Szívesen válaszolok a feltett kérdésekre, de segíteni igazán csak személyesen tudok. A személyes találkozáskor létre jön egy mentális kapcsolat, ami többet ér, mint félóra beszélgetés telefonon, vagy 10 000 karakter E-mail. Előre is elnézést kérek mind azoktól, akinek nem olyan választ fogok adni, mint amire számít, nem úgy azonosulok problémájával, mint ahogy azt elvárná.
Hitvallásom, hogy akkor segítünk igazán, ha:
A: Arra megkérnek, és nem mindenáron.
B: A válasz a szívünkben, és nem az elménkben születik.
C: Nem konkrét sablonokat adunk, hanem csak az utat mutatjuk.
Szakértőként szeretnék rövid, de célratörő válaszokat adni, és kerülni a dagályos megnyilvánulásokat.
Magamról néhány szóban:
1954-ben Budapesten születtem, 1996-ban egy idegösszeroppanás következtében fegyveres szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak és nyugdíjaztak.
Akkor fordultam az ezotéria felé, ezen belül is a Pránanadi talált meg, amiben kiteljesedhetett az életem.
Először magamat "gyógyítottam" meg és utána egyre többen kérték a segítségemet. Az energiaadáson kívül, megtanultam energetikailag előidézni olyan megváltozott tudatállapotot, amivel át lehet lépni a fizikai világunk határait, és el lehet jutni előző életeinkbe, találkozhatunk felsőbbrendű énünkkel, szellemvilágban lévő tanítókkal lehet kommunikálni, születendő, jelenleg fizikai testben élő és már eltávozott lelkekkel lehet találkozni, és kikommunikálni mind azt, amit verbális úton nem lehet illetve lehetett.
Ezek a kommunikációs tréningek már nagyon sok ember életét változtatta meg, és sok szülő ismerhette fel gyermeke valódi lényét - lényegét. (Imádom a magyar nyelv árnyalhatóságát!)
2002 szeptemberétől vállalkozói formában, a FORRÁS STÚDIÓBAN tartom a tréningeket, kizárólag egyéni foglalkozás keretében, mivel ilyenkor sok olyan intim információ is a felszínre tör, ami másra, sokszor még a legszűkebb családtagi körre sem tartozik.
Diszkréciómra mindenki számíthat, mivel tudom, hogy a lelki meztelenség sokkal zavaróbb, mint a fizikai pucérság.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Asztrális Családi Tréning
Az A. Cs. T. a regressziós tréninghez hasonló utazás egy olyan dimenzióba, amelyet eddig csak nagyon keveseknek sikerült megismerniük, és ahol nincs annak akadálya, hogy találkozhassunk jelen életünk szereplőinek lelkével, már eltávozott szeretteink lelkével, ill. a gyermeket tervező/váró szülők találkozhatnak születendő gyermekük lelkével, és olyan információkhoz juthatnak jövőjével kapcsolatban, amik maximálisan segíthetik őket a gyermeknevelés során.
Újdonság a regressziós tréninghez képest, hogy a meghívott, megidézett jelenlevők egymással is tudnak kommunikálni, így olyan problémákat is meg lehet beszélni - beszéltetni velük, ami a hétköznapokban kivitelezhetetlen lenne.
Ebben az új dimenzióban mindenki csak magát tudja adni, nincs hazugság, agresszió, félelem, csak szeretet és megbocsátás. Régi haragosoknak nyílik így esély arra, hogy a hétköznapokban feltámadjon az igényük a kibékülésre, szülők és gyermekek, házastársak megbeszélhetik az elmondhatatlant.
Egy ilyen tréning során felismerhetjük betegségeink okát, választ és tanácsot kaphatunk arra, hogy milyen életformában éljünk, táplálkozásunkon mit változtassunk, és ha olyan a betegségünk jellege, még azonnali gyógyulás is előfordulhat.
Mindenki más és más felismerésekre jut egy ilyen tréning során, amelyek segítenek az aktuális problémák megoldásában és emberi kapcsolataink rendezésében, a szeretet, a megbocsátás gyakorlásában.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Relaxációs tréning (vezetett meditáció energetikai kezeléssel)
- Lélekvezetési tanácsadás, Hit - hitéleti, karmikus problémák feltárása, értelmezése és oldása.
- Megszállottság, túlzott ragaszkodás megszüntetése, energetikai blokkok, "átkok" entitások eltávolítása az aurából.
- Találkozás születendő gyermek lelkével
- Duál és lélekpár érzetek tisztázása
- INDIGÓGYERMEK TANÁCSADÁS
- LÉLEKBÚCSÚ (találkozás elhunyt szerettünk lelkével) Segítségnyújtás, tanácsadás a gyásszal kapcsolatos érzelmi problémák feldolgozásában, oldásában
- Szenvedélybetegségek és függőségek kiváltó okainak tisztázása: alkoholizmus, kábítószer függőség, dohányzás, mániákus kényszeresség stb.
- Társ- és partnerkapcsolati problémák, önértékelési zavarok felismertetése (társfüggőség, féltékenység, túlzott ragaszkodás)
- Érzelmi, szexuális blokkok oldása (meddőség, frigiditás, potenciazavarok, változó kori és nőgyógyászati panaszok)
- Szexuális visszaélések és traumák, feldolgozásának segítése
- Szexuális devianciák okainak feltárása
- Energetikai kezelés, Testi, Lelki és Spirituális tisztítás
Honlapomon, www.asztralutazas.hu találhat még több esetleírást is, a fenti témákkal kapcsolatban.
A mielőbbi ismeretség reményében várom a kérdéseket, és a személyes jelentkezését.
Köszönöm, ha megkeres, nem hiszek a véletlenekben, ezért komolyan kell vennem mindenkit, mert ilyenkor én is fontos üzenetet kaphatok.











