyszerüen uralkodni próbált felette a férj.Volt hogy be is zárta.
A hölgynek a gyerekei és barátnõi sem értik hogy miért nem hajtja már el a férfit-õ nekem erre azt mondta hogy egyszerüen nem tudja õt kitenni egyrészt azért mert van saját akarata a férfinek õ meg azért nem tud megszökni mert rettegésben tartja hogy bárhol megtalálja mehet bárhová.A napokban egy elég frappáns csellel tudtunk lopni magunknak egy nagyon kellemes teljesnapot amirõl senki semmit nem tud.Igazi szerelem alakult ki köztünk,ezt õ is igy érzi és én is-de tanácstalan a férj viselkedése miatt akitõl már teljesen megundorodott.-Segitségedet elõre is köszönöm.
Egy 25 éves srác

Kedves Éva!
Szeretném a segítségét kérni nem túl egyszerû helyzetemben,amit megpróbálok nem túl bonyolultan leírni Önnek.
32 éves nõ vagyok.Túl egy 7 éves kapcsolaton,aminek a vége szakítás lett,mert megcsalt az akkori párom.Aztán másfél év után jött az életembe a mostani párom,akivel minden úgy indult,mint a mesében.Közel 4 éve vagyunk együtt.Õ szintén 7 év után maradt egyedül,abból az okból amiért én is.A múltunkban sok az egyezés,nagyon jól megvagyunk.De sajnos egy valaki beárnyékolja életünket,aki nem más,mint az anyám.Ezalatt a 4 év alatt sok rossz dolgot tett ellenünk,amit nem részleteznék,mert nagyon bonyolult.A lényeg,hogy eddig mindent lenyeltünk neki,mert csak az anyám.De az i-re a pontot az tette fel,hogy még most sem anyaként viselkedik velem,pedig már majdnem 9 hónapos kismama vagyok.Ráadásul veszélyeztetett,de nincs tekintettel rám.Ez a dolog tette be a páromnál teljesen a kaput,nem bírja elviselni,hogy anyám ilyen velem.Választás elé állított:vagy megszakítjuk véglegesen vele a kapcsolatot,vagy hagyjuk,hogy megmérgezze a kapcsolatunkat teljesen.
A párom egy nagyon jó ember,mindent megtett eddig értünk,de teljesen megértem,hogy 4 év után elszakadt már nála a cérna,ráadásul joggal,ezért nem tudom hibáztatni.
Õ most már inkább az eszével gondolkodik ezen a téren és én bármennyire haragszom az anyámra(joggal)még nincs kõbõl a szívem.
Nekem sajnos apukám nem él már,22 éve meghalt.
A párom tényleg nagyon jó ember,csodálom,hogy eddig bírta.Annyira kikészült már ettõl,hogy inkább hagyná az egész életet,minthogy még többet nyeljünk.
Úgy érzem mellé kell állnom,az mellé aki szeret és tisztel és kölcsönösen mindent megadunk egymásnak.
Nem pedig az mellé,aki csak megkeseríti az életünket.
2 dologtól nagyon félek viszont.Az egyik,ha az anyámmal történne valami és meghalna,nem tudom,hogyan dolgozhatnám fel,hogy ellöktem magamtól.A másik,hogy van egy nõvérem és egy bátyám,akik 80 %,hogy elfordulnának tõlem a döntésem után.
Már 3 hónapja nem beszéltünk az anyámmal,de õ még csak meg sem kísérli,hogy megpróbáljuk rendezni a dolgainkat.
Pedig szorít az idõ és én nem tehetek mást csak imádkozom,hogy történjen valami csoda és anyám csak egy kicsit is máshogy viselkedjen,amitõl a párom is megenyhülne.
1-2 nap és pontot kell tennünk az ügy végére,én csak annyit kértem a páromtól,hogy ne nekem kelljen az anyám szemébe mondanom,hogy innentõl jobb lesz egymás nélkül és a mi kapcsolatunk érdekében jobb,ha elbúcsúzunk egymástól.A párom megértette a kérésemet,de látom,hogy õ is halogatja a dolgot pár napja,mert nem egy szívtelen ember és nehéz volt neki is meghozni ezt a döntést.Többször megpróbáltuk az anyámmal megbeszélni,rendezni a dolgainkat,mi mindent megtettünk,hogy jó legyen a kapcsolat,de hiába.
Talán nem is a tanácsát kérem,hanem inkább a feloldozását vagy a megértését,mert sajnos ez a dolog el van döntve és kérdem én miért hagynám el azt az embert akit szeretek,akitõl babát várok és akivel minden rendben van és nagyon jó a kapcsolatunk?
Sokkal kevesebb dolgokért szétmentek már családok,úgy érzem,hogy mi nagyon sokáig tûrtünk.
De ettõl függetlenül nagyon fájó és borzasztó ez az egész.
Köszönöm,hogy meghallgatott,ha van véleménye nagyon szívesen veszem,addig is reménykedve hátha csoda történik az életünkben és megoldódik ez a helyzet.
Tisztelettel:Anna

Kedves Éva!
4 éve élek együtt a feleségemmel, jóan-rosszaban. Kb. 2 hónapja lebuktam a feleségem elõtt. Õ azt mondja, hogy hazudtam neki, pedig nem hazudtam, csak nem mondtam el neki bizonyos dolgot.
Ezután az eset után, látszik rajta, hogy nem hisz el nekem semmit.

Vajon hogyan tudnám a bizalmát visszaállítani felém? Milyen lépéseket tegyek ezen cél elérése érdekében?

Várom válaszát. Üdvözlettel : Árpád

Kedves Eva
Segitségére lenne szukségem a egy szamomra megoldhatatlan problémaban. Feleségemmel 8 éve ismerjuk egymast es 3 éve vagyunk házasok. Kapcsolatunk elejen nagyon jól mukodott a szexualis eletunk asztan minden hirtelen megvaltozott. Minden elkezdte s felesegemet zavarni “Szol a Tv a másik szobában, faj a fejem hasam ..., osszevesztem anyuval-apuval-testveremmel..., egyszeruen nem értettem a hogy mi torténik velunk. Erre 4 ev után osszeházasodtunk, hogy ha majd kulonkoltozunk minden jo lesz . Sajnos ez nem igy lett. Meg van a lakásunk szinte mindenunk es ugyan ott tartunk mint régen. 8 éven keresztul szerveztem programokat, vonzótam hozzá, segittem mindenben, de nem kapok tole meg semmit . Ha nem kezdek el beszelgetni, akkor addig hallgat, neha csak ul a szobabn mintha depresszios volna , vagy magam sem tudom hogy mart ez mi lehet. Ha Jon az este, es lefekszunk aludni megmaszirozom, de mint a darab fa csak fegszik es fekszik. Ha viszont felhozom a szeretkezest vagy kozeledek hozza elore kijelenti hogy nem lessz semmi. Kb havonta 1x vagyunk egybe ami szamomra nagyon keves. Neha szeretkezes kozben szokta szorongatni a nyakam vagy tepni a hajam amit nem ertek mert tobnyire csak fekszik aktivitas nelkul es neha meg a kezevel tép. Tobszor megkerdeztem hogy mire vagyik de a valasza mindig nekem ennyi elég, még ez is tul sok. Gyengedseget megkapja, orgazmusa mindig van nem ertem hogy miert huzodik tole. Es ha van valamilyen pici kis problema akkor termeszetesen rogton felhozza hogy osszeveszunk az agyban. Fogamzasgatlot nem szed. Ha kerdem tole hogy szeret-e meg arra igen a valasza. Mas pasija nincsen abban biztos vagyok. Szamomra nagyon nehez igy elni ha nincs ki vonzodjon egy ferfihoz nincs beszelgeto tars, hazastars mint ahogy a rendes csaladi eletben. Nem erzem magam mellett a not. Nem tudom mi tevo legyek? Meg szeretném menteni a hazassagunkat! Elore is koszonom a valaszát
Peti

Kedves Eva,

Szuksegem lenne tanacsara.
3 eve elek hazaseletet ferjemmel, 7 eve ismerjuk egymast. Az utobbi 2 evben 2 kisfiunk szuletett, az eletunk drasztikusan megvaltozott. En egy aktiv, temperamentumos szemely vagyok, es a bezartsag erzem naprol napra egyre melyebbre sujjeszt.
Ferjem 9 evvel idosebb nalam, mar volt elozo hazassaga, igy mondhatni tapasztalt ferfi. En 26 eves vagyok, elotte komoly kapcsolatom nem volt. Elsore beleszerettem, habar o epp vallas alatt volt, esze agaba se allt egy ujabb komoly kapcsolatot inditani. O 18 evesen ismerkedett meg az elso felesegevel, es ra 7-8 evre el is valtak. Szerinte az ok ra az, hogy nem elte ki az eletet. Egy szo mint 100, ket nehez ev utan amig en minden bajaba mellette voltam rajott, hogy szeret engem, es velem akar lenni. a 3-ik evben meg is kerte a kezem es azota is egyutt vagyunk.
A problemaim egyike amire tanacsot szeretnek kapni az alkohol fogyasztas.
En nem vagyok fogyaszto, nagyon ritkan 1-2 pohar bor de kb ennyi. O is ugyanigy all,szoval nem allit be minden nap hulla reszegen, hetente 1-2 sort ha iszik. Viszont amikor alkalom adodik, unneplel valamit (gondolvan a kocsmas unneplesre es nem a csaladban megtaratott szuletesnapra) mar rettegek, hogy ujbol hullara issza magat.
Sajnos mar amikor megismertem ezt csinalta, szerencsere azota egyre ritkabban,mondhatni komoly es csaladcentrikussa valt, de azalatt a 2 ev alatt amikor oly nehez volt ot jo utra teriteni, valahogyan egy paranoikus erzesem alakult ki ezzel kapcsolatban. Elrettento helyzet amikor a szeretted hazaallit (vagy hazahozza egy nalanal jozanabb baratja) es magan kivul van(ugy ertve ferebeszel, masnap reggel semmire se emlekszik)
Meg mielott osszehazasodtunk volna, igeretet adott, hogy ennek vege, tobbet soha (erdekes hogy masnap mindig nagyon sajnalja, es azt allitja, hogy amikor mar atlepte a hatart es kezd berugni, elvesziti az idoerzeket, es egyszeruen atalakul egy mas szemelyre, nem tudja kontrolalni mennyit iszik, nincs semmi fajta lelkiismeretfurdallasa, hogy nekem igeretet adott mar 3 oraval elotte, hogy hazajon)
Igeretet adott amikor az elso gyermekunk megszuletett, es ugyanezt a masodiknal is de sajnos semmi nem valtozik meg.
Szeretem ot, maskepp nem is csinaltam volna 23-25 evesen gyereket tole. Fiatal vagyok meg, de mivel ugy dontottem vele akarok lenni, megerte az az aldozat amit hoztam erte.(nem akartam hogy tul idos apuka legyen)
kerdesem a kovetkezo: mi tevo legyek? latom, az igeretek nem segitenek, mintha o mar ugyis tudna hogy en mindig megbocsatok, es 2-3 napot duzzogok, utana folyik az elet tovabb. Elvallni azert mert havonta 1-2x (esetektol fuggoen eltelik akar 2-3 honap es nincs ilyen gond) hullara issza magat szerintem nem egy racionalis dontes, mar csak azt tekintven hogy a napok tobbi reszet bekessegbe toltjuk el. Nos meg ezen kivul megiscsak ott vagy 2 kicsi gyermek.
lelkileg engem ez a tudat bosszant, erzem, hogy mar nem is tudok orulni annak ha jon egy barat, vagy ismeros, vagy egy unneplesre erdemes esemeny tortenik, mert mar fraszom van, hogy nehogy ujbol ez legyen.
En szivesen engednem ot ki bulizni, megbizok benne es tudom nem csalna meg, de nem bizok abba hogy tudja majd kontrolalni az alkohol fogyasztast. Es akkor ha megis elmegy, en ulok itthon es idegeskedekk.
Talan ez a valasz? el kell fogadni ezt es elnezni??
Ezen kivul meg azt is hozzafuznem (hogy teljes legyen a kep) nem egy szavatarto ember. de nem foltetlenul azert mert nemtorodom, csak egyszeruen tul szorakozott, igeretet ad nekem es ra 1 orara mar el is felejti. Akar 3x is emlekeztethetem hozzon kenyeret amikor jon haza, mert csak nem fog hozni. Mar annyira megszoktam, hogy hivom amikor kocsiba ul, es mar uton van hazafele, es vilagos... elfelejette, de igy legalabb nem kell hazajojjon es ujbol utnak induljon. Talan ezt is annyiba kell hagyni? Mert en ugy erzem semmi feladatot nem tudok rabizni.En egy olyan termeszet vagyok aki mindig rendet tart, mindenkirol gondoskodik de ugy erzem lassan bejaronoi szerepem van a hazba. En ulok itthon es nevelem a gyerekeket, pedig nem szeretnek itthon ulni, kimondottan ruhellem ezt, de mas valasztasom nincs. Ugy erzem mar semmiben nincs valasztasom, minden mar elore el van dontve, es en csak engedelmeskedek. Talan nem voltam elegge felkeszulve a hazas-gyerekes eletre, dehat ez is mar keso banat, el kell fogadni a helyzetet ugy ahogy van es orulni az eletnek.
Az egesz haztartas a nyakamon van, 2 kisgyermekkel, es amikor probalok neki mondani, talan panaszolni mindig leraz. Ha reggel: most ne ideggesits mert elrontod az egesz napom. Nappal nincs itthon, este er haza, es akkor ujbol nem mondhatok semmit mert akkor megfajul a feje es elrontom az ejjelet. Nem segit ha elmondom mindezt egy baratnonek, nem erzem megkonnyebbulve magam, es meg amugyis, nem szeretem a parkapcsolati problemaimat kibeszelni. vele mar nagyon sokszor megbeszeltem mindezt, de mindig csak bologat, mondja megvaltozik es visszavag, hogy o mar milyen sokat valtozott, talan en ezt nem latom? Mit kell mindenbe kotekedjek??
Azt mondja menjek egy pszihologushoz, mert velem van a baj. Tul kotekedo vagyok. Lehet kezdek depresszios lenni, vagy csak sajnaltatom magam ahogy o mondja?
Koszonom elore is valaszat

Kedves Éva!

Szeretném a segítségedet és tanácsodat kérni egy olyan ügyben, ami most már egyre inkább foglalkoztat és idegesít.
A problémám pedig az, hogy azt hiszem teljesítménykényszerem van, ami a munkában jön elõ. Nagyjából meg tudom határozni, hogy ez mikor kezdõdött el, vagyis azt pontosan tudom, hogy mi volt az, ami elindította ezt a folyamatot.
Tudom, hogy ez manapság már népbetegségnek számít a munkahelyi stressz, de én nem szeretnék ebbe még jobban belecsúszni, és fõleg nem beteg lenni.
Tehát, az eset kb. 3 éve kezdõdött az akkori munkahelyemen, (25 éves lány vagyok)ahol nagyon sokat bántottak, mert nem voltam elég alapos és ügyes, és már kezdtem félni a munkatársaktól is, minden nap ideges voltam, hogy ma éppen mit fogok elrontani. Minél inkább jól akartam csinálni mindent, annál inkább nem ment.
Azóta bennem van ez a rosszérzés, ha új munkahelyre kerülök. Már az elsõ naptól kezdve arra koncentrálok, hogy csak minden rendben menjen, és ne legyen rám panasz. Ezzel pedig folyamatosan idegesítem magam.
A mostani helyemen persze ugyanaz van, és minél több ideje vagyok ott, úgy érzem annál inkább meg kell felelnem, mivel már nem számítok kezdõnek, akinek még elnézik ha hibázik. Most ott tartok, hogy már félek bemenni dolgozni, gyomorgörcs, szédülés stb. próbálom magam nyugtatni, hogy ez csak átmeneti állapot, és javulni fog. ismerõseim és a családtagok is tanácsolják ugyanezeket, de nem úgy megy sajnos, hogy másnapra átáll az agyam, és minden megváltozik.
Szóval a kérdésem az lenne, hogy ezt magamtól meg tudom oldani valahogy, vagy külsõ segítséget kell kérnem?
Elõre is köszönöm a válaszod!

Kedves Éva!
34 éves Anyuka és Feleség vagyok, boldog és kiegyensúlyozott kis családban élek Férjemmel és 3 éves Kislányunkkal. Nagyszerû barátok, kollégák, szomszédok, ismerõsök vesznek körbe, könnyedén és pozitívan éljük mindennapjainkat együtt.
Amivel idõnként, fáradt, kimerûlt, betegségekkel tûzdelt idõszakokban küszködök az, hogy ilyenkor erõsödik fel bennem az, hogy milyen egyedül vagyok/vagyunk családi háttér szempontjából:
-Szüleim vidéken élnek (autóval kb. 1 órányi távolságra tõlünk), mindketten nyugdíjasok, beteg Nagymamámról gondoskodnak, és erre hivatkozva nem látogatnak minket, telefonon sem sûrûn keresnek, én szoktam rájuk csörögni és a szabad hétvégéken mi látogatjuk meg õket. Lányom születése elõtt is hasonló volt a helyzet, ugyanúgy nem hívtak, nem jöttek, még akkor sem amikor külön költöztünk, és akkor sem amikor 7 hónapos terhesen feküdtem otthon magas lázzal, 2 hétig. Reméltem, hogy az unoka változást jelent majd, és általa jobban részt vesznek majd az életünkben, de egyelõre a helyzet változatlan. Mivel testvérem nincs, rokonaink Erdélyben élnek, családi háttér szempontból úgy érzem, egyszál magam vagyok a világban. Munkahelyemen, baráti körben minden velem egykorú Anyuka mellett ott állnak a Nagyszülõk, akik gondoskodó szeretettel támogatják a családot és sok idõt töltenek együtt az unokákkal. Nehéz megértenem, elfogadnom azt, hogy az én Szüleim miért nem érzik és teszik ezt alapból, hisz a szeretet, törõdés általában minden Szülõben/Nagyszülõben ott van vagy ott kellene lennie.
-Anyósom az egyetlen segítség családi téren, Õ viszont korán kel, fizikai munkát végez, nemcsak a mi lányunk az egyetlen unoka, így kíméljük õt, nem sûrûn bízzuk rá a Lányunkat, inkább kitaláltuk azt, hogy a csütörtök az Nagyis nap, akkor Õ veszi ki az oviból és együtt töltenek pár órát (és ez a mi szabadidõnk is egyben, amikor kicsit kettesben lehetünk).
- Ami még negatív szál családi téren, hogy Férjem öccséék, velünk egykorúak, Lányunkkal hasonló korú gyerekkel, elszigetelten élnek, többszõr próbálkoztunk, de nem nyitottak semmilyen közösködésre, elutasítóak és merevek, az õk világukba mi (és mások sem) nem léphetünk be.
És így élünk mi, család téren Anyós áll mellettünk, akit viszont nem szeretnénk leterhelni, vigyázunk rá, hiszen Õ a közös Anyukánk és Nagymamánk is egyben, ezen kívül nincs senkink. Viszont, mint említettem, nagyon sok hozzánk hasonló jóbarátunk, ismerõsünk van, tulajdonképpen õk a mi fogadott „nagy családunk”, itt szeretet van, béke van és melegség van, mint a mi hármunk kis családjában.
Mivel ennyi éve tart már a felvázolt helyzet, úgy érzem, a hiányzó, vágyott családi melegséget és összetartozást nem fogom megkapni családtagjainktól, ezt majd mi fogjuk kialakítani gyerekeinkkel, unokáinkkal, és úgy gondolom, jó úton járunk 
Köszönöm a figyelmet és megkérem, adjon tanácsot abban, hogyan tud egy gyerek, akinek magának is gyereke van, egészségesen és a lehetõ legkevesebb sérüléssel kilépni abból a nyomasztó, állandó helyzetbõl, hogy Szülei nem törõdnek vele és gyerekével, illetve ez mellett egy másik rokoni elutasítást, elfordulást pozitívan kezelni.
Köszönettel,
Elizabet

Kedves Szakértõ!

Elõljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy tudatában vagyok annak, az exemnek kell segítséget kérnie, egy pszichológushoz elmennie, de mivel eddig ez nem valósult meg (egy coach-nál volt kétszer), és jelen helyzetemben tehetetlen vagyok, szeretném a tanácsát kérni.
Volt párommal 6 évig laktunk együtt, és van egy 5 éves kisfiúnk, akivel imádják egymást. A mi kapcsoltunk már évek óta megromlott, elhidegültünk egymástól. Fél éve összejött és el is költözött a barátnõjéhez. Ám a fél év alatt havonta minimum egyszer nagyon összevesztek, s ilyenkor egy hétre hazaköltözött hozzánk (jelenleg ismét ez a helyzet). Nem a személyemhez jött vissza, hanem más lehetõség híjján, a saját tulajdonú lakásába menekült a durva konfliktusa elõl, s ilyenkor véglegesnek gondolja a barátnõjével való szakítását (ezt õk felváltva kezdeményezik). Volt már, hogy a fiának is megígérte, hogy soha többet nem költözik el, illetve vissza a barátnõjéhez.
Most, hogy exem ismét jelezte, holnap hazaköltözne, nagyon szépen kértem, hogy legalább egy hétre próbáljon meg máshova menni, hogy addig kiderüljön, mennyire végleges az õ szakításuk. Amennyire tudom, náluk hasonló okok vezetnek ezekhez a konfliktus helyzetekhez, azaz a volt párom durva szóbeli bántalmazásai miatt, mint ahogy ezek köztünk is az elején végletes és szélsõséges érzelmi viharokban végzõdtek.
Azt is tudom, hogy tanácsot nem lehet, ill. így nagyon nehéz adni, mert ismerni kellene a többi tényezõt is, de mivel most ismét aktuálissá vált a hazaköltözése, és a fiammal együtt, mindketten szenvedõ alanyai vagyunk a viharos kapcsolatának, szeretnék valamilyen megoldást találni. Az exem lakásából való kiköltözésünk lenne az egyetlen biztos megoldás, ám ez jelenleg a fennálló közös jogi függõségünk (adóstárs és jelzálog) anyagi nehézségek miatt most nem megvalósítható.
Véményét, vagy bármilyen segítõ tanácsát szívesen venném!
Tisztelettel és üdvözlettel: R.Nóri

Az én gondom az lenne hogy néhány hete szakított velem a párom. én 42 éves vagyok õ 34. Ezzel nem is volt semmi gond nagyon szerettük egymást vagyis azt hittem eddig most már egyre jobban érzem hogy csak én szerettem öt. Neki csak amolyan pót voltam amikor nem volt vele a gyerek. Van egy 6 éves fia miatta robbant ki az egész káosz. sokat van nála a gyerek soha nem volt egy szabad hétvégénk sem néha még hét közben is nálunk volt volt, hogy este 9kor hozta az anyja jelszó hogy nem bír vele otthon. Nem tudtunk programot csinálni kettesben mert azt mondta lelkiismeret furdalása van ha nincs ott a fia. Én nem szóltam soha semmit ezért de egy idõ után automatikusan görcsbe rándult a gyomrom ha meg csörrent a telefonja mert tudtam megint meg beszélés nélkül jön a gyerek. ezeken a napokon nem foglalkozott velem és én csak rossz kedvûen ültem egy sarokban. Ezt õ sértésnek vette és azt mondta ne akarjak versenyezni a fiával. egyik napról a másikra szakított velem. Kértem gondolja át erre telefonon közölte hogy vége. Végül ki derült a fiával beszélte meg. Nekem van egy érzésem hogy ez a fia és a volt párja döntése volt és nem az övé mindig is éreztem hogy szét akar választani minket. Azóta volt egy pár hétvége és a gyerek nem volt nála jelszó pihenni akar. Nem értem ezt az egészet. Meg lehet menteni ezt a kapcsolatot vagy hagyjam az egészet? Azóta nagyon jóban vagyunk napi szinten beszélünk. Sõt tegnap találkoztunk nagyon jól éreztük magunkat sokat nevettünk beszélgettünk de a kapcsolatunkról nem eset szó, nem volt egy ölelés puszi semmi. De amikor haza vittem észre vettem hogy alig akart ki szállni a kocsiból még kb 1 órát beszélgettünk. Lehet ebbõl még kapcsolat?

Kedves Éva!
20 éves vagyok és 3,5 éve van barátom. Nagyon szeretem, de mivel õ az elsõ mindig is kíváncsi voltam, milyen mással. 3-szor csaltam meg, az elsõ 2 csak csók volt és elmondtam neki, meg is beszéltük. De legutóbb viszont lefeküdtem egy fiúval.Megbántam. Mind a hármat, hiszen mindháromszor többet ittam a kelleténél és a párom nem volt vele. Tényleg szeretem õt, nem tudom nélküle elképzelni az életem. Viszont most külön városban vagyunk a hét nagy részén, mivel más helyen tanulunk. De minden hétvégén találkozunk. Nehéz megbeszélni, hogy mit akarunk, hiszen még fiatalok vagyunk. Boldog vagyok ha látom, de egyszerûen nem szeret már megcsókolni, nem is bókol. Azért erre egy nõnek szüksége van, valljuk be. Mivel tõle nem kapom meg ezeket, ez lehet az oka, hogy megtettem 3-szor is... A mostani alkalmat nem mondtam el neki és nem is tervezem.Nem akarom bántani. És magamban is próbálom lezárni, nem megtörténtté nyilvánítani. Kérem segítsen, hogyan tudom újra felkelteni a figyelmét? Hogy ne csak azért legyünk együtt, mert megszoktuk egymást, hanem mert örökké együtt szeretnénk lenni? Még a történtek után is. Nagyon szeretem õt és nem akarom elveszíteni. Segítségét és véleményét elõre is köszönöm. Egy szomorú lány

Kedves doktornö


Egy ördögi körbe kerültünk ami kihat az egész családra
Középsö fiam (1992.12 14)vagyis lassan 19 éves
Junius elsö hetében késsel vágta meg a csukloját Öngyílkos akart lenni Most augusztusban egy hét alatt kétszer fordult maga ellen Elöször gyogyszerrel majd megint késsel Minden alkalommal korházba került pár napra Hazaengedték és folytatodott minden továnn Utoljára multhét pénteken engedték el Nem hajlandó szedni a kiírt gyógyszert Felhívtam az orvost és azt mondta hogy nem tehet semmit keressem meg a pshiiátriai gondozó központot A gonom hogy államit nem találtam Osztályos kezelésre sem hajlandó Sajnos egyre agresszívabb és nem tudjuk kihez fordulhatunk
A kórház fogadja akkor amikor épp sürgõs majd kikel engedje Közölték hogy 1 hónap kényszerkezelésre számíthat csak azt nem mondták hogyan vagy mikor Valóban meg kell várni amig maradandó sérülés lesz vagy netán skerül eldobja életét?És ha ellenünk fordul? Már volt konfliktus (az apa bordája repedt meg a húgát molesztálte) Felhívtam az orvost hogy fiam nem szedi a gyógyszereket Válasz Nem tudnak mit tenni Fogalmam sincs mit tehetnénk ?kihez fordulhatnánk A fiam mindennek ellene van saját beleegyezésre nem számíthatunk Utcára így nem tehetem ez nem megoldás
Azt nem közölték ha netán van ilyen központ oda hogyan kerülhet akarata ellenére



ezek elötamiket észleltünk alvajáró beszél állmában pillanatok alat bármire robban Nem illeszkedik be Nincs igazi baráti köre


Minden hivatalos szerv csak azt tanácsolja tegyük utcára így legalább a család nyugalomba lenneKérdem én milyen nyugalom ez? Segítség nincs?

Tisztelet Doktornõ!

Párommal 10 hónapja vagyunk együtt õ 8 évvel fiatalabb nálam.Minden nagyon jól mûködik köztünk. Egy probléma az hogy van egy 5 éves kis fia nagyon sokat van nála nem tud nemet mondani a volt párjának a gyerek nagyon nehezen kezelhetõ állandó hiszti veszekedések ami nekem már sok. Én próbálom tudtára adni hogy ez így nincs rendben erre a válasz az volt hogy szakít velem. Amit most a hétvégén meg is tett. Nagyon szenvedek emiatt én szerettem a párom és a kis fiát is de ez Így nem jó. Kérem adjon tanácsot mit tehetnék.

Üdvözlettel Éva