Dobiné Olasz-Papp Nóra
Baba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadó
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.pszichologiai-tanacsadas.hu
Témakörök
Kérdezz-felelek
Nagyon köszönöm a gyors válaszát!
Tisztelettel: Kitti
Nagyon szívesen, remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 05. 15. 16:51
Kisfiunk május végén lesz 6 hónapos. Eddig csak szopizott, most kezdtük el pár hete a hozzátáplálást. Mivel én vagyok vele otthon, napközben én etetem kiskanállal, és utána még szopizik. Este a szoptatás után még tejpépet kap cumisüvegből. Mivel a férjem csak 4-5 óra körül ér haza, ő fürdeti, hogy többet lehessen vele. Próbáltuk, hogy este ha megszoptatom apukája adná neki oda a tejpépet, de az a probléma, hogy nem fogadja el tőle. Ahogy megpróbálja a szájába tenni a cumisüveget, elkezd sírni, nem eszik. Hétvégén is előfordul, hogy a déli etetéskor ő adná oda a kisfiunknak az ebédet, de időnként ilyenkor is elfordítja a fejét, sír, ha én adom, tőlem megeszi. Nem tudom miért nem eszik, ha a férjen etetné, ő pedig mindig elszomorodik, hogy őt nem szereti a gyerek. Mit csináljunk kedves Nóra? Próbáljuk erőltetni, hogy megtanulja, nem csak anyától fog mindig ennivalót kapni, mert az apukája is szereti és szeretne vele lenni, vagy hagyjuk, mert még kicsi és próbálkozzunk később. Vagy lehet, egyszer csak megszokja, hogy este az apukája eteti és ő teszi az ágyba? Érdekes módon a múltkor nem voltunk este itthon, anyósomtól kapta a tejpépet, tőle elfogadta, nem igazán értem, hogy a férjemtől miért nem.
Válaszát előre is köszönöm!
Először is örömömet fejezem ki, hogy a hozzátáplálás ellenére is szoptatja még kisfiát, ez nagyon jó dolog!:-)
Arról egészen biztosan nincs szó, hogy kisfiuk ne vagy kevésbé szeretné Apukáját! A meglátásom az, hogy mivel este a szopi után adná a pépet Apa, a fiuk akkorra már elernyedtebb, szopitól ellazult, ölelős, Anyával bevackolós hangulatban lehet és ebből kizökkenni nem lehet kellemes érzés. Gondolom, a cumisüveget is szopihoz hasonló pózban kapja Öntől is, így az nem okoz Neki különösebb változást. De átkerülni egy másik karba, még ha az imádott Apáé is, kizökkentő élmény lehet. Szóval, én azt érzem, ez a reakció Anyával való testkontaktus élményének élvezetének megbomlása lehet és azért reklamál. Hiába nem a cicit szopizza, hasonló pózban szopómozgást végez és ez nyilván örömforrás neki.
Az erőltetést semmiképp nem ajánlom, viszont jó lépés lehet, ha ezt a jelzést tiszteletben tartva Apa más módon próbál közeledni még jobban fiához. A fürdés nagyon jó móka és lehet emellé becsatolni más Apával is testkontaktusos élményt is, pl. egy finom hancúrozás, birkózás-féle játék, dögönyözés, stb.
Az, hogy anyósától elfogadta a pépet, az attól lehet, hogy Ön nem volt otthon. El szokták fogadni egy szerető ismerős kínálását, ha Anya nincs ott, mert tudja, hogy most más a helyzet, de egyébként, ilyenkor is még Anya az elsődleges Legfontosabb Másik!:-) Idő, míg a szeretetét, bizalmás sokkal jobban át tudja helyezni másokra is, de ez nem jelenti, hogy ne szeretne másokat is, pl. az Apukáját. Meg kell találni azt a módot, amiben Apa is és a kisfiuk is jól érzi magát. Lehet, hogy jelen pillanatban nem az etetés ez a cselekvés, de szerencsére lehet mást találni, amiben Apa is kifejezheti szeretetét!
Sok sikert kívánok Önöknek és szívesen veszek egy visszajelzést a változásokról!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 05. 14. 19:49
Kétgyerekes anyuka vagyok, fiaim 3 és 1 évesek. Kisebbik gyerekem éjszakai hisztijével kapcsolatban írok önnek. Még szopizik, de már csak napközben, kb egy hónapja szokott le minden gond nélkül az éjszakai szopiról. Kb 2 hete minden éjjel felébred, üvölt és semmivel nem tudjuk megnyugtatni. Valóban mindent kipróbáltunk már. Sír és nyújtja a kezét, hogy vegyem fel, de ahogy felveszem üvöltve tol el magától. Próbáltam vele aludni, de amint elaludt, szinte újra kezdi az üvöltést. Sem a babusgatás, sem a csúnya szó, sem a szopizás, sem a felébresztés és újra altatás nem segít. Férjemmel együtt már nagyon fáradtak vagyunk, és tanácstalanok. Próbáltuk hagyni sírni, de az sem jött be. Kérem ha tud mielőbb segítsen. Köszönettel: egy kétségbeesett anyuka
Hozzám jött el kérdése.
Alapvetően, az egy éves korban jelen lévő éjjeli ébredések normálisak. Az is természetes, hogy követeli Anyát és sír utána, ha nem találja őt a közvetlen közelében. Ezek mind életkori sajátosságok és testközelséggel, szoptatással általában megoldhatók, ill. könnyíthetők!
Kicsit tanácstalannak érzem magam jelen esetben, és lenne pár kérdésem is még:
napközben gyermeke kiegyensúlyozott, vidám? Két héttel ezelőttig milyenek voltak az éjszakák? Kapott-e új ételt, italt mostanában? Hányszor ébred és az első elalvástól nézve mikor ébred fel először? Átkerült-e esetleg más helyre az ágya, mint ahol eddig volt? Volt-e valami feszültség mostanában a családban, betegség? Nincs-e megfázva, torok problémája, húgyúti problémája? Más jeleket is észre vettek-e esetleg rajta? Milyen típusú ez a sírás éjjelente (fájdalmas, félős, stb.?)? Álmában sír vagy felébred teljesen és éber? Érte-e Őt valami megrázkódtatás mostanában (nagyobb esés, fizikai-lelki trauma, bármi, ami eszébe jut)?
Ha ezekre tudna válaszolni, talán közelebb kerülnénk a megoldáshoz is.
A különböző kipróbált módszerek közül a sírni hagyást semmiképp nem javasolnám, semmilyen esetben sem! Ezzel a módszerrel csak azt lehetne elérni, hogy a gyermek elveszítse bizalmát és nem azért alszik el- ha elalszik egyáltalán ennek hatására- mert megtanult egyedül elaludni, hanem azért, mert úgy érzi, már nincs kit megszólítania és a fáradtságtól kimerülve alszik el. Soha nem sírnak ok nélkül a gyerkőcök, azt jelzik ezzel, hogy valamit kérnek, segítségre szorulnak és választ, reakciót kell kapjon szülőjétől!
Amíg nem sikerül megtalálni az okot, vagy legalábbis közelebb kerülni a megoldáshoz, a nehézség ellenére azt javaslom, minél közelebb lehessen Önhöz kisfia, akár az esti fektetéstől kezdve már. Ha nem egy ágyban, akkor az Önök ágya mellett elhelyezett gyermekágyban.
Elhiszem és megértem, hogy nagyon fáradtak lehetnek, de próbáljanak kitartani és az Önökben lévő feszültséget valami extra pihenésel csökkenteni, mert a feszültségek képesek egymást gerjeszteni is.
Szeretettl:
Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 04. 16. 22:21
Kedves Nóra
3,5 éves kislányommal kapcsolatban kérdeznék Öntöl. Olvastam korábbi válaszában, hogy ha egy kisgyerek határokat feszeget büntetőpont kijelölésével lehet fegyelmezni. HÁt én szoktam időnként alkalmazni, és akkor úgy is néz ki, hogy megoldódik a dolog, bár elég érdekesen alakulnak az ilyen helyzetek. Először minden úgy ment ahogyan a nagy könyvben meg van írva, majd később többször elment a helyről és sokszor vissza kellett cipelni, húzni, mert ilyenkor elhagyta magát a földön tüntetőlegesen, vagy ha szóváteszem, hogy hozom a széket, akkor fut, hogy jó anya, majd én hozom, és már rá is ül, illetve a büntetés lejártával és megbeszélésével még visszaül a székre, hogy neki még ide kell ülnie, mondom nem kell, de akkor is odaül egy picit még. Ilyenkor úgy érzem, hogy kényszeresen akar megfelelni nekem. A székre ültetést 90 %-ban én szoktam alkalmazni ottho és mondta, hogy nem szereti ha oda kell ülnie. Már elhangzott az is a szájából, hogy apát jobban szeretem mint téged, de ezk mellett sokszor szokott hozzám fordulni. Volt arra is példa, hogy azt mondta az apukájának amikor egy programról jöttek volna haza, hogy oda menjünk ahol anya nincs ott. A nagymamának pedig, hogy anya kiabál és ráncigál. A nagymama a végtelenségig könyörög neki esetekben, apukája is szokott vele határozott, felemelt hangon fegyelmezni, és volt hogy a kezét is erősebben sikerült megfognia, de úgy látszik mégis én állok a sor végén. Érzékeny a kislány, dackorszakban is lehet, 4 hónapos kisöccse van és az óvoda is nehézkesen megy, de mindezek mellett mégsem szeretnék olyan személyt képviselni otthon, akit kevésbé szeret. Természetesen először kb. 5ször kérek kedvesen, majd 5ször határozottan és 1-2szer igazán hangosan, és mivel nem történik semmi jön a szék mert muszáj fegyelmezni, de nem szeretnék olyan szülő lenni, akit kevésbé szeret a gyereke. Akkor hogyan fegyelmezzek? Vagy mit csinálok rosszul. Köszönöm válaszát. Andi
Kedves Andi!
Nagyon őszinte leszek Önhöz: az Ön által említett válaszom két évvel ezelőtt íródott, akkor még inkább nem a leghelyesebben információkkal teli lexikális tudásból merítettem és kezdő anya voltam, azóta azonban megismertem más szemléletet, amivel viszont maradéktalanul és kiteljesedett szívvel tudtam azonosulni. Sokat tanulmányoztam a válaszkész nevelést, a kötődést és sokat merítettem saját tapasztalatból is, kisfiam rengeteg mindenre megtanított és ezekből együttesen alakult ki az a szemléletmód és hitvallás, amik alapján dolgozom és élem saját mindennapjaimat is.
Már nem tudom javasolni a bünti-utat és meg is mondom, hogy miért:
az a dolog rendben van és szükséges, hogy korlátokra, határokra szükség van és fel is kell állítani azokat, ez nem vitás! Ezek a határok lehetőleg tágak legyenek és biztosítsák a gyermeknek a mozgásteret, hogy minél nagyobb részt tudjanak megismerni és bekebelezni a nagyvilágból, tapasztalatokat gyűjtve. Korukból adódik, hogy bekerülnek a dackorszakba, szinte követelik az önállóságot, egyre erősebben bontakozik ki saját személyiségük és veleszületett temperamentumuktól függően lesz ez a korszak intenzív vagy kevésbé intenzív.
Mikor jönnek a nagy kiborulások, hisztik- még ha olyan dolgot is csinálnak, ami hajmeresztő- a legelveszettebb állapotban vannak és a legnagyobb segítségre szorulnak. Ha ilyenkor bünti van és figyelemmegvonás, talán még nehezebb kikerülni ebből az állapotból, amire ráadásul nem is képesek még egyedül.
Természetesen előfordul olyan, ami kiborítja Anyát és ilyenkor ezt jó vállalni a gyerkőc előtt! Ha dühös lett a gyerekre, mondja meg neki, hogy most ezt érzi és meg fogják beszélni a dolgot, ha Ön is olyan állapotba kerül, hogy ezt meg tudja tenni.
Tehát szerintem az a fontos, hogy a szülő maga hogyan kezeli a nehéz helyzeteket, konfliktusokat, kiborulásokat saját magában és esetleg még hasonló pontok, megnyilvánulások is előfordulhatnak. Ilyenkor feljönnek olyan emlékek is, amik saját gyerekkorból származnak, az Anya kitöréseit, negatív érzelmeit hogyan kezelték az ő szülei.
Tehát azt nem mondom, hogy engedni kell azt is, ami adott családba nem fér bele, de nem hiszem, hogy a mintaadáson és a rengeteg beszéden, türelmen kívül lenne tenni való igazán. A büntetésnek lehet hátránya, hogy a gyerek nem kialakult meggyőződésből nem fog megtenni valamit, hanem félelemből, vagy nem veszi komolyan és hatástalan marad nála.
Ennek ellenére el tudok képzelni olyan szituációt, amiben "nincs más hátra" alapon megtörténik némi büntetés, de ha ez nagyon ritka és nagyon megalapozott indokú, nem szeretetmegvonással jár és nem címkézi meg a gyereket, akár még hatásos is lehet.
Összegzésképp: a fegyelmezés mikéntje függ a család temperamentumától, a szülők egyéni temperamentumától, kialakult családi szokásoktól, a saját hozott mintáktól.
Amire a gyereknek szüksége van az a figyelem, megértés, feltétel nélküli elfogadás és szinte határtalan türelem, ami viszont véges a szülőnek és ez is természetes. Sokat könnyít a helyzeten, mikor a szülő vállalja saját érzéseit, mert ez megkönnyíti a gyereknek is vállania saját negatív érzéseit és érzelmeit. Ezzel tanulja meg azt, hogy az élet velejárója a düh és egyéb más dolgok, amiknek helye van a családban, ahogy helye van az összecsattanásoknak, rászólásoknak, sírásoknak is, hisz helye van az összebújásoknak, ölelkezéseknek, puszilkodásoknak is. A feltáétel nélküli elfogads lényege, hogy "elfogadlak akkor is, ha csúnyán beszélsz, csapkodsz, stb. téged szeretlek, de a tetteddel nem értek egyet". A bünti pedig talán okozhat olyan érzést, magában hordja azt a veszélyt, hogy maga a személy van elutasítva, nem csak a "tett". Ezért kell óvatosan csinálni, ha mégis büntetünk.
Kislánya egészen biztosan szereti Önt, és ezzel a viselkedésmódokkal talán valamire fel akarja hívni az Ön figyelmét, valamit közvetít ezzel.
Mint írja, érzékeny a kislánya, tehát nála még óvatosabban állnék hozzá a büntetés-dologgal és buzdítom arra Önt, hogy szavakkal és érzelmekkel kommunikáljon felé. Most, hogy ilyen pici kistesója is van (akihez gratulálok!), nehéz lehet feldolgozni a "trónfosztottságot". Több figyelmet akar kicsikarni és ilyenkor bármit megtennének általában ezért, még a büntit is vállalják, hisz- ha negatív formában is- de addig is vele foglalkozik Anya. 4 hónap nem sok idő, adjon időt még maguknak arra, hogy összeszokjanak és kialakulhasson az "új család" és az új szokások!
Szóval nincs azzal baj, ha Ön időnként felemeli a hangját, stb. de szerintem nyugodtan kikerülhető a székre ültetős eljárás, hisz az Öntől is rengeteg energiát vesz el és tapasztalata alapján nem igazán válik be. Viszont, ha esetleg segít kislányának megfogalmazni az ő érzéseit, pl. "látom, dühös lettél, mert előbb pelusoztam a tesódat és nem veled mentem játszani" és hasonló mondatok könnyebbséget hozhatnak kislánya lelkében, és ha Ön is el tudja azt fogadni, hogy ezek az érzések, megnyilvánulások normálisak, sőt természetesek- mindkettőjük részéről- Ön is kiegyensúlyozottabb lehet és kevésbé fogja bűntudat terhelni.
A dackorszak és a testvérféltékenység együttesen bőven elég indok arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy. :-) A megértés és elfogadás talán nagyobb sikerre vihet, mint a bünti.
És legyen saját magával is engedékenyebb!:-)
Ha szívesen olvas és fordít rá időt, ajánlom figyelmébe a "Testvérek féltékenység nélkül" és a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" c. könyveket. Rengeteg hasznos tipp van benne és még az önsimeretnek is jót tesz!:-)
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Van egy 2 éves kislányom. Tavaly dec. 22-én vettem le a ciciről, azóta olyan hisztiket produkál, hogy elképesztő. Nem a cici miatt, hanem úgy mindenért. Ha nem az van amit ő akar, akkor torka szakadtából üvölt, csapkod, dobálózik. Ja, és december óta rágja a körmét, a száját pedig vagy rágja vagy csipkedi. Az étvágya sem olyan jó, mondjuk 1 éves koráig nem is volt hajlandó az anyatejen kívül elfogadni mást. Szeretném meg tudni, hogy ez mitől lehet. Én úgy érzem, hogy miattam van ez az egész, mert december óta nem bírok vele, és ezáltal nincs hozzá türelmem. Sokat veszekszem velem. Már arra jutottam, hogy nyugtatót szedek, mert nem akarom tönkretenni a gyerekem.
Kérdése hozzám jutott el, remélem, segítségére tudok lenni!
Ha jól értem, a tapasztalt jelenség és az elválasztás egy időben történt? Hogyan választotta el kislányát és mi volt az indok rá?
A "mindenért hisztik vannak"- típusú dolog egy két éves gyermektől igazából nem szokatlan, sőt! Ilyenkor már kezdődik-zajlik az ún. dackorszak, az önállósodási törekvések, az "el is távolodnék-de még maradnék is", a "mindent tudok egyedül és ideges leszek, ha mégsem sikerül", a "nem tudom jól kifejezni magam" és sorolhatnám.
Ezen időszak intenzitása nagyban függ a gyermek veleszületett temperamentumától is. Egy alapvetően nyugodt típusú gyermek is "ki tud akadni", mikor belekerül ebbe a korszakba, de aki addig is vehemensebb volt, nála azután is esetleg intenzívebben mutatkozhat meg a dolog.
Ilyenkor válik szükségessé a határok bevezetése, ami olyan legyen, hogy nagy teret engedhessen a gyereknek, hadd önállósodjon, de azért biztonságot nyújtson neki, hogy beleütközhet valamibe, ha arról van szó. A szabályok, korlátok felállítása minden családban más, erre nem tudok konkrét javaslatot adni, hiszen ez eltérő, kinél mit szabad és mit nem. És persze rugalmasságot is kér ez a feladat az Ön részéről, hiszen időbe telik/telhet, mire ki tudja alakítani azt a módozatot, amiben jól tudnak együttműködni és segíti a "túlélést" és ezt a valóban megterhelő időszakot, ami mind gyereknek, mind szülőnek nehézséget okozhat.
A körömrágás és egyéb "tünetek" valóban jelezhetnek feszültséget, de én azt hiszem, hogy érdemes egészben nézni a dologra: amúgy jókedvű és kiegyensúlyozott? Tehát, ha egészében tekint kislányára Ön vagy édesapa, akkor milyennek látják?
Nagyon erősen érzem az Ön bűntudatát. Lehetséges, hogy a fejében úgy kapcsolódik össze, hogy az elválasztás okozza a jelenség intenzív mivoltát? Azt gondolom, hogy nagyon sokat tett Ön a kislánya lelki stabilitásáért és szuper, hogy ilyen sokáig szoptatta őt! Ennek a dolgonak pozitív hozadékai nem tűnnek el "csak úgy" és válnak semmissé, sőt, inkább jó alapokat adnak illetve a jó alapokat erősen stabilizálja. Sőt, meglátásom szerint, azok a gyerekek, akik érzelmileg biztonságban érzik magukat és válaszkész gondoskodásban volt részük, jobban átadják magukat a következő szinteknek, pl. a dackorszakban, hiszen megtanulta, hogy ő úgy van elfogadva, ahogy van és megteheti, hogy hangot adjon negatív érzéseinek, összezavarodottságának is és ezeknek mind helye is van! és ez jó! Mind a felnőttek, mind a gyermekek életében vannak negatív élmények, érzések is és ezek is hozzá tartoznak az életünkhöz!
Tehát, talán segítség lehet mindkettőjüknek, ha szabad lesz érezni azt is, ha valami nem klappol. Gondolok arra, hogy Anya is bevallhatja, hogy ez most túl ment az erején, elfáradt és sírni sem szégyen, hanem könnyebbséget hozó.
Az is lehet, hogy sok elfojtás van Önben és nem tudom, van-e segítsége, akivel meg tudja beszélni érzéseit? Barát, rokon vagy hasonló cipőben járó anya-társ. Kis lazítás, kikapcsolódás, személyes feltöltődés nagyon sokat lendíthet a dolgokon, segíthet türelmét is visszahozni.
Nem tudom, Önök hol élnek, de egyesületünk Klubjában is találkozhatna több anyával, akik hasonlón mennek át és a tapasztalatok cseréje is segítség lehet! ha gondolja, csatlakozzanak!
Ha pedig végképp úgy érzi, ereje végére ért és nincs kiút, fordulhat empatikus és megértő szaksegítséghez is- de gondosan válassza meg az illetőt!:-)
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 04. 13. 10:38
Kisfiam a nyáron lesz 4 éves. Az elmúl 1 évben sajnos háromszor is költöztünk családi problémák és betegségek miatt. A kisfiam ezeket a költözéseket nagyon jól viselte, nem volt semmi probléma. Az óvoda előtt végig otthon voltam vele, nagyon ritkán volt csak a nagyszülőkre bízva és csak az ovi előtti 4 hónapban járt bölcsödébe hosszabb-rövidebb időkre. A bölcsibe azonnal beilleszkedett, gondozónőkkel, dajka nénivel, az igazgatónővel és a társaival is nagyon jól megbarátkozott. 5 kisbarátját mai napig is emlegeti.Már a bölcsödében behívattak az igazgatónőhöz, mert szerintük Bence rendkívül értelmes, korát meghalladóan tudja kifejezni magát, nagy szókinccsel rendelkezik, barátságos, érdeklődő, stb, stb.Jelezték, hogy keressek neki speciális óvodát, de legalábbis olyat, ahol kisebb a csoport létszám, hogy többet tudjanak foglalkozni vele. Az óvodába szeptembertől jár, gyorsan beszokott. Nem panaszkodik,nem sír, ha oviba megyünk, de valami mégsincs rendben. A mai napig csak egyedül játszik, bepisil és bekakil, pedig már szobatiszta volt. A beszoktatás idején, mikor még csak délig hagytam az oviban 4 nagycsoportos bekerítette és csúnyán beszéltek vele illetve folytogatták. A 4 óvonő ezt nem vette észre tőle 3 méterre!!! Én láttam meg az utcáról és rohantam be segíteni neki. Az óvonők álláspontja az,hogy azért nem mutatják be a gyerekeket egymásnak mikor új emberke érkezik a csoportba,azért nem védik meg őket az ilyen támadásoktól, hogy “felkészítsék őket az életre” és “megtanúljanak egyedül érvényesülni”.Azóta nem szívesen viszem Bencét az oviba és ezt érzi is rajtam. Bevallom szívem szerint nem is vinném ezekután, de a családom szerint túl kritikus vagyok és máshol sem lenne ez másként.Nem tudom eldönteni, hogy azzal ártok-e a kisfiamnak,ha megint egy újabb változás elé állítom (óvoda váltás) vagy azzal,ha ide járatom. Szerintem úgyanis az nem normális, hogy egy kiegyensúlyozott, barátságos, mosolygós kisgyermek 7 hónap elteltével egyedül játszik a csoportjában és bepisil, bekakil szinte minden nap. Az óvónők nem értik. szerintük is Bence kimagaslóan értelmes és inteligens kisfiú. (remek a humora, a probléma megoldó készsége, min 200 verset és dalocskát ismer, a naprendszer kialakulásáról és a bolygókról órákat tud beszélni és modellezni őket!!!)DE: ő próbált barátkozni velük, puszit adni, megsimogatni őket, de elküldték!!! próbált játszani a gyerekekkel, de ők nem értik meg amit Bence mond nekik, illetve szétrombolták, amivel épp játszott. Bencus ezt jelezte az óvonéninek, aki azt válaszolta neki, hogy ne árulkodjon,menjen a helyére. Innetől kezdve nem kommunikál az óvonőkkel, csak, ha nagyon muszály. Nem néz az óvonők szemébe, elzárkozik a közös foglalkozásoktól, felesel, hazudik, és nem vállal felelősséget, azt mondja, hogy ő ott sem volt, nem is látta a kérdéses dolgott, stb, stb. Olyan érzésem van, mintha lelencbe adtam volna.
Ahová át tudnám vinni óviba, ott vegyes orosztályú csoportok vannak. Nem tudom, hogy ez megfelelő lenne-e számára. Mindennap kétségek közt vagyok, hogy elengedjem-e oviba és ezt már nem tudom palástolni előtte, lehet, hogy ettől is kialakulhatott benne ez az érzés az ovival kapcsolatban.
Kérem, egyen szíves tanácsot adni, hogyan kezeljem ezt a szituáiót az óvodával, és a bekakilással kapcsolatban? Az óvonők azt javasolták, hogy szidjam le és vele mosassm ki a piszkos alsóneműjét. (????)
Ön szerint megoldást jelentene az óvodaváltás? Mi a véleménye a vegyes korosztályú csoportokról? Javasolja-e, hogy gyerek-pszichológust is felkeressünk?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Anna
UI: elnézését kérem a helyesirási hibákért,de a jelenlegi billentyűzetemen találomra kell megtalálnom a betűket
Sajnos, az Ön kérdése nem teljesen az én területem már, de semmiképp nem szeretném válasz nélkül hagyni Önt!
Érzelmileg felkavart, amit az óvónők hozzáállásáról és "nevelési elveiről" tapasztalt, elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy ilyen megtörténhet..
Kisfiával kapcsolatban, a leírás alapján magam is azt érzem, hogy nagyon érett gondolkodású és nagyon okos gyermek, de nem tudom, mennyire képes lazítani, a gyermekekre jellemző fantáziavilágban szárnyalni, elengedni magát. Meg akar-e vajon felelni valamilyen tudattalan, kimondatlan tökéletességnek? Olyan érzésem támadt, hogy teher nyomasztja őt, ami teljesen érthető a leírt tapasztalások után, de a nagyfokú érettsége, "különbözősége" már ezelőtt is jellemezte őt- ha jól értem.
A bepisilés, bekakilás számomra azt jelenti, amit Önnek is: valami nincs a helyén és így nyilvánul meg.
Az lehet, hogy ilyen attrocitás más oviban is megtörténik, de a lényeg, hogy biztonságérzet alakulhasson ki Anyától távol. Tehát jelen esetben az a szomorú, hogy azok a személyek nem álltak ki mellette, akiknek FELADATA és KÖTELESSÉGE biztonságot nyújtani- lelki és fizikai értelemben egyaránt. Azt hiszem, kisfia reakciója teljesen érthető az óvónőkkel szemben és mindenképp érdemes foglalkozni ezzel! Mikor haza mennek, ne beszéltesse, inkább játék formájában jöhessen ki belőle a feszültség, drámajáték, rajzolás, bábozás, szituációs játék és ha szereti a mozgásos játékokat, lehet bokszolni is akár, kergetőzni és közben nagyokat kiabálni, sikítozni.
És az óvónőkkel érdemes lenne elbeszélgetni, ők hogy gondolják ezt, mennyire érzik hatásosnak a "módszerüket", volt-e már hasonló tapasztalatuk, stb. és akár bevonni a vezető óvónőt is.
Kisfia édesapjára számíthat, jelen van az életükben?
Ön számíthat segítségre?
Amit még ajánlok: írja meg történetüket, kérdését a szakértők közt található Márkusné Vörös Ibolyának és/vagy Bischof Jusztinának! Ők mindketten óvodapedagógusok és nagyon meleg szívű, kompetens válaszokkal szoktak szolgálni! Tapasztalataikkal talán közelebb tudják Önt vinni a megoldásukhoz, de remélem, valamicskét én is tudtam segíteni Önnek!
Kívánok erőt, kitartást és hogy megtalálják a megfelelő utat!
Változás esetén szívesen vennék pár sor visszajelzést!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 04. 11. 23:06
Kisfiam most 5 és fél hónapos, nagyon értelmes, ennivaló gyermek, de nagyon nehezen viseli, ha egyedül marad, mégha csak pár percre is. A házimunkát az alvásidejében csinálom, vagy ha a párom otthon van, rengeteget foglalkozok vele, énekelek, mondókázok, masszírozom, szeretgetem, de vannak olyan dolgok, amiket el kell végeznem úgy hogy ő nincs a karomban, és akkor a játszószőnyegre, ágyába teszem egy csomó színes játékkal, rágókával, cumival, és mindig mondom, hogy \"Anya kimegy a konyhába / mosdóba, de mindjárt visszajön hozzád!\" Ha pont tele van a pocija és nem is álmos (elég ritka hogy mind a kettő igaz legyen, mostmár egyre kevesebbet alszik nappal, pedig fáradt), akkor úgy 5-7 percig bírja sírás nélkül. Egyébként mire visszajövök a mosdóból, úgy sír, hogy áll a könny a fülében! és szinte fuldoklik, remeg a keze, lába, nagyon megijedek tőle. Hiába folytatnám vele a vidám játszást, mondókázást, éneklést, úgy ferhergeli magát hogy hosszú időbe telik megnyugtatni, nem felejti el a sérelmet a kis skorpió fiú. A legrosszabb, ha odaszólok neki mikor még nem vehetem fel, hogy \"mindjárt kincsem!\", mert mikor meglát, beleéli magát hogy felveszem, és ha látja hogy újra elmegyek, kikészül. Már akkor üvölt mikor a zenélő forgó felé nyúlok, olyankor kapcsol, hogy azért húzom fel neki, mert utána az ajtó felé fogom venni az irányt..Miért nem jegyzi meg, hogy mindig visszajövök?
Kérdésem: szerinted kinövi - ha igen, mikor?- vagy aggódjak hogy ennyire elkeseredik?
Nem anyás még, mert teljesen mindegy ki van vele (rokon vagy idegen nálam is jobban leköti őt), csak Ember legyen, a mozgó játék kevés neki.
Eddig is ilyen volt, de csak most jelent igazán nekem gondot, hogy a hozzátáplálást lassan elkezdtük (kevés volt a tejem), mivel frissen kell az ebédjét készíteni és az nekem ált. 20-40 perc (egy átlagos nőnél lassabban főzök) , nem mindig alszik akkor. Múltkor már kenguruban volt rajtam arccal felém, mikor az almáját pucoltam, pedig félek hogy a késhez nyúl. Vagy minden ebéd úgy kezdődik hogy előtte fél órát üvölt (autóshordozóból kifeszíti magát, csak a kengurut tűri, de egyre nehezebben bírom el, plusz veszélyes is lehet) vagy nem kap friss házi kaját..
Nem tudom hogy taníthatnám meg arra, hogy úgyis boldog baba lehet ha egyedül van időnkét egy kis időre, és hogy tudja hogy visszajövök (pl. jelelő beszéd?)?
A másik, hogy etetés közben pár perc után hirtelen elkezd sírni és kifeszíti magát a babahordozóból, pedig minden ízlik neki, minden kanál ételt lenyel és nagy étvágya van, de nem bír egy helyben maradni, az ölemben sem bírja sokkal tovább fészkelődés nélkül. Pár kanáltól nem lakik jól, állva nem etethetem, és sajnos legalább fél óra még 1,5 dl főzelék, püré bekanalazása. Ha erőltetem, hogy \"na még egy kicsit\", akkor talán rossz élmény lesz az evés, de ha rögtön kikapom a székéből, akkor félek egyévesen futólépésben fogom etetni az eleven kisfiút, és szaladgálás közben akarja majd elfogyasztani az ebédet, mert nem vártam el tőle félévesen, hogy egy helyben maradjon míg megeszi. Mi a helyes hozzáállás? Ki szeretném váltani a déli tápszert.
A két kérdés összefügg tehát: hogyan neveljünk türelemre?
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! Bocsánat a részletes leírásért!
Semmi gond, a részletes leírás mindig jó!:-)
Kisfiad pont abban a korban van,mmikor kezdődik az ún.szeparációs szorongás, azaz, ha eltűnik a szeretett személy a látószögből, félelemerzet lép fel elég intenzíven. Ez nem egy tanult magatartás, hanem belső működés, ami természetes és a normális fejlődés tulajdonképp örvendetes velejárója. Ennek intenzitása a gyermek temperamentumától is függ.
Az, hogy a játékok nem elegendőek neki, az szintén ősi dolog, hiszen a babák még ősi programok szerint működnek. Régen is az volt, hogy a babák a törzs, falka többi tagjával voltak, valaki mindig fel tudta kapni, nem volt egyedül, de ha épp olyanja volt, elfoglalta magát. Tehát a társaság iránti öröm, vonzalom érthető és fontos dolog! :-)
Az, hogy ez meddig tart, megjósolhatatlan. Tulajdonképp ez hullámzó dolog, és nem szűnik meg úgy, mintha elvágták volna. A lényege ennek a folyamatnak, hogy biztonságérzete kialakulhasson,mmegszilárdulhasson. De ez nem tanítástól, szoktatástól lesz jobb. Törekedni érdemes arra, hogy érezze a megértést, pici kora ellenére vegyük komolyan félelmeit, érzéseit. Ennek a jelenségnek az elfogadásában szokott segíteni, ha az ő fejével, ő szemszögéből gondolunk bele, mit élhet át a baba, ha egyedül marad a hatalmas világban és nincs látótávolságon belül, akitől a biztonságot kapjuk!
Az tény, hogy ez elég megterhelő időszak tud lenni, de nagyon jól ráereztél, hogy a testközelséggel lehet könnyíteni a gyerkőcön! Kisfiad kora alapján már ki is nőtt az elölhordozós korból, ha pedig már túl van az 5-7 kg-os súlyhatáron, akkor mindenképp. Ilyenkor lehet váltani háti vagy csípőn hordozásra, ami talán neked is könnyebbséget lenne a veszélyérzetedet csökkentve. persze mindezt megfelelő hordozóeszközzel.
Az is jó lehet, ha a konyhában melletted lehet a földön, játszószőnyegen pl. Alsó fiókokat esetleg szabaddá lehet tenni neki és kedvére nézelődhet, kíváncsiskodhat melletted, így veled van, te viszont főzhetsz.
Tehát ebben a korban nem hiszem, hogy az értelmére kellene hatni, hiszen nem tudatosan sír utánad, hanem mert a babák így működnek és mert valós érzelmi szükségletét fejezi ki feléd, amit ő mélyen átél. Erre a legjobb szintén érzelemmel válaszolni és törekedni a megnyugtatására és olyan megoldásokat találni napközbenre is, ami megfelel mindannyiótoknak, akár újabb napirend vagy átdolgozás.
Étkezés: szerintem az a fontos, hogy az evés kellemes élmény maradjon, és lehetőleg együtt étkezzen a család, vagy ha te vagy csak vele napközben, akkor együtt egyetek. Ha látja Anyán, hogy az evés egy örömteli és élvezetes dolog, ő is ennek az élménynek a részese szeretne lenni. Nem javaslom az erőltetését a minél több szilárd ételnek, bár értem torekvésedet, a tápszer kiváltására. Egy ekkora gyerkőc sem tüntet el mindig ugyanakkora adagokat és nem is lehet pontosan kiszámolni, mennyit kéne ennie. Ha jelzi, hogy elég volt, akkor jóllakott. Egészében érdemes nézni ezt is: jókedvű, fejlődik, pisil-kakil eleget? Ha szeretnéd letenni a tápszert és áttérni csak a szilárd ételekre, ennek menetéről talán érdemes lenne megkérdezni egy kompetens személyt.
Meglátásom szerint türelemre nem igazán lehet nevelni. Amiből a gyerekek a legtöbbet szippantanak be az agyukba, a szülők mindennapi élete, megnyilvánulásai, tehát a mintaadás. Ebben a korban is nagyon intenzív megfigyelők. Kisfiad megnyilvánulásai nem türelmetlenséget jelentenek, hanem jelzéseket és látszik, milyen jól halad!:-)
Nagyon jól csináltad, hogy válaszoltál neki, nyugtattad a hangoddal, ha ki kellett menned, kipróbáltad a testközelséget. Ezek mind azt jelentik, hogy törekszel Kisfiad megértésére és ez így van rendjén, erre buzdítalak továbbra is! Természetesen vannak olyan esetek, hogy várnia kell kicsit, de ettől nem lesz lelki sérült. A lényeg a törekvés a megértésre, válaszkészségre, stb.
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 04. 11. 00:26
Tisztelt Nóra!
Probáltam végig olvasni az elötem segítséget kérök írásait , de nem találtam koraszülöttel kapcsolatos tanácsadást.Szeretnék választ kapni arra hogy a baba és családja kapcsolatátt befolyásolja-e ha kb még 6 hónapig korházban lesz.Két nagyobb testvére / 6 évesek/ nagyon várják már! Páromról nem is beszélve.Félek hogy a hosszu korházi idő nem igazán fog kedvezni a megfelelő kapcsolat kialakitásnak.Kérném ha tudna nekem ezzel kapcsolatban válaszolni,tanácsot adni azt nagyon megköszönénk.
Tisztelt Kérdező!
Ez a helyzet nyilvánvalóan megterhelő érzelmileg és mindenhogyan a csalàd minden tagjának. Nehéz helyzetben érzem magam a válaszadást illetően, mert kevés az információm...
Viszont ennek ellenére azt gondolom, hogy egy ilyen helyzet nagyon erősen össze tudja kovácsolni a családot. A nagyobb gyerkőcök reakciói iránt érdemes lehet nyitottnak és rugalmasnak, elfogadónak lenni, mert sokféle formában megnyilvánulhat ijedtségük, félelmük, vágyuk, segíteni akarásuk. Nyilván Önök is megélnek széles skálán levő érzelmeket, testi-lelki kimerülést, majd erőhullámokat is, szóval szélsőséges formában jelentkezhetnek reakciók a család minden tagjánál.
Nem gondolom, hogy a hosszú kórházi tartózkodás miatt ne kerülnének majd közel egymáshoz, de természetes, ha az úton, amin haladnak, megtapasztalnak más és más érzéseket.
Azt gondolom, hogy érdemes bevonni a nagyobbakat a történésekbe, biztosan érdekli őket, mikor mi történik, ne csak a saját fejükben szülessenek elméletek, hanem a maguk módján legyenek tisztában azzal, mi történik. Legyen módjuk kérdezni, de mikor éppen elzárkózobbak esetleg, akkor nem kell erőltetni.
Az is fontos lehet, hogy Önök is engedjék meg maguknak az őszinte érzéseket, nem kell mindig erősnek látszani.
Aztán mikor már lehet látogatni is a Picit, akkor amint lehet, kapjanak erre lehetőséget a tesók is.
Ennyi információból jelenleg ennyi tudtam tanácsolni, de állok rendelkezésükre a továbbiakban is, ha szükségét érzik!
Addig is szívem minden szeretetével kívánok minden jót és kitartást!
Szeretettel:
Kedves Nóra!!
Tanácsot szeretnék kérni!Kisfiam 2,5 éves , szeptemberben oviba megy, de még mindig nagyon cicis..napközben is és alváshoz is igényli..engem nem is zavar csak már mindenki mondja h ideje lenne leválasztani, csak épp nem tudom hogy mi lenne a jó megoldás,hogy ne viselje meg nagyon!
Igazából már többször mondtam neki,hogy már nagy fiú és nem kell neki már cicizni, s hogy oviban sem lehet majd, de nem foglalkozik vele, ha nem engedem akkor hisztizik sír és addig nem hagy békén míg nem adok neki, ha kell leszakítja rólam a pólót is. Nagyon akaratos gyerek. Arra gondoltam,hogy mi lenne ha elapasztanám a tejem s akkor talán megértené,hogy már nagy fiú és elfogyott a tejcsi, csak mivel szopizik többször nem tudom hogy lehetne elapasztani??!! Vagy milyen megoldást javasol??
A másik gondom,hogy nem nagyon fogad szót,nagyon sokat foglalkozom vele első perctől,már 9hónaposan beszélni kezdett,verseket, abc-ét mindent mond nagyon okos ,már most foglalkozó füzeteket csinál meg ami 3-4 éveseknek való, de az az igazság ez nagyon le tudja kötni s nagyon szereti, de hiába ilyen kis okos nem fogad szót,könyörögni kell h felöltözzünk,üljön le enni stb. s olyan dolgokat kap fel pl: iszik pohárból és aztán ledobja a földre(eltöri) vagy kiborítja a vizet s ezen ő jókat nevet s mondja h" ez vicces volt ugye anya"..én mondom h ez nem az mert ez butaság, de mégis újra és újra eljátssza, már volt h rácsaptam a kezére vagy szobájába küldtem hogy gondolkodjon el hogy mit csinált, de nem nagyon használt egyik sem:((( Kérem tanácsoljon valamit mivel tudnám kicsit jobban fegyelmezni...???? Vagy hagyjam rá s akkor majd ha nem figyelem akkor nem csinálja többet?? nem tudom mi a megoldás:( Előre is köszönöm válaszát!!
Kedves Anyuka!
A szoptatási kapcsolatot addig érdemes fenntartani, amíg anyának és gyermeknek egyaránt örömet okoz. Ha Ön úgy érzi, már nem szeretne szoptatni, lehet lépni, de el kell gondolkodni, mi a fő motiváció erre. Mert ha az ovi miatt aggódik, és amúgy nem zavarja a szopi, ezért nem szükséges elválasztani. Hányszor és milyen helyzetekben szopizik még kisfia? Ekkora korban már lehet kompromisszumokat is kötni, pl.csak reggel vagy este, csak otthon, stb. És ezt el lehet kezdeni ovikor is.
Az akaratosság és a levele második felében megfogalmazottak pedig életkori sajátosság jegyei. Valóban nem egyszerű ez az időszak és néha emberfeletti türelmet kíván, de azt gondolom, rugalmassággal, szeretettel, határok meghúzásával és a tökéletességre törekvés elengedésével meg lehet könnyíteni a mindennapokat. Amiket leír, azok érzésem szerint pont azt mutatják, hogy kisfia határokat keres. Szüksége van arra, hogy tudja, meddig mehet el. Én nem vagyok a büntetés híve, annál inkább a példamutatásé és őszinteségé, hitelességé. Tehat azt mutassam gyerekemnek, aki valójában vagyok és olyan szabályrendszert vezessek be, amiben tudunk működni mindannyian. Mondatom első fele pedig azt jelenti, hogy tudjam, én is hibázhatok és lehetnek negatív érzéseim, lehetek dühös,kimerült es tehetetlen, nem kell mindig mindennek klappolnia! Lazítsanak együtt, játszanak felhőtlenül, legyenek olyan programok, amikben nincs feladat, elvárás, és Ön próbálja meg megkeresni azokat a szabályokat és felállítani azokat, amikbe könnyen bele tudnak helyezkedni. És ezt is rugalmasan kezelni, hiszen, bármikor jöhet valami rendkívüli helyzet. :-)
Egy ekkora gyermek még nem igazán tud megnyugodni egyedül, ha érzelmi viharba keveredik, ezért is tartom fontosnak nem egyedül hagyni ilyenkor. Fontos, hogy a gyerek érezze, ő szeretve van, csak a tettel nem értett egyet.
Ezt lehetne még jobban boncolgatni, ha úgy érzi maradt még kérdése, tegye fel bátran!
Szeretettel:
Köszönöm a biztató és egyben megnyugtató szavait!Remélem sikerül mindent jól csinálnom...:-) Szivesen ellátogatnánk a baba-mama klubjukba,köszönöm az ötletet!További szép napot!
Tisztelettel:Andrea
Az biztos, hogy Ön jó úton jár, de higgye el, nem kell tökéletesnek lennie és tökéletesen csinálnia a dolgokat, mert az lehetetlen. Úgyhogy nem kell mindent jól csinálni, elég, ha törekszik, próbálkozik, és megfigyel, reagál, válaszol kisfiának. Tudja, jó anya nincs, "csak" elég jó anya van!:-)
Baba-klub: ha ír nekem egy e-mailt az info@valaszkeszszulok.hu címre, ott megadok minden szükséges infót, címet, időpontot, és válaszolok, ha van ezzel kapcsolatban kérdése.
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 03. 04. 18:48
Nagyon köszönöm,h ilyen gyorsan válaszolt.Olvasva a levelét,felmerült bennem még egy kérdés,ami miatt nem tudom,h aggódnom kéne-e vagy sem?Említette azt a szót,h idegrendszeri éretlenség,-nem a szó jelentése okoz gondot,hanem a tudatlanságom.A kisfiam nagyon nyugodt,mosolygós,kiegyensúlyozott baba,kisebb hisztik csak elalvás előtt szoktak lenni és ha kimegyek a látóteréből,de ez a kötődés érthető is,hisz csak ketten vagyunk.A terhességem viszont nem úgy alakult,ahogy szerettem volna.akkor hagyott el a párom és az apámtól sem kaptam túl sok támogatást,-nem voltak nyugodt hónapok.Ennek tudható be az idegrendszeri éretlensége?vagy ez normális ebben a korban?Tudom,h minden gyerek más,mégis felhoznám példának barátnőm kisfiát,aki csak 10 nappal idősebb az enyémnél,mégis gond nélkül átalussza az éjszakát.Az éjszakai törődésnek nem lehet hátulütője?Ezt meg a szomszédasszonyom mesélte,h az Ő leánya kicsiként velük,ill. köztük aludt,és ahogy cseperedett nemigen lehetett átszoktatni saját ágyába.csak elég későn,8 éves korára sikerült,viszont még akkor sem tudott nyugodtan aludni,többször felébredt,úgyanúgy igényelte a törődést.Tinédzser korában pszihológus oldotta meg az alvás problémáját.A lehető legjobbat szeretném neki,de akkor nem fog túlságosan függni tőlem?Idővel,olyan 2-2.5 éves korában kénytelen leszek beadni bölcsibe,már most aggódom e miatt,nem akarom,h ,,megszakadjon\\\" a kicsi szive,se az enyém.Ön szerint mikor cselekszem jól?Várom válaszát.
Köszönettel:Andrea
Ne aggódjon, az idegrendszeri éretlenség egy minden babánál jelenlévő dolog, senki sem születik érett idegrendszerrel és itt az alváshoz hozom szóba főleg, mert ahhoz, hogy egy gyermek át tudja aludni az éjszakát és egyedül tudjon el-és visszaaludni, érett idegrendszerre van szükség, ami csak kb.2-3 éves korra alakul ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy addig nem kaphat Anya semmi pihenést! A éjszakák milyensége hullámzó, hol jobb, hol rosszabb periódusok jönnek,Vannak időszakok, mikor már egész jól alszik, aztán megint nehezebb jön, a lényege abban van, hogy amíg nem érik meg rá a baba, gyerek, hogy átaludja az éjszakát és könnyedén, egyedül visszaaludjon, segítségre lesz szüksége és ez a normális fejlődés velejárója!
Sajnos, van az emberekben egy elutasítás -féle ezzel kapcsolatban és könyvek, cikkek garmadája ömleszti az irreális elvárást, milyen is egy jó gyerek és mikor Anya szembesül azzal, hogy azért a valóságban ez nem így van, a babák másképp működnek, önmagában látja a hibát.:-( Persze, vannak gyerekek, akik egészen hamar alszanak elvárásnak megfelelően, de ez lehet egy nyugodtabb temperamentum vagy egy alvastréning következménye is, ill.sokszor fordul elő, hogy anyukák egymás közt nem szeretik, nem szokták elmondani, hogy ők is fáradtak és vannak nehezebb periódusaik. :-) Mindig fog tudni találni ellenpéldát, de egyet egészen biztosan állíthatok: csak előnye van az éjszakai gondoskodásnak, mert azzal, hogy az éjszakai, babája számára félelmetes, bizonytalan, kereső állapotában támasza, kielégíti normális és ösztönös igényeit, nem mást ér el, mint azt, hogy a babában megerősödik a tudat:" fontos vagyok, számítanak az érzéseim, szólhatok, ha bajom van, elfogadnak úgy ahogy vagyok, tehát SZERETHETŐ VAGYOK".
Ilyen elborzasztó történeteket biztosan fog még hallani másoktól is, mint amivel szomszéd asszonya volt szíves megajándékozni, de ezeket célszerű szellős füllel meghallgatni. Nem látunk bele, mi is történt ott pontosan, de egészen biztos, hogy attól, hogy éjszaka is gondoskodunk, pláne 8 hós korban, amikor intenzív igény van anyára, a lelki táplálékra,semmi rosszat nem tehetünk. Ez a válaszkész nevelés egy nagyon fontos momentuma, és egy eleme, hogy a gyermek végül önálló, magabiztos, magában hinni tudó nagy gyermek és majd felnőtt legyen. Ez a stabilitás egyik alapköve. Nem alakul ettől ki függés, sőt, pont az igény fennálltakor megkapott megfelelő válasz képes arra, hogy a gyermek egyre inkább tovább tudjon lépni következő szakaszaiba és eljusson oda, hogy képes lesz eltávolodni magabiztosan és stabil biztonságérzettel. De ez nem hetek, hónapok kérdése, ahogy mostanában trendi erre utalni... Nagyon jól tette eddig is, hogy válaszolt kicsinye jelzésére, semmit nem rontott el és bátorítom, hogy maradjon ezen az úton!
Ajánlom olvasásra William Sears:Éjszakai gondoskodás c.könyvét!!
Nem tudom, hol laknak, és mennyire szeretnek kimozdulni, de meleg szívvel ajánlok baba-mama klub látogatást, ahol a kötődő nevelési szemléletű anyatársakkal találkozna! Ha lenne kedve hozzá, a mi egyesületi klubunk is szeretettel várja Önöket!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 03. 04. 00:06
Problémám a sokakéhoz hasonló,mégsem ugyanaz. Van egy édes kisfiam,aki pár nap múlva 8 hónapos lesz és kb ugyanennyi ideje nem aludtam 4órát egyben.Gyermekem egyedül nevelem(sajnos),így tulajdonképp nem volt semmi akadálya annak,h születésétől fogva mellettem aludjon.az éjszakai szopizást is megkönnyítette és hasfájós is volt,amit már természetesen kinőtt.Olvastam több könyvet is,hogyan altassuk el a gyereket,de nekem nem ment azokkal a módszerekkel,csak cicin aludt el és így van ez azóta is.Ezzel még nem is lenne problémám,bár sokak szerint ez sem jó.Ami zavar,h éjszaka,ha lerakom a kiságyába(sikerült visszaszoktatnom ill.átszoktatnom kb 2hónapos korába,ami meglepő módon nagyon egyszerűen ment, csak 2napot vett igénybe) szépen elalszik úgy éjfélig(9kor,legkésöbb fél 10kor már alszik),viszont éjféltől óránként felébred,nyöszörög majd sír,csak akkor nyugszik meg,ha cicit adok neki,sokszor nem is eszik,csak a szájában legyen.Ez korábban is így volt,viszont ritkábban ébredt meg,úgy 3óránként.A védőnőm tanácsára bevezettük az esti főzeléket közvetlenül fürdés előtt,utána cicit kap és alvás.Azt gondoltam,így talán tovább fog aludni,hiszen tele a poci és végre én is pihenhetek kicsit többet,de pont az ellenkezője történt.Már kint van 2 fogacskája és újabb is készülőben,de szerintem ez független az alvásától.Szintén a védőnőm ajánlotta,h ne adjak neki cicit éjszaka,max 1szer olyan 4-5óra felé,kipróbáltam,de lehetetlen küldetés.Semmivel nem tudtam megnyugtatni,simogattam,beszéltem hozzá,felvettem,de csak üvöltött,én meg 3/4óramúltán feladtam.Egyből csönd lett és folytatódott minden ugyanúgy,óránként,másfél óránként felébredt és sírt.A kérdésem az lenne,ha már nem fog cicizni is úgyanígy fel fog ébredni megszokásból?Illetve hogy tudnám erről leszoktatni?És akkor még nem is mondtam,h reggelre általában mellettem ébred,mert már nincs erőm ülve szoptatni ill cicit adni neki.Kérem,adjon pár hasznos tanácsot,hogyan tudnám legalább lecsökkenteni az éjszakai ébredését.Várom mielöbbi válaszát,tisztelettel:Andrea
Megértem Önt, nagyon fárasztóak így az éjszakák. Sajnos olyan tanácsot nem tudok adni, amivel az ébredéseket lehetne csökkenteni, mert ezek az ébredések kisfia életkorából és idegrendszeri éretlenségéből fakad. Ebből következik, hogy nem szokott megoldást jelenteni a teli pocak, sőt, ha nagyon sok szilárdat kap éjszakára, nyugtalanágot is okozhat, mint mikor a felnőttek sem alszanak jól megterhelt gyomorral. A fogzás is okozhat nyugtalanságot, de ebben az esetben inkább azt látom, hogy kisfia azt szeretné leellenőrizni,meg van -e még Anya éjjel is, ugyanis ebben a korban még javában zajlik a szeparációs szorongás is. A testközelség iránti igény normális és szükséges, természetes igény! Tehat mivel nem egy felvett és tanult viselkedésformáról van szó, hanem azért ilyen, mert nem tud nem ilyen lenni, a legjobb az szokott lenni, ha olyan megoldás születik, amivel kisfia megkapja az áhított biztonságérzetet, Ön pedig a lehető legjobban ki tudja pihenni magát. A éjjeli szopizás az egyik legjobb és legegyszerűbb módja a visszaalvásnak, semmi kóros vagy furcsa nincs benne, ha egy 8 hós baba szopizik éjjel. Ráadásul, mivel nem a cici miatt ébred, hanem idegrendszeri éretlensége és az evolúció nem teszi lehetővé, az éjjeli szopi elhagyása nem szokta hozni a várt eredményt, az ébredés megmarad, csak lehet, hogy nehezebb lesz visszaaltatni, hiszen akkor más módot kell találni a segítségnyújtásra. Ringatás és stb. Mert az biztos, hogy segítségre szüksége van z ellazuláshoz, elalváshoz és a visszaalváshoz is. Erről ő nem tehet, ő és sok mllió baba-társa így működik. Ezért joggal várja a Legfontosabb Másik segítségét. Az alvástréningek, amiket oly nagy szeretettel reklámoznak, pont a baba normális működését felejti el és megoldást ad arra, hogy szokjon le a gyermek a jelzések adásáról és hogy veszítse el a bizalmát szülője felé. A sírásban hagyott, egyedüli elalvásra tanított gyerekek is ébrednek éjjel, csak nem szólnak már a segítségért. Az el- és visszaalvást nem kell tanítani, mert meg fog érni rá saját magától is!
A legjobb, amit tehet, hogy megkönnyítve az éjszakázást, minél közelebb engedi magához kisfiát, mert ahogy Ön s mondta, ettől nyugodtabb is lett. A külső véleményeket érdemes nem meghallani vagy átengedni magán.. Tehát azért, mert védőnő, rokon, barát elítélően gondolkodik az éjszakai gondoskodásról, ne válassza azt, hogy külön legyenek, főleg, ha Ön szíve mélyén érzi, mire van szüksége kisfiának! Mert érzi, csak próbálja nem úgy látni, hogy Ön feladta és megadta magát a harcban, hanem inkább úgy, hogy megértette kisfia jelzéseit és helyesen válaszolt rá!:-)
Amiről még jó gondoskodni, hogy Ön tudjon extra pihenésről gondoskodni önmagának! Valaki segítségét, ha igénybe tudja venni vagy ha nappal,alszik kisfia, akkor vele aludni egy jót. Ne feledkezzen el önmagáról sem!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 03. 03. 08:51
Gyermekem most lesz 21 hónapos és úton a következő fiúnk is. Kérdésem az lenne h mikor érdemes átszoktatni a nagyot az ifjúsági ágyba vagy várjam meg míg magától akar? Még nem beszél csak szavakat mond. Februártól kezdi a bölcsit. Jó alvó magától alszik el. Mikor kezdjem a szobatisztaság kérdését? Reggel még tele pelussal kell. Ált. du alvásból kakál, akkor szól. Mit kapjon ha jön a kis teso? Babát?
Már eldöntötték, hol fog aludni a Pici? Most milyen formációban alszanak, a nagyobb gyermekkel együtt alszanak? Ha Önöket nem zavarja az együttlét ezen formája, akkor a Pici születése miatt nem kell átszoktatni, csak át lehet alakítani más formára. Vagy kiságyban alszik még?
Tudnom kéne, mi motiválja ezt a kérdést és akkor talán közelít segítséget is tudnék adni. Az biztos, hogy a Pici végett fontos, hogy közel legyenek egymáshoz, de a nagyobb sem olyan nagy még, hogy ne legyen szüksége a testközelsége, főleg egy olyan időben, mikor jön a tesó! Az is hatalmas változás lesz és a bölcsőde is.
A szobatisztaságot a maga természetes módján érdemes kezelni, külön direkt szoktatásra nincs szükség, mert ez is akkor történik meg önmagától, mikor a gyerek megérik rá. Két éves kor körül érdemes megemlíteni, hogy a peluson kívül milyen lehetőségek vannak még és ha van kedve, érdekli, próbálja ki! De nem szükséges direkt ültetni bilin vagy wc-n, ha készen áll rá, észre fogja venni, hogy visszatart pl. Egyre kevesebbszer fordul elő az önkéntelen ürítés. Egyik jele a szobatisztaságnak, hogy tud direkt visszatartani, maga szabályozza az elengedést, visszatartást, maga szabályozza a záróizmok működését. Az is előfordulhat, hogy már maga irányítja a folyamatait, de pluszba szeretné végezni még a dolgát, és az is rendben van úgy. Ha éjjel még sokat pisil, nem érdemes levenni még a pelust éjjelre. De abszolút nincsenek még lekésve semmiről sem!
Hogy mit kapjon, ha jön a Pici? Ez a testvérféltékenység csökkentése miatt felmerült kérdés? Vagy a felkészülés miatt? Érdemes a várandósság alatt annyira belevonni a folyamatba és a ténybe, hogy testvére lesz, amennyire ő nyitott rá. Neki is szoknia kell az újdonságot és nem csak akkor fog szembesülni a ténnyel, h kibújt a Pici, hanem érzékeli a folyamatot is. A felkészülésben segítheti őt játék baba is, igen és akkor is segítség egy csecsemő méretű baba, ha Anya pelusozza, gondozza a Picit, ő pedig leutánozhatja a saját "csecsemőjén". Ha úgy szánta a kérdést, hogy ha megszületik a Pici, mit kapjon "tőle" a nagy, akkor valami apróságra gondolnék, egy figyelmességre. Amit szeretne régóta.
Remelem, tudtam segíteni!
Kellemes babavárást kívánok!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 02. 27. 14:47
Nagyon szívesen és bízom benne, hogy sikerül pihennie! Drukkolok!:-)
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 02. 09. 14:08
Kedves Nóra! Véleményét és tanácsát szeretném kérni kislányommal kapcsolatban. Hogy jól lássa a helyzetet az elejétől kell leírjam. A kórházban a legcsendesebb. baba volt, szopizáson kívül végig aludt. Ez itthon is így volt 2 hétig. Már az elejétől velünk aludt az éjszakai szoptatások miatt és mert a kórházban is végig velem volt és valahogy furcsa lett volna a pici babánkat messze tudni magunktól.
Aztán k 1 hét múlva esténként sírt aztán mindig többet és többet, de nagyon keservesen éreztem, hogy ez nem egyszerű hasfájás. Azt mondták refluxa van attól sír ennyire, kapott gyógyszert, örültem, hogy vége a szenvedésnek, de sajnos nem lett vége. Azt mondták hasfájós , majd elmúlik. Nos nem múlt el pontosan 5 hónapos koráig amikor kinyitotta a szemét sírt, ordított fájdalmasan addig míg be nem csukta szemét. Most nem részletezem mennyit vittük orvoshoz, míg a végén véres volt a széklete és akkor mondták, hogy ez tejfehérje allergia lehet. Azóta teljes diétán vagyok mert annyira érzékeny, hogy nyomokban sem lehet az ételben. Több hét kellett mire rendbe jött.
Itt következik az ami miatt írok Önnek és a kérem a véleményét, tanácsát. A reflux és a sok fájdalmas sírás ( ami igazán már ordítás volt ) szinte egész nap kézben volt, néha próbáltam letenni, de akkor felébredt és annyira keservesen sírt, hogy újra kezdtem az altatást és inkább nem tettem le. Sétálni hordozókendővel vittem kocsiban addig ordított míg el nem aludt vagy ki nem vettem. Szinte éjszaka sem tudtam lerakni mert rögtön ordított, férjem sokat segített éjszaka, de nappal csak én voltam vele. Szinte állandóan aludt fél éves koráig. Most 11 hónapos gyönyörű, szépen fejlődő, okos kislány. Még mindig anyatejet a fő tápláléka, próbálom mással is etetni, de csak pár falatot fogad el.
Nappal 2x alszik 1 és fél-2 órát a baj, hogy csak ölben hajlandó, ha mélyen elalszik lerakom, eddig fél óra volt a legtöbb amennyit aludt. Gondoltam majd hozzá szokik, de nem. Mikor felébred rögtön keresi a cicit és ha megtalálta akkor minden rendben alszik is tovább, ha nem pvagy sír vagy csak felébred, de fáradt marad.
Szoptatós párnája van amin alszik. Pici kora óta azon alszik. Így marad az, hogy üldögélek vele míg fel nem ébred.
Este alig tudjuk lefürdetni annyi álmos 6 órakor, pedig 2-4- ig alszik. Nos 6 után fekszik le az éjszakai alvásra kb egy óra ölben alvás után tudom lerakni, de nekem is le kell feküdni mert, ha felébred rögtön keres és sír, ha nem vagyok ott.
Szerintem cici függő ez biztos mert csak azzal alszik vissza a mikroébredések után. Fél éves kora óta, amióta jön a foga azóta 1-2 óránként ébred, de volt rosszabb is. Általában 5-6 óra körül ébred reggel. Fáradt, de nem alszik tovább. Viszont 8- kor már álmos nagyon és akkor aludni akar, tehát alszik szopis párnán ölben.
A kérdésem, hogy, ha el is rontottuk, bár többször is átgondoltam és nem tudtunk mást tenni mint amit tettünk, hiszen sírni sosem hagynám, tehát, hogy tudnék javítani ezen az alvás szokáson? Már nagyon fáradt vagyok, égnek a szemeim, házimunkát is el kell látnom, így nagyon nehéz.
Mozgásfejlődése annak ellenére, hogy sokat volt ölben, nagyon fejlett. Minden pillanatban elkezdhet járni.
Mindent ért amit mondok neki, de nem alszik nélkülem és szinte csak anyatejből él. Nap közben is mindig valakinek vele kell lenni, ha nem álmos vagy éhes akkor el van apával vagy mamával, pápával.
Lehet túl sokat írtam és van amit kihagytam mégis, kérem írjon megoldást mit tehetek, tudom nem lehet megjósolni, de mi lesz így a vége?
Ha valamit kihagytam volna kérem írja meg és kiegészítem.
Várom válaszát, előre is nagy köszönettel! Krisztina
Kedves Krisztina!
Azt hiszem, két dolgot érdemes külön választani: van egy bizonyított reflux és tejfehérje allergia, ami kezelést kapott és van egy sokat ébredős, sokat cicizős állapot. Úgy érzem, mivel a fizikai probléma megoldást talált, nem érdemes azzal összefüggésbe hozni az alvási szokások mibenlétét.
Amit egyértelműen érzek, hogy Ön ki van merülve- teljesen érthető módon. Tehát első lépcsőként azt ajánlom, hogy próbáljon extra pihenőt találni magának, segítséggel akár. Pl. hétvégén, vagy amíg Apa van vele, addig Ön pihen. Egy jó pihenés, alvás után máris másképp fogja látni a dolgokat, ugyanis a kimerültség kiélesíti az idegeket, minden hang zajnak tűnik, stb.
A másik dolog, hogy teljességgel ki kell jelentsem: Ön nem rontott el semmit!
Nagyon valószínűnek tartom, hogy kislánya akkor is szeretne ennyit cicizni és ölben lenni, ha nincsenek megelőző események, gondolok a refluxra. Ugyanis a babák így viselkednek! A mai kor elterjedt tévhite, hogy a gyereknek önállóságot kell tanulnia és nem szabad megengedni a túlzott ragaszkodást! A valóság az, hogy a gyerekek természetes és normális módon igen sokáig igénylik a testközelséget és a mellen való megnyugvást. Erre nem mi szoktatjuk, hanem egy ösztönös igény kifejeződéséről van szó, ami jó esetben nincs elaltatva ill. nincs leszoktatva a gyermek ösztönö jelzőrendszerének működtetéséről. A mellen való igény ideje hullámzó. Fél éves kor után már nem annyira az éhségről szól, inkább az érzelmi megnyugvásról, egy esés, feszültség, álmosság, visszaalvás végett. Fél éves kor körültől jelentkezik a szeparációs szorongás időszaka is, ráadásul egy 11 hós gyermek már igen nagy világfelfedező, akinek hatalmas elfoglaltságot jelent a sok felfedezés, az ingerek, az ismerkedés és nincs ideje anyukájára. Vizsont, ha álmos vagy ébred ill. éjszaka mindent szeretne bepótolni, mert az igény marad, csak napközben már nem ér rá.:-) Szóval nagy szüksége van anyukájára. Az is megfigyelhető, hogy többet szeretnének cicizni valami nagyobb esemény előt. Ahogy írja is, bármikor elindulhat, ezeket a nagyobb fordulópontokat valahogy valamiképp megelőzi egy ilyen fázis.
Természetesen a sok ölben-levés nem árt a mozgásfejlődésnek, mert normális esetben akkor van a gyermek ölben, kendőben, mikor azt ő igényli és nem erőszakkal van ott tartva. Mikor nincs hordozva, akkor érdemes engedni, hoyg nagy területen mozoghasson. (Érdekesség: Tanzániában a gyerekeket praktikus okokból (is) nagyjából 2 éves korukig hordozóeszközben tartanak, csak alváskor teszik le éjjelre. Nagyjából 2 éves kor körül érkezik testvér, így a nagyobb gyermek letett gyermek lesz, mert kell a hely a picinek. Az addig szinte semmit nem mozgott 2 éves lemaradás nélkül fut, járkál, mozog!)
A hozzátáplálás kérdéséről annyit, hogy az első életévben a fő táplálék az anyatej. 6 hós korig kizárólagos szoptatás javasolt, majd lehet kezdeni más ételek adását is, ha készen áll rá a gyermek! De nem kötelező elkezdeni kiváltani az anyatejet, mert a fő táplálék az marad. Ezért a hozzátáplálás inkább mellétáplálás. Hogy ki mikor jut el oda, hogy mást is szívesen befogad, nagyon széles skálán mozog! Semmiről sincs lemaradva kislánya és ha jól vettem ki soraiból, jól fejlődik, jól érzi magát. Érdemes kínálgatni, és higgye el, mikor szükséges lesz, el fogja fogadni! És ha amúgy is van érzékenysége, talán nem is baj, ha még nem találkozott más anyaggal nagy mértékben.
Az teljesen normális, hogy Önt keresi, ha felébred és szopni akar, hiszen ez a kettejük közti szép kötődésről szól. Ez nem jelenti azt, hogy Önnek ne lehetne némi szabadideje és magánélete, ha arra vágyik! Mivel írta is, hogy apával, nagyival jól érzi magát, nyugodtan megteheti, hogy picit elmegy valahová egyedül vagy férjével moziba, színházba. Fontos a személyes feltöltődés!!
Ha Önnek nem terhes, a a délutáni alvás idejére is hordozhatja otthon is, hiszen az Ön közelében megnyugszik és addig házimunkát is lehet végezni vagy lehet azt is választani, hogy Ön alszik vele együtt, nem megy el mellőle, így mikor megébred, elég lehet csak az Ön illata ahhoz, hogy még egy-két ciklusnyi időre visszaaludjon, vagy nem is ébred meg, ill. félálomban is cicire lehet tenni, ami megint arra esélyes, hogy visszaaludjon és nem lesz teljesen éber.
Azt nem tudom megjósolni, mi lesz vagy ez meddig tart. Azt tudom mondani, hogy vannak rosszabb és jobb periódusok, hullámzó az éjszakák milyensége. Rugalmasságunk növelésével és a tudattal, hogy a gyerekek ilyenek és nem mi rontottuk el, jobbá tudjuk tenni a nehezebb időszakokat is. Mert egy biztos: ez nem marad így! Átmeneti időszak, ami nem azt jelenti, hogy csikorgó fogakkal kell tűrni.
Higgye el, a legjobb amit tehetett, hogy mindig ott volt kislányának és ölben tartotta, hordozta és szoptatta ill. szoptatja most is! Ez egy nagyon jó út arra, hogy majd a későbbiekben önállóan le tudjon válni és arra is, hogy majd ha arra kerül a sor, kompromisszumokat tudjanak kötni és Önnek is jó út arra, hog felismerje saját határait és annak megfelelően cselekedjen! Ez nagyon fontos!
Kívánom, hogy pihenjen egy jót, legyen büszke arra, hogy ilyen válaszkészen gondoskodik és lazítson kicsit!
Szeretettel:
Köszönöm válaszát, melyben kérte, írjam le bővebben, mi történt.
Az előző levelemben csak annyit írtam, hgoy 2,5 éves kisfiamnak olyan dalokat énekelgettem, amiket a pocakomban hallhatott, a nővérének énekeltem akkor. És egyszer csak elkezdett sírni. Nagyon megijedtem, kérdeztem, fáj-e valamije vagy az énektől lett szomorú, de nem szólt semmit, csak sírt. Eltereltem a figyelmét, abbahagyta a sírást, azóta nem is emlegettem fel.
A terhesség nem volt problémamentes - emiatt is ijedtem meg, vajon mit érezhetett... Végig féltem valamitől. Az elején attól, hogy beteg lesz (éppen 35 éves lettem). A 12 hetes kockázatelemzéssel végzett eredmények nem voltak megnyugtatók, a 18. heti végre megnyugtató eredményig rettegtem. Aztán jött pár hét nyugalom, majd bevéreztem (a méhlepény erei véreztek, az ő ellátása megfelelő volt). Két hétig kórházban feküdtünk, utána itthon, számolva a napokat, heteket, mikor nem lenne baj, ha már megszületne.
A terhességet is nehezen viseltem, vizesedtem, híztam, nehéz volt mozogni, de hát nem volt pihenés. Utána pedig túl sok... Alig vártam, hogy végre "kint legyen".
Félős kisgyerek lett. Most már nem annyira, bár vannak félelmei, ami a nővérének ilyen idősen nem voltak. Igaz, ő beszélni sem tudott még ilyen idősen ilyen jól. A kisfiam már mindent szépen el tud mondani, így a félelmét is. (A bagolytól fél, egy mesefilmben látott egy gonosz baglyot. Azt gondolom, ebben testesíti meg mindazt, amitől fél.) De nem fél az emberektől, állatoktól, bölcsödébe jár, szépen eszik-alszik-játszik, bár sokszor bántja a többieket. Indokolatlanul is. De ez egy másik prolémakör...
Attól félek, ez a sírás a méhen belül eltöltött időszak tükröződése. Ezért kértem véleményét.
Köszönettel,
Viktória
Köszönöm a részletesebb leírását!
Hogy a múltkori sírás az van-e köze a méhében töltött életnek, azt nem tudom, de az tény, hogy a magzat mindent érez, amit édesanyja is. De ez nem egyenesen arányos azzal, hogy ugyanazt kell majd a babának éreznie, megélnie kint, mint bent. Nyilvan hatással van, de több mindentől függ, ez hogyan fog megnyilvánulni. A veleszületett temperamentum, alapszemélyiségjegyek mind befolyásolnak. Ezzel csak azt szeretném mondani Önnek, hogy ne rombolja magát továbbra is azzal, hogy bizonyítékot keres saját hibájára, mert az is kihat mind a saját életére, mind a gyermekkel való kapcsolatára. Van különbség aközött, hogy van tudásom arról, hogy hogyan éltem meg a várandósságot, értek hatások, amikre én így reagáltam, feldolgozom es ezáltal nagy tehertől szabadulok meg, kiderítem, mi van aháttérben vagy önostorozásba fogok és bizonyítani próbálom, mekkorát hibáztam!
Lehet, hogy érdemes lenne a félelmeivel, saját lelki világával foglalkozni.
Önnek két csodálatos gyereke van, akik különálló, egyedi személyiségek, eltérő vonásokkal, eltérő személyiségjegyekkel, biztosra veszem, hogy mindkettő csodás egyéniség, akik díjazzák a személyre szabott bánásmódot és élvezik egyediségük megélhetésért! Támogassa őket ebben, és ha egyedül nem bírná szabadulni a bűntudattól, hibáztatástól, sokféle segítség igénybe vehető. Megéri, hiszen Ön pedig egy egyedi édesanya, rengeteg érzéssel megáldva!
Szívesen válaszolok Önnek továbbra is, ha igényli!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 02. 02. 20:48
Tegnap a kisfiamnak énekelgettem olyan dalokat, amiket a nővérének énekeltem várandósan. Egyszer csak elkezdett sírni. Kérdeztem, fáj-e valamije vagy az énektől lett-e szomorú, de nem válaszolt semmire. Mi lehetett az ok?
válaszát köszönöm.
Nehéz válaszolnom, mert ennyi információból sajnos nem tudom, mi okozhatta a sírást! Ön mire gondol?
Az is lehet,hogy a dalocskához semmi köze nem volt a dolognak, hanem egyszerűen valami más okozott pillanatnyi érzelmi reakciót. Akár éhség, türelmetlenség, unatkozás,fáradtság és még rengeteg más dolog is. Azt sem tudom, mennyi idős a gyermek. Én is csak találgatni tudok most csak sajnos, de ha úgy érzi, szüksége van további válaszra, vagy megismétlődött az eset, írjon még egyszer és kérem, több információt osszon meg velem!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 01. 23. 23:10
Kedves Nóra!
Már kaptam Öntől nagyon használható tanácsot, segítséget, és szeretnék megint Önhöz fordulni.
Kislányom, Letti immár 4,5 hónapos. Tól vagyunk az első fogzási hullámon, azaz már sikerült megtapasztalnunk, hogy milyen is az, mikor fogzik a baba. Igaz még nem bújt ki, viszont minden tünet meg volt. A kérdésem nem is ezzel kapcsolatos, csak azért írtam le, mert lehet, hogy a fennálló probléma annak hozadéka.
Az utóbbi 1 hétben az éjjel csak egyszer ébredő babám, most éjjelente legalább 3-4szer ébred, és ezek között sokszor csak 1 óra telik el. Ilyenkor mindig megszoptatom, mert máshogy nem alszik vissza. Tekereg, mosolyog, játszik a cumival és ha nem veszem ki az ágyból, akkor balhézik. Viszont amúgy a szopizásra nem lenne szükség, és ezt onnan tudom, hogy az is megtörtént már, - hogy gondolom a túlevés miatt - de egy jó adagot kibukott. Igyekszem minél ingerszegényebben megoldani ilyenkor (sötét van, nem beszélek hozzá, stb), de úgy látom, talál magának programot. Persze visszaalszik, de hamar fel is ébred. Akkor szokott egy kicsit többet aludni, ha hajnaltájban magam mellé veszem (a hajnali összebújás már régóta megy, de csak hajnalban veszem az ágyunkba).
Gondoltam 1-2 dologra, de nem vagyok túl okos. Az egyik, hogy a fogzásos időszaknál megszokhatta, hogy többet kel. A másik, hogy esetleg mivel kinyílt neki most egy picit a világ (már hadonászik a kezével a megkaparintani kívánt tárgy felé, már körbe kell vinni a lakásban, hogy megnézhesse, mik veszik körül, stb.) és ez stresszt okoz nála, amit így vezet le, vagy éjjel dolgozza fel. Vagy a harmadik, amire gondoltam, hogy rájött, hogy akár mellettem is aludhat, csak előbbre kívánja hozni az időpontját a mellém fekvésnek. Hozzáteszem ez sikerült is neki :) A gondom csak annyi ezzel, hogy gerinc gondjaim vannak, és fáj már, hogy U alakban alszom :)
Köszönettel,
Bogi
Kedves Bogi!
Mindig örülök, mikor azt tapasztalom, hogy egy édesanya tudatosan és szívvel-lélekkel gondolja át a folyamatosan zajló változásokat Kisbabájánál!:-)
Amit tapasztal Lettinél, életkori sajátosság és normális jelenség. Ez pont az a kor, mikor végetér általában egy nyugodtabb időszak, már megszoktunk egy bizonyos menetet és akkor azt hisszük, mi nem voltunk elég figyelmesek vagy töprengünk, mivel is ronthattuk el, stb. Semmi nem romlott el és senki nem hibás!:-)
A nappali ingerek feldolgozása valóban erősen beleszól az éjszakai nyugalomba, ha sok inger érte- és miért ne érné, mikor már olyan nagy szeleteket tud levágni és bekebelezni- annak feldolgozása vezet ébredéshez. A másik, hogy a babáknak elemi szükséglet a testközelség, még ebben a korban is bőven! Ez nem megszokás és szoktatás kérdése, ez egy jelenlévő természetes szükséglet, amit vagy megerősítenek pozitív válasszal (értsd: folyamatos válaszok a baba felé és az igény kielégítése) vagy a másik oldal erősítése, mikor nem kerül elfogadásra és felismerésere az igény, mint igény és az "elrontástól" és egyebektől való félelemben nem az áhított és szükséges választ/próbálkozást kapja meg a baba, ezért szép lassan alábbad ebből.
Tehát, ha Letti szeret Ön mellett aludni, az nem azért van, mert Ön elhúzta a mézes madzagot és ráébresztette erre a csodára, amiről Ő eddig nem tudott, hanem azért, mert megtapasztalta egy természetes és normális igény kielégülését. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki nem alszik együtt a babájával, rossz anya és vége mindennek, a baba sérült lesz lelkileg!! Az együttalvás, egymás közelében alvás variációinak lehetősége szinte végtelen, némi kreativitással megoldható, hogy mindenki számára elfogadható és a legpihentetőbb megoldás szülessen! Fontos, hogy Önnek/Önöknek a lehető legkevesebbet kelljen éjjelente átszaladgálni másik szobába vagy kilométereket sétálni a ringatás ideje alatt. Nem tudom, gerincproblémái mennyire teszik lehetővé az együttalvást, ha nem lehet matracot cserélni, stb. akkor esetleg a kiságyat közvetlen az Önök ágya mellé lehet helyezni, vagy matracokból építeni fészket maguknak.
Az éjszakai ingerfeldolgozásban is segít a testközelség, és az idegrendszeri éretlenség miatt nem tudnak egyedül visszaaludni még, segítségre szüksége van!
A lehető legjobb megoldás ilyenkor a szoptatás, ha Önnek is öröme telik benne, nehogy abbahagyja!:-) A sok nyugtató hatású anyag, a szopómozgás és a közben átélhető testkontaktusnál nem is kell több a visszaalváshoz, és a szopi közben felszabaduló anyagok az édesanyát is a könnyebb visszaalvásban segítik-nem beszélve arról, hogy még ilyenkor is jótékony hatással bír a tejtermelésre az éjszakai szopi!!
Tehát a testközelség és a szoptatás a legfontosabb válasz, amit adhat Lettinek (hisz a leírásból azt érzem, Letti örül az éjszakai kapcsolatteremtésnek, hogy kap választ, szüksége van a kontaktteremtésre!) és meg is adja, így én csak megerősíteni tudom ezt az utat, hajrá tovább! Jönnek nehezebb periódusok, hogy aztán felváltsa egy könnyebb, és ezekben a nehéz periódusokban is jó, ha tudjuk, a baba ezen megnyilvánulásai normálisak ! Emellett célszerű ezen időszakok esetén a napközbeni pihenést megoldani, pl. szundítani egyet a babával délután vagy extra pihenőt kapni Apától hétvégén,stb.
Remélem, tudtam segíteni! Egyéb felmerülő kérdés esetén továbbra is állok rendelkezésére akár itt, akár a Válaszkész Szülők Egyesületén keresztül!
Szeretettel:
1 éves fiam, az elmúlt hetekben éjszakánként rendszeresen fel kell éjfél környékén és van, hogy 3-4 óráig nem is alszik, csak perceket. Ne tudunk vele mit tenni, már kapott kenőcsöt a fogára (fogzásra), kapott infacolt a pocakjára, inni és/vagy enni kap, de Ő csak hisztizik. Próbáltuk kivenni az ágyból, lefektetni a földre (vastag szőnyegre), de állandóan felkéredzkedik hozzánk és köztünk akar aludni. Nem szokott köztünk aludni (születése óta), napközbeni és az éjszakai alvásnál is mindig egyedül alszik el a kis ágyában. Próbáltunk áttérni a napközbeni két alvásról, az egy alvásra, hátha jobban lefárad estére, de ez sem jött be. Estére nem kap megterhelő ételeket: tejbegríz, kenyeret felvágottal, ivójoghurt, vagy épp sima joghurtot, ízesített tej (tejet magában nem issza meg). Kérem segítsen, mert már nehezen bírjuk az állandó éjszakázást.
1 éves korban nagyon gyakori az éjjeli ébredés és ez a fejlődés normális velejárója. Hátterében legtöbbször a szeparációs szorongás áll, ami a szeretett személy elvesztésétől való félelmet jelenti. Ezen kívül a mozgásfejlődés is okoz ébredezéseket, a nappali élmények feldolgozása, a fogzás pedig általában akkor, mikor már közvetlenül áttörés előtt áll a fogacska.
Az jó megfigyelés, hogy kisfiuk Önökkel szeretne lenni, hiszen erről is szólnak ilyenkor ezek a jelzések, ezért, ha Önöknek belefér, nem rossz döntés az együttalvás, vagy a kiságy elhelyezése közvetlenül az Önök ágya mellett, akár úgy, hogy a kiságy egyik oldala levehető lenne. Ez egy átmeneti időszak, amit jelentősen megkönnyít, ha biztosítani tudják a testközelséget. Ez nem arról szól, hogy bárki bármit elrontott volna!
Ha napközben kevesebbet alszik a gyermek (és nem magától jut erre a döntésre), akkor általában pont az ellenkezőjét lehet elérni, mint amit várnánk, lehet, hogy hamarabb "kidől", de zaklatottabb lesz az alvása a több inger miatt és a fáradtság miatt.
Ha esetleg gyanakszik valamilyen ételre, érdemes megvizsgálni azt, lehet-e köze a helyzethez. Pl. kiiktatni azt és megnézni, lesz-e a különbség. Erre azért nem gyanakszom, és más fizikai okra sem (amit persze érdemes megnézetni, ha gyanús, pl. fülproblémák, mandula problémák, nátha, stb.), mert levele alapján azt érzem, hogy a kisfiuk megnyugszik a közelségre, csak egyedül nem szeretne aludni. Ezen felül él egy elmélet, miszerint este semmilyen fehérjetartalmú ételt nem kéne fogyasztania a gyermeknek, mert az "felpörgető" hatással van, ezt is érdemes kipróbálni, de meglátásom szerint ez egyénileg eltérő lehet.
Azt hiszem, a legfontosabb most az, hogy Ön tudjon azzal tisztában lenni, hogy nem rontott el semmit és nem fog azzal sem elrontani semmit, ha ezentúl is válaszkészen reagál kisfia jelzéseire (ami nem hiszti, hanem természetes és normális jelzés) és megpróbálni megtalálni azt a kompromisszumos megoldást, amivel a család minden tagja egyet tud érteni: pl. az együttalvás vagy egymás közelében alvás, ezek variációjának határa a csillagos ég.
Türelem és a normális helyzet elfogadása csodákra képes és az is, ha napközben tud időt szánni némi pihenésre vagy esetleg hétvégén némi extra pihenő kapása a családtagok segítségével.
Ha szívesen olvasna hiteles(!!) információkat a témában, melegen ajánlom William Sears: éjszakai gondoskodás c. könyvét!
Szeretettel: Dobiné Olasz-Papp Nóra 2012. 01. 10. 13:30
Kedves Nóra!
Két kérdésem lenne, amire szeretnék egy szakembertől, mint amilyen Ön is választ kapni.
Első kérdésem a következő lenne: kislányom nemsokára 2 éves lesz és elméletileg bölcsibe fog járni. Ha nem márciustól, akkor szeptembertől. Viszont még mindig szopik és csak így hajlandó elaludni. Dilemmázok, hogy szoktassam-e le legalább a napközbeni szopiról vagy majd a bölcsiben magától is elhagyja, ha már látja, hogy a többi gyerek anélkül alszik el. Nem szeretném, hogy nagy törése legyen a kis lelkének.Amúgy nagyon szépen fejlődő, kiegyensúlyozott gyerkőc, minden érdekli, sok mindent tud, amit a korabeli gyerekek nem biztos, hogy tudnak. Már félig-meddig "szobatiszta" is. Már 19 hónapos kora óta szól, ha pisi van, igaz nem mindig, és olyankor a wc-be pisil, kakil.
A másik gondom az anyósom,apósom kategória. Sajnos úgy hozta a sors, hogy egy lépcsőházba költöztünk és pont az alattunk lévő lakás az övék. Gondom az, hogy állandóan rivalizál velem anyósom, hogy őt jobban szeresse a gyerek, apósom meg állandóan tömné ennivalóval, mert szerinte a gyerek csak akkor eszik, ha náluk eszik. Emiatt már többször összevesztünk a férjemmel, hogy beszólogatnak az anyjáék nekem és sajnos a férjem mindig őket pártolja. Azt vágja a fejemhez, hogy én sértegetem az anyjáékat, holott nagyon sok sértést, megjegyzést lenyelek és csak akkor vágok vissza, ha nagyon tele van a képzeletbeli kispohár. A történethez az is hozzátartozik, hogy mikor megszületett a gyerek, akkor anyósom sokat segített elsősorban a főzésben és akkor még tudott a "háttérben" maradni, viszont ahogy telt az idő egyre erőszakosabb lett. Nem tudtunk úgy hazajönni, hogy ne jöjjön ki, volt olyan, hogy a babakocsit fogó kezemet majdnem eltörte, mert maga felé fordította a gyereket mikor sírt, hogy majd ő megvigasztalja, többszöri kérésem ellenére csókolgatta a gyerek kezét, pedig szóltam, hogy fogzik a gyerek, állandóan rágja a kezét, ne tegye, én sem teszem.
Mit tanácsol, mit tegyek? Hogyan szóljak anélkül, hogy veszekedés lenne?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv,
Egy édesanya
Kedves Édesanya!
1./ Ha még mindig mindkettejüknek örömet szerez a szopi, szerintem nem kell elválasztani a bölcsi miatt. Nem tudom, még hányszor szopizik, milyen "rendszerben", de azt hiszem, a nagy változásban, amit a bölcsi fog okozni, nagy megnyugvás lesz/lenne a szopi otthon. Akár, ha még reggel teszi, és elindulás előtt "feltankol" Anyából, akár este, a külön töltött nap után jó érzés odavackolni. A napközbeni szopiról- ha egész napos bölcsis lesz- valóban meg kell válnia, de nem hiszem, hogy erre hosszú idejű felkészülés kellene. Persze, ha közeledik az idő, érdemes szólni róla, hogy milyen változásokat fog hozni a bölcsi és nyilván hiányozni is fog neki, de törést nem fog okozni nagy valószínűséggel, főleg, ha Ön is tudja úgy kezelni, hogy ez olyan időszak, és lépés a család részéről, amit meg KELL lépni (mármint a bölcsit és az ehhez kapcsolódó változásokat). A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, pláne, ha azt érzi, hogy a hozzá legközelebb álló személy is határozottan és biztonságot érezve sugározza az újabb helyzetet. Tehát saját magán is dolgoznia kell, mire eljön a beszoktatás ideje!:-) 2 éves kor körül már amúgyis lehet kompromisszumos megoldásokra törekedni. Tehát az összes szopitól nem kell megválni! Hogy a napközbeni szopival mit kezdenek, az Ön döntése lesz. Az én meglátásom az, hogy nem szükséges már most leszoktatni előre róla, hiszen jelen pillanatban még minden a megszokás szerint zajlik.
2./ Ez nagyon nehéz helyzet, nem csak Önnek, hanem a férjének is, hiszen ő most így két tűz közt van, és szinte választás előtt áll. Ha a költözéskor nem lettek jól kijelölve a határok, akkor most kellene meglépni azt, hisz csak ezzel lehetne elérni azt, hogy egymás életterébe ne kelljen csak úgy berobbanni- ami valóban nehéz és megterhelő. Egy konkrét menet, terv, mikor lehet átmenni, csak akkor jöjjön, ha Ön kéri a segítséget, és legyenek szívesek a családi szabályokat betartani házon kívül is, amennyire lehet: pl. ne tömjék minden butasággal a gyereket, ha amúgy ez nem szokás, bár unokázáskor valóban megengedett az elkényeztetés is:-), stb.
Valami kompromisszumféleség talán célravezető lehetne, és mit gondol, ha düh érzése nélkül megpróbálnának egyszer leülni beszélgetni, és ki-ki elmondhatná őszintén az érzéseit? Tudom, ez is veszélyes terep, de nem veszélyesebb, mint az állandó csatározás, sőt! És férjének is elmondani, hogy Önben milyen érzéseket vált ki, mikor nem áll ki Ön mellett. Ezt a két dolgot persze nem egyszerre- úgy értem, férjének szóló érzéseit, nehogy anyósa előtt mondja!
És ami a legnehezebb talán: próbálja megtalálni anyósa jó tulajdonságait, és lássa meg azt is, hogy az unokázás milyen jót tesz neki is és kislányának is! Tudom, hogy iszonyú nehéz a sértéseket, vélt és valós bántásokat félretenni, de a kompromisszumok csodákra is képesek, főleg, ha nincs más lehetőség arra, hogy messzebb legyenek egymástól! Meg lehet próbálni anyósa fejével is gondolkodni, ő mit érezhet, miért viselkedhet így, mik lehetnek a háttérben, miért ennyire undok? Féltékeny, dühös, stb. mit érezhet vajon?
A csatározások meddő viták, sehová nem vezetnek, csak Ön készül ki benne- és így nyilván férje is, szóval mérgező mindenkire nézve.
Ha nagyon elmérgesedik a helyzet, szakember segítségét is igénybe lehet venni, aki segít helyreállítani a kommunikációt és egymás megértését, de addig is az Önben felgyűlt sértéseket és dühös érzéseket próbálja inkább barátnőnek, barátnak elmondani és ott "kitombolni" magát, így a férje ettől mentesül, viszont arra szükség van, hogy ne maradjon Önben a sok elfojtás!
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
