Pápai Ildikó
Stílus- és színtanácsadó, önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/260-29-06
E-mail: pildiko@napszikra.hu
Honlap: http://www.napszikra.hu/szakemberkereso
http://www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko
Témakörök
Kérdezz-felelek
Köszönöm kérdését, először is azzal kezdem, mint itt általában az ilyen kérdések mentén, hogy minden nő és szín is szép, ha annak tudjuk, akarjuk látni, ill. minden lehet csúnya és "nem szeretem", ha önmagunkkal nem vagyunkk teljesen, minden szinten (lelkileg, szellemileg, testileg) harmóniában, azaz egyensúlyban. Vagyis a "veréb is madár", ahogy a szólás tartja, még pedig igen sok értékelhető tulajdonsággal, a színe pedig tény, nem a páváké, de nem véletlenül rejtőszín ez, ami szükséges az ő életvitelükhöz (biztonságukhoz). Utalok arra, hogy az élet pontosan tudja, kinek, milyen színkészletet adjon, ami lehet támogató jelleg, de akár feladat is, ezt elfogadni (önismeret), vagy épp ebből kihozni a legtöbbet (kreativitás). Bizonyára megérti, önmagunk belső alapjainak ismerete nélkül, külsőnk elfogadása, formálása sem egyszerű, tehát ha most személyesen konzultálnánk, most mennék bele abba, hogy vajon alapvetően miért nincs jóban ennyi ideje önmagával? Igen sokan élnek ilyen színkészlettel önbizalommal telve, Ön is ismer ilyen nőket, ha figyelmesen körbetekint...
De visszatérve a konkrét színkérdésekre: a bőrszín igen domináns, hogy sárgás vagy rózsaszínes, elsőre a nyár kategóriát láttam, de a fehér idegensége, ill. a khaki, sárgák kedvelése azt súgja, hogy bőre mégis inkább a sárgás, világos tavasz tartományba tartozhat, ha ezeket a színeket ösztönösen jobban kedveli. Szemszíne is ezt erősíti, miként a barnulás is, amikor egyre távolabbi a porcelán-fehér bőr, viszont a jégszőke a nyár karakteré, aminek viszont sajátja lenne a piros és a fehér is. A fakóbb szőkés-barna hajszínt némi mogyoró, enyhe vöröses, meleg támogatással lehet feldobni, akár csak melír-csíkokkal, amitől a tekintet is élénkebbé válik. (Fénykép híján, így elég nehéz pontosítanom, de igyekszem.) Tehát egy alapos színteszt tudná biztonsággal bekalibrálni Önnél is, hogy melyik tónus leginkább a sajátja, de az alapjai nyomán, a világos tavasz és lágyabb nyár határán állhat. Vagyis energetikailag támogatják: a világos, meleg árnyalatú, saját színeinek tónusai (drapp, mogyoró, teveszőr, borsózöld, khaki, nem sötét zöldeskék, halványlila, lágy-narancs, napsárga, világos-barna és enyhe téglavörös, lazac, barack és törtfehér csontszínek, amik galambszürke alapokon pl., erősebb mennyiségben is viselhetők, ezen színek néhány erőteljesebb kiegészítőivel. Arc-közelben nem ajánlottak a markáns sötét, ill. kemény és hideg színek, pl. a bordó, fekete, acélkék, sötétbarna, sötétzöld, vagy a rikítós pink, citrom, neon-színek. Sokat tehetünk az alapkészlet megerősítéséhez a smink (látható szemöldök!) és az ékszerek jellegével is, ami szintén a lágy-világos, meleg tónusokkal lehet optimális, (nem a hidegfényű ezüst, hanem a rezes sárgás-vöröses, melegebb árnyalatok inkább), így látatlanul, ajánlom, tekintse meg a Napszikra Stúdió honlapján a profilom alján elhelyezett referenciacikkeket, amelyek között, a "TAVASZ GYERMEKEI" sorozat, további segítséget adhat a meghatározás pontosításához. www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko/stilusterapia
A lényeg, hogy a természet adta alapok külsőnkön is támogatják az életvitelünket, ha elfogadjuk azt és nem ellene, hanem mellette voksolunk, egy kis támogató figyelem befektetésével.
Kívánok Önnek eredményes önképépítést, magamhoz híven: "SZÍNNEL-LÉLEKKEL..." :O)
Üdvözlettel: Pápai Ildikó 2012. 01. 27. 09:04
Kedves Ildikó!
Nemrég rubinvörösre festettem a hajam,és úgy érzem,azok a ruhák,amiket hordok általában elég hülyén mutatnak rajtam,valahogy nem passzol a hajszín és a ruha.Milyen ruhákat kellene hordanom és milyen sminket készíthetek ehhez? Világos bőrű vagyok,és zöld szemű. Le kellene cserélni az egész ruhatárat? Mert azt nem akarom,akkor inkább keresek más hajszínt...
Köszönettel:Brigi
Kedves Brigi!
Köszönöm kérdését, hát, igen, a nagy kérdés mindig az, hogy a természet, alapvetően milyen színcsomaggal ajándékozott meg bennünket, mert az már egy adott harmóniakészlet, amibe ha jelentősen belenyúlunk, könnyen kibillenthetjük az egész színkarakter-mérlegünket...
Akkor tudnék bővebb választ adni, ha csatolna új és korábbi hajszínével is önmagáról egy-egy képet (megteheti ezt akár rejtve is, hogy ne legyen publikus) - és úgy áttekinthetném alaposabban.
Addig a következő a lényeg: - az eredeti hajszíne milyen mélységű volt? Világosabb, mint most? Mert ha világos a bőre és zöld a szeme, meglehet, hogy Ön egy tavasz színkarakterbe tartozik, bár, a bőrszínnél az a lényeg, hogy sárgás vagy rózsaszínes tónusú inkább. (Ha sárgásabb, akkor tavasz, ha az utóbbi, akkor inkább a nyár, amikhez a rubinvörös, talán túl erőteljes szín lehet, bár, az árnyalatát látnom kellene..)
Ez a dominancia boríthatta fel öltözeti egyensúlyát, hiszen a rubinvörös elég meghatározó tónus, és már inkább az "ősz" jellege, ha bordós árnyalatú, akkor bár vörös, de nem a rezes, bronzos (sárgásabb) lágyabb, hanem a karakteresebb, lilás-vörös tartomány sajátja, így, akkor még a hidegebb "tél" is lehet. Vagyis meglehet, már túl nagy a kontraszt saját alapszíneivel, és ez okozza a gondot, tehát a cél az lenne, hogy természetes színtartományán csak minimálisan változtasson, olyan árnyalatok mentén, amelyek a bőre és szeme alapszínével együttesen is harmonizálnak. (A vörös hajszínek is eszerint lehetnek sárgás, világosabb vagy bordós, sötét alapúak.)
A mélyebb, erősebb hajszínek erőteljesebb sminket is kívánnak, hogy egyensúlyban tartsák a hajszín-dominanciát (erős szemöldök, szemtus, vörös rúzsok), világosabbaknál a pasztellek elegendőek lehetnek. (pl lágyabb szemöldökszín, lágy szemhéjpúderek, kontúrceruza vékonyabban, szájfények stb.) Nem írja, mutatja, milyen ruhák nem passzolnak most, látatlanul ezt nehéz továbbgondolnom, ha úgy véli, folytassuk, küldjön képeket és segítek, amiben tudok..
További sikeres, élménydús ön-kép-építést kívánok!
Üdvözlettel:
Kedves Ildikó!
Közel 50 éves vagyok,de még mindig nem tudom,hogy néhány színpárosítás passzol,vagy nem.
Gyermek koromban azt mondták,nem veszünk fel kéket zölddel.Ám azóta is látom:úton-útfélen hordják ezt a kombinációt.
Szeretnék választ kapni erre és még néhány szín párosítási lehetőségre.
kék/zöld
lila/kék
sárga/kék
narancs/piros
És pl.az arany színű ruha,vagy arany díszítésű holmit mihez lehet hordani?Farmerhoz is tán,vagy csak alkalmi ruhaként?
Az arany és ezüst ékszer hordható együtt?
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel
Ancsa
Kedves szakértő!
Sajnos nem tudom megállapítani, hogy melyik színtípusba tartozom. Ehhez kérném a segítségét a mellékelt kép alapján. Egyúttal kérem, hogy a kép ne jelenjen meg az oldalon. Előre is köszönöm.
Kedves Érdeklődő!
A képre nagyítva úgy látom, bőre inkább a sárgás-barackos árnyalatba tartozik, mint a rózsaszínűbbek közé, de ahogy azt mindig jelzem, ezt leginkább természetes fényben és az arany-ezüst kendőteszttel lehet leginkább egyértelművé tenni.
Nos, így, haja, bőre és szemszíne alapján a tavasz mélyebb, illetve a világos ősz rétegébe sorolnám, amit a képen látható friss hatású, de nem túl élénk türkiz felső is szépen megerősít.(Tehát viszonylag jól döntött, amikor ezt a ruháját választotta.) Viszont mivel a szeme barna és hajszíne is barna, ami bár némi kis vörös árnylatot kap a napfénytől, mégis inkább a világos őszt látom optimálisnak, hiszen dominánsan nem a világos árnyalatok a sajátjai, a meleg készleten belül. Így tehát, a meleg színek mélyebb, de nem túl sötét "koraősz" fényeit és színeit viselheti harmonikusan leginkább, amiért most elegendő az ablakon kinézni, hiszen az érett nap-sárgák, lágyabb vörösbarnák, kissé fáradt zöldek, meleg középkékek, lágyabb narancsok - pl.a sárgás-barnás nyers alapok is megfelelőek lehetnek. (De kerülje a rikító, hideg színeket, miként a meleg színek túl világos és túl sötét árnyalatait is.)
Jelezzen vissza, ha még kérdése lenne, további karakter- , stílus- és formakérdések tekintetében, miként egyéb önkép-építő, önfejlesztő kérdésekben is megtalál a Napszikra stúdióban "színnel-lélekkel - nap - mint NAP". Üdvözlettel:
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Még a bugyim is benedvesedett. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a személyes kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként se sokan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem az Ön véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
Először is azzal kell kezdenem válaszomat, hogy Önnel/Veled, egy kiskorú kérdezővel állunk szemben mindannyian itt már jó páran, mint szakemberek, akik sorra, bemásolva, szinte válogatás nélkül megkaptuk már ezt a fenti, kiadós levelet.
Ennek alapján, mivel sokan válaszoltak is már a kérdésedre, most érdemi tartalom nélkül, csak megerősíteni tudom korábbi véleményemet: elsősorban a szülők tudtával, egy terápiás folyamatban lenne érdemes kibogozni az alapok szálait, de mindenképpen személyes jelenlétben, mert ez az online hely és mód, egy ponton túl nem alkalmas a konzultációra, pláne nem egy kiskorú, felnőtt felügyeletet nélkülöző áradatának kezelésére.
Javaslom tehát, avasd be szüleidet a probléma jellegébe és kérj tőlük bizalmi támogatást arra, hogy tudtukkal szakemberhez fordulhass, aminek már rendezett módja, kerete és íve van, amiben már hatékonyan lehet foglalkozni akár ezzel az összetett problematikával is, akár különféle terápiás módok segítségével.
További pontosítás okán, megkereshetőek vagyunk a www.napszikra.hu oldalon, illetve az info@napszikra.hu központi levélcímen is. Üdvözlettel: Pápai Ildikó 2011. 09. 18. 10:14
A minap megtaláltam egy angol oldalon,hogy melyik színtípusba tartozom:mély vagy sötét ősz (eredetileg deep autumn), de arról semmit nem találtam,hogy milyen hajszínek állnának jól.Ebben szeretném a segítségét kérni.A mély ősz jellegnél szóba sem jöhet a világosabb hajszín? Nagyon szépen köszönöm a segítségét.
Üdvözlettel: Josie
Látatlanul elég nehéz ezt bekalibrálni, lévén az évszak-karaktere egészét kellene látnom...- bőrét, szeme színét, szemöldökét, eredeti hajszínét..
Kérem, küldjön egy arcképet számomra a pildiko@napszikra.hu címre, és visszatérek kérdésére.
Addig is: ami biztos, hogy a hideg és világító (nyár, tél) színek nem lesznek a sajátjai, de hogy a mély, sötét őszből a gesztenye, bronz, csokoládé, padlizsán árnyalatok melyik tónusa lehet legoptimálisabb, azt leginkább természetes fénynél, személyesen tudnám Önnek bemérni.
Addig is fotó, meglátjuk, mit látunk.. :O)
Üdvözlettel: Pápai Ildikó 2011. 08. 15. 21:45
Kedves Ildikó!
Azzal kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni,hogy milyen színtípusba tartozom és milyen hajszín állna jól nekem.Világos,kicsit sárgás bőröm, barnászöld szemem,halvány rózsaszín szám,fakó középbarna hajam van,a szempillám és szemöldököm fekete színű.Régóta szeretnék vörös hajat,de nem tudok,jól állna-e,és ha igen,milyen árnyalatok.
Önnek mi a véleménye?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Veronika
Kedves Veronika!
Az alap színkarakter meghatározásához a négy évszak jellegeit hívjuk segítségül aszerint, hogy a tónusok összessége a meleg vagy hűvös, ill. a világos vagy sötét oldalra billennek-e.
Dominánsan a bőrszín meghatározó, vagyis ha önnek sárgás (barackos) a bőre, az a meleg tónusok közé (tavasz, ősz) tartozik.
Szemszíne is ezt a két meleg árnyalatot erősíti, annak világos vagy sötét tónusa így látatlanul még nem meghatározható számomra, de ez tavasz vagy ősz jelleg leginkább. (Míg ha pl. világító kék szeme lenne, az a "hűvös nyár" kategóriába tartozna).
Középbarna hajszíne is valószínű a meleg árnyalatokba tartozik, bár a fakó jelleg lehet hűvös is. (Látatlanul nem teljesen pontos az összegzés, de irányként használható.)
Az érdekes, hogy szemöldöke, pillája fekete, (ami leginkább tél jelleg lehetne önmagában), de a teljes színkészletét egyben szükséges vizsgálni, mert úgy teljes, ha teljes...:O)
Bizonyára nem véletlen, hogy vörös árnyalatú hajszínek felé húz a vágya, a nők ösztönösen sokszor ráéreznek arra a jellegre, tónusra, ami a sajátjuk.
Vagyis ha a bőre és szemszíne meleg tónus, haja is vélhetően az a leírtak alapján, úgy Önnek a tavasz/ősz színkészlet lehet leginkább a sajátja.
Hogy a kettő közül melyik, azt a tónusok mélysége határozza meg, hogy inkább a világos, vagy a sötét oldal erősíti a meleg sárgás-vöröses-zöldes-barnás alapokból. (leginkább föld és tűz színek)
Teljes biztonsággal egy személyes (három órás) teszt-elemzésen tudnám pontos jellegét, így a hajszín tónusát is bekalibrálni, de a leírtak alapján úgy vélem, egy középárnyalatú, nem túl feltűnő, réz-arany, világos gesztenyés tónus optimális lehet színkészletéhez. Mivel az ritka,hogy valaki "vegytisztán" csak egy évszak jellege, így érdemes próbálkozni a tónusok mélységeivel, mert meglehet, hogy a sötétebb tavasz/világosabb ősz keveréke leginkább.
(Ajánlott kontroll cikk: "A TAVASZ GYERMEKEI" c. képes sorozat a
www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko profil alján található gyűjteményben.)
Amennyiben szeretne még alaposabban is megismerkedni saját színkészletével, önnön energetizáló jellegeivel, kérem, jelentkezzen be a pildiko@napszikra.hu címen.
Kellemes és harmonikus önképépítést kívánok! - "színnel-lélekkel":
Kedves Ildikó!
25 éves , 3 gyermekes anyuka vagyok. Koromhoz képest nagyon fiatalnak néznek( 16-18). Szeretnék kicsit felnőttesebben öltözködni, és kinézni, de nem tudom, hogy mi állna jól nekem. Szeretném a segítségedet kérni ebben.
Köszönettel: Gabci
Kedves Gabci!
Köszönöm kérdésed, lám, milyen ritka kérdés, a nők többsége sorra fiatalodni szeretne, Nálad meg épp fordított az irány...
Nos, először is az a kérdés, hogy miért nem vagy kibékülve a kinézeteddel? Értem persze, hogy talán túl "gyerekesen" bánnak veled itt-ott és ez zavaró lehet, miközben már három gyermek anyukája vagy...- de miért okoz ez gondot annak, aki Gabcinak nevezi magát? A túlbecézett név is azt mutatja, hogy a fenti sorokat nem egy fiatal nő, anya, hanem egy "kislányka" írta..- mert minden lenyomatunk rólunk üzen, így a kommunikációnk is jelentősen, ami a problémádban is lényeges lehet... - sőt, talán meghatározó is...
Érdemes tehát ilyenkor a lelki hátteret is alaposan megvizsgálni, hogy a sok idő a sok gyermekkel, mennyit tart a korodból "vissza", vagyis mennyire éled Te is "gyerekesen" a felnőtt léted? Hiszen a kicsik - (korodból adódóan, gondolom nem lehetnek túl nagyok) - megannyi gyerekes dolgot generálnak naponta, ami náluk még OK, de amiben talán, lehet, hogy magad is túlságosan gyermekként vagy jelen?
Ez lényeges vetület, hiszen az anyai babusgatáson túl, a szülői tiszteleted kérdése is lényeges elem, mert ha ezt jól és kellő egyensúlyban tartod, vagyis a gyerekeid és a környezeted is azt látja, hogy tisztelhető anya és nő vagy, mert okot adsz erre (pl. következetesség, rendszerek megtartása és betartatása, felelősség-teljes viselkedés, tartás, döntésképesség, határozottság stb.) - akkor a kinézeted ellenére, másként néznek majd Rád, viszont is.
Vagyis ami belőled kisugárzik, a környezeted is arra reagál többnyire...- ha leírod magadnak egy papírlap két oldalára, hogy mik a tinik viselkedési, magatartásbeli ismérvei és mik egy fiatal anyáé, akkor megláthatod, hogy a kettő közül, melyikből mennyit "üzemeltetsz" az életedben. Ha a tini jellegeket sorra elhagyod, marad a fiatal nő viselkedése, azt kell erősítened megnyilvánulásokban, hogy jobban tiszteljenek, korod szerint, mert ez is kilátszik, nem csak a ruházat.
A lelki alapok a meghatározók, mert az sugárzik kifelé. De a fizikai sík kérdése is számít, persze: a viselettel is korrigálható a kinézet, bár nem gondolom, hogy rakott szoknyában, vagy otthonkában kéne járnod ahhoz, hogy asszonyos légy..:O)
Általános NŐI jellegek erősödhetnek, ha pl. kerülöd a tinilányos dolgokat, pl. nem veszel fel túl bohókás, csillogós-rajzos, túl élénk, túl-játékos, "has-kilátszós" toppokat, édi-bédi műkörmöket, huncut kis copfokat, vagy túl laza "trendi" divatdarabokat, tehát a sulis jellegek mellőzése segíthet.
Válassz helyette letisztult, határozottabb, de nőies stílust anyagokban és színekben, formákban is, a nyugodtabb, békés színek és a természetes anyagok ezt támogatják, a térd felett nem érő, vagy hosszabb szoknya és a nőies cipő, csizma (aminek sarka is van), színben harmonizáló bőr táska viselete, mindig emeli a nőies jelleget, míg pl.a bakancs, tornacipő, csőfarmer, mini-top és mini-szoknya, zsák-szütyő, hátizsák, dzseki stb., ezek ellentéte. Frizuránál, sminknél, ékszereknél hasonlóan, tehát egy "komolyabb" frizura és a nőies smink, felnőtt ékszer, szintén tompíthatja a nem kívánt tini-látszatot.
(A környezetedben élő 30-40éves nők átlagviseletét érdemes megnézni, bár ott lehet, épp a fiatalodás célja okán, megtalálod a nem kedvező elemeket is, de hát, a figyelem időigényes dolog, ami végül mégis tudást terem..)
Ahhoz, hogy egyéb konkrétumokkal is segíthessek, optimális lenne személyesen is találkoznunk, ha van rá módod, keress meg egy tanácsadásra a Napszikra Stúdióban, ahol dolgozom, mert személyesen látom leginkább, hogy milyen színtípusba, karakterbe tartozol, és hogy mit, mire lehetne váltani..- egyben vannak még olyan további meglátásaim, kérdéseim, amit csak személyesen lenne jó kifejteni, mert nem publikusak...- várlak szeretettel egy konzultációra, egy előre egyeztetett időpontban. (E-mail címem, telefonszámom a profilomban, ill. a Napszikra.hu honlapon.)
Sok sikert kívánok a változáshoz, ami előtt érdemes átgondolni, hogy vajon lélekben, szellemileg jelenleg, mennyire vagy érett és felnőtt habitus? Talán ez kiinduló alap lehet, hogy akár elfogadd azt is, hogy túlságosan fiatalos kinézetű anyuka vagy, aki így is tisztelhető, jelen külalakjában, akinek belső tartása üzenheti leginkább a komolyabb jelleget a külvilág felé. Hiszen aki 3 gyermeket nevel, az nagy felelősségben él, ami igazán komolyan vehető, de csak ha Te is komolyan veszed magad, pl. már Gabiként, Gabriellaként, mert akkor majd ez látszik kifelé, akár egy kislányos arc mögül is. Hiszen a szem, a lélek tükre..- ha tehát a belső látásod érett, ez a tekintetedben is így jelenik majd meg...
Üdvözlettel:
Kedves Ildikó,
szép napot!
Remélem jó helyen kérdezek .) Ha szeretném megtudni melyik tipusú csoportba tartozom és milyen színek állnak jól hol van erre lehetőségem és mennyibe kerül?
Köszönöm!
Évi
Kedves Évi!
Előző válaszomban elfelejtettem egy témába vágó videó linkjét megadni Önnek, ami idén egy TV -felvétel kapcsán készült a stúdióban, így ezáltal, magát a közeget is megtekintheti, ahol dolgozunk:
Üdv:
szép napot!
Remélem jó helyen kérdezek .) Ha szeretném megtudni melyik tipusú csoportba tartozom és milyen színek állnak jól hol van erre lehetőségem és mennyibe kerül?
Köszönöm!
Évi
Igen, jó helyen jár, foglalkozom egyéni stílus- , szín- és karakterelemzéssel, ami így, együttesen egy komplex segítő és támogató "csomag" bárkinek, aki önmaga külső-belső önképének, harmóniájának megteremtését szeretné teljessé tenni.
Ez így, együttesen egy kb. 8-10 órás egyéni foglalkozás, amit általában 4x2-3 órában tartok, ám ha Ön csak kizárólag színelemzésére kíváncsi, akkor erre elegendő lehet akár egy kétórás, egyszeri alkalom is.
A részleteket, árakat megtalálja a Napszikra Terápiás Stúdió honlapján az egyéni ismertetőmben, itt: www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko/stilusterapia
Javaslom, adja meg elérhetőségeit, vagy hívjon fel telefonon (06-30/260-2906), v. írjon egy közvetlen e-mailt a pildiko@napszikra.hu címre, és akkor megbeszélhetjük a további, egyéni részleteket.
A foglalkozásokat elsősorban a stúdióban tartom (Bp.VI.Bajnok u.1.) - amelynek térképe szintén honlapunkon található, a kapcsolat menüpont alatt.
Köszönöm kérdését - remélem, hamarosan személyesen is találkozunk...
Kellemes tavaszi önképépítést kívánok - "színnel-lélekkel".... :O)
Üdvözlettel:
Pápai Ildikó 2011. 02. 20. 11:37
Köszönöm kérdését, ha jól értem, abban szeretne elmélyülni, hogy kinek, milyen színkaraktere van és így, adott vendége számára, milyen hajszín és sminkszín lehet harmonikus?
Konkrét információm jelenleg nincs ilyen tanfolyamról, alapvetően művészet-alapú képzéseken, valamint a Műszaki Főiskolán tanítanak elsődlegesen színdinamikát, ami egy remek, lényegi alap. Kiegészítő tárgyként, stylist-képző iskolák is foglalkoznak ezzel, de ha komolyan elmerül pl. a keleti tanok csakraharmonizáló, analitikus világába, illetve a Goethe féle színtanok elemzéseibe, egyben az elérhető, magyarul is olvasható egyéb vonatkozó szakirodalomba, majd szorgalmasan, rendre gyakorol és tesztel, önmaga trénere is lehet idővel.
Magam a fenti opciók összevont alkalmazásával, ill. mint művészetterapeuta, a lelki hatás-elemzésének több éves megfigyelésének, tapasztalatainak összevont eredményeivel dolgozom, tehát több útja is van az elmélyülésnek.
Igény szerint, a Napszikra stúdióban tartok alkalmanként bevezető alaptréninget a színek világába, amennyiben ez érdekelheti, kérem, jelentkezzen be honlapunkon hozzám és így, már személyesen tudom Önt a részletekről értesíteni.
Addig is, ajánlom figyelmébe a témában érintett itteni, korábbi "színes" cikkeimet is, miként az alábbi linken egy rövid kis videó-kóstolót a témából - "színnel-lélekkel..." www.napszikra.hu/node/510
Üdvözlettel: Pápai Ildikó 2011. 02. 04. 11:12
Kedves Ildikó!
Szeretném a segítségedet kérni azzal kapcsolatban hogy milyen színek,smink,és hajszín állna jól nekem.Eredetileg sötét gesztenyebarna hajszínem volt és a szemöldököm is olyan színű..Hajam a vállamnál kicsit már lejjebb ér, és göndör, úgy is szeretem hordani,nem szoktam nagyon vasalni mert féltem . Kb. 2 hónapja festettem utoljára,akkor mézborostyán színűre, azelőtt pedig vörösesebb volt.Most szeretnék kipróbálni valami élénkebbet,kicsit világosabbat,de félek hogy a szemöldököm miatt nem lesz majd jó.A bőröm színe is elég világos,és kerek arcom van,a szemem színe világosbarna.de zöld is van benne. Azt szeretném megtudni hogy ha esetleg világosítani szeretnék akkor inkább milyen árnyalatot válasszak ? vagy maradjak a sötétnél ?
Sminkben sem nagyon merek sötét árnyalatokat használni,általában zöldet,barnát vagy valamilyen bézses árnyalatot használok,pedig szívesen használnék pl. fekete szemhéjtust,de nem merek . Legyen szíves megválaszolni,hogy mit kéne tennem hogy egyensúlyban legyen az arcom és a hajam is,és ne nézzek ki nevetségesen!
Köszönöm!
Kedves Érdeklődő!
A természet rendre gondoskodik arról, hogy bárki alaptónusai egymással összhangban, vagyis harmóniában legyenek, így a bőr-, szem-, szemöldök- és hajszín, alapvetően egyensúlyban vannak egymással. Az összhangunk így, besorolható a 4 évszak egyikébe aszerint, hogy hideg/meleg, világos/sötét alapokról van-e éppen szó. A leírtak alapján, itt sincs másként, egy meleg tónusba tartozó személyről árulkodnak, ami a tavasz és/vagy az ősz árnyalatait hordozza. A sötét gesztenye hajszín az ősz sajátja, míg a világos bőr a tavasz jelleg inkább, a zöldes-barnás szemszín is, e két évszakhoz tartozik. Amennyiben a bőr sárgás, barackos árnyalatú, az is a meleg tónus alapja, így a leírtak alapján, összegzésem a következő:
- ösztönösen, mint a legtöbb hölgy, nagyon jól ráérzett arra, hogy a vöröses tónusok azok, amik az élénkséget és világosítást behozhatják összképébe úgy, hogy az alapharmónia ne sérüljön. A mézborostyán árnyalat optimális, hiszen meleg tónus, de még nem tér el súlyosan az eredeti gesztenyétől, hiszen az is meleg és némileg vöröses árnyalat.
Ha még ennél is világosabbat és élénkebbet szeretne, érdemes megfontolni, miért van erre szüksége, hiszen a természet adta alap sokat súg, segít, hogy a bőrszínéhez mi passzol leginkább. Amennyiben ezt a kérdést végiggondolta, talán megtalálja belső válaszát is arra, mit és miért nem fogad el éppen önmagából? Ha marad az újabb festésnél, javaslom, válassza a vöröses jellegeket amik melengetők, hiszen a szőkék inkább a hűvös felé mutatnak, bár, a világos szőkés-vörösek még megfelelőek, de ezek már elég messze mutatnak az eredeti gesztenye tónusától, vagyis túl nagy kontrasztot okozhatnak, akár lelkileg is, mert önképe már jelentősen eltérne az eredetitől.
Vörösekből is sokféle árnyalatot lehet találni, keverni, ami így, lehet élénkebb és némileg világosabb is, ilyenek pl. a rezes árnyalatok, de vigyázat, a szemöldökszín túl hangsúlyossá válhat, ha túl világos árnyalatú a hajszíne. Így, inkább a barnás-bronzos tónusok mellett tenném le a voksom, amivel kivédhető az éles kontúr veszélye, ami akár egy melírozással, mint frissítéssel is megoldható, kisebb kockázat mellett.
Segítségül, talál itt korábbi cikkeimben (A TAVASZ GYERMEKEI II-III.) olyan konkrét leírásokat, amik a tavasz tónus jellegeit elemzik, világosabb hajszíne esetén, ezen színek azok, amik harmóniában maradnak a leírtakkal, illetve ha megtartja némileg sötétebb hajárnyalatát, ezek középtónusai lesznek azok, amik összképét teljesebbé tehetik.
Ami kerülendő: a szőkék hideg árnyalatai, mert azok kihűtik egyébként meleg alapjait, ill. tényleg kerülje a fekete és hűvös-kék sminkeket, ezek helyett a sötétbarna, sötétzöld szemhéjtus és szemspirál az, amik nem okoznak kontúr-disszonanciát és szintén meleg tónusúak, árnyékolásra ezek gyengített árnyalatai, mint föld-színek lehetnek optimálisak.
Mivel nem tartunk otthon parókákat, hogy kipróbáljunk magunkon egy-egy tónust előre, javaslom, tegyen a vállára, arca egyik feléhez egy olyan kendőt, amely színt éppen preferálja és meglátja, érzetre mennyire sok vagy kevés az adott szín jelenlegi alapjaihoz.
További kérdéseivel megkereshet egyéni tanácsadás keretében is, amire bár csak jövőre tudok időpontot adni, de amelyben már mód nyílik egyéb (alkati, viseleti, teljes karakterre, habitusra épülő) stílustanácsadásra is. (Bejelentkezés: pildiko@napszikra.hu)
Sok sikert kívánok külső-belső önképének eredményes formálásához!
Üdvözlettel:
művészetterápiás csoport, ahol drámát, színjátszást is alkalmaznak ( nem
pszichodrámára gondolok)? Sajnos lámpalázas és elég zárkózott vagyok
első nekifutásra, és hátha ezen egy kontrollált mélyvízterápia
segíteni tudna... ráadásul ha már fel tudok oldódni, imádom
szórakoztatni az embereket. Köszönöm: Zsófi
A Napszikra Stúdióban (Bp.VI.) idén ősztől, indul egy Komplex Önismereti csoport -mozgás és színházelemekkel, ami 7 hétig tart szombatonként, és tartalmaz olyan dramatikus elemeket, amiket talán keres.. (nem pszichodráma!) Linkje itt található:
www.napszikra.hu/terapeuta/szabo-katica/komplex-onismereti-csoport
Telefonon Skultéti-Szabó Katalin pszichológus tud bővebb tematikai információkat adni a 06-20/224-1225 -ös számon.
Egyben javaslom, tekintse meg a január végétől induló, 20 alkalmas, komplex Művészet- és stílusterápia ismertetőjét is, ami szintén a Napszikrában indul - kedd délutánonként tartjuk - ez többféle művészeti ágat integrál egybe, ami szintén nagyban segítheti problémájának oldását, ha már "mélyvízterápiát" keres - ez is alkalmas arra, hogy egy biztonságos, zárt csoportban szerezzen gyakorlatot lámpalázának leküzdésére.
www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko/muveszetterapia
Telefon: 06-30/260-2906 Pápai Ildikó kereshető.
Ennek további, részletes ismertetőjét a www.picomedia.hu oldalon is megtalálja.
Remélem, sikerült kérdéséhez érdemi segítséget adnom, várjuk foglalkozásainkra
"Színnel-lélekkel - ...nap mint NAP"
Üdvözlettel:
Pápai Ildikó 2010. 10. 30. 08:43
Ki írta a "A Hóvirág éneke" c. verset?
Nagyon tetszik, ha a Tiéd, akkor engedd meg, hogy feltegyem az oldalamra.
Üdv: Évi
Kedves Évi!
Köszönöm, igen, én írtam... (ha itt olvastad talán ott volt valahol piciben a szerző is..), igyekszem a jövőben folyamatosan aktuális versikéket hozni. Milyen oldaladra szeretnéd feltenni? Lévén a grafikus is szerző - ezt privát lenne jó előbb tisztázni... ide írj ez ügyben: m.terapia@freemail.hu
Üdv:











