Küldj egy kérdést szakértőnknek
gombra kattintva teheted fel!
Kérdezz-felelek
Az iránt érdeklődnék, hogy most voltam a 30. heti ultrahang vizsgálaton, 4D ultrahangot szerettünk volna csináltatni szűrővizsgálattal egybekötve. De a picur nem úgy feküdt, hogy látni lehetett volna a 4D-s felvételen. Ezért az ultrahangos nő elkezdte nyomkodni a hasam, hogy felébredjen a picúr. Azért aggódom, hogy nem lesz baja attól, hogy ott meg lett nyomkodva, lökdösve a hasam? Mikor kijöttem picit fájt a hasam.
Előre is köszönöm!
szerencsére a babák jól vannak bent védve még a nagyobb mechanikai hatásoktól is. Az, ahogy a szonográfus - ultrahangos vizsgálatot végző szakember - próbálta megmozdítani a babádat, semmilyen bajt nem tud csinálni. A fájdalom abból adódhatott, hogy megijedtél és féltetted a babádat.
A szakemberek mellett nem történhet semmi bajod sem neked, sem a babádnak.
Szeretettel: NOváky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2012. 01. 28. 11:05
Nagyon aggódom a kisbabám miatt. 38 hetes terhes vagyok és szörnyű fejfájásaim (migrénes és front érzékeny vagyok) szoktak lenni, a panadol és az algopirin akkor semmit nem segít. Kérdeztem a nőgyógyászt és a védőnőt, hogy ilyen esetben mit lehet tenni, de nem javasoltak semmit, én meg rengeteget szenvedek vele. :-( 4 alkalommal olyan fejfájásom volt, hogy nem bírtam megállni és vettem be flektor, vízben oldódó port rá. :-( Az lenne a kérdésem, hogy ez a gyógyszer okozhat-e valami gondot a kicsinél? Ha ilyen fejfájásaim lesznek a szoptatás alatt, mit tehetek, illetve mit szedhetek rá? Válaszát legyen szíves e-mailban is megírni, mert nem tudom mikor fogokfel tudni jönni az oldalra legközelebb, illetve mikor indul meg a pici.
Válaszát előre is köszönettel:
Ildikó
nem tudom, mi állhat a fejfájásod hátterében. A várandósságod előtt is fejfájós voltál-e, a vérnyomásod rendben van-e. Ezeket, gondolom már mind végigjártátok a védőnővel, szülészeddel.
Sajnos, nem adtad meg az e-mail címedet, úgyhogy nem tudok neked választ adni levélben. A gyógyszerész segít majd abban, hogy melyek azok a gyógyszerek, ameleket szoptatás alatt is szedhetsz.
Szeretettel: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2012. 01. 28. 11:02
Jelenleg éppen szülésznőt, orvost és kórházat keresek. Nem egyszerű a helyzet, mert vagy az orvos szimpatikus, vagy a kórház...egyelőre nem találtam meg a véglegeset. Nagyon szimpatikusak a válaszaid, közel állnak hozzám a természetes megoldások és a dúlás/bábás szülés gondolata. Mióta olvastam a csendes szülésről, másképpen gondolok erre az élményre. Szeretném a segítségedet kérni, hogy tudnál-e női orvost ajánlani aki partner lenne ebben és néhány gondolattal mesélné-e a kórházról, ahol dolgozol? (szülés lehetőségei, hány ágyas szobák, gátvédelem, burokrepesztés stb., látogatók fogadása, baba hozzátáplálása-cumisüveg-, árak...)
Köszönöm válaszodat: másik Rita :)
a legjobb lenne, ha valahogy privátban folytatnánk, illletve személyesen beszélnénk át a dolgot. Nem tudom, hogy mikorra várható ez a kisbaba a pocakodban, első vagy többedik gyerek.Mik ezen kívül az elképzeléseid. Ki volt az előző orvosod, aki szimpatikus volt. talán tudunk olyan személyiséget találni neked...stb.stb.
Kérlek, keress meg a privát e-mail címemen: r.novaky@gmail.com
Szeretettel: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2012. 01. 21. 02:05
Sok rosszat olvastam a sok ultrahangozásról, de amikor erről az orvosnak szóltam,kinevetett, hogy ezek hülyeségek és élvezettel ultrahangozot tovább. Már magamat vádolom, hogy miért mentem a panaszokkal hozzá, hiszen később minden eddigi problémám magától rendeződött (a haematóma is)és nem az ultrahangtól. Van okom aggódni az ultrahangellenzők "riogatásai" miatt vagy az orvosnak van igaza? Köszönöm a választ! 41 éves Kismama
szerintem az igazság épen középen van, igen is, meg nem is. Tehát: a kutatások azt mondják, hogy a sok ultrahangozás sincsen káros hatással a magzatokra. Igen, én is olvastam mindenfélét ezzel kapcsolatban. A balkezességtől a "diszes" tanulási zavarokig. De számomra egyik érv sem meggyőző. Azt hiszem a legnagyobb nehézség az az, hogy az orvosod a Te megkérdezésed nélkül csinál beavatkozásokat. És a köztetek lévő bizalmi kapcsolat sérült ezzel.
Azt a lépést nem szabad hogy megtegyed, hogy nem mész orvoshoz, ha valami bajod vann, hiszen ezzel veszélybe sodorhatod magadat is, a babádat is. És való igaz, hogy magától elmúltak azok a bajok, amik téged érintettek, de ennek az eldöntése mégis orvosi feladat.
Szerintem ülj le vele és beszéljétek át a dolgot, ha nem sikerülne vele zöldágra vergődni, akkor pedig akár kereshetsz egy másik orvost, akiben maximálisan megbízol.
Remélem, segítettem. Szeretettel üdvözöllek: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2012. 01. 12. 15:50
Kedves Rita!
3. gyermekemet várom és most töltöttem be a 35. hetet. Tegnap az UH-on kiderült, hogy fejvégből visszafordult harántfekvésbe. Van bármi "népi gyógyászati" módszer, tornagyakorlat stb.arra, hogy rávegyem arra, hogy visszaforduljon fejvégbe? Az előző kettőt hüvelyi úton szültem, nagyon szeretném elkerülni a császárt.
Köszönöm szépen!
Kedves Kismama,
először is, sokszor valami oka van annak, hogy a babák nem maradnak fejvégűnek, illetve annak is, ha egyáltalán nem akaródzik nekik fejjel lefelé fordulni. Van, hogy valami anyai érzést (gyász, félelem, sokk) reagálnak így, van, hogy a köldökzsinórba gabalyodtak bele és így tudják megőrizni az ellátottságukat. De van, hogy soha nem tudjuk meg, mi indította a babát erre a lépésre. Lehet velük megbeszélni, hogy ez egy nehezebb utat jelent neki is, a mamának is. Mindenképpen figyelni érdemes arra, hogy ne rakjunk nagy felelősséget a babákra ezzel.
A homeopátiát ajánlom szerként, Pulsatilla 200-as potenciálból 1x5 bogyót feloldani és azt meginni. Erre is érvényesek a homeopátiás szerekre vonatkozó szabályok: kerülni kell az erős illatú- kámforos, mentolos- fogkrémeket és a bevétel előtt és után fél-fél órát nem szabad enni.
Vannak természetgyógyász szakemberek, akik moxával a babákat megfordulásra ösztönözhetik, esetleg őket érdemes megkérdezni erről.
Vannak még a népi gyógyászatban megfordításra ösztönző módszerek, de valahogy úgy érzem, nagyon zaklatják ezek a baba nyugalmát, és nem értek velük egyet, ezeket nem mondanám.
Remélem, sikerül megfordulásra bírnod a babádat, tudnod kell, hogy vannak babák, akik az utolsó percben fordulnak meg, úgyhogy türelem és bízz a pocaklakódban.
Boldog, babázós új évet kívánok:
kicsi a valószínűsége, hogy terhes lehetnél, de az a tapasztalat, hogy néha a leglehetetlenebb helyzetekből megfogannak terhességek. Remélem, nem ijesztettelek meg, de azért hobb fiigyelni a mensesedre, bár valóban kicsi a valószínűsége.
Szeretettel: Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 12. 27. 16:55
Kedvs Rita!
Eloszor is gratulalni szeretnek! Beleolvastam a valaszaidba, es hihtetlen, h mekkora szeretettel, kedveseggel valaszolsz mindenkinek, es nem 2 sorba tomorited ezt. Sok ilyen szakerto kene meg!
Bocsanat, h ekezetek nelkul irok, de Irorszagbol irok. Eppen ezert is vagyok kicsit elkeserdve, h nem otthon hordhatom ki ezt a terhesseget, itt minden olyan mas. Most 26 hetes vagyok, mar kezdetetktol fogva kulonbozo fajdalmaim voltak. 4-6 hetesen nagyon nagy szemeremtest fajdalmam, aztan 17. het utan kezdodott a hasfajas, eleinte nem ereztem egesz nap, de most mar igen, illetve a 23. het utan kezdodott, h egesz nap alhasi fajdalmam van, ami altalaban eros szuro, huzo, nyomo fajdalom, de neha enyhe gorcsoket is erzek. Kemenyedni is kb a 23. het ota kemenyedek, de ez egyre rosszabb, gyakoribb. Mivel alapjaban veve faj a hasam, igy nyilvanvalo, h kemenyedesnel is erzem a fajdalmat, igy nem tudom eldonteni, h a kemenyedes faj, vagy eleve a hasam. Remelem erted amit irok. Sajnos ezek a kemenyedesek nem par pillanatig tartanak, hanem altalaban 15-20 masodpercig. Ha napkozben teszek veszek, nem annyira veszem eszre, de pihenesnel, fekvesnel ijesztobb. Volt mar olyan is, h 1 ora alatt 3-4 et ereztem, igaz, utana abbamaradt. Neha ilyenkor a gatamon, szemereemtestemen, illetve huvelyben furcsa feszito enyhe fajdalmat erzek, de lehet inkabb csak kellemetlen, mint fajdalmas. 19. het ota 3szor mentunk be este, ejszaka ugyeletre, 2szer hasfajas es enyhe verzes miatt, mindketszer bent is maradtam 1-2 ejszakat. Viszont semmit nem csinaltak, semmilyen gyogyszert nem adtak, megcsak eletmodbeli tanacsot sem. Lenyegeben meg kellett varjam a masnapi uh os orvost, h megnezze a mehszaj allapotat. 19 hetesen a mehnyak hossza 2,9 cm volt, es azt mondtak, h 1 ujjbegynyire vagyok nyitva, de ez normalis 2. babanal. ( van egy 4,5 eves kislanyom). 23 hetesen a mehnyak hossza 2,4 cm volt es tovabbra is maradt az ujjbegynyi nyilas. De kozepso es belso mehszaj zart volt. Erre a par mm es rovidulesre nem mondtak semmit. Ezek utan 24 hetesen es par naposan ujra bementunk az ugyeletre, mert este nagyon fajt a hasam, kemenyedett is, derekam is fajt, azt hittem, tenyleg megindult a szules. Megneztt egy szuleszno, o mar azt mondta, h 1 ujjjnyira vagyok nyitva, de szerinte elozoleg is ez lehetett, csak elozoleg mindketszer ferfi vizsgalt, o pedig no volt, es o mar 1 ujjnyinak erzekelte a nyilast. Ekkor tudtam meg, h semmilyen gyogyszert nem adnak itt ilyen esetben, illtve szulesvisszatartas sincsen, ha beindul, meg kell szulni, fuggetlenul a hetektol. Azota voltam hasi uh on, ahol rakerdeztem a mehnyak allapotara, de a az orvos azt mondta, ebben a terhessegi korban azzal mar nem kell foglalkozni. Teljesen tanacstalan vagyok, magamtol szedek napi 3szor 250 mg magneziumot, amit ok pl hatarozottan elleneznek, mondvan, a kiserltek szerint semmi hatasa nincsen. Kimelem magam amennyire tudom, napi teendom, h a kislyanom viszem es hozom az iksolabol, ami nincs olyan kozel, viszont seta tempoban tesszuk meg az utat. Ezenkivul fozok, teszek veszek. Parom bevasarol, es a nagyobb takaritast is o csinalja. De nem tudok egesz nap fekudni, harman vagyunk a nagyvilagban, semmi segitsegunk nincs.
Jol rtelmezem, h az en mehszaj leletem C 2100? Itt nem hasznaljak ezeket a szamokat. Ezzel ki lehet huzni legalabb 36-37 hetig, ezzel az eletmoddal, illetve magneziummal? Huvelyben, szemeremtesten, csontban erzett fajdalom jelezheti, h jobban kinyilt a mehszaj? Illetve ha jobban kinyilt volna, az mar nem a szulst jelentene? ( gondolok arra, h akar 2 ujjnyis tagulassal is lehet meg huzni???) Mi tudok meg tenni, h ne legyen ennyi kemenyedes? Igazabol ugy vettem eszre, h ha fekszem sem jobb, sot, olyankor tobbet erzem, bar lehet csak jobban tudok figyelni ra. Illetve mitol lehet ez az allando alhasi fajdalom, amirol a levelem legelejen irtam? Es ami estere mar nagyon nagyon tud fajni? Fajhat ennyire a has a mehszalagok nyulasatol? Elso terhessegem alatt semmi ilyet nem ereztem, megis megszuletett a kislanyom a 35. heten, szerencsere semmi baj nem volt.
Bocsanat a hosszu levlert es a sok kerdesert, remelem tudsz valami hasznosat, vagy biztatot irni.
Segitsegedet koszonom!
Katalin
Kedves Katalin,
oly nehéz így, a távolból okosat mondani. Azt gondolom, hogy egyrészt foglalkozni kell a baba megtartásával, másrészt a lelkeddel. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ha olvastad az előző leveleimet, akkor megérted, amit ezzel mondok.
A magnézium jót tud tenni. Én azt hiszem, kiegészíteném egy kis Schüssler sóval. Szerintem az ott is kapható a patikákban. Alkalmanként vegyél be belőle 3x1 tablettát. Ha hosszasabban görcsölnél, akkor akár 10 tablettát feloldhatsz olyan forró vízben, mint ahogyan teát csinálsz, és lassanként szürcsöld el, amint iható hőmérsékletű. Ez azonnal oldja a görcsöket. Nagyon jó amúgy mensesnél is kólikánál is. ez egy ásványi anyag, ami olyan módon hat, mint a homeopátiás szerek. A használatának a szabályai is hasonlóak.
Azt gondoltam, hogy lehet, hogy sok terhet viselsz és ez is megmutatkozik a görcsölésben. Valahogy, még akkor is, ha nem figyelsz meg különbséget, ha lefekszel vagy sem, a pihenésre, az erre a babára összpontosítaná a figyelmedet. Illetve azt próbálná meg. Nem tudom. Esetleg keresd meg az ilyen okát is, és nézz rá vagy próbáld ilyen szemlélettel, amennyire lehet, átalakítani a napodat. Nem tudom, hogy ez-e a megoldás, hiszen néhány sorból nehéz valamit mondani.
A szalagok megnyúlásától fájhat a pocak, de nem keményedhet és a méhszáj nem nyílhat.
Eszembe jutott még valami homeopátiás szer, illetve fitoterápiás, olvastam róla, nálunk nem lehet kapni, de az internet segíthet ebben: a bryophillum. Állítólag nagyon jó hatása van az idő előtti keményedésekre, meg lehet vele akadályozni a koraszülést. Nézz esetleg utána.
A dícsérő szavaidat pedig köszönöm. Tudod, nehéz műfaj ez, mert mindenki anonim marad, ez segít mindenkinek a kérdezésben, de én nem tudom meg utána soha, hogy sikerült-e a tanácsomat megfogadni, vagy ez volt-e a megoldás.
Amúgy meg szeretem ezt a munkát-hivatást, és fontos nekem, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében. Megpróbálom ehhez hozzásegíteni a kérdezőket, hiszen az ember lánya annyira de annyira tanácstalan és elveszett bír lenni. Tudom, én magam is.
Boldog karácsonyt kívánok neked Katalin, és gömbölyödj tovább egészségben:
Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 12. 17. 14:43
Azt szeretném kérdezni hogy 21. heti vizsgálatomon a doki C3100-at írt a kiskönyvembe, de nem mondott semmit. Rá egy hétre bekerültem a kórházba görcsökkel meg keményedett a hasam. A görcsöket sajnos nem megfelelő étel okozta, de nospat javasoltak hogy szedjek és azóta nem keményedik úgy a hasam és már négy hét el is telt. Megszeretném kérdezni, hogy nemi életet lehet így élni, mert félünk és nem akarunk kárt okozni a picinek, de 21 évesek vagyunk és fiatal házasok és mindd a kettőnknek hiányzik azért. Nemtudom most mit tegyek, őn mit javasol nekünk?
Válaszát előre is nagyon köszönjük!
Erzsi
az a helyzet, hogy ezt igazán a kezelőorvosod tudná neked megmondani, mert ő látta, hogy milyenek voltak a görcseid, meg a keményedéseid. Így látatlanban azt mondanám, hogy a házasélet ilyenkor, ha a méh érzékenyebb, és hamar összehúzódásokkal reagál mindenféle külső behatásra, akár egy nem megfelelő étel, akkor nem lenne szerencsés a házasélet-béli ingerekkel esetleges méhösszehúzódásokat kelteni. Mindenképpen beszélj az orvosoddal, hogy ő hogyan látja a dolgot. Azt gondolom, hogy ez nehéz időszak lehet az életetekben, de biztosan találtok megoldást arra, hogy a párod ne szenvedjen ebbéli hiányt...
Szeretettel: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 12. 16. 19:33
15 hetes kismama vagyok,és borzasztoan aggodok a babáért.Sajnos a 12.héten nem volt lehetöségem elmenni Uh-ra,és a 14.héten,amikor a nögyogyászhoz mentem,ö végzett egy hosszabb vizsgálatot.Sajnos nem tul közlékeny az orvos,nyilván anyagi okokbol kifolyolag, ezért váltani is szeretnék, mármint orvost.A következö értékeket mérte:CRL:72, BDP:25, HC:95, AC:76, FL:15, NT:2.4.
Azt szeretném kérdezni, hogy a 14.héten ezek az értékek normálisak e, és okoztam e valamilyen visszafordithatalan bajt, kárt, hogy nem voltam a 12 hetes UH-on.
Az orvos azt irta diagnozisként,hogy Fenyegető vetélés, de erre meg csak azt mondta hogy formaság.Nem értem...Kérem sürgös válaszát!
Köszönöm!
jaj, kérlek, ne aggódj. Mi, anyák, ha nem iszunk, nem drogozunk és szeretettel várjuk a babáinkat, nem csinálhatunk nekik semmi bajt.
A 12. heti ultrahang elsősorban a Down szűrésre való. Megnézik a baba nyaki redőjét, ami ebben az élethétben megmutathatja, hogy felmerül-e nála a Down szindróma kérdése. Tulajdonképpen szűrés, nem diagnosztikai vizsgálat. Akinél ez az érték nagyobb, továbbküldik másfajta szűrésre vagy diagnosztikai vizsgálatra.
A babád adatait nem tudom értékelni, mert ez orvosi feladat, nem értek hozzá.
Azt írod, hogy az orvosod nem közlékeny, ilyen emberek vannak, nem hinném, hogy anyagi okból lehet ilyen valaki, azt gondolom, hogy ilyen lehet a személyisége és azért érdemes ilyenkor váltani. Ha a te igényeid mások, szeretnéd valakivel bővebben, közvetlenebbül megbeszélni életed egyik legfontosabb dolgát, a kisbabád születését, akkor érdemes olyan orvost keresni magadnak, akivel közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki.
A fenyegető vetélés diagnózis kérdése sokszor akkor kerül papírra, amikor a kismama betegállományba szeretne menni és ez lehet egy olyan diagnózis, amivel ez sikerülhet.
Szeretettel: Nováky rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 12. 02. 08:38
32 éves nő vagyok,most töltöttem a 35.terhességi hetet,első gyermekemmel.Kb.a 24.héttől szinte mindennap pár csepp sárgás fehéres vízszerű folyadék távozik,de csak a jobb mellemből.Úgy hallottam ez jó dolog,mert a szervezet készül a szoptatásra.
A problémám az,hogy kb.5 évvel ezelőtt 40 kg-t híztam,fogamzásgátló miatt,aminek 90%-át le is adtam másfél év alatt.Ennek sajnos a mellem látta a kárát.Mikor meghíztam jól megnyúlott a bőröm és a bimbóudvarom is.Mikor lefogytam a melleim megereszkedtek.Úgy tudom,hogy a helyes szoptatási technika közé tartozik,ha a baba nem csak a mellbimbót,hanem a bimbóudvart is bekapja.Nagyon félek ettől,hogy a baba a nagy mellbimbóudvar miatt nem tudja majd elsajátítani a helyes szopizást.A bimbóudvar külső széle a mellbimbótól mérve kifelé kb.8 cm.
Kérem írja le a véleményét,ez tényleg akadály lehet és nem tudom majd szoptatni a kisbabámat,vagy felesleges aggódnom?
Köszönöm válaszát:Beatrix
egyáltalán nem baj, és nem akadály. Fogsz tudni szoptatni. A megfelelő pozíciót kell megtalálni majd nektek. Úgy tapasztaltam, hogy az ilyen adottságú anyáknál az jelenthet megoldást, ha a mellbimbójuk mögötti részt "összecsippentik", és úgy segítik a baba szájába. És amint rákapott, akkor ezt a csippentést el lehet engedni. Ez egyáltalán nem okozhat nehézséget, hiszen nem vagy egyedül, másnak is van ilyen mellbimbója, és szoptat ezerrel.
Szeretettel üdvözöllek: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 11. 26. 21:16
Lenne egy kérdésem! Nekem 5 hónappal ezelött született meg a kislányom sürgős császármetszéssel! Toxémia miatt ( ill. preaklepszia) Szeretném meg tudni, hogy majd az elkövetkezendő évek során vállalhatok-e még babát! Mert nekem nem mondott a nőgyógyász erről semmit! Előfordulhat egy esetlegesen következő terhességnél a toxémia?
Válaszát elöre is köszönöm!
Georgina
gyakran ismétlődik a praeeclampsia, ha az első babánál kialakult a várnndósság alatt.Az mindenesetre fontosésjóa dologban, hogy mostmár erre lehet (taán) készülni és még fokozottabban figyelni a jelekre. Bár valószínű, az előző babádnál is figyeltek rátok.
Az orvosoddal beszéld át a dolgot és biztosan minden választ meg fogsz kapni a kérdésedre.
Szeretettel üdvözöllek és gratulálok az öt hónapos babácskádhoz.
Szeretettel: Nováky Rita sszülésznő, az Országos Bábaszövetség elnöke Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 11. 17. 21:00
azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy feltétlen császárral kell, hogy megszüld a kislánykádat. Ha a méretei megfelelőek és a méhed bírja az összehúzódások erejét, akkor nyugodtan. Azonban az ügyeletes orvos nem ismer, és ilyenkor ő dönt. Ha úgy gondolja, a szakmai ismeretei és a tapasztalatai alapján úgy érzi, hogy biztonságosabb a császármetszés, akkor az is lesz belőle. Miután az orvos dönt, és ez szakmai kérdés, el kell fogadnod amit ajánl. Ettől függetlenül mindenféleképpen jelezd, hogy mit szeretnél és próbáld vele megbeszélni a szándékodat.
Remélem, segítettem. Szeretettel üdvözöllek: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 11. 10. 17:00
Én egy 30 hetes kismama vagyok, és pár napja arra figyeltem fel hogy délutánonként bele nyilal a görcs a derekamba, ami szét sugárzik. Ez rövid idő után általában el is szokott múlni, de nem igazán tudom mire vélni. Remélem nem kell aggódnom emiatt, és megnyugtató választ tud adni.
Előre is köszönöm!
Tisztelettel: Marianna
nem tudom ennek az okát, de fontos volna megfigyelned, hogy ilyenkor, amikor belenyilall, akkor a pocakod megkeményedik-e vagy sem. És ha megkeményedik, akkor egy-egy pillanatra van-e ez vagy pedig hosszabban, mondjuk 10-15 másodpercig is eltart.
Ha a pocakod nem keményedik, tehát teljesen puha marad, akkor elképzelhető, hogy a csontosk-szalagok jeleznek a megnövekedett súly miatt. Ha a pocakod keményedik, akkor mutasd meg magad az orvosodnak, mert akkor esetleg egy szülész konzultációja szükséges. Elképzelhető, hogy a keményedések mögött ugyanúgy a megnövekedett súly állhat és az, hogy ez megterheli a méh izomzatát és szalagjait is, de állhat mögötte más is, amire fog tudni az orvos vagy gyógyszert adni vagy valamiféle segítséget.
Remélem, a válaszom megnyugtató volt számodra. Jó gömbölyödést kívánok: Nováky Rita az Országos Bábaszövetség elnöke Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 11. 08. 13:31
Kedves Szülésznő!
Már olvastam az én kérdésemhez hasonló levelet, de nálam azért kicsit más volt a helyzet, ezért fordulok Önhöz. A 28. termességi hetemen intenzív méhösszehúzódásaim voltak, így 4 napra befektettek infúzióval a kórházba. Mindenki azt mondta ez a megterheléstől lehetett (1 éves kisfiam emelgetésétől, guggolástól stb.) de én nekem van egy balsejtelmem, hogy mitől lehetett, erről szeretném kikérni a véleményét.
A fájások megindulása előtt ugyanis együtt voltam a párommal, és ugyan én nem éltem át orgazmust (nem is akartam, mert megfigyeltem néhány hete, hogy az nekem már "nem jó", mert utána mindig nagyon bekeményedett a hasam) de ő igen. Mindenhol azt olvastam ugyanis, hogy a szex, amíg a nagy hastól nem zavaró, addig mehet. Ezért nem is aggódtam, de a méhösszehúzódások pontosan az együttlétünk után indultak be, egész éjjel folytatódtak, míg reggel elhatároztam, hogy be kell menni a kórházba. Ott megállapították, hogy kinyílt a külső méhszáj és befektettek. Az orvosnak nem mertem mondani, hogy előtte szeretkeztem, gondoltam nagyon leszúrna, hogy hogy merek én még a 28. héten is! ( Az előző babámmal nem volt ilyen gond, pedig ott is majdnem végig voltak együttléteink) Öntől kérdezném, hogy tényleg ettől lehetett e a méhszáj kinyílásom, illetve a méhösszehúzódásaim? Illetve, hogy honnan tudjam meg, mikor kell leállni a szexszel, még mielőtt ilyen baj történne?
Nagyon köszönöm a válaszát! Ildikó
Kedves Ildikó,
egy kisbabát az édesanyja szexuális együttléte nem tudja kitessékelni a pocakból. Ha minden rendben van a várandósság viselésével. Ha azonban nyugtalanabb a méhe, tehát hamarabb, mondhatni minden szíre-szóra összehúzódik, akkor valóban kerülni kellene addig is az együttléteket, nemcsak az orgazmust. A méhszáj mechanikus ingerlése prosztaglandint vált ki a szervezetből, ez pedig egy olyan hormonszerű anyag, ami összehúzódásokat kelt a méhben. Az orgazmus pedig oxytocint áramoltat ki ...nagyon leegyszerűsítve a folyamatot. Érdemes tehát az együttléteket mellőzni, figyelve arra, hogy azért a férjedet "jól tartsad" ebben az igényében is.
És lehetne addig is valamilyen magnézium készítményt szedni, ajánlom a Schüssler sókat, azokból az 5. sót. És ha pedig volnának összehúzódásaid, akkor pedig orvosnak mutasd meg magad.
Remélem segítettem a válaszommal. Jó gömbölyödést kívánok:
Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 11. 01. 11:03
Kedves szuleszno! Elso gyermekemet varom,26 hetes a mi kis napfenyunk. Szeretnem megtudni mit tehetek azert,hogy konnyen,gyorsan vilagra tudjam ot hozni? Elkepzelni sem tudom milyen erzes a szules,szeretnek felkeszulni ra lelkileg amennyire lehetseges,hogy ne feljek es egyutt tudjak dolgozni a szakemberekkel. Mit tanacsol ennek erdekeben? Leginkabb attol tartok,hogy nem tudom majd befolyasolni a kitolast es akkor is nyomok ha az orvos azt mondja,hogy ne tegyem. Tiszteletem: Szabrina
Kedveds Szabrina,
sok gondolatom támadt, amíg a leveledet olvastam. A félelmeink befolyásolhatják a szülésünket. Még azok is, amelyeket ki sem mondunk, hanem csak bennnk vannak. Nagyon jó, hogy ezeket megfogalmazod és tenni akarsz azért, hogy ezeket csökkents vagy ne legyenek félelmetesek.
Amikor az első babánkat várjuk, én magam is így voltam, nem tudjuk, milyen lesz a szülés. Hogyan fogunk beenne lenni, elfogadni a vajúdás mély érzéseit és folyamatát. Ezekhez még társul az is, ahogy az édesanyánk mesélni a mi születésünk történetét vagy a testvéreinkét, mert azok is a családi "legendáriumon" keresztül hatnak ránk. És nem utolsó sorban: a megszületésünknél magunk is ott voltunk, és ezek a hatások is érzésként megjelenhetnek bennünk, amikor várandósokká válunk.
Nem tudom, hogy budapesti vagy-e, ha igen, akkor szívesen ajánlom a perinatus Alapítvány programjait a figyelmedbe. Ennek az alapítványnak vagyok én is önkéntes munkatársa, mint szülésznő és a sokféle programunkban biztos találsz valami olyat, ami pont neked szól és ezeknek az ismeretével már talán nem lesz annyira ismeretlen, esetleg félelmekkel teli a várandósságod, szülésed.
Ha gondolod, folytathatjuk magánba is a nyuilvánosság kizárásával a levelezésünket. Esetleg személyes tanácsadással. Az Alapítványnál van lehetőség szülésznői konzultációra is.
r.novaky@gmail.com
Szeretettel:
Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 10. 01. 14:35
Kedves Rita!
31 éves két gyermekes édesanya vagyok, az első kislányomat nem tudtam természetesen megszülni, sokáig tartott a kitolási szak, majd az orvosom a császár mellett döntött. Másodszorra, ezért program császárt javasolt, amit én szörnyen bánok, nem lett volna szabad beleeggyeznem, váltani kellett volna...A második kislányom 10 nappal korábban nagyon mázasan és ödémásan született, amiről mondták az osztályon hogy azért van mert igencsak maradt volna. Az a kérdésem, hogy egy ilyen korai születés és hogy Ő még nem akart megszületni milyen problémákat okozhat a gyermeknél? Illetve mi a vélemyénye, harmadszor szülhetek-e természetesen. Ugyanis nincs az a hatalom ami engem időpontra a kórházba vezetne, kizárólag a szülés megindulásával mennék kórházba. Kiválthat-e valamit a gyermeknél, hogy nem indult be a szülés, mi a hátránya? Elképzelhető, hogy akár a kiírt időpont után napokkal indult volna meg, mondhatni még nem volt készen a megszületésre.
Nagyon várom levelét!
Köszönettel!
Kedves Kérdező Édesanya,
azzal a kérdéseddel kezdem, amire a legkönnyebb válaszolnom: igen, szülhetsz hüvelyi úton, ha a babáddal és veled minden rendben van a várandósság és a vajúdás alatt. Ami fontos, hogy olyan orvost és szülésznőt választasz és természetesen olyan kórházat, akik elfogadják és támogatják ezt a kívánságodat és mindent megtesznek, hogy ehhez hozzásegítsenek.
Nem tudom, hogy milyen problémákat hozhat az, hogy korábban lett ő a babaházból kitessékelve. Ezt lehet, hogy majd ő tudja egyszer megmondani, ha ezt az életszakaszát szeretné megismerni. Azonban azt tudnod kell, hogy az anyai szeretet, ölelés, gondoskodás, szoptatás mindent gyógyít. Még az ilyen sebeket is. Tehát az a gondolat, ami befészkelte magát a gondolataidba, hogy mennyire nehéz volt a babádnak, hogy korábban kellett kijönnie a biztonságos, puha meleg fészekből, is gyógyítható azzal, hogy sokat öleled a babádat, szeretettel gondoskodsz róla és esetleg meg is mondhatod neki a saját szavaiddal, hogy sajnálod, hogy ki kellett jönnie korábban, mint ahogyan azt ő órája diktálta volna.
Ha nagyon nehezen boldogulsz ezekkel az érzésekkel, akkor írj privátban az r.novaky@gmail.com címemre és folytathatjuk magánban is.
Szeretettel üdvözöllek anyatársként is:
Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 09. 28. 20:58
nagyon együttérzek veled. És persze nagyon drukkolok is, hogy sikerüljön októberben világra hozni a kisfiadat. Nemigen tudok semmi praktikát. Erre, úgy tudom, nincsen. A magnézium, amit az anyákkal a koraszülés megelőzésére szedetnek, az izomzat, többek közt a méhizomzat görcskészségét is csökkenti, de egy beindult szülést nem tud leállítani.
Úgyhogy nem tudlak semmi olyan technikával megerősíteni.
Szeretettel üdvözöllek: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 08. 22. 07:19
egyáltalán nem baj, ha megvárod a saját nőgyógyászodat.A nulladik, azaz a legkorábbi ultrahangos vizsgálatot majd megcsináljátok később, esetleg kimarad, de egyáltalán nem gond.
A terhességi tünetek erősödhetnek az is lehet,hogy nem fokozódnak. Mindenesetre a 12. hétre teljesen lecsöndesednek.
Szeretettel: Nováky Rita szülésznő, Országos Bábaszövetség Nováky Rita szülésznő - Országos Bábaszövetség 2011. 07. 29. 15:31
Kedves Rita!
24 hetes kismama vagyok,a harmadik gyermekemet várom.
Eddigi terhességeim során egyszer sem merült fel bennem kétely,hogy bármi baja lehet a babának odabenn szeretkezés közben.
Az első két babánál elvétve fordult elő ugyan az együttlét,ami inkább az akkori páromnak okozott örömöt.
De most az új párommal teljes az összhang,és szeretkezés közben igy gyakran van orgazmusom is.
Mostanában azt vettem észre, hogy ilyenkor nagyon összerándulnak a méhizmaim,ami normál esetben helyénvaló,de attól félek,hogy ezek az erőteljes összehúzódások képesek beindítani a szülést,esetleg kinyitják a méhszájat,vagy nyomják e ilyenkor a picit odabenn.
Mindenhol azt olvasom,hogy nyugodtan éljünk nemi életet várandósság közben,de erről sehol nem találtam útmutatást.
Köszönettel:
Magdi
Kedves Magdi,
az orgazmus nem "bántja" a babákat. Valóban, a méhizomzatán hullámzó összehúzódásokat okoz, de ezek rövidek és az örömkor kiáramló oxytocin okozza. A méh izomzata normális esetben nem érzékeny az oxytocinra, tehát nem reagál rá, csak ilyen módon, ahogyan Te is érezted. -A magzatvíz megvédi egyébként a babákat az összenyomatástól, ilyen "veszély" nem fenyegeti.
Ne aggódj. Jó, hogy ennyire nagy köztetek az összhang.
Sok boldogságot kívánok:
Kedves Doktornő!
Azt szeretném kérdezni hogy a 32 hétben az normális hogy a gyerek úgy rugdos mintha áram rázna meg, de szinte egész nap!
Köszönöm a válaszát!
Krisztina
Kedves Krisztina,
a babák sokat mocorognak, játszanak a pocakban. Ha mégis furcsának érzed, a nőgyógyászoddal beszéld meg és egy ultrahangos vizsgálat megmutatja, hogy minden rendben van.
Szeretettel:











